BLOG

Buci a hazárdőr

írta: turner ; 2011.04.01. 06:45

Eljött a nap, megszületett a verdikt Stohl Buci ügyében: 28 hónap letöltendő börtön maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt. Ennek háromnegyedét mindenképp le kell ülnie Stohlnak, mindenképpen börtönben. Az ítélet nem jogerős.

Vajon mennyire súlyos ez az ítélet (az RTL Fókusz című műsora és Ördög Nóra szerint az)? Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen járt neki. Ugyanis:

megpróbálta élete párjára kenni a felelősséget (micsoda férfi).

Lelépett a rendőrök érkezése előtt.

Vezetés előtt felszívott egy(?) csík kólát.

Nem utolsó sorban, nem ez volt az első esete.

Ezért a bűncselekményért maximálisan 5 év (60 hónap) adható. Stohl 28 hónapot kapott, aminek talán még örülhet is a rakás súlyosbító körülmény mellett. (Ráadásul a cuccozást, mint súlyosbító tényezőt vették bele az ügybe, ezért ítéletet nem kapott.)

De hagyjuk is ezeket. Buci rendkívüli megbánást mutatott, az utolsó szó jogán azt kérte a bírótól, hogy döntsön belátása szerint. De feltűnt valakinek hogy, Stohl fellebbezést nyújtott be felmentésért (3:55-nél)?! Komolyan azt gondolja, hogy létezik olyan bíró az országban aki felmenti őt? Valóban őszinte az a megbánás?

Az ítélet nem jogerős. A fellebbezés amolyan "hazárdjáték". Nem sírnék, ha Buci most veszítene...


269 hozzászólás : bulvár pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr962789981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silent Bob 2011.04.01. 11:04:00

Ha téged akarnának lecsukni több mint két évre, te nem próbálnád meg?

Xmas 2011.04.01. 11:05:45

Azért kérte, hogy döntsön belátása szerint, mert ő már előre eldöntötte, fellebbezni fog :P

Laetus 2011.04.01. 11:07:49

Ha a fiaddal (ha volna) történt volna ugyanez, azt mondanád: köcsög gyerek, föl ne lebbez má', az olyan pofátlan ...

Mr.Treeger 2011.04.01. 11:11:11

Belémjöttek. 2 éve.
Rövidebb lett az egyik lábam, nem hajlik a csuklóm, sorvadt az izmom, valahol izomsérvem van. Fémek tartanak össze.
A hibás félnek, már volt két szabálysértése.

Mégsem ül.

Stohl-t persze ítéljék el, de ne a közhangulat miatt.

pocokpocok 2011.04.01. 11:11:29

Népszavazást Stohl Buci megkövezéséért!.:)
www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8

Žďárský 2011.04.01. 11:13:08

@Silent Bob: Hát, ha engem fenyegetne ekkora büntetés, akkor először is nem nyilatkoznám több ízben is, hogy bármilyen ítéletet hajlandó vagyok tudomásul venni. Ha pedig mégis ilyen hülye voltam, akkor nem csinálnák sokadszor segget a számból és jobb híján leülném.
Ilyen előzmények után remélem egy-két hónapot még rátolnak másodfokon, megérdemli.

Žďárský 2011.04.01. 11:15:25

És még valami: Stohllal ez nem, "történt", ezt ő tette. Felnőtt, felelős családapaként, képességei teljes birtokában, ráadásul visszaesőként. Hadd ne őt sajnáljam azért, mert most következmények is vannak.

Silent Bob 2011.04.01. 11:15:47

@Свобода: Ha engem fenyegetne ekkora büntetés, bármennyiszer hajlandó lennék segget csinálni a számból, hogy elkerüljem. Ezzel nem őt védem, csak elképzelem, én mit tennék, ha 2 és fél év börtön fenyegetne.

Bambulka 2011.04.01. 11:15:52

Őszinteséget várni a Stohl Andrástól...

driopios 2011.04.01. 11:17:39

@Mr.Treeger: ittas volt bedrogozva és cserbenhagyott?

Tower13 2011.04.01. 11:18:14

@Mr.Treeger: NEm azért. Azért ítéljék el mert megérdemli.
A tiedet is. meg fizesse is a kártérítést.

Zorgo 2011.04.01. 11:19:26

Az a gond ezzel az országgal,hogy kétféle törvénykezés létezik.Az egyik a kiváltásgosoké, a másik pedig a földi halandókra mért ítéletet.

Az közben senkit sem zavar,hogy már az ország morális szétcsúszását köszönhetjük a soha ítéletet nem hozó bíróságoknak, az évtizedes pereknek, és annak,hogy bárki az arcunkba röhögheti:pereljél be,és várd meg amíg ítélet születik!!Cégek között már nulla a bizalom,és mindenki tudja,hogy ha nem sikerül saját hatáskörben megoldani egy jogi problémát, akkor nem a bíróság fogja ezt megtenni helyettünk.Nagyon nagy baj ez,hogy ennyire nincsen nálunk jogbiztonság.

különvélemény 2011.04.01. 11:20:08

@Silent Bob:
Én nem tenném, arra ott az ügyvéd. ;)

Tower13 2011.04.01. 11:20:36

@driopios: IGEN!
És még valaha is lehet jogsija, és még csak 2 év 4 hónapot kapott... szerintem kevés

csoko20 2011.04.01. 11:21:37

Tárgyalás után:
-Van egy cigitek?

Silent Bob 2011.04.01. 11:22:10

@különvélemény: Ha ismert ember vagy, neked kell, a te arcodat ismerik. Persze hogy a kamerába eljátssza a megtörtet, a háttérben meg megtesz mindent azért, hogy ne üljön. Teljesen normális emberi magatartás.

crashdummy 2011.04.01. 11:23:40

A büntetéssel egyetértek, a súlyosságával nem. 1-1.5 év fogház is elég lett volna, hogy megtanulja a leckét.

Amivel mélységesen nem értek egyet, az a kettős mérce. Ha Stohl igen, akkor Császár Előd, meg Tarlós, meg sokan mások miért nem?

gergel 2011.04.01. 11:24:25

ritkán olvasni ennél álszentebb és felszínes posztot. azt könnyű elképzelni, hogy mi lenne a károsult/ áldozat lenne a családtagok, de milyen lenne ha a gyereked, apád lenne az elítélt?
Minden épeszű ember fellebbez, nincs szükség képmutatásra.

Silent Bob 2011.04.01. 11:25:19

@crashdummy:
Kirakatbüntetések ezek, hogy a prolik megnyugodjanak. Cusira is rámérték a 8 évet, sokkal nagyobb halak meg megússzák.

gergel 2011.04.01. 11:26:06

@crashdummy:
ez is érdekes, hogy egy rendőrt halálba gázoló, hogy úszhatja meg ilyen könnyen...

csoko20 2011.04.01. 11:26:42

@crashdummy: "A büntetéssel egyetértek, a súlyosságával nem."

Ha mondjuk a te gyermekedet "intézte" volna el valaki, hazudozott volna stb, biztos te adnád be a fellebezést enyhítésért.

Amúgy Olaszliszkán nem ennyiért egy ember az életével fizetett....

Szóval Buci csak örülhet!

Homo Homini Lupus 2011.04.01. 11:27:29

A felmentésért fellebbezést lehet, hogy csak pillanatnyi (lányos) zavarábvan mondta. Azért nem kevéssé sújthatta le, hogy letöltendőt kapott. Nyilván higadtan nem mondott volna felmentésért is, hiszen végig beismerte. Aztán, ki tudja?...

Mind1 2011.04.01. 11:28:23

Csak a törvény előtti egyenlőséget kellene betartani

Sajnos nem ez a gyakorlet (és nem is lesz:()
Máshol is ez van (Clinton, Berlusconi)

Kukori és Kotkoda 2011.04.01. 11:29:16

@Свобода:

Másodfokon nem lehet súlyosabb, mivel az ügyész nem fellebbezett.

Jenyei 2011.04.01. 11:29:18

@crashdummy: miért kell Tarlóst idekeverni? Az egészen más eset volt, nagyon helyesen az ellenfelei sem veszik elő az ügyet.

Ha az említett maximális büntetési tételt nézzük, kb a felét kapta, egy szava sem lehetne. Ha mégis van, akkor az az ő szégyene.

I.R.S. 2011.04.01. 11:31:52

Azzal nincs semmi baj, hogy Buci fellebbezett az ítélet ellen, mert ne legyünk álságosak 10-ből 10 ember megtenné, ha hasonló vagy ennél nagyságrendekkel kisebb bajba kerülne. Az más kérdés, hogy van-e reális esélye annak, hogy felmentsék. Meglátjuk, mindenesetre egy próbát megért, nem?

indapass90210 2011.04.01. 11:36:07

@csoko20: pont ezért nem lehet senki sem saját maga bírája. Ha a te gyerekedet intézi el Buci, te önbíráskodva ugyanúgy elintézed őt, akkor sokkal többet kapnál, mint ő az eredeti cselekményért.

Az olaszliszkai cigányok meg ne legyenek a mérce sehol.

MEDVE1978 2011.04.01. 11:38:28

Mindig vegyes érzéseim vannak az ilyesmivel kapcsolatosan.

Nézzük a tényeket:
1. Stohl kokainozott, ivott másfél liter bort, aztán karambolozott.
2. Egy öreg bácsi megsérült és emiatt élete végéig sántítani fog.
3. Stohl elvileg cserbenhagyott, de őszintén szólva szerintem ennek a súlyát jelentősen csökkenti, hogy az öreg nem volt életveszélyben és (mivel a rokonai hívták a mentőket) a lehető leggyorsabban ellátást kapott.

Igazából látni kellene, hogy milyen büntetéseket osztanak ki hasonló bűncselekményekért. Sajnos az az érzésem, hogy némileg enyhébbeket (fél év vagy egy év). Ugye Stohl visszaeső volt, mert volt már részegen balesete, tehát ez súlyosbító tényező.

Kapásból ilyenre felfüggesztettet szoktak adni, de az "újrázás" miatt valóban kijárt Stohlnak a letöltendő. A gond igazából az, hogy az egy év (ami mondjuk talán gyakorlat) és a két és fél év közötti különbséget egyértelműen a közvélemény nyomása, a példa statuálása iránti vágy magyarázza.
Egy bírónak elvileg objektívnek kellene lennie és az igazság az, hogy az objektívtől akkor is eltér, hogy ha a köz nyomására a többihez képest túl szigorú ítéletet hoz.
Leginkább a fentiek miatt tartom túlzottnak az ítéletet.

kétballáb 2011.04.01. 11:39:02

Szerintem abban a helyzetben egyáltalán nem tudta mit jelent a felmentésért fellebbezést. El tudom képzelni, hogy a felfüggesztettet gondolta annak. Kizárt, hogy a bűnösség beismerése után valóban arra gondolt, hogy itt a másodfokon nem kap semmit.

Phxmike 2011.04.01. 11:39:57

@Silent Bob: Ne azt hangoztasd mar itt hogy elkepzeled mit tennel ha 2 ev borton fenyegetne.. hanem azt kepzeld mar el hogy
- te vezetnel ittasan?
- esetleg meg szivnal is fel ra egy kis kokain?
- ha mar ilyen hulye allapotban balesetet okoztal akkor megprobalnad azt rakenni a felsegedre?
- mindezek utan elmenekulnel a helyszinrol ugy hogy bar a feleseged erted jott megis te, tovabbra is reszegen fogsz hazaig vezetni?
- ja.. hogy mar csinaltal ilyet maskor is es meg mindig nem fogtad fel hogy nem kene...?

Valami hasonlo kerdessorozaton futtasd mar az agyadat ahelyett hogy ilyen baromsagokat irsz be...
Aztan ha veletlenul igennel valaszolgatsz a kerdesekre akkor nem kar beled se a borton.

feritata 2011.04.01. 11:40:43

Ha a gyerekedet elütné egy részeg drogos visszaeső, aki még a segítséget is elmulsztja, akkor szerinted jogosan kapott ennyit?

indapass90210 2011.04.01. 11:41:41

Egyébként a bírónak konkrétan nincs igaza abban, hogy súlyosbító körülményként számította az indoklás szerint az ittas vezetések és a gyorshajtások nagy számát. Az, hogy még rajta kívül kismillióan gyorsabban hajtanak a megengedettnél, nem szabadna befolyással lennie erre az ítéletre. Eleve az egész egy megkérdőjelezhető módon keletkezett statisztikából ered.

gumirocker 2011.04.01. 11:42:17

Azzal nincs semmi bajom, hogy fellebbez. De ha állítólag elismeri a cselekményt, és megbánta, akkor valóban ne akarjon felmentést, hanem csak enyhítésért fellebbezzen.

Súlyosítani nem fogják, mert nem tehetik: ugyanis az ügyész - nem alaptalanul - tudomásul vette az ítéletet, ezáltal - mivel csak ő fellebbezhetne a vádlott terhére - beáll másodfokon a súlyosítási tilalom.

Amúgy meg, ha Stohl Buci azért akarna fellebbezni, mert vitatja a tényállás egy-két megállapításának bizonyítottságát (lásd otthagyta-e vagy sem a helyszínt, másra akarta-e hárítani a cselekményt), akkor nem felmentésért kéne fellebbeznie, hanem megalapozatlanságért. Ezért érthetetlen számomra, hogy ott van az ügyvédje, konzultálnak is, és ez jön ki a száján utána.(tehát hogy felmentésért is fellebbez)

Csak hogy jogilag tisztába tegyük a dolgot.

Dr Kangörény 2011.04.01. 11:43:45

1. Ki az az idióta, aki nem fellebezne, ha bevarrnák akárhány hónapra? Aki azt mondja nem fellebbezne, az idióta és hazudik.
2. Megérdemli? Igen.
3. Börtön? Fogház is elég lenne.
4. Császár Előd miért nem kapott 5 évet börtönben?

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 11:44:01

"Komolyan azt gondolja, hogy létezik olyan bíró az országban aki felmenti őt?"

Szerintem igen, komolyan ezt gondolja. Azt szokta meg, hogy bármit megúszhat, most meg se köpni, se nyelni nem tud, hogy mégse.

Erről az jut eszembe, mint amikor eldurrant a Cs4b, Gyatlov, a helyi főbaszdbmeg kiküldött két szerencsétlent, hogy kézzel tolják be a szabályozórudakat a reaktorba. Hiába jöttek vissza azzal az infoval, hogy nem tudják betolni, mert NINCS reaktor, nem hitte el, mert ő meg arra lett szocializálva, hogy a reaktor nem robbanhat fel, olyan NINCS.

smartdrive 2011.04.01. 11:44:07

"megpróbálta élete párjára kenni a felelősséget (micsoda férfi)"

azért ennek olyan aspektusa is van, hogy ha már "élete párja", akkor egyféle kockázatközösséget is vállalnak, és így próbálták minimalizálni a veszteséget (ha a neje a vádlott, kapott volna valami pénzbírságot, mert ott nem lett volna mindenféle minősítés)

mrZ (törölt) 2011.04.01. 11:44:09

Öt évet neki., Azalatt közvetíthet a börtönéletről, nevelési célzattal.

Silent Bob 2011.04.01. 11:44:12

@Phxmike:
Egyiket sem, de ha már benne vagyok a szarban, biztos megteszek érte mindent, hogy kikerüljek.

gumirocker 2011.04.01. 11:45:42

@Dövan: a büntetéskiszabási elvek az elszaporodottságot ekként értékelik. (LB állásfoglalás) - amúgy meg de, igaza van - ugyanis egy adott cselekmény annál veszélyesebb a társadalomra, minél többen gonolják úgy, hogy el lehet követni - büntetlenül vagy csekély büntetést érően. A büntetésnek nem csak megtorló jellege van, hanem generálisan megelőzési célt is szolgál, mondhatni elrettentésként áll mindenki más számára is.

Phxmike 2011.04.01. 11:46:19

@I.R.S.: Nem. Nincs ra lehetoseg hogy felmentsek. Jogilag kizart hiszen beismero vallomast tett. El kell hogy iteljek.
Az enyhites lehet az hogy kevesebbet kap vagy a vegrehajtast felfuggesztik x idore. Visszaesokent nem szoktak felfuggeszteni. Legjobb esetben is szerintem csak a vegrehajtandot csokkentik. Csak azt sajnalom hogy a hulye ugyesz elfogadta az iteletet mert igy a masodfokon nem lehet az hogy veletlenul tobbet kap buci. Igy gyakorlatilag valoban semmit nem veszithet azzal hogy megprobalja a fellebbezest.
Egyebkent itt sokan mondjak hogy miert mas nem tenne meg? Hat nem. Ennek a buntetesi tetele 5 ev es kevesebb mint a felet kapta. Ha fellebbez normalis esetben attol az tartja vissza hogy tobbet is kaphat nem csak kevesebbet hiaba enyhitesert fellebbez. Volt mar ra pelda aszem a viszkis masodfokon kapta a 12 evet pedig o is kevsebbert fellebbezett.
Csakhogy mint mondtam ez most itt ugrott mivel az ugyesz hulye modon elfogadta meg csak gondolkodasi idot sem kert.

A polgari tarsadalomban torekedni kell arra hogy az ugyek ne szaladjanak el es lehetoleg elsofokon jogerosen veget erjenek. Azert vannak a birosagok behavazva mert mindenki fellebbez. Most pl az ugyesz elbaszta a visszatarto erot...

gumirocker 2011.04.01. 11:47:12

@Kangörény_: 4. pontra: na ezt kérdezd meg a bíróktól:-(

smartdrive 2011.04.01. 11:47:48

@Silent Bob: de nem a felmentésért, hanem az enyhítésért. enyhítésért persze fellebbezzen, de milyen alapon mentetné fel magát, ha az ítélet előtt (jópont reményében) elismerte a bűnösségét?

fociban volt már olyan, hogy fellebbeztek egy teljesen nyilvánvaló és jogos piros lapért járó automatikus eltiltás ellen, és a szövetség súlyosbította, mondván, hogy annyira pofátlan próbálkozás volt

remélem, itt is ez lesz, és átmegy a bírói gyakorlatba :)

impala 2011.04.01. 11:48:08

szóval másfél évet fog ülni.
ha mázlija van, az enyhébb fokozat még kinéz neki.

biohazard 2011.04.01. 11:48:35

@Silent Bob: "Sokat gondolkodtam már azon, hogy jobb lenne, ha letöltendő börtönt kapnék, mert úgy senki sem mondhatná rólam, hogy próbáltam megúszni vagy kimostak” – hangsúlyozta Stohl.

Silent Bob 2011.04.01. 11:49:38

@smartdrive: Többen leírták, hogy az ügyész nem fellebbezett, így nem lehet súlyosabb.
Most komolyan, mit veszíthet? Legfeljebb azt mondják nem. Ki az a hülye, aki nem próbálná meg?

Öreg Sam 2011.04.01. 11:49:59

@Mind1:
Igenigen!
Vagy van jogbiztonság ebben a kies kis hazában,vagy (nem merem leirni)
Ha Átlag Józsefet megmázsálják a birák,akkor nagyjából ennyi jár.
(nem keverendő össze a kis politikai hulladékkal,akit minden oldal magára hagyott,a birák meg késztetve érezték magukat,valami "megfelelési kényszer" okán,hogy egy tömegggyilkosra kiszabható börtönt itéljenek.
Buci igy járt,nekem nem fog hiányozni,bár jó szinésznek tartottam.
Egyenlő(autó)pályák,egyenlő esélyek!
Most úgy felmérgeltem magam,hogy szippantok egy csikot :)

Silent Bob 2011.04.01. 11:50:35

@biohazard:
Ja, egész addig ezt mondta, amíg arra számított, hogy felfüggesztett lesz. :)

laci_52 2011.04.01. 11:50:48

Másodfokon majd enyhítik kb. másfél év fogházra(azt már senki sem fogja túlságosan szigorúnak tartani), leül egy évet és szabadul. Később visszakapja a jogosítványát és több ezren aggódhatunk, hogy megint valakinek a súlyos sérülését vagy esetleg a halálát okozhatja...

Phxmike 2011.04.01. 11:52:29

@Kangörény_: CSaszar elodot miert nem ultettek le kerdes mindig visszater nagyon egyszeru!

Csaszar Elod drog hatasa alatt okozott balesetet amiben meghalt valaki. Abban az idoben a torvenyek szerint ENYHITO korulmenynek szamitott ha valaki drgo hatasa alatt okoz balesetet mivel nem volt beszamithato allapotban. Mint pl a pillanatnyi elmezavaros ahol szinten kizart a buntethetoseg. Azota ezt mar megvaltoztattak es mar nem enyhito korulmeny.

Meg annyit hogy Stohlnal nem vettek figyelembe azt hogy drog hatasa alatt volt ugyanis ez nem bizonyithato csak az hogy drogot fogyaszott! Nagy kulonbseg. A szakerto sokaig vacilalt azon hogy a meresi pontatlansagok meg a nemzetkozi gyakorlat blabla vegul nem tudtak egyertelmuen megallapitani hogy a vezetes pillanataban meg a vereben volt e a drog
Mert a vizeletben meg orakkal utana is kimutathato amikor effektiv hatasa mar nincs a szervezetre es ezt tudtak nala kimutatni hajnali 6 korul. A baleset meg 4-kr volt. Es arra nincs idopont hogy pontosan mikor fogyasztotta es ezt visszamenloeg nem tudtak megallapitani. Igy a biro indoklasban csupan azt mondhatta hogy fogyasztott...

Na midnegy. Csaszar elod meg fulra be volt love es ez enyhito volt neki akkor
ennyi.

Tanácsadó 2011.04.01. 11:52:51

Azt nem tudom, miért kell a sokadik kiemelt posztnak foglalkoznia valakinek a magánügyével. A köpködésnek semmi értelme. Azonban legyünk igazságosak: Stohl jogi és etikai normasértésének (felelőtlenségének) egy komoly baleset lett a következménye. Stohl is és a sértettek is adjanak hálát az égnek, hogy nem halt meg senki és (igazából) maradandó sérülése sem lett senkinek.
Az ítélet ezért is túlzó, elfogult, az indoklás inkább inszinuációra, mint tényekre alapul. Valószínűleg marad a letöltendő, azonban fogház fokozatban lenne méltányos, úgy 18 hónap.

Beefboneknock (törölt) 2011.04.01. 11:54:14

olyan lehetséges, hogy akár házi őrizetet kapjon? vagy az csak pölö előzetes helyett lehet?

kubatov_kommunista 2011.04.01. 11:54:51

Te most naiv vagy vagy erkölcscsősz vagy mi?
Nincs vita abban köztünk, hogy megérdemli a börtönt,
DE
- hagyd már meg neki, hogy próbálkozzon - a saját élete
- színész - soha nem fogod megtudni, hogy őszinte-e a megbánás
- a bíróság ítélkezett/ítélkezik/ítélkezni fog - TE mit akarsz még TŐLE?

Camappa 2011.04.01. 11:55:30

Ez az ország el van baszva a sok benne élő komplexusos, irígy emberrel. Értem én, hogy Buci elbaszta, de miért okoz kéjes örömet másoknak az, hogy egy másik embertársa börtönbe juthat és szopni fog?

Mitől lesz jobb neki? Szerintem semmitől. Ettől lesz igazságosabb a jogrendszerünk? Szerintem nem. Ez megoldja az egyéb problémáinkat? Szerintem nem.

Tanácsadó 2011.04.01. 11:55:52

@Phxmike:

Császár Előd esetében a sértetti közrehatás volt enyhítő körülmény. Konkrétan a baleset nem Császár miatt következett be. - Más kérdés, hogy a beleset esetleg elkerülhető lett volna, ha Császár figyelme és reflexei 100%-osan működnek.

Beefboneknock (törölt) 2011.04.01. 11:56:03

@Tanácsadó: te sem a tények ismeretében mondasz véleményt :) netán kolléga? :D

gumirocker 2011.04.01. 11:56:14

@laci_52: Nem hinném, hogy még egyszer ilyenbe keveredne. A börtön azért alkohol meg kábszer elvonó kúrának is jó, na meg arra is, hogy vissza akarna-e kerülni oda még egyszer.... - Ugyanis onnanól kezdve hogy leülte a büntetésit, különös visszaesőnek fog minősülni és nem kaphatna mást az újabb esetért (akár egy sima ittas vezetésért sem), mint végrehajtandó szabadságvesztést.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.04.01. 11:56:17

Hát látom megelőztek: ki a franc menne dalolva börtönbe. Igazi álszent poszt, akár a többi blogokon a rinyálás. Stohl megkapta a büntetését, de úgy tűnik, egyeseknek ez is kevés, a legjobb lenne, ha magát halálra kövezné mondjuk a Nemzeti előtt, persze miután sóval és porral szórta be a haját. Én nem védem, de most már nem értem, miért fáj egyeseknek ennyire ez a tehetséges, ám hülye ember, aki kb. 5 végén égeti a gyertyát. Ez az egész kezd arról szólni nekem, hogy egyre középszerűbb és intoleránsabb ez a világ, ahol a középszerűek a sikeresek. Charlie Sheen-től mindenki hasra esik, pedig csak egy középszerű alkoholista, Stohl 20 éve játszik nagy szerepeket, közben kiéli magát, hülye volt, elnyerte a büntetését, kész. Ennyi. Mit kell még ezen virnyákolni?!

Tanácsadó 2011.04.01. 11:57:39

@Beefboneknock:

Nem lehetséges.
De valóban nem kellene ezen már csámcsogni, zárni kellene a postot, illetve a hsz-eket.

Coix 2011.04.01. 11:59:00

@feritata: Ez demagóg szövegnek nagyon jó, de a jelenlegi ügyhöz semmi köze. Mindig kell egy hülye, aki bedobja ezt az "érvet"?

gumirocker 2011.04.01. 11:59:06

@Tanácsadó: Khm... inszinuáció? - dehogy. Egyszerűen az összes adott esetben megállapítható és lehetséges súlyosító körülményt számba vette a bíró. És volt szép számmal. Enyhítő meg igen kevés.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 11:59:10

@Tanácsadó:

Te mi a búbánatról hablatysz? Ki volt kinek a sávjában bőven a megengedett sebességhatár fölött, átlépve a záróvonalat?

Nem Cs.E. hibája..?

Mi van???

csoko20 2011.04.01. 11:59:20

@Dövan: Nem mércéül szántam. Csak a sors vagy akármi néha kegyetlennek tűnik. Ilyenkor nem árt belegondolni, járhatott volna rosszabbul is, pl. 5 év, előveszik a drogügyét is....

gergel 2011.04.01. 11:59:44

@feritata:
Azt már nehezebb elképzelni, hogy mi történne ha gyereked ütne el egy babakocsit részegen? Mert ilyen is előfordulhat, hiába áltatja itt magát mindenki...

Stohltól örökre el kellett volna venni a jogsit már az első történésnél

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:00:42

@Phxmike: csaszar elod _nem_ volt drog hatasa alatt, csak kimutattak, hogy a szervezeteben cannabis nyoma talalhato.

a befolyasoltsag cannabis eseten par ora, a kimutathatosag 2-4 het anyagcseretol fuggoen.

es abban az idoben sem volt enyhito korulmeny a magad altal elodizett allapot, sot, sulyosbito korulmeny volt. hulyeseget ne beszelj kerlek..

ezen kivul cse eseteben az aldozat is felelos volt a sajat halalaert, mert nem kototte be a biztonsagi ovet.

ertem en, hogy cse egy tenyerbemaszo takony, de a birosagnak ezt tilos figyelembe vennie.

az pedig, hogy olyan dolgokat akarsz rakenni csaszarra, amit nem kovetett el es olyan jogszabalyokat citalsz elo, amik sosem leteztek az csakis teged minosit:-)

Démonmac1 2011.04.01. 12:01:31

Bodnár László, mindenki kedvenc focistája, ennél is kevesebbel úszta meg. Pedig akit elütött az még meg is halt.

Tanácsadó 2011.04.01. 12:02:47

@Phxmike:

Tudod a vádlottnak vannak jogai. Az esküdszéki bíráskodás más (bár egyes esetekben ott is lehetséges a fellebbezés), de egy embernek nincsen joga dönteni egy másik sorsáról.

Coix 2011.04.01. 12:03:13

@Kangörény_: 1. Ki az az idióta, aki nem fellebezne, ha bevarrnák akárhány hónapra? Aki azt mondja nem fellebbezne, az idióta és hazudik.
2. Megérdemli? Igen.
3. Börtön? Fogház is elég lenne.
4. Császár Előd miért nem kapott 5 évet börtönben?

Egyetértek.

lettuce 2011.04.01. 12:03:13

Nem unjátok még ugyanazt a szart tapicskolni???

laci_52 2011.04.01. 12:03:53

@gumirocker: Hideg fejjel, reálisan nézve a dolgot, valóban nagy hülyeséget csinálna, ha újra ilyesmibe keveredne. De a Stohl egy forrófejű, drogos és alkoholista figura, aki az élet császárának képzeli magát. Az ilyenek nehezen javulnak meg. Úgyhogy nem lepődnék meg, ha néhány év múlva újabb balhéja lenne...

Silent Bob 2011.04.01. 12:05:29

@az igazi Sipi: Én úgy tudom, akkoriban a kábítószeres befolyásoltság se enyhítő, se súlyosbító körülmény nem volt, az eset után került be a törvénybe.

Tanácsadó 2011.04.01. 12:06:35

@Démonmac1:

Ember! Nem lehet egyik esetet a másikkal összehasonlítani.
Bodnár túllépte a megengedett sebességet, - azonban:
- nem volt ittas
- a sértett erősen ittas állapotban az úttest középvonalánál vezette a kivilágítatlan kerékpárt, ami szabálytalan.

smartdrive 2011.04.01. 12:07:37

@Silent Bob: én ezt leszarom. ha valaki bűnösnek vallja magát, akkor ne fellebbezzen felmentésért. erről nem nyitok vitát, annyira egyértelmű

smartdrive 2011.04.01. 12:09:03

@kétballáb: erre van az ügyvéd, aki megmondja neki

Silent Bob 2011.04.01. 12:09:22

@smartdrive: Az a te dolgod, ha így gondolod. Én azt tudom, én mit tennék. :) (Mondjuk nem ülnék hullarészegen autóba, azt biztos.)

indapass90210 2011.04.01. 12:10:00

@gumirocker: akkor sem kellene ráverni egyvalakire mindenki sarát. De az LB is csak jogászokból áll, azok többségétől meg mit várhatunk. Lásd mindenkori Parlament.

Arról nem is beszélve, hogy a rendőrségi statisztika úgy készül, hogy ha 20-al lecsúszol az útról télen, akkor is beírják, hogy relatív gyorshajtás, vagyis gyorshajtásként jelenik meg a statisztikában. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan traffiznak, persze, hogy úgy tűnik elszaporodtak a gyorshajtások. Pedig ez szimplán nem igaz, csupán nagyságrendekkel több embert fognak meg úgy, hogy alig van gyorshajtás.

GGG77 2011.04.01. 12:10:10

Stohl megmondta, ha letöltendőt kap, fellebez.
Gerinctelen, szar, féreg.

biohouse 2011.04.01. 12:10:20

Szerintem a börtön durva, a fogház még reálisabb. Végül is azon túl, hogy patkány, bűnöző? Megérdemli a szabadságvesztésen túl, hogy köcsög és csicska is legyen egy cigánycellában?
Persze majd megvédik, valszeg
elmegy a legjobb helyre, Kecskemétre, ahol Stadler is ült. Ellesz.
Pénzt addig se keres, hacsak nem könyvet ír. Memoir. Én nem fogom megvenni.
Nem értek egyet a letöltendővel egyébként. Irgalmatlan pénzbüntetést alkalmaznék, pl 50 millió forintot.

Silent Bob 2011.04.01. 12:11:12

@Tanácsadó: Viszont volt rajta kukásmellény, és valami 70 méterrel arrébb találták meg. Szerinted mennyivel ment Bodnár? Akkor is elütötte volna, ha nem részeg a tag, csak kikerül egy kátyút.

Tanácsadó 2011.04.01. 12:11:48

@smartdrive:

Jogos, a vitát majd a Bíróság nyitja és zárja is majd le.

Egy apróság az agyilag gyengébbek kedvéért: Stohlt nem abban /azokban a vádpontokban találta a bíró bűnösnek, amelyekben ő bűnösnek vallotta magát. Fellebbezése ezért nem csak jogilag helytálló, hanem erkölcsileg is.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 12:14:10

@Tanácsadó:

Nem válaszoltál a kérdésemre:

Te mi a búbánatról hablatysz? Ki volt kinek a sávjában bőven a megengedett sebességhatár fölött, átlépve a záróvonalat?

Nem Cs.E. hibája..?

Mi van???

smartdrive 2011.04.01. 12:14:11

@Tanácsadó: hogy mi? :DDDDDDDDD

hát mégis miben vallotta magát bűnösnek? rájött, hogy mégsem ő vezette a kocsit, és mégsem volt részeg?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:15:27

@Silent Bob: en 94ben vizsgaztam jogbol - igaz, az csak ilyen kis himihumi vizsga volt - de nekem mar akkor ugy tanitottak, hogy a magad altal eloidezett allapot nemhogy nem enyhito, de sulyosbito korulmeny. es nem emlitettke, hogy ez akkoriban valtozott volna.

az mas kerdes, hogy az emberekben az a teveszme el, hogy a reszegseg, bodultsag barmifele felmentest ad. valoszinuleg ez a legenda onnan eredhet, hogy az assoznynak konnyebb talan megmagyarazni a felredugast azzal, hogy "dehat cicam, reszeg voltam!"

de nekunk mar akkor kiemeltek, hogy ha ugy alakul, akkor veletlenul se hivatkozzunk erre, mert az sulyosbito korulmeny:-)

Silent Bob 2011.04.01. 12:17:51

@az igazi Sipi: Utána kéne nézni, de annyira nem érdekel, csak így emlékeztem. :)

smartdrive 2011.04.01. 12:20:01

@Silent Bob: nem érted, mire célzok

az, hogy ezt a jogrendszer engedi, explicite komolytalanná teszi a beismerő vallomás miatti büntetésenyhítés jogintézményét

és ez borzasztó káros

2011.04.01. 12:20:57

Lebbezzen, az a dolga. A bíróság meg majd ítél, mert az meg az ő dolga. Hol itt a baj?

indapass90210 2011.04.01. 12:21:15

@az igazi Sipi: így van. Kocsmai késelésnél is inkább arra kell hivatkozni, hogy baleset történt, nem az ital a hibás :

"Dehát kedves bíró úr, az úgy volt, hogy beléptem, de megbotlottam a küszöbben, és ekkor estemben beleállt a szalonnázókés a sértettbe. És még ugyanígy negyvenhétszer."

ORBÁNGÖRÉNY HÍGFOSÁBAN FÜRDŐZŐ MAGYAR. 2011.04.01. 12:21:26

AZ ORSZÁG NEVÉBEN KÖVETELEM HOGY AZONNAL ERESSZÉK EL STOHL BUCIT, ÉS A RENDŐRSÉG ÉS BÍRÓSÁG KÉRJEN TŐLE BOCSÁNATOT!

Ártatlan, és legyen vége ennek a koncepciós kirakatpernek amit a konkurens csatornák rendeznek, meg a politika hogy ezt a nagyszerű tehetséges embert tönkretegyék!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:23:56

@smartdrive: mert teged a bosszuallas es a megtorlas motival

a jogallam viszont azert jogallam, mert mindenkinek tiszteletben igyekszik tartani a jogait. az elkoveto/gyanusitott/vadlott/elitelt jogait is.

tudod, ezert hivjak jogallamnak. ha nem igy tenne, nem lenne jogallam.

Silent Bob 2011.04.01. 12:24:12

@smartdrive: Én örülnék, ha ez lenne a jogrendszer legnagyobb hibája, de igazad van.

escéhá 2011.04.01. 12:25:57

Színésznek kimondottan jó. Ez a mostani alakítása is az.
Ha kijön, még jobb lesz. Csak azért a börtönfolyosón ne mindig a kamerákba nézzen...

mortadella 2011.04.01. 12:26:47

Stohl András - lásd a videó végét - felmentésért is fellebezett.

No comment.

igényes 2011.04.01. 12:32:15

Szerintem Stohl András elgondolkodott már azon, vajon mit is tett?

Vajon mit is tettek az együttműködő partnerek, akik itallal, droggal kinálták.

Mit is tett a színházban székkel rendelkező rendőr, tűzoltó, V.I.P. emberke?

Mit tett a büfés, a díler. a társak? Nem a Shtolt védem!

Szerintem muszáj leülnie, érdeke lenne! Látjuk inkább alkotmányozunk, és nem a problémák megoldásán dolgozunk.

Vajon nincs-e felelősége annak, aki szerződést kötött Sthol Andrással. Nagyon egyszerű technikák vannak ám erre.

kej 2011.04.01. 12:34:45

@Phxmike: se súlyosító, se enyhítő nem lehetett a drogos befolyásoltsága, mivel szabálytalanul vették le és/vagy tárolták a vizeletmintáját, így a kábítószer-fogyasztása nem volt tárgya a perének.

KovA 2011.04.01. 12:35:54

Ahogy az első esete után nyilatkozgatott, az az érzésem támadt, hogy nem ez lesz az utolsó esete.
Bejött. :-(

Most nálam kicsapta a biztosítékot, amikor Stohlt láttam védekezni egy alkalommal - és fölsorolta, hogy sajnálja a kárt meg a problémát amit okozott és (!) hogy a nemtudom ki nem tudott őmiatta kimenni a piacra.

Nagyon manipulatív álbűnbánó-önvédőbeszéd volt - a viszonylag szerencsés kimenetelre helyezte a fókuszt a cselekedetről - azt is tenyérbemászó módon bagatellizálva.
Ez az ember vagy nem akar vezekelni, vagy fel se fogja mit tett - tényleg azt hiszi, hogy a dolog szerencsés kimenetele a lényeg a cselekedete megítélése szempontjából.
Erre igyekszik fixálni a figyelmet, meg az ő nagy bűnbánatára.

Mindent arra az egy lapra tett föl, hogy szóbeli önostorozással közsajnálatot váltson ki és arra manipulálja a bírókat és a közvéleményt, hogy megúszhassa felfüggesztettel (=semmivel).
Show műsor, színház volt az egész.
Tegnap erről is meggyőzött - minekután eleresztett nagy szánom-bánomokat, meghogy megérdemli a kiszabandó büntetést, vállalni kell a felelősséget meg a következményeket dumák után, hogy mégse jött be a felfüggesztett előadta a fellebbezést kb. így:
Stohl: Fellebbezek
Bíró: enyhítésért, vagy felmentésért ?
Stohl: Mindkettőért lehet ?
Bíró: Igen.
Stohl: akkor enyhítésért és felmentésért is.

A 2 év 4 hónap is nagyon méltányos volt ez elkövetettekhez és visszaeső voltához képest.
Minden fellebbezése után nyakába varrnék +1 évet a pimaszának.
És még az is méltányos lenne.

És nem azért mert Stohl, nem azért mert celeb, hanem mert a puszta cselekedetekért - ittas vezetés, kokszolás (valamint drog eredetének felderítésében nem együttműködés), rendőrség félrevezetésének be nem jött kísérlete (vállalja be az asszony helyettem) bármely mezei pocoknak is legalább ennyi járna - miért legyen ő kivétel ?

A bűnbánó színészi teljesítményére legyenek tekintettel ?
Épp az ő esetében nem hiteles - túl jó színész.
Ravasz, számító manipulatív és nem egy nagy jellem - nem is várom el tőle sokan nem lennének azok az ő helyében - de az utolsókig túljátszani a dolgot...

Ő még nem azt bánja amit tett, csak azt hogy tette.
Hogy mit tett - szerintem föl se fogta.

A következményt bánja és nem a cselekedetet...
Márpedig a következmény (más szempontból fontos, de) a cselekedet megítélése szempontjából mindegy.
Ha rálöbök valakire - ez én megítélésem szempontjából mindegy, hogy el is találom-e.

Ha szabad akaratomból betépek - majd kimegyek közveszélyeztetni - a cselekedet megítélése szempontjából mindegy, hogy épp mindenki szerencsésen megússza-e vagy tömegszerencsétlenséget okozok.
A szerencsétlenség bekövetkezte csak közvetett bizonyítéka a cselekedet bűnös voltának - teljesen józanul is elvéthet valaki valamit és okozhat katasztrófát. De akkor legalábbis pillanatnyi állapotában mindent megtett, hogy alkalmas legyen pl. autót vezetni - csak hibázott.
Ám a betépve autóba üléshez több kell. Az főbenjáró.
Alkohol+kokain+hatóság félrevezetési kísérlete így együtt (eltekintve az ugyancsak gyenge jellemre valló viselkedéstől) is megér legalább annyit amennyit kapott.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:36:18

@igényes: ezen az alapon te is felelos vagy, ha egyetlen egyszer is megnezted a tvben, hiszen te magad generaltad azt a nezettseget, ami alapjan kotottek azt a szerzodest, amit most szamonkersz..

sot!

igazabol te vagy a legelso okozo..!

hiszen ha te.ti nem nezitek stohlt a tvben, akkro nincs szerzodes, nincs dealer, nincs bufes, nincs vip emberke, nincs rendor, nincs az egesz..;-)

stohl elbaszta. ennyi. kar mast hibaztatni miatta. senki nem tartott pisztolyt a fejehez, hogy "buci, az anyadat, nehogy merjel taxit, v soforszolgalatot hivni, hazavezetsz, vagy itt helyben felkenem az agyad a falra!"

mert ugye nem volt ilyen..:-)

ifrance 2011.04.01. 12:36:44

@Silent Bob: Bodnár esetében erősen számított az a körülmény is, hogy a ha 90nel ment volna, akkor is már csak fékúton belül vehette volna észre a bringást. és bucival ellentétben itt a bringás alkoholjában találtak vért...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:38:25

@KovA: miert?
szerinted mit kellett volna mondania?

"ven geci, ha megdoglottel volna elobb, nincs ez az egesz!"?

ez lett volna az a mondat, amit vartal volna a szajabol es akkor lennel elegedett a szereplesevel?:-)

Publius Decius Mus 2011.04.01. 12:39:35

A jog szégyene lenne, még egy Császár Előd-jellegű felmentés. Én kurv@ra boldog agyok, hogy őszinén megbánta a szinészóriás, de még az sem tetszene, ha jó magaviseletért feleznék a büntit menet közben.

gumirocker 2011.04.01. 12:40:23

@laci_52: A börtön nagyon sok mindent megváltoztat egy átlag emberben. (átlag ember alatt azt értem, aki nem azon szocializálódik, hogy az időnkénti börtönben levés az egy állapot- és/vagy létformája lehet neki vagy valamelyik hozzátartozójának. Azaz a bezártság, az összezártság, az engedelmesség kényszer, a hozzátartozóktól való tartós elzártság az nagy hajtóerő tud lenni későbbiekre vonatkozóan.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:41:41

@Publius Decius Mus: csaszar elodot nem mentettek fel.

csaszar elod ellen jogeros elmarasztalo itelet szuletett.

es buntit felezni nem szoktak. harmadolni igen, felezni nem.

igényes 2011.04.01. 12:43:20

@az igazi Sipi: Nem nézem a Stholt! Talán rosszul fejeztem ki magam. A (vélt)baráti köre engedte ebbe a marhaságba.

Nálam, ha buli van ittasan egy barátomat nem engedem el autóval, motorral, kerékpárral.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:45:42

@igényes: ez hulyeseg
mindenki magaert felelos. a baratok nem azok, akik felelosseget vallalnak erted es helyetted.

a baratok azok, akik annak ellenere is szeretnek, hogy ismernek:-)

becsoccsent 2011.04.01. 12:46:27

keves
keves
keves

tobbet erdemelne. az ugyesz miert nem fellebbezett?!

Publius Decius Mus 2011.04.01. 12:46:41

Képzelem ahogy beadja majd neki a börtönőr a kását: - Itt az ebéd nyomozó Úr / Hamlet Úr / Táncparkett ördöge!

smartdrive 2011.04.01. 12:46:52

@az igazi Sipi: blablabla. ez nem jogállam, hanem jogászkodás

V u, de ja vu 2011.04.01. 12:48:00

@Kukori és Kotkoda: "Másodfokon nem lehet súlyosabb, mivel az ügyész nem fellebbezett."

Konkrétan tudom, hogy egy zsarolásban a másodfok a terhelt fellebbezése után +1 évet tolt oda azért, mert az elsőfok nem vette figyelembe azt, hogy a pénz kizsarolását azzal az indokkal követték el, hogy hivatalos személy vesztegetésére kell -> másodfok szerint ez +befolyással üzérkedés volt.

S.A. esetében sem vett mindent figyelembe a bíróság, pl. azt sem, hogy az 5 év csak a legsúlyosabb bcs felső határa, azonban több bűncselekmény egyidejű megvalósítása esetén ehhez még lehet hozzá is tenni - ha nem jól tudom, majd valaki kijavít...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:48:33

@igényes: egyebkent voltam en is hasonlo helyzetben..
nem akartam engedni vezetni egy baratomat. legalabbis akkro anak gondoltam.

o reszeg volt, en kozel sem.
o utott, en nem utottem vissza, mert ugy gondoltam, hogy...

el kellett volna tornom a labat? mert maskent nem lehetett volna megakadalyozni. bar lehet, akkor is elment volna, hacsak nem torom el a terdet, elszakitva benne mindent, amit csak el lehet egy terdben...
de akkor meg egy eletre megnyomoritom.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 12:48:58

@az igazi Sipi:

Jogilag valóban nem mentették fel, de a társadalom szemében az, hogy ennyivel megúszta, gyakorlatilag felmentést jelent(ett), ezt gondolom te magad is belátod.

Egyébként nem tudom, te mennyire emlékszel az akkori közhangulatra (én elég jól), a baleset megtörténtekor is volt társadalmi felhördülés, de úgy istenigazából akkor kapta fel a jónép a vizet, amikor ez a röhejes ítélet megszületett.

igényes 2011.04.01. 12:50:03

@az igazi Sipi: Én elvettem a barátomtól az indítókulcsot, amikor bebasztunk! Taxi volt a vége, második, harmadik alkalommal pedig söfőrszolgálat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:53:10

@smartdrive: fel sem tunt, hogy JOGallam es JOGaszkodas..?
pediug te magad irtad le:-D

ez a jogallam. a jogaszkodas.

de tudod ahogy a szuklatokoru, bosszuszomjas emberek tobbsege, te is csak akkor kapaszkodnal a jogallamba, ahogy a te tokod szorongatjak.
ha maset, akkor eltorolned minden jogat:-DDD

te pontosan ugyanazt csinalnad, mint stohl egy ilyen esetben.
most csak azert vagy ilyen kurvara erkolcsos - nek latszo kepmutato - mert nem a te seggedet akarjak berakni tagittatasra 2 ev 4 honapra:-)

ugy kaparnal az ugyvednel kis baratom, hogy hozzon ki artatlannak, orom lenne nezni..:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:54:46

@Lófasz Hadnagy: "Jogilag valóban nem mentették fel, de a társadalom szemében az, hogy ennyivel megúszta, gyakorlatilag felmentést jelent(ett), ezt gondolom te magad is belátod."

nem latom be. azt latom be, hogy rendkivul ostoba, rosszindulatu es bosszuszomjas az emberek nagytobbsege.

de a jognak a jogot kell szolgalni, nem a plebs verigenyet kiszolgalni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 12:58:32

@igényes: en is
le is irtam, mi lett a vege.

azota tudom, hogy ez nem az en felelossegem. mindenkinek legyen maeg a magahoz valo esze. nem vagyok senki megvaltoja. ha csak abbol tanul, hogy elete vegeig tolokocsiban van, vagy azzal a tudattal kell leelnie az eletet, hogy megolt masokat, akkor tegyen ugy.

nem felelossegem. ahogy neked sem felelosseged. meg akkor sem, ha ugy gondolod. megteheted. legfeljebb teged is jol pofanvagnak parszor erte. te lehet, vissza is fogsz utni. en nem tettem meg. nekem eleg volt, hogy megutott ugy 4-5x, aztan megrugdosott a foldon. egy szo nelkul felalltam, atadtam a slusszkulcsot es elhagytam a bulit.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.04.01. 12:59:59

Ne legyetek már álszentek, bazmeg! Szaremberség, amit csinált, de azt senkitől nem lehet elvárni, hogy _akarjon_ börtönbe menni! Megtesz mindent, hogy elkerülje, mindenki ezt tenné.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 13:00:09

@az igazi Sipi:

Én nem azt állítom, hogy ez így jó, ahogy van, mindössze azt állítom, hogy ez a helyzet.

Oké, akkor ne lásd be, ahogy érzed, de ha az utcán 100 járókelőtől megkérdeznéd, hogy szerinte Cs.E. megúszta-e a dolgot, legalább 90 azt mondaná, hogy igen, megúszta. Az ugyanis, amit jogerősen kapott, az átlag zemberek szemében = megúszás.

Martian (törölt) 2011.04.01. 13:01:03

A letöltendő lehetne kevesebb is, de a jogsi minimum 10-12 évre legyen nála alma.

smartdrive 2011.04.01. 13:05:30

@az igazi Sipi: leírom megint, mert láthatóan nem érted:

HA bűnösnek vallottad magad, hogy amiatt olcsóbban megúszd, akkor utólag ne kérj felmentést - ami azt jelentené, hogy ártatlan vagy

ilyen egyszerű ez. az, hogy a jog ezt lehetővé teszi, hiányosság. az, hogy ezt megpróbálják kihasználni, egy joghézaggal való visszaélés

Stock 2011.04.01. 13:06:19

@Silent Bob: gereinces ember vagy, gratulálok! gondolom még hírből sem hallotál empátiáról, vagy lelkisimeretről, megbánásról...

smartdrive 2011.04.01. 13:07:09

@Bokortalan Lajtalan: nem úgy volt, hogy bűnhődni akar? most, hogy megvan az ítélet, már mégsem akar bűnhődni?

mondom: fellebbezen enyhítésért, de felmentésért ne merjen

Phxmike 2011.04.01. 13:08:33

@Tanácsadó: Mi van?? Sertetti kozrehatas max az volt hogy a rendor akit megolt nem volt bekotve de mivel egy allo rendorautoban ult az ut szelen ez szerintem nem is volt elvarhato tole...

na midnegy hagyjuk most nem ez a tema

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.01. 13:08:43

Nem szeretem az ilyen féreg alakokat,tök mindegy hogy hívják.Elszalad,cserbenhagy,a nője szoknyája mögé bújik.Nem férfi.Fognak neki örülni a kancigányok a sitten.

kamuszutra 2011.04.01. 13:09:02

súlyosan hülye a postíró.:)

azt, hogy a vádlott gyakorolja-e egy alapvető eljárási jogát összekapcsolni azzal, hogy érzelmi szempontból megbánólag viszonyul-e a tettéhez, igen súlyos korlátoltságra utal.

mert a postíró hülyeségéből az következne, hogy a vádlott aki megbánja a tették, az részben vagy teljesen mondjon le eljárási jogairól. ne üljön be a tárgyalás helyett egyenesen a börtönbe?

kicsit gondolkodj mielőtt írsz.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.01. 13:09:35

@KovA:
Sok jót írsz. Csak néhány apró észrevétel:

1. nem jogászként azt gondolom, hogy Stohl nem visszaeső, mivel még nem volt elítélve hasonló cselekedet miatt. Az italos állapot és a hyelszín elhagyása persze súlyosbító körülmény.
2. a drogozás nem volt vádpont, illetve a drogos befolyásoltság sem. Ezeket a bíró nem is vette figyelmbe.

A témához:

Talán Morbid, de Isten hozta Bucit a való világban!

A letöltendő büntetéssel nincs bajom, a mértékén viszont talán lehetne vitatkozni: másfél, vagy kettő, esetleg 3 év lett volna jogosabb?
Azt gondolom, hogy a 2év 4 hónap (ami, ha jól tudom cca. a fele a maximálisan kiszabhatónak) akár méltányos is lehet. Azt viszont nem értem (nem tudom), miért bötrön, és miért nem fogház.

A bírói döntés kapcsán annyit tennék még hozzá, hogy végre nem maszatolás folyt (más kérdés, hogy mi lesz másodfokon), és jó lenne, ha a jövőben bármilyen bűncselekmény bármilyen vádlottja esetén hasonlóan tárgyilagos döntés születne. A jog nem igazságot szolgáltat, tudom, de legalább az előbbi történjék meg.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:10:01

@smartdrive: dehogynem csinalnad meg..:-)

amikor azt a par orat kibaszott hosszunak erzed, amig a targyalas tart es vegiggondolod, hogy ezek az orak meg ennel is lassabban fognak telni a sittkon, mindent meg fogsz tenni, hogy megprobald elkerulni:-)

mindent. hazudni fogsz, fellebbezni fogsz, sirni fogsz, konyorogni fogsz. alkudozni minden egyes napert es honapert, amivel rovidebb, kevesebb lehet.

Circus 2011.04.01. 13:10:09

@Kangörény_:
"1. Ki az az idióta, aki nem fellebezne, ha bevarrnák akárhány hónapra? Aki azt mondja nem fellebbezne, az idióta és hazudik.
2. Megérdemli? Igen.
3. Börtön? Fogház is elég lenne.
4. Császár Előd miért nem kapott 5 évet börtönben?"

5. Igen, példát statuáltak vele, így járt, de magának kereste. (a prolizást meg hagyjuk már, olvtársak, mert unalmas és szánalmas)
6. talán még az is belejátszott, hogy hosszú évek óta az első viszonylag sikeres tévésorozatban a pozitív hőst, aki deplána nemcsakhogy rendőr, hanem ugye súlyosbított, nos ezt alakította. Tudom, hogy színész, de ezt azért keményen nem így kellett volna.

Mibe fogadjunk, hogy az RTL Klub ebből is műsort csinál, mint mondjuk a Zalatnay-féle mókából? Nesze neked való világ, 28 hónap a falak között kiszavazósó nélkül...

Stock 2011.04.01. 13:10:35

@Silent Bob: nah ezért kell rendszám a bringára, hogy ennek eshetőségét minimalizáljuk!

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 13:10:39

@az igazi Sipi:

Nem vitatom. Ahogy azt sem, hogy 100 megkérdezettből legalább 60 támogatná a halálbüntetés (ahogy egyszer egy nagyon szőke, plázákat gyakran felkereső nőnemű egyedtől hallottam: "halcsibüncsi") visszaállítását is, pedig az aztán maga a mélysötét demagógia. De evvan.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:11:10

@Lófasz Hadnagy: mellesleg ez csak azt tamasztja ala, hogy az atlagembert a bosszu es gyulolet mozgatja esz nelkul;-)

smartdrive 2011.04.01. 13:12:09

@Silent Bob: de hát ehhez nem kell felmentésért fellebbezni (ami azt jelentené, hogy ártatlan vagyok - szemben azzal, hogy még saját magam szerint is bűnös vagyok, hiszen azt vallottam)

elég enyhítésért, ha szerencsém van, akkor letöltendőből felfüggesztett lesz (tehát bűnösnek nyilvánítanak, ugyanúgy, ahogy én saját magamat a vallomásomban), és máris elkerültem a börtönt

Silent Bob 2011.04.01. 13:13:03

@Stock:
Akármennyire bánnék valamit sem szeretnék sittre menni. Eltartanám az öreget élete végéig, mittudomén, de a börtönt kerülném minden eszközzel, akár el is menekülnék. Ha ettől gerinctelen vagyok, akkor az vagyok. De inkább csak őszinte.

smartdrive 2011.04.01. 13:13:24

@az igazi Sipi: ez prejudikáció. jelen pillanatban Stohl csinálja ezt (ez a tény), én pedig, mivel soha nem csináltam ilyet, teljes joggal megvethetem és elítélhetem emiatt

igényes 2011.04.01. 13:13:25

@Zébácsi: Szeretném megkérdezni, nem tartozik ugyan ide, de a Papcsák példáúl megússza 250 000 Ft-al a csalást, sikkasztást stb. és a büntetést nem a Bíróságtól, hanem a függő Fidesz-től kapja.

A Fidesz kiszabhat bírságot egy köztörvényes bűnűgyben?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:14:34

@smartdrive: jaja
persze. nem is vontam ezt ketsegbe.

elvegre a megvetesed es iteleted teged jellemez, nem stohlt..:-)

jürgen baromartz 2011.04.01. 13:14:49

meglátjátok, simán lesz olyan bíró aki enyhít a büntetésen, minden összeköttetések kérdése, amiket a buci majd most mozgósít a maga ügyében.

100%-ig biztos vagyok benne, hogy másodfokon felfüggesztettet fog kapni ez a púderos orrú állat.

smartdrive 2011.04.01. 13:14:57

@Silent Bob: ez a hamis dilemma nevű érvelési hiba. úgy állítod be, hogy az a mozgatórugója, hogy ha nem mentik fel (vagyis nem nyilvánítják ártatlannak), akkor le kell ülnie. mindent ebből vezetsz le

Silent Bob 2011.04.01. 13:15:08

@Stock: Annak az esély, hogy halálra gázolok valakit a 10 kilós bringámmal, már most minimális. :)

mojszipupi 2011.04.01. 13:15:31

Felfüggesztettre számított

smartdrive 2011.04.01. 13:15:56

@az igazi Sipi: hát nyilván. ahogy a rólam alkotott véleményem meg téged (ugyanezen logika alapján, tehát ebbe ne is próbálj belekötni). mondhatni, ebből akkor rosszul jöttél ki

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.04.01. 13:16:48

@smartdrive: mi az, hogy "ne merjen"? Ki fog vele csinálni és mit, ha megteszi?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:18:35

@Silent Bob: ez a normalis..

hiaba allitjak egyesek, hogy "merastohlbucinakemeltfovelkelleneabitoalaallnija!", vinnyogva kaparnanak minden kedvezmenyert, ha rajuk kerulne sor..

csak ugye mas genitaliajaval urtica dioicat csapdosni nagy divat kishazankban;-)

smartdrive 2011.04.01. 13:19:17

@Bokortalan Lajtalan: amikor majd kijön a sittről, a következő baleseténél mennyire fogják ezek után figyelembe venni az "őszinte megbánását"?

Phxmike 2011.04.01. 13:19:21

@Phxmike: nah tevedtem.. nem allt a rendorauto hanem szembol ment neki
akkor erre rosszul emlekeztem bocsi mivel 13 ev megiscsak eltelt

bar erdekes hogy meg ennyi idovel utana is mennyire felhaborit az ugy...

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.01. 13:20:39

Szemet szemért,fogat fogért.Aki pedig demagóg módon nem így gondolja,annak azt kívánom,hogy sokszor legyen oka bosszúért kiáltani.Csak akkor érzi,tudja majd miről van szó és vége az üres fecsegésnek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:21:33

@smartdrive: jaja
de en pont ilyen szeretek lenni:-)

ilyennek akarom magam mutatni. mert ilyen vagyok:-)

fogjatok fel, en nem vagyok kepmutato, nem vagyom a szeretetekre, ergo nem fogok a kedvetekert hazudozni es kepmutatni. ha tetszik, tetszik, ha nem tetszik, nem tetszik:-)

nem kulonosebben erdekel, elvegre nem kepzitek az ertekrendem reszet, aminek meg akarok felelni:-)

nna
most, hogy ezen tulvagyunk, visszaterhetunk-e stohlbucira, vagy basztatjuk tovabb egymast?;-)

smartdrive 2011.04.01. 13:22:56

@az igazi Sipi: fogd már fel, hogy nem azzal van a baj, hogy enyhébb ítéletet akar (lehetőleg felfüggesztettet, azt azért sejti, hogy megrovással nem ússza meg), ez természetes. azzal van a baj, hogy - mivel felmentésért is fellebbez - azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő tkp. ártatlan

márpedig ez eléggé inkompatibilis azzal, hogy bűnösnek vallotta magát, ÉS látványosan bűnhődni akart (valahogyan)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:23:28

@Lófasz Hadnagy: a legszebb az volt, amikor britnispricc nyilatkozott errol es valami olyasmit sikerult mondania, hogy o azert tamogatja a halalbuntetest, mert aki megol valakit es halalra itelik ezert, legkozelebb biztos meg fogja gondolni, tegyen-e ilyet..:-))))

Stock 2011.04.01. 13:24:33

@Silent Bob: ez nem őszinteség, hanem gerinctelenség!! ha nem akarod elfogadni a rád kirótt arányos büntetés, akkor nem érzel megbánást. (nem válaszoltál, hogy sejted e bűntudat, megbánás mibenlétét) :)

hogy jön ide a halálra gázolás?? de mindegy is mert azzal a vacakkal is okozhatsz bármikos, súlyos, vagy halálos balesetet, csak éppen itt is gerinctelen retorika bújik a felszínre, hogy próbálod megmagyarázni a piás, pirosozós, egyirányúzós kerekezést.....

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.01. 13:25:37

Bucika is hogy rikoltozna,ha történetesen a családja nyakán vágtatna át egy részeg figaura,mikor vásárolni mennek.Talán majd egy következő életében visszakapja.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:25:52

@smartdrive: de en ezt leszarom.

jogallam van. ha joga van hozza, csinalja.
nem mozgat meg erzelmileg. sem haragot, sem duhot, sem oromot, sem kis bizsergest ott lent nem erzek tole.

erted, ugye?:-)

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 13:26:35

@az igazi Sipi:

Ezt nem hallottam még, de tényleg hatalmas. Jó, hát szegénykémet nem az eszéért (sem) szeretjük...

smartdrive 2011.04.01. 13:27:59

@az igazi Sipi: nézd, azt nem tudom megítélni, hogy felfüggesztett vagy letöltendő lett volna igazságos (bár azért gondolom a letöltendőt, mert elég nyilvánvaló, hogy egy felfüggesztettet felmentésként élne meg, és építene be a jövőbeli jellemrajzába)

ha nem lenne visszaeső, nem is érdekelne az ügy, mert ugye mindenki hibázhat

az viszont elég jól látszik ebből a felmentési kísérletből, hogy ennek az embernek egyetlen őszinte pillanata nem volt még életében

smartdrive 2011.04.01. 13:29:23

@az igazi Sipi: értem. gondolom, akkor az egyéb jogi anomáliák kihasználása sem. akkor sem, ha politikus csinálja. jól gondolom?

Stock 2011.04.01. 13:32:36

@az igazi Sipi: azért vicces, hogy mennyire elfogadott lett mostanában a közéletben valamiről beszélni, majd ellentétesen cselekedni, ami egy dolog. ellenben ami meglep, hogy az emberek elkezdték ezt természetesnek venni, elfogadni, támgatni.....

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:32:51

@smartdrive: de ez engem nem erdekel.

nem akarok hozza felesegul menni - plane, hogy hetero pasi vagyoik - inentol baromira hidegen hagy, hogy oszinte, vagy nem oszinte.

kulonben is, mindenki hazudik. tarsadalmi elvaras.
en egy idoben pl mindig a "hogy vagy" kerdesre elkezdtem meselni, hogy hat reggel kicsit fajt a fejem, de aztan ittam egy kavett es elmult, mostmar egeszen jol, bar..

aztan rajottem, hogy az embereket kurvara nem erdekli hogy vagyok, igazabol ok mar a kerdessel hazudtak es azt varjak el, hogy gyorsan hazudjam azt, hogy jol..:-)

es akkor meg nem mentunk bele egy hosszabb beszelgetesbe mondjuk ket szerelmes kozott..;-))))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:33:44

@Stock: mert a hetkoznapi ember is napi rendszeresseggel hazudik.
es akik ezt a legjobban csinaljak, abbol lesznek a kozeleti szereplok, politikusok, celebek.

Stock 2011.04.01. 13:35:02

@smartdrive: ez az ember nem tanult abból, hogy egyszer már majdnem belehalt egy hasonló húzásába, sztem a letöltendőből sem biztos, hogy tanul.... de annál enyhébb fix, hogy semmin nem változtatott volna.
így legalább (ha jogerőre emelkedik) 2 évig ő nem fogja veszélyeztetni a társadalom hasznos tagjait!

Silent Bob 2011.04.01. 13:35:37

@Stock:
Te teljesen hülye vagy. Hagyjuk már ezt a biciklis faszságot. Kurva sokszor beszéltünk már erről, egyszer nem írtam hogy piásan bringáznék, pirosoznék, vagy egyirányúznék, de különben is hogy jön ez ide?
Bazdmeg, megnézném, hogy ha te ott állsz két és fél év sitt előtt, akkor nem fellebbezel, hanem bevonulsz emelt fejjel, mert attól sokkal jobb lesz az öregnek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:37:00

@smartdrive: mert ha idegesitem magam rajta, akkor attol jobb lesz?
nem. attol mindenfele szervi problemaim lesznek es csakis en fogom szarabbul erezni magam tole.

ha valaki ki tudja ezeket hasznalni, akkor ugyes. ha en kerulok majd hasonlo helyzetbe ilyen v olyan okbol, en is meg fogok probalni jatszani minden hangszeren.

hazudni fogok, konyorogni, egy-egy szavaba belekotve elhitelteleniteni a szakertoi velemenyt..

amit csak magamert meg tudok tenni.

ahogy mas is ezt fogja tenni, ezt teszi es ezt tette hasonlo szituban.

szerintem kepmutatas ezt pont stohlnak felroni...

Stock 2011.04.01. 13:37:51

@az igazi Sipi: azért vannak fokozatok, amik között illik különbséget tenni pl kegyes hazugságok... (illetve vannak közéleti emberek akik "soha nem hazudtak") :))

a probléma abban leledzik, hogy az emberek nem ítélik el, hanem normálisnak tekintik a vizet prédikál bort iszik sémát.. hova vezet ez??

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.01. 13:39:30

@igényes:
Amint azt az említett példád is mutatja, igen kiszabhat. A baj nem ez, hanem az, hogy a dolog itt meg is áll.
Sajnos.

Ezért lenne jó, ha a jog valóban mindenkire egyformán vonatkozna, és a bíróság tényszerűen, az ügy kapcsán feltárt bizonyítékok alapján döntene, nem pedig aszerint, hogy a delikvens közszereplő, politikus, közfeladatot ellátó személy avagy celeb.
Ha gazdagabb nem is, de az emberek szemében talán élhetőbb lenne az ország, már csak ennyitől is.

Stock 2011.04.01. 13:42:09

@Silent Bob: nem az öregnek lesz jobb, hanem nekem és a társadalomnak!
szted az jót tesz a világnak, ha minden társadalomra veszélyes retardált megpróbál kibújni a felelősség alól??

Stock 2011.04.01. 13:43:08

@Stock: illetve, ha ezt komolyan szankcionálnák, akkor nem lenne kevesebb a bűncselekmény?? lévén nehezebb lenne megúszni, nagyobb lenne a visszatartó ereje..

Silent Bob 2011.04.01. 13:44:53

@Stock: Ha másodfokon is elmeszelik, leüli. De azért hadd ne ítéljem már el, hogy él a jogával és fellebbez.
"Mert joga van minden féregnek, dögnek védekezni, ha életére törnek".

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:45:23

@Stock: van az a mondas, hogy az oszinte ember masik jelzoje a budos bunko szokott lenni..:-)

es tudod en sosem rendelem a cel ala az eszkozt. dugasert, szerelemert hazudni pont ugyanugy hazugsag, mint penzert hazudni, vagy elismertsegert hazudni.

de ugye ez az en egyeni ertekrendem, mondhatni, az en erkolcsom, hogy probalok nem hazudni, amennyira csak tolem telik, oszintenek lenni - sokan utalnak is emiatt;-) de nem baj, mert akik kedvelnek, azok pont ezert:-D

nem akarom senkire raeroltetni, de egyszer szand ra az idot, hogy egy nap a beszelgeteseidet visszaidezed a fejedben es teljesen oszinten vegiggondolod, mi volt az igaz es mi volt a hazugsag. es rajossz, hogy ugy hazudsz neha, hogy fel sem tunik:-)

kiemelten kezelendo beszelgetesek:

- feljebbvalo
- no/baratno/feleseg
- akitol szeretnel valamit, vagy akinel szeretnel jo szinben feltunni

Stock 2011.04.01. 13:46:09

@az igazi Sipi: a véleményeddel az aproblémám, hogy csak asaját szemszögedből nézed és nem gondolsz bele abba, hogy mi lenn, ha te lennél az áldozat....
ez szted így van jól, hogy minden bűnelkövető hazudik, zsarol, fenyeget... csak azért hogy magát mentse, hogy aztán tovább rombolja a társadalmat?!

smartdrive 2011.04.01. 13:46:19

@kamuszutra: direkt kiemelték a posztban, hogy a felmentési kérelmet ítélik el. ettől még nem kell lemondania az enyhítési kérelemről, hiszen az kompatibilis azzal, hogy bűnösnek tartja magát

ha jól tudom, ahol esküdtszék dönt a bűnösségről, ott is a bíró dönt az ítélet súlyosságáról. tehát ez a két dolog nem tartozik össze szorosan: az egyik kérdés, hogy bűnös-e, a másik, hogy HA bűnös, akkor azért, amiben bűnös, milyen büntetést kapjon. Stohl már az első kérdésre adott választ is megkérdőjelezte, holott korábban (a második kérdésre adott válasz optimalizálására játszva) ő maga is osztotta a véleményt

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:47:35

@Stock: mitol lenne jobbb az oregnek es a tarsadalomnak?

ertem en, hogy egyes mentalisan serult embereket mas jogos, vagy jogosnak velt szenvedese kielegit, de milyen ember mar az, akit mas szenvedese elegit ki...?

Stock 2011.04.01. 13:48:57

@Silent Bob: ne azért ítéld el mert fellebbez, hanem azért mert gerinctelenül az ellenkezőjét állítja! vagy te szereted ha átvernek, szereted, ha ez a mentalitás terjed? csak azért kérdezem, mert úgy jön le, hogy támogatod!

venszivar 2011.04.01. 13:50:04

Vezetéskor NEM inni,NEM DROGOZNI,NEM az első eset!Sokan,nagyon sokan,régóta tudták,hogy keményen iszik.Sok szerencsével eddig megúszta,de "addig jár a korsó a kútra...."Csíptem a srácot,de ezekről ő tehet !!! Lejjebb megy ez az ítélet.Ja,hogy nem esik neki jól?!Minden ítéletet sokallónak azt mondanám,hogy másképpen beszélnének,ha az ő családjukat érintené ez az ügy!
Az idő "szalad",nem áll meg,le fog telni s sok-sok szép évtizedek lesznek még.....

smartdrive 2011.04.01. 13:50:08

olyat azért ne játsszunk már, hogy "bűnös vagyok, de csak ha nem kapok komoly büntetést"

smartdrive 2011.04.01. 13:51:10

@az igazi Sipi: jaj, ez az öncélú morális maszturbáció nagyon unalmas már

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:51:42

@Stock: fentebb mar leirtam, hogy szerintem mi lenne a jo megoldas.

stohl buci nem vonulna boribe, hanem kifizetne az allamnak azokat a koltsegeket amibe a 2 ev 4 honap kerulne orzessel, kajaval egyutt es nem polgari peres uton kellene az oregnek ervenyesiteni a karigenyet, hanem rogton a buntetoperben meg lenne hatarozva az az eletjaradek, amit stohlnak fizetnie kell.

es belegondolok mi lenne, ha en lennek az aldozat.
engem nem tenne boldogga, ha sittre kerulne, mert egeszseges a lelkem. annak orulnek, ha megfizetne a karpotolna azert, amit okozott, legyen az anyagi, vagy egyeb kar.

azzal nem vagyok kisegitve, hogy en etetem es vigyaztatok ra a penzembol meg tobb, mint 2 evet.

Silent Bob 2011.04.01. 13:52:01

@Stock:
Kurvára nem támogatom, utálom, mint a szart. Csak megértem, hogy jelen helyzetében kb. összefossa magát, én is ezt tenném a helyében.
Elhiszem, hogy te és egy csomó hozzászóló olyan jellemes ember, hogy emelt fővel vonul be két és fél év seggtágításra, sőt még maga kérne súlyosbítást, én nem vagyok ilyen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:52:37

@smartdrive: tehat vitatkozni nem tudsz a leirtakkal.

altalaban ilyenkor jon a szemelyeskedos resz..

mehet, abban is jobb vagyok nalad, nem csak az eszervekben:-)

smartdrive 2011.04.01. 13:53:01

@Stock: ugyan. csak imádja a megértő, minden oldalt mérlegelő ember szerepében látni magát

az ilyenekből lesznek a hobbi-holocausttagadók

smartdrive 2011.04.01. 13:54:08

@az igazi Sipi: csak egy kommunikációs Möbius-szalag vagy

Stock 2011.04.01. 13:54:42

@az igazi Sipi: tudom, alapvetően az átlagnál jóval őszintébb embernek tartom magam.. tisztában vagyok vele, hogy hazudok napi rendszerességgel, de szinte kizárólag kegyes hazugságok (tét nélküli, apró ügyekben: köszönöm finom volt, örülök, hogy látlak..)
rövidrezárva: nagyon nem tartom mindegynek, hogy szándékos megtévesztéssel él e valaki az önös érdeke megvalósítása céljából, avagy csak szimpla konfliktuskerülésből teszi!

Silent Bob 2011.04.01. 13:54:48

@az igazi Sipi: Nem tudom, volt-e már ilyen, de maximálisan egyetértek veled.

Silent Bob 2011.04.01. 13:56:24

@smartdrive:
Hűbazmeg, most már holokauszttagadó vagyok? :D

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 13:57:25

@az igazi Sipi:

Nem rossz gondolat, de én még megfejelném azzal, hogy a TB számlázza ki neki azt a lóvét, amit az ő hibája miatt az öreg gyógykezelésére költött.

De vigyük tovább: hoznék egy olyan törvényt, hogy ezentúl aki bebaszva sérüléses balesetet okoz, az fizesse ki az áldozatai + a saját gyógykezelését.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 13:59:26

@smartdrive: ez teljesen uj, mert eddig csak judeobolsevik liberalis zsidoberenc hazaarulo - meg a tobbi, biztos va aki fel tudja sorolni az egeszet;-) - voltam..:-)

Stock 2011.04.01. 13:59:27

@az igazi Sipi: nem érted, nagyon nem!
az egésznek az a lényege, hogya társadalomra káros a buckó életvitele!!!!!!!!!!!!!!
kell a letöltendő böri, mert ez az egyetlen esély, hogy legközelebb ne üljön készen a kormányhoz és legfőképp a többi hasonló mentalitásút is visszatartsa!!
mert ha nem kapna semmit csak fizetnie kéne, annak az lenne az üzenete, hogyha jól keresel, akkor másokat is megnyomoríthtsz csak fizess egy keveset és folytasd nyugodtan!

az áldozatot nem az nyugtatja meg hogy a stólnak szar lesz, hanem az hogy ezáltal csökken az esélye, hogy mégeygszer egy ilyen traumát át kelljen vészelnie!

Publius Decius Mus 2011.04.01. 14:01:49

Mellesleg már egy ókori görög bölcs is megjegezte; - A jog olyan mint a pókháló. A kicsik fennakadnak benne, a nagyok egyszerűen átszakítják.

Ezért a jog és a jogállam kifejezések ugyan szükségesek, de kissé gyomorforgatóak.

Silent Bob 2011.04.01. 14:02:29

@az igazi Sipi: Te az is vagy, a holokauszttagadó én vagyok állítólag. :D

venszivar 2011.04.01. 14:03:24

@az igazi Sipi: Ja de akkor eljönne az az idő,hogy a gazdagok kifizetik a bűnüket.......Az is a demokrácia felé való eredmény lenne!Van itt már annyi kiváltság.Sőt,ha nincs pénzed a "megváltáshoz"az kapja a maximumot.Van még ilyen jó ötleted?

Silent Bob 2011.04.01. 14:04:17

@Stock:
Mondjuk azért az csodálatos, hogy a vezetéstől csak 5 évre tiltják el. Na EZ felháborító.

smartdrive 2011.04.01. 14:05:07

@az igazi Sipi: nem, hanem hogy bármilyen szálon a "dolgok másik oldalára" akarsz visszajutni, ami esetedben a "de ti börtönben AKARJÁTOK látni mert blabla" érvpótlék

Stock 2011.04.01. 14:05:31

@az igazi Sipi: írtam egy hosszút és elszállt... pfff!
a lényeg: nem elég, hogy fizessen, hiszen annak az a társadalmi üzenete buckónak és a többi hozzá hasonlónak, hogyha jól keresel akkor másokat is megnyomoríthatsz, bármit megtehetsz... elég lesz csak fizetned!

a károsultakat és mindenki mást pedig nem az tesz boldoggá, hogy stólnak szar, hanem az hogy csekélyebb ezáltal az esélye, hogy ilyen traumát kelljen átélnie vétlen, szenvedő félként!!

(ha valaki sokadszor megy hozzád lopni, akkor neki sem elég elmagyarázni, hogy ezt nem szabad, hanem meg kell büntetni, hogy az visszatrtsa!)

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:05:39

@Stock:

"kell a letöltendő böri, mert ez az egyetlen esély, hogy legközelebb ne üljön készen a kormányhoz és legfőképp a többi hasonló mentalitásút is visszatartsa!!
mert ha nem kapna semmit csak fizetnie kéne, annak az lenne az üzenete, hogyha jól keresel, akkor másokat is megnyomoríthtsz csak fizess egy keveset és folytasd nyugodtan!"

Nem értek egyet.

Gondolatkísérlet: tegyük fel, hogy már meglett volna az a törvény, amit az előbb javasoltam és a legutóbbi részeg zúzása után, amikor valami hónapokig az intenzíven volt, szépen kiszámlázta volna neki a TB a kezelésének minden költségét (nem tudom, ez mekkora összeg lehetett, de legalább 20 misi). Szerinted ha ennyi lovettájába fájt volna a dolog, az nem lett volna elgondolkodtató a számára?

Mind. Amp. 2011.04.01. 14:07:36

@KovA: most olvastam a részletes kommentedet és tökéletesen egyetértek vele.

Annyit tennék hozzá, hogy éppen ez a különbség a Stohl és a szerencsétlen srác között, aki elaludt a volánnál és 3 vagy 4 embert halálra gázolt a villamosmegállóban nem rég.

Az emberek nagyrésze őrjöngött, hogy miért nem indítványozták az előzetes letartóztatását, ami természetesen teljesen indokolatlan lett volna. Szerencsétlen gondatlanságból okozta több ember halálát, amely egy életen át kísérteni fogja. Neki még a letöltendő fogházbüntetés is túlzottan szigorú lenne (talán), mert egyszerűen rendkívül szerencsétlen körülmények között aludt el a volánnál. Én nála még felfüggesztett fogházon is elgondolkoznék az eset körülményeit mérlegelve, de a Stohlnak jelen esetben egyértelműen kijár a letöltendő börtön. Én kb. másfél évre számítottam.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:07:44

@Stock: ez hulyeseg ugy, ahogy van.

ez nem fog senkit visszatartani, ahogy nem tartja vissza a del-kelet azsiai drogcsempeszeket a halalos itelet.

ertem en,hogy te azt szeretned, hogy aki vetkezett, annak legyen rosssz!!! nagyon rossz!

en viszont azt szeretnem, h ogy aki ellen vetkeztek az kapjpon karpotlast.

teged a bosszu motival, a megtorlas es a gyulolet, engem pedig az aldozatok minnel teljesebb kartalanitasa es az elkoveto minnel elobbi hasznossa tetele a tarsadalom szamara.

ez azert van, mert te erzelmi oldalrol kozelited meg, en viszont racionalisan. valoban, nem erdekel stolbuci szemelye, baratsaga, semmije. pont ezert ahogy nem szeretem, ugy nem is gyulolom. nem vakitanak eel az erzelmek.

azt latom, hogy

- egy oregnek stohl hulyesegebol egeszsegugyi es anyagi kara keletkezett
- a karokozot ezentul az en adombol fogjak etetni es orizni. lehet, hogy ez rossz neki, de igy nekem is rossz, mert en is buntetve vagyok az o faszsaga miatt. es ez nekem kurvara nem tetszik. az tetszene, ha stohlbuci befizetne a koltsegvetesbe egy olyan osszeget, ami akar kepes lenne ot akar anyagilag is teljesen padlora kuldeni es fizesse az oregnek a balesetbol kifolyolag minden felmerult koltseget elete vegeig, meg meg dobjon ra egy hetjegyut az ijedtseg miatt.

egyszeruen hidegen hagy, hogy stohlnak rossz lessz, vagy jo.
engem az erdekel, hogy az aldozatnak legyen jo es nekem ne legyen rossz.

smartdrive 2011.04.01. 14:08:07

@Stock: ez tévedés, az áldozatot az nyugtatja meg, hogy a neki kárt okozó ember nem úszta meg. ez ösztönös emberi igény

gyorsan hozzáteszem, hogy ez nem jelenti azt, hogy a mindenkori áldozat minél súlyosabb büntetést szeretne a neki kárt okozónak, hanem BŰNHŐDÉST. büntetés-bűnhődés, nem ugyanaz

V u, de ja vu 2011.04.01. 14:08:37

@az igazi Sipi: A bíró az ítélet indokolásában kifejtette, hogy korábban már kapott felfüggesztett büntetést hasonló jogsértésért, ami a történtek szerint NEM VOLT ELÉGSÉGES VISSZATARTÓ EREJŰ... Ezt egy másodfokú döntésnek nehéz lesz negligálni, szerintem max. a büntetés idejét mérsékelhetnék.

Az életjáradék pedig mindezektől függetlenül jár a sértettnek, mint ahogyan a Magyar Államnak is az eljárási költségek megtérítése.

Azt nem árt szem előtt tartani, hogy nem rajta kívülálló okból vagy figyelmetlenségből ittasodott le, ült volán mögé ISMÉT... én sem vagyok szent, én is megkapnám a magamét ha így okoznék balesetet és még azt sem mondhatnám hogy nem jogos... fellebbezni viszont lehet, törvényadta joga mindenkinek, de felmentésért folyamodni nem is emberileg, hanem a logika szabályai szerint értelmetlen: beismerésben van, bűnösnek vallja magát, tehát felmenteni nem lehet, el kell marasztalni.

A korábbi rossznak tartott bírói döntések nem lehetnek mérvadóak, akkor sem ha azok a döntések már megváltoztathatatlanok.

Az igazságszolgáltatás pedig igazságot szolgáltasson, ne jótékonykodjon. Majd jótékonykodik a Köztársasági Elnök, ha benyújtják a kegyelmi kérvényt...

Stock 2011.04.01. 14:08:40

@Silent Bob: ebben közös nevezőn vagyunk, hiszen ennek kellett volna azítélet alapjául szolgálni... hiszen buckó egy közlekedési bűnöző! az milyen lenen már ha pedofíl tanárt is csak 5 évre tiltanák el agyerekektől? vagy a fekete anygalokat az egészségügytől.....

(tudom hülye vagyok, de sztem ez most ide is vág, hogy még egy apró érv a kerékpáros jogsi mellett, hogy az ilyenek kerékpárral nyugodtan közlekedhetnek, hivatalosan!)

nyekk 2011.04.01. 14:09:20

@smartdrive: Stohl, -aki mellesleg magánemberként egy féreg- holokauszt tagadásért többet kapott volna.

(mint a Zuschlag, aki bármilyen disznóságot megtehetett bűntetlenül) míg egyszer véletlenül nyilvánosan el nem zsidózta magát.

szkofild 2011.04.01. 14:10:36

A KÖCSÖG CSÁSZÁRT LE SE CSUKTÁK, PEDIG AZ EMBERT ŐLT!!!!!!!!!!!! HÁT AKKOR NEKI BŐVEN JÁRNA A FELFÜGESZTETT!!

Silent Bob 2011.04.01. 14:12:54

@Stock: "hogy az ilyenek kerékpárral nyugodtan közlekedhetnek, hivatalosan!"
Ebben van valami, de ha van Isten, akkor elütik. :D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:13:19

@Stock: sosem a buntetesnek, vagy a buntetes mertekenek, hanem a buntetes elkerulhetetlensegenek van visszatarto ereje.

amit te leirsz, azt mar megcafolta az elmult par evtizedben a kriminalpszichologia.

Stock 2011.04.01. 14:13:55

@az igazi Sipi: nem érted csak fújod a magadét újra, meg újra!
engem nem a bosszú motivál (ahogy valsze az öreget sem, hiszen senki nem kényszerítette, hogy megbocsásson), hanem az hogy minimalizáljuk az esélyét az újabb eseteknek!

a drogcsempészes példád meg f@szság!! megélhetési, erre szocializált, pszichésen beteg embereket nem fog visszatatani semmi, de legtöbb embert igen!!!!

egy jokövető átlag tagot már egy pénzbírság is visszatart az autós veszélyeztetéstől, hátmég a letöltendő!!!!

smartdrive 2011.04.01. 14:14:01

@az igazi Sipi: "teged a bosszu motival, a megtorlas es a gyulolet, engem pedig az aldozatok minnel teljesebb kartalanitasa es az elkoveto minnel elobbi hasznossa tetele a tarsadalom szamara."

jaj, ez annyira aranyos (ugyanakkor annyira ügyetlen) próbálkozás: "én bölcs ember vagyok, rengeteg dolgot mérlegelek, és el tudok emelkedni a földhözragadt érzelmi megközelítéstől" (e célból szándékosan használod a jól mediatizálható "bosszú", "gyűlölet" és "megtorlás" szavakat)

ki kell, hogy ábrándítsalak, a társadalom állapota, amely mellett most síkra szállsz, ennél sokkal jobban függ a saját érzelmeitől. Stohl "visszaengedése a termelésbe" nagyobb erkölcsi kárt okozna a fejekben, mint amekkora anyagi kárt okoz, ha látjuk, hogy neki TÉNYLEG szar lesz most

smartdrive 2011.04.01. 14:15:05

@az igazi Sipi: pontosan értetted, amit írtam

Optika 2011.04.01. 14:15:28

Stohl András tettét nem lehet menteni, megmagyarázni stb... Viszont egy tény: mint a per vádlottja az elsőfokú ítélet után is joga van fellebbezni, akár felmentésért, enyhítésért is. Aztán a döntés a másodfok dolga.

Azért egy pár dolog megfordulhatott a fejében:
- ha az eset után nem autózik el onnan (persze továbbra is részegen);
- ha nem akarja rávenni a párját, hogy ő vezetett;
- ha rögtön minden részletre kiterjedő őszinte vallomást tesz.
Több lett volna az enyhítő körülmény és talán esélye lett volna a felfüggesztett büntetésre.

Mindenestre olyan ítéletre lenne szükség, ami nem teszi teljesen lehetetlenné a későbbi életét, pályafutását.
Nem lennék meglepődve egy jogerősen letöltendő büntetés esetén,ha egy Zalatnay Saroltához hasonló sorozat kezdődne majd az RTL Klubon "Nem vagyok én szerzetes" vagy "Rossz vagyok,de használható" címmel. Lenne is nézettsége.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:16:32

@V u, de ja vu: igen?
es?

amit leirtam egy elmeleti beszelgetes arrol, hogy velemenyem szerint hogy lenne jo az igazsagszolgaltatas.

de a jelenlegi szabalyok szerint nem vvitatom stohl iteletenek jogossagat.

bar tisztaban vagyok vele, hogy ez igy most mindenkinek veszteseggel zarul, elfogadom, hogy egy ilyen hulyen megalkotott jogrendszerben ez igy mukodik es jogosnak tartom stohl iteletet.

fuggetlenul attol, hogy nem ertek egyet az igazsagszolgaltatas ma elfogadott elvevel, azaz a megtorlassal, bosszuval.

Stock 2011.04.01. 14:16:42

@Lófasz Hadnagy: sztem ne lett volna, hiszen abból sem tanult, hogy majdnem belehalt...
de a lényeg, hogy van akinek 20 millió örök életében nem jön össze, van akinek a szülinapi ajándéka.. namármost akinek apró azt miben zavarja és változtatja meg?!?!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:18:10

@Stock: de ez mennyiben minimalizalja az eselyet?
mennyivel minimalizalja jobban, mint mondjuk egy 30 millios birsag es utana evi egy millio eletjaradek az oregnek?

semmivel.

igy viszont mindenki bukik, ugy csak stohl bukna.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:18:54

@smartdrive:

"Stohl "visszaengedése a termelésbe" nagyobb erkölcsi kárt okozna a fejekben, mint amekkora anyagi kárt okoz, ha látjuk, hogy neki TÉNYLEG szar lesz most"

Ha kapna egy csekély 290 gurigás számlát a TB-től + állambácsitól és azt látná ország világ, hogy ezért ugrott a szép nagy ház, ugrott a terepjáró, ugrott a vadászat/sztriptízbározás és a mi Bucink egy lepattant albiban lakik, amíg ki nem csengeti a dellát, akkor az nem volna neki TÉNYLEG szar?

Optika 2011.04.01. 14:19:18

Amúgy az én személy szerint nem tartanám szükségesnek a letöltendő börtönt, de
- STOHL András a büdös életben ne vezethessen autót
- fizesse meg a bácsi kárait (elmaradt hasznát)
- fizesse meg a TB felé a bácsi kezelésének költségeit

És mikor tud fizetni? Ha dolgozik, színpadon, képernyőn van (mert mindenek ellenére jó színész és műsorvezető).
De a döntés a bíróság kezében van.

smartdrive 2011.04.01. 14:20:36

@az igazi Sipi: de nem azért, mert valakit mindenképpen szenvedni akarunk látni

Optika 2011.04.01. 14:21:18

@Lófasz Hadnagy:

A bűnügyi költségekről, perköltségről nem is beszélve.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:21:34

@Optika:

Pontosan. Ráadásul nem kerülne a mi pénzünkbe a 2 év 4 hónapos őriztetése/zabáltatása.

Optika 2011.04.01. 14:23:22

@az igazi Sipi:

Hát igen.
Valahogy szimpatikusabbnak találnám, ha a Nemzetiben a színpadon a Holdbéli csónakosban szerepelne, mint az RTL klub "börtönshow-"jában.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:23:53

@smartdrive: de igen

ertem en, hogy meg akarod ezt magyarazni, hogy nem ugy van, de azert akarod szenvedni latni, mert szerinted a szenvedesenek majd jol elrettento ereje lesz.

loszart. nem lesz. ahogy eddig sem volt, ugy ezutan sem lesz. ha mukodne az igazsagszolgaltatasnak ez a modszere, akkor nem emelkedne a bunozesi mutato es nem lennenek tulzsufoltak a bortonok. de nem mukodik.

viszont jo sokba kerul azoknak, akik nem bunozok. ogazabol ok basznak ra, nem a sittesek. elvegre a sitteseknek mi dolguk? enni es aludni par evig - mas koltsegen.

hu de nagy bunti:-)

smartdrive 2011.04.01. 14:23:55

@az igazi Sipi: ilyen alapon nem kellenek büntetési tételek sem. kapjon mindenki ugyanazt, de azt biztosan

az, amit Te írsz, felderítetlen bűncselekmények statisztikáinál releváns kérdés. egy közlekedési balesetnél, ahol a vétkes mindenképpen rendőrség/ügyészség/bíróság elé kerül, pont hogy az jelenti a büntetés elkerülését, ha túl enyhe büntetést kap

smartdrive 2011.04.01. 14:24:46

@Lófasz Hadnagy: de igen. viszont ehelyett a börtönt választaná

Stock 2011.04.01. 14:26:30

@Silent Bob: :)) csak nehogy más legyen érte a felelős!

Optika 2011.04.01. 14:26:38

És még valami:

azért Stohl idegrendszerét tuti megtépkedte egy kicsit az elmúlt hónapok herce hurcája. És még mindig nincs vége!
És ez az igazi büntetés.

Azt azért nem értem, hogy az ügyész miért pont az utolsó pillanatban súlyosbította a vádat. Semmi új körülmény nem merült fel az előző tárgyalási napok és az utolsó nap között. Már eleve lehetett volna a vád az ami. Ehhez mérten védekezhetett volna Stohl a bíróság előtt.

smartdrive 2011.04.01. 14:29:03

@az igazi Sipi: nem érted. szerinted mindegy, csak legyen valaki, akit nézve bölcsen bólogathatunk, hogy "lám, lám, megérdemelte". Stohl ehhez csak kapóra jön

az igazság ezzel szemben az, hogy nekem pld. semmi bajom nem lenne azzal, ha az emberek hibátlanok lennének

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:29:14

@smartdrive:

Nem kell neki hagyni választási lehetőséget. Legyen az az ítélet, hogy MINDEN kárt meg kell térítenie, visszhall, kézcsókom. Ilyen egyszerű.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:29:54

@smartdrive: miert ne kellenenek?

kivbancsi vagyok, hogy jott le neked az altalam irtakbol ez..;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 14:31:37

@smartdrive: "az igazság ezzel szemben az, hogy nekem pld. semmi bajom nem lenne azzal, ha az emberek hibátlanok lennének "

mondom en, hogy az a nagy kulonbseg kozottunk, hogy en arrol beszelek ami van, te meg arrol, ahogy szerinted jo lenne, ha ugy mukodne...

Stock 2011.04.01. 14:32:09

@Lófasz Hadnagy: az mondjuk érdekelne, hogy a feetén dolgozóktól, avagy a valódi bűnözőktől mit tudnál behajtani....

buci onnantól a stohl és neje bt alkalmazottja lenne 100 pénzért havonta és a munkái után járó maradékot a kedves neje tené el jogosan, bucitól meg lehetne levonni a havi bruttó 2700 Ft-okat...

smartdrive 2011.04.01. 14:32:44

@az igazi Sipi: az szarkazmus volt, a hsz. második felére koncentrálj

smartdrive 2011.04.01. 14:34:20

@az igazi Sipi: jaj istenem, én is ugyanarról beszélek. nem az van, hogy én mindenképpen vért akarok látni, mert ez napi igényem. azt akarom látni, hogy senki nem érzi úgy, hogy megúszta. Stohlnak ehhez, úgy tűnt, börtönbe kell mennie (minden másnál azt érezné)

Optika 2011.04.01. 14:35:10

Mondjuk azt nem értem, hogy miért fellebbezett felmentésért miközben őmaga is elismerte a bűnösségét.
De mindegy.

Én is úgy tudom, hogy az ügyész fellebbezésének hiányában nem válhat súlyosabbá az ítélet másodfokon. Tehát Stohl most semmit nem reszkírozott, a jelen ítélethez képest (vagyis kedvezménnyel 21 hónap a börtönben) csak jobb jöhet számára.

Úgy gondolom a vége 18 hónap fogház lesz, amiből 12 hónapot kell leülni. A TV-ben pedig valóságshow szereplő lesz, havi 1-2 adással, vagyis a büntetése végig követhető lesz. A börtönben pedig szerepelni fog a többiek előtt a színjátszókörben.

Stock 2011.04.01. 14:36:13

@Lófasz Hadnagy: minden kárt meg kell térítenie ez a böritől független elvárás!!
látod az ellen nem si kapar, ergó az nem büntetés a számára, hiszen simán kitermeli!!
magyarul visszatrtó, elrettentő ereje csak aletöltendőnek van.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:37:09

@Stock:

Nyilván Kovács János esete más, itt most Stohlról van szó.

Ezt persze biztosan megpróbálná, de alapos ellenőrzéssel ez is kiszűrhető. Vagy pl. befenyíteni, hogy havi minimum 1 gurigát törleszt a büntiből, mert ha nem, akkor azonnal böri. Fizetne, mint a katonatiszt.

Stock 2011.04.01. 14:40:03

@Lófasz Hadnagy: kissé gyermeteg az érvelésed.
a kovács jános esete más, és ez az anyagi helyzeten múlik, akkor itt ítéletet lehetne venni, vásárolni a szó szoros értelmében.. az ám a korrekt jogrendszer alapja!

befenyíteni... :))

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.01. 14:40:39

@az igazi Sipi:
"fuggetlenul attol, hogy nem ertek egyet az igazsagszolgaltatas ma elfogadott elvevel, azaz a megtorlassal, bosszuval."

Kedves Sipi!
Volt már olyan, hogy reagáltunk egymás hsz-eire. Úgy látom, hogy az esetek döntő többségében egyetértünk, hasonlóan gondolkodunk, de most fenti mondatodra reagálnék. (Nem jogászként, nem vagyok az.)

1. Szerintem nem igazságszolgáltatás, hanem inkább jogszolgáltatás, hiszen jogszabályok és nem igazságszabályok mentén működik (hol jól, hol nem jól). És ugye a kettő (igazságosság, jogosság) gyakran nem esik egybe. Szerintem ezért nehéz igazán jól dönteni. Láttam már teljesen jogszerű ítéletet, ami igazságosság szempontjából elmaradt a jogszerűség szintjétől. Sok ilyen lehet.

2. Szerintem nem megtorlás és bosszú, hanem ítélet és büntetés. A bíró ítéletet hoz, ami lehet felmentés és lehet büntetés. Nem megtorlás (ez az lenne, ha ugyanazt csinálnák Stohllal, mint amit ő tett az öreggel.)
Büntetés itt az elzárás/jogsi bevonása, illetve lehetne (ahogy írod egy másik hsz-ben) 30 milliós bírság és életjáradék az öregnek. Ebben van valami, talán lehetne mindkettőt alkalmazni - de azt hiszem, ez a fajta ítélkezés létezik is.

Szerintem ez esetben (és nem Buci miatt) az ítélet korrekt lehet, egyedül a börtönt nem értem. Miért nem fogház? Ha esetleg tudsz rá magyarázatot, kérlek írd meg.
Köszi!
Zébácsi

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:40:46

@Stock:

"minden kárt meg kell térítenie ez a böritől független elvárás!!"

A TB által az öregre + a többi áldozatára költött dellát behajtják rajta? A tűzoltók kiszállási + eszközhasználati költségeit behajtják rajta? A teljes nyomozás költségét behajtják rajta? A másik két autóban esett kárt behajtják rajta? Nem.

Tehát MINDEN általa okozott anyagi kárt megtérít? Nem.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:43:52

@Stock:

Jó néhány országban létezik olyan, hogy a vétkes anyagi helyzetéhez mérten állapítják meg a büntit. Pl. ha egy csóró diák a lepattant kettes Golfjával az 50-es tábla mellett elhajt 70-nel, akkor a bünti 20 ajró (mondjuk). Ha a gyártulajdonos a Bentley-jével, akkor 5000 ajró.

Stock 2011.04.01. 14:47:41

@Lófasz Hadnagy: a TB-t valóban nem hajtják be, ami nagy hiba, egyetértek!
a tűzoltókat nem tudom, egy ismerősöm gyereke egyszer telefonbetyárkodott... és ők 50 rongyos számlát kaptak a tűzoltóktól, de lehet, hogy valódi eseményhez riasztva ez nem él a vétkesre nézve!

a bűnügyi költséget behajtják rajta!!!!
a másik két autó kárát az ő biztosítója hajtja be!!
az öreg pedig perelni fog ha jól emlékszem...

MuzzicFan 2011.04.01. 14:48:28

De ROHADTUL idegesítő magyar szöveget ékezetek nélkül olvasni!

Stock 2011.04.01. 14:50:12

@Lófasz Hadnagy: hagyd már ezt a gyermeteg igazságos mátyás drámázást. már kérdeztem:
és mi van a fekete jövedelemből élőkkel, akiknek nincs a nevén semmi?? jah semmi?! akkor talán mégis a börtön a megoldás, mert az behajtható?!?!
(vagy a sikkasztókkal, tolvajokkal.... őket is hagyni dolgozni a károk megtérítéséért?!) :)

smartdrive 2011.04.01. 14:50:57

@Stock: ez komoly, hogy a tűzoltók költségét behajtják?

több tűzesetet! jusson több adóforintom az árvaházaknak!

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:52:09

@Stock:

Tehát akkor a TB-s dologban egyetértünk (meg kb. a többiben is). Csodálom is, hogy eddig még nem született ilyen törvény.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:53:05

@Stock:

Nálunk ez nyilvánvalóan működésképtelen, mindössze megemlítettem érdekességképpen.

Stock 2011.04.01. 14:54:45

@smartdrive: félreértetted! a gyerek úgy hívta ki őket, hogy ég a házuk, az ügyeletes kérdésére, hogy emberélet van e veszélyben lecsapta a kagylót.... franctudja milyen kiemelt fokozattal vonultak a helyszínre (ha jól rémlik 7 perc körüli szintidővel).
ezt bevasalták, mert indokolatlan vonulás volt!

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 14:55:36

@Stock:

Akitől totálisan elvárhatatlan, hogy kifizesse az általa okozott kárt, mert esélytelen, az ülje le, persze.

De újfent mondom, itt Stohlról van szó, nála pedig ez a verzió működőképes volna.

Stock 2011.04.01. 14:58:52

@Lófasz Hadnagy: sztem is be kéne vezetni, hatalmas könnyebbség lenne az államnak, de ez messzire vezet... mert ha valaki önhibájából balesetet okoz - szenved és nincs elég pénze, vagy privát biztosítása, akkor ellátás nélkül marad? vagy otthon nélkül, mert elveszik a gyógykezelés fejében?

nehéz téma.

és félreneérts alapvetően érzem a társadalmi igazságtartalmát az anyagi büntetéseknek, csak ez ismét a legsuttyóbb rétegnek teremtene kiskapukat a trükközésre.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 15:06:02

@Stock:

Akkor finomítsunk.

I.: Nem minden esetben élne ez a rendszer, hanem akkor, ha teljesen egyértelműen a károkozó a felelős a kárért, értem ezalatt, hogy bebaszott, majd ennek teljes tudatában beült az autójába. Ha valaki nem eleve hibás azért, ami történt (mert mondjuk simán fáradt volt és elnézett egy jobbkezes utcát, vagy csak pillanatnyi figyelemkimaradása volt)akkor nem lőcsölném rá a kárt. Ez bárkivel előfordulhat a legjobb szándéka ellenére, a bebaszva autóba ülésnél jó szándékról szó sem lehet. Hozzáteszem, én azt is belevenném, hogyha valaki nem kötötte be magát és egy koccanásnál összetöri magát, pedig az öv megfogta volna, akkor se állja a TB, hiszen tudatosan vállalta a rizikót.

II.: Ellátás nélkül nem maradna senki, csak nem állná a TB, hanem kifizettetné vele később. Aztán hogy részletekben, mennyi idő alatt stb., ezt mondjuk a bíró állapítaná meg.

KovA 2011.04.01. 15:07:53

@az igazi Sipi: Nem tudom miből szűrtél le ilyen marhaságot.
Nem - semmi esetre nem lett volna ilyesmi jobb.
A legjobb az ő esetében kevésbé mutogatni kifelé a bűnbánatot, azzal együtt a bűnbánat is valódibb és hitelesebb.
Az egy belső dolog. Aki ennyire kifelé mutatja: annál eszköz.
És ez undorít.

Hogy így van, az pedig levonható a szerepléséből - előbb ítél magán, hogy ne ítéljenek rajta - és amikor mégis ítélnek rajta és még viszonylag enyhén is, akkor mégis jön a "jaj ne", fellebbezek enyhítésért is meg felmentésért is.

Hát ez a szereplés nagy jellem-leszereplés. De nem lep meg.

"Peller Mariann szerint meglepő, hogy fellebbeznek, hiszen Stohl András maga mondta, hogy szeretne megbűnhődni tettéért." - írja a zIndex.
Hát lehet, hogy vannak olyan naivák akik megették a színészkedést és most csodálkoznak.
Meg olyanok is akiknek mégcsak fel sem tűnik az ellentmondás.

Megértek én mindenféle emberi gyengeséget - de azért az ilyesmi már undorít. El kell fogadni az ítéletet 2 év 4 hónap nem a világ s rövidülhet is. Akit megnyomorított az tartósabban van megverve - neki meg mint visszaesőnek kell az a kis gondolkodás. Ha ő nem a Buci volna - kutya se nyavalyogna utána egy ilyen cselekedet után.

Mások meg kisebb galibáért többet kapnak - mégsem csinálnak ekkora színházat- tudomásul veszik, letöltik.
Csendben maradna kisebb rövidebb és fájdalommentesebb lenne a médiafelhajtás is - esetleg jó magaviselettel remélheti, hogy előbb elengedik.
És kiegyenlítette a nagyon méltányos számlát.
Ha most felmenteti magát - jó lelkiismerettel nem nézhet az emberek szemébe.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.01. 15:23:12

@Stock: "szenved és nincs elég pénze, vagy privát biztosítása, akkor ellátás nélkül marad? vagy otthon nélkül, mert elveszik a gyógykezelés fejében?"

igen. egeszen pontosan igy. ne masok szenvedjenek miatta.
vagy fizessen elete vegeig. vagy addig, amig a meghatarozott osszeget le nem tudja.

ne masoknak kelljen vallalni a felelosseget az altala okozott karert

KovA 2011.04.01. 15:28:28

@az igazi Sipi:
"mindent. hazudni fogsz, fellebbezni fogsz, sirni fogsz, konyorogni fogsz. alkudozni minden egyes napert es honapert, amivel rovidebb, kevesebb lehet."

Nincs jogod ilyesmit feltételezni senkiről - nem mindenki olyan mint amilyennek te elképzeled - esetleg magadból kiindulva.

Volt egy amerikai/magyar állampolgár öregúr, akit itt magas pénzbüntetésre ítéltek - nem volt hajlandó megfizetni mert az ítélet igazságtalan volt. De közölte, hogy leüli (mert lehet) És eljött Amerikából ide csak azért, hogy leülje. A hatóságok nem tudtak vele mit kezdeni, ragaszkodott hozzá, hogy ülni akar. Igaz nem 2 évet.

De pl. én is - és sokan közülünk voltak még sorkatonák. Nem börtön, de hasonló - szabadságvesztés. Két hét után az élményszámba ment, hogy a laktanya fala fölött láttam a 4-es villamos áramszedőjét (Szegeden) - hogy a falon túl is van élet.
Nem akartam megúszni. És amikor másodszorra kellett menni - akkor sem akartam megúszni. Igaz voltak olyanok is akik igen.
Az emberek nem egyformák - s az ember maga sem tudja, hogy viselkedne, ha egy adott helyzetbe kerül amíg bele nem kerül az igaz - de azért nem mindenki annyira jellemtelen hogy feltétlenül sírva zokogva és mindenféle szánalmas trükkel próbálja kikerülni ami jár neki - ahogy te feltételezed.

Saját érdekében is meg kell fizetni a cselekedet árát - mint mindenki más aki a közösséghez tartozik - ha tartozni akar a közösséghez és nem kitaszított lenni.
Lám Császár Elődöt máig felemlegetik - mert kiegyenlítetlen tartozása van.

KovA 2011.04.01. 15:29:30

@az igazi Sipi: Ahhoz képest eléggés szubjektívnek tűnsz.

Nem vagyok fideszes 2011.04.01. 15:32:48

@az igazi Sipi:

Erről van szó. De nézzük a társadalomra gyakorolt elrettentő hatást ebben:

Kovács János rendszeresen bebaszva kocsiba ül, mert ő akkora májer és a srácok a kocsmából is felnéznek ezért rá. Egyik alkalommal megtörténik vele az, ami a mi Bucinkkal, ezért a TB behajt rajta egy finom 16 gurigás költséget. De mivel K.J. akármekkora májer, nincs ennyi dellája, ezért elárverezik a házát, és az egyik kocsmai haverhoz kéredzkedik be a kisszobába. Ezután a haverok a kocsmából erősen elgondolkodnak majd azon (talán), hogy megkockáztassák azt, hogy úgy járjanak, mint a Kovács Jani.

smartdrive 2011.04.01. 15:41:47

tűzes@Stock: értettem én, csak humorizáltam

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.01. 16:07:46

@KovA: "Lám Császár Elődöt máig felemlegetik - mert kiegyenlítetlen tartozása van. "

Érdekes és további kérdéseket felvető megállapítás.
Mivel, hogy:
Hibásan emlegetik fel: neki ugyanis (CSE) nincs kiegyenlített tartozása. Ügyében jogerős bírói ítélet született, aminek gondolom alá is vetette magát.

De a társadalom már csak ilyen.Hoznak egy valószínűleg hibás, rossz vagy vitatható ítéletet. Akit ítélnek, messzire menekül, de vajon aki ezt az ítéletet hozza, ő vajon mit csinál? Ha CSE elődnek tartozása lenne (van), akkor a bíróságnak is lenne (van)?
Bár az is igaz, hogy az enyhe ítélettel Előd végül is sokkal rosszabbul járt, nemigaz?
Szóval ez nehéz ügy, mint ahogy fentebb írtam is.

Egyébként egyetértek.

KovA 2011.04.01. 16:11:51

@Lófasz Hadnagy:
Elég életszerűtlen. Lehet, hogy KJ-nek háza sincs. Ha van se ér annyit, amennyit fizetni kellene. Vagy a családjáé is a ház.

Akin segíteni kell - annak nem függhet az, hogy kap-e segítséget vagy nem attól, hogy aki a baját okozta fizetőképes-e.
Az ilyen helyzetekre volna kitalálva elvileg a felelősségbiztosítás.
Igaz az ilyenek miatt nő a dija (egyéni bonus-malus ellenére is) a biztosított közösség számára.
És mindjárt nem volna olyan nagy májerség a biztosítottak közösségében betépve kormányhoz ülni...

Épp azért van az erkölcs mert amikor egyvalaki másnak kárt okoz nem rendezhető le pusztán azzal, hogy kettőjük ügye és hogy mi történt. Mert adott esetben ezt a határt túllépi.
A történésnek értékrendbeli oka van (törvényszegés) és a közösség jogosan várja el a közveszélyes cselekedet büntetését is önvédelemből - a kártalanításon túl - amennyiben egyáltalán lehetséges.
Ez nem arról szól csak, hogy x összetörte y autóját meg rokkantságot okozott - fizessen oszt el is van rendezve.

V u, de ja vu 2011.04.01. 16:14:20

@az igazi Sipi: Abban igazat adok, hogy a jogrendszerünk eléggé 'elcseszett', de nem azért amiért Te gondolod, hanem mert véleményem szerint figyelmen kívül hagy egy nagyon fontos és nagyon emberi igényt: az elégtétel szolgáltatását.

Mielőtt lehülyézel, gondold végig, hogy a sok önbíráskodás, a halálbüntetés véresszájú követelése (én ellenzem, de csak mert a tévedés nem zárható ki), az igazságszolgáltatással an block való elégedetlenség nagyrészt arra vezethető vissza, hogy ha a kezére is kerül néhány jómadár, az - korábban főleg neves, hátszeles emberek esetében - nevetséges ítéletet eredményezett... És bár lehet vitatni, hogy kinek hol van az a határ, ahol a büntetés már visszatartó erejű vagy honnantól okoz dafke visszafordíthatatlan züllést, a károsultaknak ritkán adja meg azt a fajta elégedettség-érzést: "a bíró igazságot szolgáltatott".

KovA 2011.04.01. 16:19:51

@Zébácsi: Ahogy mondod, Császár elődnek, a bíróságnak is tartozása van. Mert bizony a bíróság se mindig van erkölcsileg a helyzet magaslatán sajnos.
Grammra kimérni büntetést nem lehet - de ahol a szándék sincs meg, ott elfogadhatatlan az elégtétel.
Tudható, hogy az átlagember ilyesmiért kb. mit kap - attól nagyon eltérni nem lehet mert elfogadhatatlan lesz az elégtétel. Utána ő a hátszeles Stohl lesz aki kibulizta ezt meg azt - nem tartozik többé közénk.
Provokáció lesz a puszta megjelenése is.
Példálódzni fognak vele minden bunda ítéletnél - mint a Császár Előddel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.23. 12:33:06

Ezt a sok retadált fasszopót,aki még a stólnak ad igazat!
Bízom benne,hogy ha valaki elüti a ti gyereketeket,majd annak is drukkoltok,hogy ne kapjon olyan súlyos ítéletet.
Amúgy egész jó "börtöne" lesz.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása