BLOG

Ez ÉGŐ volt HírTV!

írta: turner ; 2011.01.07. 06:50 · 6 trackback

Komolyan mondom, néha sírni tudnék kormányunk kommunikációjával kapcsolatban. Nem is sírni, inkább zokogva fejelgetném a falat.

Nem, most nem a médiatörvényről szeretnék említést tenni, sőt még csak nem is a kormány közvetlen kommunikációjáról. Hanem a jelenlegi kormányhoz egészen közel álló -már már szimbiózisban élő- HírTv kurva nagy -nincs jobb szó- beégéséről.

Történt ugyanis, hogy az Economist nevezetű, igen tekintélyes -hát nem éppen egy Napi Ász- gazdasági és politikai lap egy nem igazán előnyös fotót közölt Orbán Viktorról.

...hát igen. Cseppet sem előnyös, no de történt már ilyen, nem is kell messzire menni. A világ egyik legelőnytelenebb fotója például Gyurcsányról készült:

Tehát a kormányhoz közel álló HírTv megvádolta az Economist-ot, hogy az a fotó minden bizonnyal manipulált. Valószínűleg azt hitték, hogy az Economist le se szarja majd a HírTv-t, ám hogy hogy nem tévedtek. Az Economist főszerkesztője nyílt levélben tiltakozott a rágalmak ellen, s erősen lebaszta a HírTv riporterét.

(...)Az önök beszámolója lehangoló színvonalú. Újságírójuk maga is elismerte képszerkesztőnknek, hogy nem hasonlította össze a nyomtatásban megjelentet az eredeti felvétellel, és nem is tudja megmondani, hogy milyen módon manipulálhattuk a képet. Miután letette a telefont, nem telefonált újra, hogy kiegészítse a felületes interjúját, pedig ígéretet tett erre képszerkesztőnknek. Valószínűleg azért, mert továbbra se lett volna képes felmutatni bármilyen, manipulációra utaló jelet. Való igaz, hogy képszerkesztőnk nem hivatalosan nyilatkozott újságírójuknak. De a riportban meg sem említik, hogy elutasította a manipuláció vádját. Önök azóta se keresték szerkesztőségünket hivatalos nyilatkozatért.(...)

Volt lehetőség utánajárni, de nem. Ilyen kép nem létezhet Viktorról? Bárkiről lehet egy beszéd közben ilyen fotót csinálni. Más kérdés, hogy valóban előnytelen a kép, de minden újságnak szíve joga, hogy milyen fotót használ fel riportjához.

HírTv vs. Economist... Bravo bassza meg. Mintha egy 50 kilós, elöl deszka hátul léc, izomszagú hülyegyerek belekötne a diszkó kidobójába.

Ha mást nem is, azt elérték, hogy az Economist címlapon közölje külön rovatát "Magyarország harcias kormánya" címmel. Bravo!


410 hozzászólás : tragikomédia

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr512566662

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Önfeláldozásból jeles 2011.01.07. 15:28:12

Nagyon sokan példát vehetnének a HírTV-ről önfeláldozásból, hazaszeretetből és a nemzet iránti elkötelezettségből!Meggyőződésem ugyanis, hogy a HírTV szerkesztői pontosan tudták, tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a világ egyik legtekintélyesebb é...

Trackback: "A nyugati civilizációnak vége" 2011.01.07. 14:14:14

...és ezért természetesen a kínaiakkal szövetkező "liberális kémcsőpárlatok" a felelősek. Az egykor jobb napokat látott Szaniszló Ferencnek sikerült egy olyan, ízléses kiszólásokkal tarkított összeesküvés-elmélet halmazt összehoznia az ECHO t...

Trackback: Orbán feje 2011.01.07. 12:07:12

 Képzelt beszélgetés a Hír tv-ben: - Most már valamivel tényleg vissza kellene vágnunk! Folyamatosan ostoroznak minket Nyugatról, ráadásul már a Fidesz is beszólt, hogy szar a kommunikáció. Mi az istent csináljunk? - Emlékeztek még arra az Orbán f...

Trackback: Ezek tényleg nem értik? 2011.01.07. 11:23:17

Nem akarom elhinni, de ezek tényleg nem értik. Fogalmuk sincs, mit jelent az internet, az információ-szabadság. És ezek írtak médiaalkotmányt!?A Fidesz kommunikációs gépezete le van ragadva az ezredforduló táján. Jó példa erre az Economist féle legújab...

Trackback: Azért nem ugyanaz... 2011.01.07. 10:09:59

Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint a médiatörvény "ízig-vérig európai jogszabály", legfontosabb pontjai mind megtalálhatók más európai uniós tagállamok médiatörvényeiben. Ennek az építménynek minden egyes kövét a C...

Trackback: Ravatal előttetek 2011.01.07. 09:58:12

 "...Ravatal előttetek, ravatal. Mi voltunk a földnek bolondja,Elhasznált, szegény magyarok,És most jöjjetek, győztesek:Üdvözlet a győzőnek." (Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek) Miután tegnap leírtam, mennyire gyámoltalan módon próbál a kor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mucsai 2011.01.07. 12:37:54

@somewhat damaged: Több lett a vörös, ördögibb lett, hidegebb lett a színárnyalat, keményítő szűrő is játszott, ridegebb lett az arc, durvább vonások lettek az arcon.
Persze az eredeti is egy előnytelen, szigorú arckifejezés volt, de még ráerősítettek.

biobender 2011.01.07. 12:39:16

@igényes: "Tényleg a magyar nép érdeke lenne a teljes csőd? "

Nagyon nem. De ha a Vezir igy amokfut akkor a csod igy is ugy is bekovetkezik. Mindenki eldontheti, hogy falaz neki, vagy nem. Ha nem, talan meg van egy kis esely, hogy technikat valt.

vidéki suzukis 2011.01.07. 12:40:30

Nem láttam a Hírtv válaszát. Szóval akkor mégis manipulált a "Tekintélyes Ekononix"?

biobender 2011.01.07. 12:41:51

@vidéki suzukis: "Tehát hova került a haszon? Az EU-finanszírozás visszakerült nyugatra. "

nekunk meg itthagytak a szemetek az autopalyat, hogy szivjunk. Jol kiszurtak velunk, igaz?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2011.01.07. 12:43:11

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=357034

itt a válasz :DDDDDD mindenképpen érdemes megnézni!! ezt a szánalmas erőlködést...

mucsai 2011.01.07. 12:43:49

@Napkutya: Neked nehéz a felfogásod. Láttam az eredeti képet is, és a kicsit manipuláltat is.
Világosan leírtam, hogy a sajtónak joga van szerkeszteni, joga van a szerkesztéssel manipulálni is (11.46-os és 12.03-as hsz-ben leírtam), meg is tették. A hír tv-nek meg joga van ezt észrevenni, és erről tudósítani, meg is tették.

bölényember 2011.01.07. 12:43:59

még jó hogy észreveszi a hirtv a manipulálást
hiszen évek óta folyamatosan azt csinálja
minden tolvaj attól fél hogy kirabolják...

biobender 2011.01.07. 12:45:14

@Schaf: "Senki nem sírja vissza a jegyrendszert."

Persze, hogy nem. Majd jol meglepodnel ha abbol amit itt javasolsz egyenesen kovetkezne. Akkor majd nezhetnel, "hogy Te nem ezt akartad". Kilephetsz az ablakon a tizedikrol es jol meg is lepodhetsz amikor puffansz az aszfalton - csak persze hulyeseg.

Napkutya 2011.01.07. 12:45:32

@mucsai: Mondom, "eredeti". Amit láttál. Légyszives...

esef 2011.01.07. 12:45:59

ahelyett, hogy örültek volna Viktorka "kifehérített" bőrének. így már nem annyira cigányosan barna

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 12:47:23

@biobender:

Evidens... ha egy autópálya km 10 Ft amiből 3-t az EU áll,

...és a költségeknél 6-ot ellopnak, 4-ből felépítik az autópályát

...akkor örüljünk, hogy 7 adóforintból meg 3 EU forintból csináltak nekünk autópályát és 4 után meg adóztak...

idióta vagy!

vidéki suzukis 2011.01.07. 12:48:29

Utánaolvasva ad derül ki: egyértelműen diabolizálták Orbánt. A képaláírással jól ráéerősítve a démonizálásra. Innetől kezdve az economist számomra véglegesen econoNIX, mivel nem gazdasági alapon ítélkeznek, hanem politikai szempontok szerint.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 12:49:30

@biobender:

8 évig mást próbáltunk. Nem jött be. Lássuk ez bejön-e. Eddig a külföldi sajtó és a multik nyüszítésén kívül csak azt látom, hogy meg van a hiánycél és hogy igazából semmi eget rengető nem történt még.

Akkor miért is hisztizünk?

vidéki suzukis 2011.01.07. 12:51:04

@biobender:
"nekunk meg itthagytak a szemetek az autopalyat, hogy szivjunk. Jol kiszurtak velunk, igaz? "

PPP-konstrukcióban fizetjük még vagy 27 évig az M6-ost. Nekik. Biztos bevétel Európa fejőstehenétől negyed századon át nyugati a befeketőnek. Tiszta haszon. Nekik.

szódabár 2011.01.07. 12:51:22

@esef: Nem olyan régen ti még szerettétek a cigányokat. Az ő seggüket nyaltátok szép fényesre. Ebbe buktatok bele. A népnek elege lett abból, hogy szegények közben csak gazdagodnak és agyonverik a magyarokat.

mucsai 2011.01.07. 12:52:51

@Napkutya: Itt a link néhány hsz-el feljebb.

komiszborisz 2011.01.07. 12:53:53

megdöbbent,hogy egy ilyen hír mennyire aktivizálja mindkét oldal trolljait.2 ora alatt több száz komment.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 12:55:09

@vidéki suzukis:

Melyik gazdaság nem a politika alapján működik?

komolyan van aki elhiszi, hogy nem a politika csinálja a gazdaságot, hanem a gazdaság a politikát?? (a sok hisztis média a jelek szerint el, de most nagyot esnek pofára szerintem).

Lehet hisztizni, meg EU-hoz, meg mindenhová fordulni. De pont az EU egyik alap direktívája, hogy mind az adó, mind minden egyéb belpolitikai döntés BELÜGY.

Lásd az Economys TEGNAPI cikkét a témában. Szal a médiának abban reménykedni, hogy 2/3-dal nem lesznek tökön rúgva édes álom csak... az EU pedig kénytelen lesz végigasszisztálni mindezt, mert töketlen gumitörvényeket alkot magára nézve és ennek alapján nincs igazán szankcionálási lehetősége sem. Tudom a média most mindenféle esetleges szankciókról ír, de az ugyanolyan fikció, mint a becsületes politikus.

Napkutya 2011.01.07. 12:55:18

@Schaf: "a multik nyüszítésén kívül csak azt látom, hogy meg van a hiánycél "

Ja, ja, csak ehhez le kellett nyúlni az ország magánnyugdíj pénztárait és különadókat kellett bevezetni.
Kb. az történik most velük, mint ami anno a "Bokros csomaggal" történt négy év alatt. (Nem az enyém a hasonlat, de szép...)

Mi van, ha ez elfogy?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.07. 12:56:36

@komiszborisz: Mert olyan sokan gyűlölik a Nemzeti Rohadék Hazug tolvaj gonosz Törpét!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 12:59:24

@Napkutya:

Láttad a költségvetést? Pontosan megmondanád hol és mennyi van benne a MNYP-ak pénzéből?

Hmm? Én láttam.. jelentős része nem szerepel benne.. hol van? elveszett?

biobender 2011.01.07. 12:59:26

@vidéki suzukis: PPP-konstrukcióban fizetjük még vagy 27 évig az M6-ost. Nekik. Biztos bevétel Európa fejőstehenétől negyed századon át nyugati a befeketőnek. Tiszta haszon. Nekik.

De hulyek voltunk, hogy nem mi finansziroztuk az egeszet, igaz? Ja, hogy nem volt ra penz? Ezt hivjak hitelnek es mar Szechenyi szerint is fontos volt.

Persze a kommereknek ez uri huncutsag - usd a toket ne sirankozz!

Napkutya 2011.01.07. 12:59:35

@mucsai: Szintén üres EXIF-el, kicsiben. Szerinted, ez az eredeti? :)

Arról, tényleg ne értekezzünk, hogy ki mit tart egészséges bőrszínnek, mert messzire vezetne.

biobender 2011.01.07. 13:00:59

@vidéki suzukis: PPP-konstrukcióban fizetjük még vagy 27 évig az M6-ost. Nekik. Biztos bevétel Európa fejőstehenétől negyed századon át nyugati a befeketőnek. Tiszta haszon. Nekik.

Ezt a konstrukcioz hivjak "hitelnek" es pl. az idenberenc Szechenyi szerint is nagyon fontos volt.
Persze a kommereknek mindez uri huncutsag - usd a toket, ne sirankozz.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 13:01:06

@Napkutya:

Kérünk kölcsön az IMF-től. ..és akkor majd megint megmondhatják hogyan csináljuk.

De addig nem. :-)

biobender 2011.01.07. 13:01:58

@biobender: Bocs, egyszer elszallt az oldal es gyorsan ujrairtam.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:02:14

@biobender: "De hulyek voltunk, hogy nem mi finansziroztuk az egeszet, igaz? Ja, hogy nem volt ra penz? Ezt hivjak hitelnek es mar Szechenyi szerint is fontos volt.

Persze a kommereknek ez uri huncutsag - usd a toket ne sirankozz! "

Igen, hitelt kellett volna felvenni az _államnak_, nem ppp-ben kiszervezni az országból a pénzt! Egy állam mindig olcsóbban kap hitelt, mint egy magánbefektető, főleg a "világgazdaság példátlan pénzbősége" idején.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 13:02:23

@biobender:

Na neked is. Szerinted az mekkora buli, hogy kölcsönt kell felvegyünk arra amit mások ellopnak?

Tőke mi?... pff...

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:03:28

@Schaf: A válasz Rwindnek is szól.
Valószínúleg nálad jobban értek a gazdasághoz, REwind barátom.
Az, hogy a piacról legalább 1%-kal drágábban tudjuk finanszírozni magunkat, az a 20ezer milliárd Ft refi esetében évi 200 milliárd Ft többletkiadás. Kamatban. Árfolyamban: a CHF 2010.04.26-án volt 185 körül, ma 220 körül. Ha azzal jössz, hogy menekülővaluta, akkor vesd össze a PLN/RON/HRK keresztárfolyamokkal, s meglátod, hogy amíg azok 2010.04.26-2011.01.05 között 1,8-4,3%-ka gyengültek a CHF-hez képest, addig a HUF közel 18-20%-kal. A különbség a 18-20 és a 4,3% között Orbánék számlájára írható. És akkor számold ki, hogy ez a CHF devizahitelesek milliárdjainál mekkora tőketartozás-növekedést okoz, akkor megkapod a további párszázmilliárdot, barátom. De még sorolhatnám a kártékony országvezetés hatásait napestig. Amikor a hiánycélról beszélsz, arra meg: több bfeketetőtalálkozón vettem részt, ahol Barcza György a K&H vezető elemzője még szeptemberben azt mondta: a befektetőknek nem az az érdekes, hogy a hiánycél 3,8% vagy 2,9% lesz-e. Persze ez is fontos, de ezen túl ma itt és most sokkal fontosabb, hogy milyen lesz ezen belül a szerkezete a ktgvetésnek! És mennyire igaza volt! Senki nem ájult el a 2011-es ktgvetés 2,9%-os hiánycéljától, hanem mindenki azt mondta, helyesen, hogy egyszeri bevételekkel éri el a kormány. És szerinted mi történne, ha mondjuk februárban az Alkotmánybíróság elmeszelné mégiscsak a magánynyugdíjpénztárak bekebelezését? ABBAN A PILLANATBAN lesz egy 800 milliárdos lyuk a magyar költségvetésen, a hiány rögtön nem 2,89% lesz, hanem 800/15000 + 0,028 = 8,1%, azonnal az árfolyamok az egekbe szöknek, a tőzsde beszakad, Mo nem kap pénzt a nközi pénzpiacról, és máris 1 hónapon belül itt van az államcsőd. Ezt kockáztatja a Fidesz, és örökös miniszterelnökünk, Orbán.
Ez márpedig valós kockázat.

ekat 2011.01.07. 13:06:35

@Schaf: hát akkor elmondom Neked, hogy az összes olyan ismerősöm, aki a "fordulat" előtt dolgozott, sokkal jobban él, mint akkor. Elmondjam, miért? Mert intelligensek, tanultak és nyelveket beszélnek. Könnyű valakinek a seggén ücsörögve pénzt várni állam bácsitól...

ebi_chan 2011.01.07. 13:06:59

@Schaf: a kép egyes részein?????? Öregem, te tényleg vak vagy.

öregem, ránézésre is látszik, hogy az egész képen kevesebb a srága, a zászló fehérjén és az ember arcán a legszembetűnőbb, de ha jobban megvizsgálod láthatod, hogy a zászló piros részén is kevesebb a sárga, az ing fehérje sem olyan sárga, mint az első fotón és még a zakó sötétszürkéjén is látszik, hogy kevesebb benne a sárga. Sőt, ha megméred a két képet, akkor látod, hogy a kék nyakkendőben is kevesebb a sárga a második képen, mitn az elsőn. Ja, és persze a kép alján, a kézfejen is látszik, hogy a teljes képre küldték rá a korrekciót és nem csak egyes részeire. Esetleg a végén még egy kicsit ráélesíthetek, mert nyomás után életlennek hathatott volna a kép.

Gatinho 2011.01.07. 13:07:50

Tökmindegy, a kép akkor is manipulált. Ha nem az Economist manipulálta, akkor az akitől az Economist átvette.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:08:04

@Betelgeuse-2: "A válasz Rwindnek is szól.
Valószínúleg nálad jobban értek a gazdasághoz, REwind barátom.
Az, hogy a piacról legalább 1%-kal drágábban tudjuk finanszírozni magunkat, az a 20ezer milliárd Ft refi esetében évi 200 milliárd Ft többletkiadás. Kamatban. Árfolyamban: a CHF 2010.04.26-án volt 185 körül, ma 220 körül. Ha azzal jössz, hogy menekülővaluta, akkor vesd össze a PLN/RON/HRK keresztárfolyamokkal, s meglátod, hogy amíg azok 2010.04.26-2011.01.05 között 1,8-4,3%-ka gyengültek a CHF-hez képest, addig a HUF közel 18-20%-kal. A különbség a 18-20 és a 4,3% között Orbánék számlájára írható. És akkor számold ki, hogy ez a CHF devizahitelesek milliárdjainál mekkora tőketartozás-növekedést okoz, akkor megkapod a további párszázmilliárdot, barátom. De még sorolhatnám a kártékony országvezetés hatásait napestig. Amikor a hiánycélról beszélsz, arra meg: több bfeketetőtalálkozón vettem részt, ahol Barcza György a K&H vezető elemzője még szeptemberben azt mondta: a befektetőknek nem az az érdekes, hogy a hiánycél 3,8% vagy 2,9% lesz-e. Persze ez is fontos, de ezen túl ma itt és most sokkal fontosabb, hogy milyen lesz ezen belül a szerkezete a ktgvetésnek! És mennyire igaza volt! Senki nem ájult el a 2011-es ktgvetés 2,9%-os hiánycéljától, hanem mindenki azt mondta, helyesen, hogy egyszeri bevételekkel éri el a kormány. És szerinted mi történne, ha mondjuk februárban az Alkotmánybíróság elmeszelné mégiscsak a magánynyugdíjpénztárak bekebelezését? ABBAN A PILLANATBAN lesz egy 800 milliárdos lyuk a magyar költségvetésen, a hiány rögtön nem 2,89% lesz, hanem 800/15000 + 0,028 = 8,1%, azonnal az árfolyamok az egekbe szöknek, a tőzsde beszakad, Mo nem kap pénzt a nközi pénzpiacról, és máris 1 hónapon belül itt van az államcsőd. Ezt kockáztatja a Fidesz, és örökös miniszterelnökünk, Orbán.
Ez márpedig valós kockázat. "

Ne felejtsük, hogy EL-Kurcsány(i) miatt vagyunk itt. Dupla államadósság, -7% "növekedés" 2009-ben, többször 10% körüli áht-hiány. Ezek miatt bűnhődünk most.

vasgyuszi 2011.01.07. 13:08:53

@eszkep: nemotm mit pattogsz, az eredetin még szarabbul néz ki a vezéred :))) Egyébként tisztára, mint egy gumiarc a Parabolából... csakhát neki alapból ez van, ezzel kell gazdálkodnia ;)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 13:10:52

@Betelgeuse-2:

..és akkor kapunk kölcsönt vagy vissza nem térítendő EUR milliárdokat a németektől? Vagy az EU hagyja hogy államcsőd legyen?

Apropó.. hol volt ez a te sok nagy szakértőd a válság előtt? Hogy-hogy nem látták és főként nem kommunikálták hogy nagy baj van? Hogy-hogy a K&H is fűnek -fának adott hitelt szarért és kopasz seggre is, csak CHF-ben vegye fel? Hmm? szakértőkéim... elbaszni anno ők baszták el (vagy qrták?) nem kicsit, nagyon.

Most meg újjal mutogatnak, hogy pfujj ez a mocsok magyar kormány nem megy tönkre idén, csak 3 év múlva, ha nem jön be nekik a dolog.

Szánalmas...

Lucilius 2011.01.07. 13:11:36

@gio:
Úgy látszik a HírTv-ben ne, szoktak Economistot olvasni. Akkor tudhatnák, h az Economist minden képhez megpróbál valami poénos, ironikus szöveget írni.

Nem vagyok biztos benne, h ez az Economistot minősíti.

Indriq 2011.01.07. 13:12:16

@Schaf:
"@Napkutya:

Láttad a költségvetést? Pontosan megmondanád hol és mennyi van benne a MNYP-ak pénzéből?

Hmm? Én láttam.. jelentős része nem szerepel benne.. hol van? elveszett?"

nos, 2 havi már egész biztos ott van, de lehet hogy 3. Ami ugyan nem 3000 milliárd, de havi 30 milliárd plusz se jött ám rosszul a kormánynak.

biobender 2011.01.07. 13:12:50

@Schaf: "Szerinted az mekkora buli, hogy kölcsönt kell felvegyünk arra amit mások ellopnak?"

Szerinted mekkora buli, hogy meg nem is latod majd, hogy mit lop ki, mint Kadar idejen? Szocializmus, na az volt az igazi, jo kis mediakontroll aztan nezhettel, hogy hova megy a penz.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:13:42

@Schaf:
Az elsíbolt milliókról, amikre rálátásod van állítólag. Ha ez valóban igaz lenne, HA, akkor tessék barátom elmenni a magyar FBI-hoz, és megtenni a feljelentésedet. Mert ha ezt nem teszed meg, akkor te is a cinkosuk leszel, és Orbán főnököd nagyon szomorú lesz, és ráncos homlokkal fog rád nézni a sok zászló előtt...

esef 2011.01.07. 13:15:32

@szódabár:
Én sohasem szerettem a cigányokat. A hírtv-t (médiatákolmány alapján: párttv-t) egészen nyárig néztem, az azóta történő ámokfutás óta hánynom kell tőle. Igen, én is palánkon átbaszott lettem. -1 szavazó és még sok ilyen van. Még akkor is ha az Központi Statisztikagyár szerint nem így van...

biobender 2011.01.07. 13:16:35

@vidéki suzukis: "Ne felejtsük, hogy EL-Kurcsány(i) miatt vagyunk itt. Dupla államadósság, -7% "növekedés" 2009-ben, többször 10% körüli áht-hiány."

Ja, akkor rendben van, barmit is b@szik el a kormany, gyurcsany a hibas. Oregem, neked tenyleg vezir kell, nagyon fajhat gondolkodni.

val 2011.01.07. 13:19:09

@drRoot: "Fordítva. A vörös az eredeti, a színhelyes a kiadott."

He? Színhelyes?

puffatag 2011.01.07. 13:19:41

baszki, most nézem a hírtévé tegnap esti műsorát, még mindig azt fújja a műsorvezető, hogy nem olvasták, nincs konkrét kritika stb... dehát hete óta konkrét pontokat ÉS AZ EGÉSZET EGYBEN bírálják.... tanítani fogják médiaszakon a hírtévét szerintem, csak nem úgy, ahoy annamarink pár éve már javasolta, aszondta a tv-székház ostromáról, hogy csak a hírtv mert közel menni az eseményekhez...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.07. 13:20:05

@Indriq:

Na meg az sem, hogy ennek a havi 30 milliárdnak a pótlására most már nem kell kölcsön kérni. Elhiszem, hogy ez annak probléma, akitől eddig kölcsön kértünk, de nekünk miért is?

loggabor 2011.01.07. 13:20:17

@mucsai: ami gyakorlatilag ugyanaz a kép, tehát a Hír tv lebőgött és pont
"nagyon csúnyán néz"
és egy link:
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2011/01/picture_orb%C3%A1n

puffatag 2011.01.07. 13:22:09

egyébként a balos beíróknak gratula orbán cigányozásához... hülye barmok, részben hitelteleníti a nemzetvezető jogos ekézését...

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:22:45

@Schaf:
Sajnos az a szánalmas, hogy te azt szeretnéd, ha Mo = Észak-Korea lenne. Minek nekünk multi? Minek nekünk bank? Menjenek a francba! Majd mi megtermelünk mindent stb stb. Nem veszed észre, hogy Mo nyitott gazdaság, egyszerűen nem tudjuk magunkat egyedül ellátni.
Aztán a nagy szakértőkről: nemcsak Mo-n, hanem az egész világon nem látták előre, mi lesz. Lehman Brothers vezérigazgatója (!!) 1 hónappal (!!) korábban nem látta, hogy a cége be fog csődölni, és nem adta el a cégét részvényenkénti 20 dolláron. Aztán 1 hónap múlva már eladta volna részvényenként 6 dolláron, de mivel az USA pénzügyminisztere nem vállalt garanciát a vevőnek, az üzlet nem jött össze, és rákövetkező hétfőn becsődölt a Lehmann. Szóval SENKi sem gondolta, hogy ekkora hatása lesz az egésznek, ezért nem fikázd a magyar szakértőket sem. Az meg, hogy van hitel, a vásár mindig kettőn áll: azt valakinek fel is kell vennie. Én pl Ft-ban vettem fel a lakashitelemet, és inkább (2006-ban!) kp-re vettem kocsit, mint CHF hitelre. Egyébként 2006-ban mikor hívta fel nagy garral a figyelmet a Fidesz a devizahitelezés veszélyeire? Mikor tettek drámai bejelentéseket akkor? Semmikor. Tehát a védenceidnek sem volt fogalmuk arról, mi lesz 3 év múlva. Te barátom, erről jut eszembe: hol van a 2010 elején nagy garral beharangozott Nemzeti Eszközkezelő? Meg hogy mi megmentjük a devizahiteleseket?

Jofiu 2011.01.07. 13:23:46

@Schaf: azt kell mondjam egyet kell ertenem szinte teljesen. Feszeget olyan dolgokat ez a gonosz torpe amiket feszegetni kell, meg ha jo resze eddig bevalt dolog is (volt).
Meglatjuk.

De az eredeti temaban nagyon nincsenek ott a szeren a holdudvar, aggasztoan autokrata modon allnak hozza a dolgokhoz, azokhoz is amihez nagyon nagyon nem kellene es/vagy folosleges.
Ha ilyen butakkal van korulveve az nem egy jo jel.

Indriq 2011.01.07. 13:24:23

@Schaf: Na meg az sem, hogy ennek a havi 30 milliárdnak a pótlására most már nem kell kölcsön kérni. Elhiszem, hogy ez annak probléma, akitől eddig kölcsön kértünk, de nekünk miért is?

Csakhogy valamiféle ötletet adjak: Ha nem vezette volna be orbánka a 16%os egykulcsot, és nem kedvezett volna ilyen szinten a magas jövedelműeknek (az ország jelentős kisebbik része), akkor az onnan most kiesett bevéltel bőven fedezte volna az évi 360 milliárdot. És így a közös és felelős teherviselés címén nagyjából 15 év múlva az ország működő nyugdíjrendszert kapott volna. Csak akkor Orban and Company nem tudna annyi pénzt összeharácsolni.

Napkutya 2011.01.07. 13:25:37

@vidéki suzukis: "Ne felejtsük, hogy EL-Kurcsány(i) miatt vagyunk itt. Dupla államadósság, -7% "növekedés" 2009-ben, többször 10% körüli áht-hiány. Ezek miatt bűnhődünk most."

Mondd, elolvastad egyáltalán mire reagáltad ezt?

Eddig azért szobahőmérséklet felett volt itt az IQ.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:25:44

@biobender: "Ja, akkor rendben van, barmit is b@szik el a kormany, gyurcsany a hibas. Oregem, neked tenyleg vezir kell, nagyon fajhat gondolkodni."

Neked kényszeres vezir-fixációd van. Kezeltesd.

Az meg, hogy nem látod be, hogy miért vagyunk szarban: kognitív disszonancia. Szoci-ÁL-liberáliséknál előfordul.

Poptaritop 2011.01.07. 13:26:35

@val: Többé-kevésbé. A vöröshöz képest inkább többé. Ne trollkodjá bazmeg.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:27:34

@vidéki suzukis:
Jó nagy butaságot írtál, vidéki suzukis barátom. A dolog ott kezdődött, hogy Medgyessí sajnos 2004-ben betartotta, amit az egymásra ígérgetős választási kampányban a pártok egymásra licitálása után ő ígért: 50%-os közalkalmazotti emelés stb stb. Aztán Fletóék keményen építették az autópályákat is. Lehet, hogy közben valaki-valakik elsíboltak mondjuk 100-200 milliárdot 8 év alatt, de hol van ez ahhoz képest, hogy Orbán 8 hónap alatt ránkvágott 800 milliárdot a magasabb refinanaszírozással meg az elszálló CHF árfolyammal? Elég piti szöveg azzal érvelni, hogy ez ellopott 1 milliárdot, az meg 2-t. Orbán is inkább lopott volna el 200 milliárdot, aztán elment volna a fenébe Bali szigetére 20 évig nyaralni. Az ország jobban járt volna.

puffatag 2011.01.07. 13:30:28

@vidéki suzukis: a kurcsányi csinálta a -7%-ot 2009-ben? akkor ez a világ összes országában elkúrta... ezt vajon hogy csinálta? szerintem ez a cion bölcseinek jegyzőkönyveiben rejlik, igaz, jobbos barátaim? ..... mondta bogár laci bácsi, az előző orbán-rezsim államtitkára

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:30:39

@Napkutya: "Mondd, elolvastad egyáltalán mire reagáltad ezt?

Eddig azért szobahőmérséklet felett volt itt az IQ. "

Ilyen elitista hozzászólásra nem regálhat érdemben egy magamfajta vidéki, földhözragadt, saját szemének hívő ember.

loggabor 2011.01.07. 13:32:30

@ebi_chan: És akkor mi van okoskám igy rá erősítettek, itt sárgább a kép ott sárgább.Tudod mi a lényeg Orbán papának igazi diktátor feje van.Na ez a nagy büdös lényeg.Meg az hogy a Hír tv egy mocsokos hazudozó nem különben mint az Orbán vAgy akár melyik kormányunk. TEEEEEEEEEEEEEEE.............

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:34:13

@Betelgeuse-2:
"Jó nagy butaságot írtál, vidéki suzukis barátom. A dolog ott kezdődött, hogy Medgyessí sajnos 2004-ben betartotta, amit az egymásra ígérgetős választási kampányban a pártok egymásra licitálása után ő ígért: 50%-os közalkalmazotti emelés stb stb. Aztán Fletóék keményen építették az autópályákat is. Lehet, hogy közben valaki-valakik elsíboltak mondjuk 100-200 milliárdot 8 év alatt, de hol van ez ahhoz képest, hogy Orbán 8 hónap alatt ránkvágott 800 milliárdot a magasabb refinanaszírozással meg az elszálló CHF árfolyammal? Elég piti szöveg azzal érvelni, hogy ez ellopott 1 milliárdot, az meg 2-t. Orbán is inkább lopott volna el 200 milliárdot, aztán elment volna a fenébe Bali szigetére 20 évig nyaralni. Az ország jobban járt volna. "

Az autópályákat ~30 éves futamidőre felvett ppp-s "kölcsönökből" építették, elzálogosítva a dédunokák jövőjét is. Jóval nagyobb az elkúrás, már évtizedekre előre kiköltekeztek. Mondja ezt egy vidéki suzukis, aki legkevésbé sem a barátod, kedves elitista hozzászóló.

Napkutya 2011.01.07. 13:34:19

@vidéki suzukis: "Ilyen elitista hozzászólásra nem regálhat érdemben egy magamfajta vidéki, földhözragadt, saját szemének hívő ember."

Ez trolléknál olyan, mint a színházban a naiva szerepkör? Gondolom, te ezt húztad a pártközpontban.

Nos, hát, kíváncsi lennék, most mit is láthatsz a saját szemeddel.
Őööö...

Nem, azt hiszem mégsem.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:34:28

@vidéki suzukis:
Hát ha csak a saját szemednek hiszel, akkor hidd el, hogy le tudsz autózni autópályán Nyíregyházáig, Debrecenig, Pécsig, Szegedig, a horvát határig. És nézd meg Debrecent, 2002-2010 között mivé fejlődött. Ugye azt azért te sem hiszed, hogy mindezt csak egyedül Debrecen finanszírozta a saját pénzéből, és a csúnya kommunista kormány nem adott egy fillért sem nekik...

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:37:28

@puffatag: "a kurcsányi csinálta a -7%-ot 2009-ben? akkor ez a világ összes országában elkúrta... ezt vajon hogy csinálta? szerintem ez a cion bölcseinek jegyzőkönyveiben rejlik, igaz, jobbos barátaim? ..... mondta bogár laci bácsi, az előző orbán-rezsim államtitkára"

A világ összes országában 7% volt a zuhanás. Ebbe ahalmazba beletartozik mondjuk Lengyelország is? Ott mennyi is volt? PLUSZ(!) 1,2%, ha jól emlékszem. De nem vagyok közgazda, lehet, hogy tévedek.
Cion bölcseit meg nyugodtan emlegesd, ha hiszel benne. Balosoknak amúgy is szabad. Meg fakultatívan nácizni, diabolizálni is.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:37:50

@vidéki suzukis:
Öregem, aki ezek szerint nem vagy a barátom, te már felvettél úgy hitelt, hogy nem volt önerő? Hát lehet, hogy a Suzukidra, 10 évre, és most azt szívod. Szóval önerő is benne volt keményen az autópálya építésekben. De úgy látszik, neked még ma is jobb lenne a 4-es úton lezötykölődnöd Debrecenbe. Vagy szénásszekérrel, mint az "Egy magyar nábob" idejében...

pixeltoki 2011.01.07. 13:39:53

akkor az eredeti economist cikk:

www.economist.com/node/17733367?story_id=17733367

tehát a "vörös" kép az eredeti, mondjuk a méret változtatások is erre engedtek következtetni, hogy fekvő képból vágtak ki egy egyedi méretet.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:40:34

@Napkutya: "Ez trolléknál olyan, mint a színházban a naiva szerepkör? Gondolom, te ezt húztad a pártközpontban."

Pártközpont? Melyik? Hol?

"Nos, hát, kíváncsi lennék, most mit is láthatsz a saját szemeddel.
Őööö...

Nem, azt hiszem mégsem."

Doktor úr! Én olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

Napkutya 2011.01.07. 13:43:27

@vidéki suzukis: Iménti kommenteddel ismét nagyban hozzájárultál a blog színvonalához. Szerintem, ezt itt kellene befejeznünk.
Én ezt teszem.

Szép napot!

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:43:48

@vidéki suzukis:
Igazad van Lengyelo. esetében. Ez az egy kivétel, ami erősíti a szabályt. De nézd meg az összes többi környező országot. A -7% nyilván túlzás, de talán azt te is elismered, hogy 2008-2009-ben recesszió volt a világban, tehát nemcsak a Fletó-Bajnai kormány volt a hülye...

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:44:44

@Betelgeuse-2: "Öregem, aki ezek szerint nem vagy a barátom, te már felvettél úgy hitelt, hogy nem volt önerő? Hát lehet, hogy a Suzukidra, 10 évre, és most azt szívod. Szóval önerő is benne volt keményen az autópálya építésekben. De úgy látszik, neked még ma is jobb lenne a 4-es úton lezötykölődnöd Debrecenbe. Vagy szénásszekérrel, mint az "Egy magyar nábob" idejében... "

A Suzukimat 5 évre vettem, 40% önerővel. A mostanit meg tényleg 120 hónapra, 100% önerővel. Fenének van kedve gyakran kocsit cserélgetni. Ha már ilyen kíváncsi voltál.
Tehát az autópálya árával minden rendben, igaz, hogy máshol olcsóbban épült. Akkor gond egy szál se.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:46:35

@Napkutya: "Iménti kommenteddel ismét nagyban hozzájárultál a blog színvonalához. Szerintem, ezt itt kellene befejeznünk.
Én ezt teszem.

Szép napot! "

Te vádolsz engem igaztalanul pártközpontból futtatott trolodással, vagy sem?

BruceTheHoon 2011.01.07. 13:46:43

@eszkep: akkor hát nyilatkozz: mivel volt bajotok?

puffatag 2011.01.07. 13:48:01

@vidéki suzukis: sokat járok krakkóba, (persze nem az ákosba, van ízlésem)zártabb ország, az orbánhoz hasonló kaczinski ikrek hazavágták pár évre, kevésbé érintette a válság, egyébként most fog elhúzni mellettünk a nagymagyar szupremácia (orbán által az alkotmányba is beemelendő tételei) által lenézett országok... - a cion.... csak úgy jön ide, hogy a joboldali médiának a "heti válasz"t kivéve ez az iromány zsinórmérték.... és orbán tette ilyenné ezt a médiát

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:48:41

@Betelgeuse-2: "Igazad van Lengyelo. esetében. Ez az egy kivétel, ami erősíti a szabályt. De nézd meg az összes többi környező országot. A -7% nyilván túlzás, de talán azt te is elismered, hogy 2008-2009-ben recesszió volt a világban, tehát nemcsak a Fletó-Bajnai kormány volt a hülye.."
2008-ban nálunk már megtorpant a növekedés, pedig a feketeleves csak késő ősztől jött. A válság kezdete előtt már gondok voltak. A válság negatív hatását természetesen nem tagadom.

vidéki suzukis 2011.01.07. 13:52:21

No de lejárt a munkaidőm, megyek a pártközpont kasszájához. :-)

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:53:07

@vidéki suzukis:
Hát nem irigyellek a 10 éves 0 önerős hiteleddel, ami jó eséllyel CHF alapú. Azt azonban gondolom még a szerződéskötéskor sem gondoltad komolyan, hogy a 10 évet te ki fogod húzni a Suzukiddal? Majd 5-6 éves korában le akarod cserélni, és jó eséllyel a kocsi piaci értéke kevesebb lesz, mint a tőketartozásod... 15 évet dolgoztam a lízingszakmában, el tudom képzelni.
Autópálya: biztosan épült máshol olcsóbban, és biztosan sokat elloptak. De nem okoztak 8 hónap alatt 800 milliárd Ft kárt. Amúgy meg mit szólsz ahhoz, hogy a vörösiszap-katasztrófa mentesítési munkáit a Mecsekérc Zrt nyerte el, közbeszerzés nélkül, csekély 32 milliár Ft-ért? Na mindegy, ebbe ne menjünk bele, mert a jobboldalon éppúgy fognak lopni, mint a balon.
A baj az, hogy most a jobbon dilettánsok ülnek a magas pozíciókban. Pontosabban: a közgazdászok tudják, hogy a feladat lehetetlen, de kussolnak, és próbálják a vezér valóságtól elrugaszkodott ideológiáját, amit 8 évig sulykoltak az agymosott biorobotokba, megvalósítani a mindennapokban...

val 2011.01.07. 13:54:05

@drRoot: Hát persze. Na a színhelyesség felismerése megint csak ahhoz tulajdonsághoz kötött, amit fentebb írtam, de inkább nem minősítem tovább eme felismerést.

A bazmegezést pedig a jó felmenőddel végezd. Köszi!

Napkutya 2011.01.07. 13:54:36

@vidéki suzukis: "Te vádolsz engem igaztalanul pártközpontból futtatott trolodással, vagy sem? "

Na jó, utoljára... Szóval, azok, akik "El-Kurcsány" stílusban kommunikálnak, nos, azokat azért nem nevezném az objektivitás bajnokainak a mai, hazai viszonylatban.
Ebből a szempontból az sem érdekelne különösebben, ha a Vatikánból írnál...

Ami a pártközpontos trollkodást illeti, visszavonom, mert nem tudhatom. Igazad van, elnézést kérek!

Te magánszorgalomból csinálod.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 13:55:20

@vidéki suzukis:
A válság mér 2007 közepén elindult, az USA-ból, és kezdődött a lassulás. Te csak 2008 végén vetted észre, én már 2007 őszétől, a részvényárfolyamok alakulásából.

Poptaritop 2011.01.07. 13:56:49

@val: :D Jaj. Látom megtaláltad a kommentem lényegét. Bazmeg ;)

puffatag 2011.01.07. 13:58:35

@vidéki suzukis: suzuki kapcsán jut eszembe: budapesten maszopék kb 5 milliárdot loptak az elmúlt években.... az ügyészség szappanoperát kreál évek óta ebből.... meggyes és bandája esztergomban, ami 30 ezres város ugyanekkora suskát loptak.... ügyészség nem mozdul.... kb ez az arány.... ezért nem értem, hogy aki a korrupció miatt kergette el a maszopot, az hogyan szavazhatott a fideszre? amelyik nagyságrendekkel többet lopott első regnálása idején... polt pot bácsi elsikálta.... ne mondd, hogy nem voltak ügyek, az MTV-ből kb 50 milliárdot loptak többek között orbán rokonai a VITÉZY család, most is pozicióban vannak, bkv, sajtószóvivő stb.... tehát polt pot bácsi életfogytiglani főügyész megkezdte munkáját: valamelyik nap bejelentették, hogy valamelyik minisztériumban találtak az előző vezetés gyanús 300 ezer forintos szerződését (háromszázezer forintos, bizony)

Poptaritop 2011.01.07. 14:02:04

@val: Mindig megfogadom, hogy csak ismerősöknek kommentelek/segítek, nehogy belefussak vmi idótába. Bocsi, ismét elcsesztem. További kellemes szín elemzést a bélyeg méretű képen.

biobender 2011.01.07. 14:13:27

@drRoot: Csak nem Enoch? Ha nem akkor bocs.

ebi_chan 2011.01.07. 14:15:30

@loggabor: Amiről én beszéltem, annak semmi köze ahhoz, amit Te írtál nekem.

vidéki suzukis 2011.01.07. 14:33:56

@Betelgeuse-2:
"Hát nem irigyellek a 10 éves 0 önerős hiteleddel, ami jó eséllyel CHF alapú."

Nem figyelsz: 100% ÖNERŐre vettem, azaz hitel nélkül a 2. autómat. A Suzuki már nincs meg.

"Azt azonban gondolom még a szerződéskötéskor sem gondoltad komolyan, hogy a 10 évet te ki fogod húzni a Suzukiddal? Majd 5-6 éves korában le akarod cserélni, és jó eséllyel a kocsi piaci értéke kevesebb lesz, mint a tőketartozásod... 15 évet dolgoztam a lízingszakmában, el tudom képzelni."
Volt a családban 11 éves Suzuki. Benzint kért csak, semmi mást.
Pont azért nem vetem fel hitelt a 2. kocsira, mert kiismertem a hátrányait.

"Autópálya: biztosan épült máshol olcsóbban, és biztosan sokat elloptak. De nem okoztak 8 hónap alatt 800 milliárd Ft kárt. Amúgy meg mit szólsz ahhoz, hogy a vörösiszap-katasztrófa mentesítési munkáit a Mecsekérc Zrt nyerte el, közbeszerzés nélkül, csekély 32 milliár Ft-ért? Na mindegy, ebbe ne menjünk bele, mert a jobboldalon éppúgy fognak lopni, mint a balon.
A baj az, hogy most a jobbon dilettánsok ülnek a magas pozíciókban. Pontosabban: a közgazdászok tudják, hogy a feladat lehetetlen, de kussolnak, és próbálják a vezér valóságtól elrugaszkodott ideológiáját, amit 8 évig sulykoltak az agymosott biorobotokba, megvalósítani a mindennapokban... "

Nem mindegy, hogy úgy lopnak, hogy beledöglik a gazdatest, vagy túléli.
Az elmúlt 8 év tükrében a jobboldalt illetni dilettantizmus jelzőjével meglehetősen disszonáns. :-)

vidéki suzukis 2011.01.07. 14:37:24

@Napkutya: "Na jó, utoljára... Szóval, azok, akik "El-Kurcsány" stílusban kommunikálnak, nos, azokat azért nem nevezném az objektivitás bajnokainak a mai, hazai viszonylatban.
Ebből a szempontból az sem érdekelne különösebben, ha a Vatikánból írnál..."

Soha nem akartam objektív lenni. Megvan a saját véleményem a világ dolgairól. Ha ez baj, akkor sorry.

"Ami a pártközpontos trollkodást illeti, visszavonom, mert nem tudhatom. Igazad van, elnézést kérek!"
Ok.

"Te magánszorgalomból csinálod."
Ha van véleményem, és ráérek: közlöm. A véleménnyilvánítás szabadságába belefér.

vidéki suzukis 2011.01.07. 14:41:39

@puffatag: "suzuki kapcsán jut eszembe: budapesten maszopék kb 5 milliárdot loptak az elmúlt években.... az ügyészség szappanoperát kreál évek óta ebből.... meggyes és bandája esztergomban, ami 30 ezres város ugyanekkora suskát loptak.... ügyészség nem mozdul.... kb ez az arány.... ezért nem értem, hogy aki a korrupció miatt kergette el a maszopot, az hogyan szavazhatott a fideszre? amelyik nagyságrendekkel többet lopott első regnálása idején... polt pot bácsi elsikálta.... ne mondd, hogy nem voltak ügyek, az MTV-ből kb 50 milliárdot loptak többek között orbán rokonai a VITÉZY család, most is pozicióban vannak, bkv, sajtószóvivő stb.... tehát polt pot bácsi életfogytiglani főügyész megkezdte munkáját: valamelyik nap bejelentették, hogy valamelyik minisztériumban találtak az előző vezetés gyanús 300 ezer forintos szerződését (háromszázezer forintos, bizony) "

Keller (közpénzen futtatott fideszüldözési biztos) nem tudott bíróságra vinni egy ügyet sem. Ennek nem csak Polt volt az akadálya, mert ment ő közvetlenül, pótmagánváddal is élve a bíróságra, de a bíróság azt is elutasította. Aztán Polt mandátuma lejárt, tehát elhárult ez az esetleges akadály is, de csak nem kerültek elő az állítólagos fidesz-ügyek.

biobender 2011.01.07. 14:45:17

@vidéki suzukis: "A mostanit meg tényleg 120 hónapra, 100% önerővel."

Ez mar az elobb feltunt nekem, hogy lehet 120 honapra 100% ONEROVEL vasarolni valamit? Tenyleg csak kerdezem.

"Nem mindegy, hogy úgy lopnak, hogy beledöglik a gazdatest, vagy túléli. "

Hat eddig az nez ki, hogy eddig tulelt a gazdatest, de most kezd ketsegesse valni. Lasd kockazati felar, a terjedo EU ellenesseg, a diktatura fele tett lepesek... Egyebkent teljesen igazad van, nem aggodsz? Talan kellene.

vidéki suzukis 2011.01.07. 14:52:36

@biobender: "Ez mar az elobb feltunt nekem, hogy lehet 120 honapra 100% ONEROVEL vasarolni valamit? Tenyleg csak kerdezem."

Sehogy. Ironizáltam a magam vidéki módján. Többeket ugrattam már be ezzel. :-)

val 2011.01.07. 14:55:13

@biobender: "Lasd kockazati felar, a terjedo EU ellenesseg,"

Ahh, erről a régi szép idők jutnak eszembe. Akkoriban azt mondták, hogy "terjedő Moszva-ellenesség".

biobender 2011.01.07. 15:05:25

@val:tevedsz, terjedo Moszkva-baratsag.

"Az Európai Unió soros elnöke az első, ebben a minőségében tartott sajtókonferencián kijelentette, büszke arra, hogy őt Putyinhoz hasonlították a nemzetközi sajtóban.

Ha nem iróniának szánta, akkor ezt hívják a büntető eljárásjogban beismerő vallomásnak."

Betelgeuse-2 2011.01.07. 15:28:02

@vidéki suzukis:
Az elmúlt 8 év esetleges hibáival nem lehet takargatni azt a tényleg valódi dilettantizmust, amit az Orbán-botránykormány művel. És hiába mondod, hogy ők zsenik, ha a piac, ahonnan élünk, nem tartja őket annak, és kamatokon-árfolyamokon keresztül kőkeményen büntet minket.
Ne azzal magyarázzuk a saját ostobaságunkat, hogy dehát ő is ilyen meg olyan volt x éve...

val 2011.01.07. 15:57:39

@biobender: "tevedsz, terjedo Moszkva-baratsag."

Igazad van, a 80-as évek közepén kifejezetten a terjedő Moszkva-barátság volt az a veszély, amit emlegettek.

igényes 2011.01.07. 16:00:08

@Betelgeuse-2:

Jó lenne tudni mitől nőnek az árak, miközben csökkeniük lenne szükséges?

1. A kenyér ára nő, mert nő az üza. költség.
2. Üza. ára nő, mert ugyan van készlet, de a "parasztok" nem veszik.
stb.

Betelgeuse-2 2011.01.07. 16:06:39

@igényes:
A 2. pont nem igaz. Mindeddig (tudomásom szerint) nem csökkent lényegesen országos szinten az üzemanyag fogyasztás. Legfeljebb annyival, amennyit a gazdasági visszaesés indokol. Az üa. ára meg a világpiactól függ, nem a magyar kereslettől. Mo. üanyagát csak 10-20%-ban fedezi a magyar kőolaj (vagy még ennyire sem). Így aztán tökmindegy, nálunk csökken-e a kereslet, mert kis pont vagyunk a térképen, és nem fogja magát összecsinálni sem a Shell, sem a többi, ha mi kevesebbet veszünk. Ez is csak azt bizonyítja, hogy gazdasági értelemben nyitott ország vagyunk, nem tudunk önmagunk megélni Észak-Korea módra.

Presszós Laci 2011.01.08. 05:07:45

A fityisz környékén mindenhol csak dilettantizmust látni.

biobender 2011.01.09. 12:25:53

@val: nem akkor, ma.

Kit erdekel mi volt 1980-ban? A kerdes az, jo -e nekunk ma Moszkva-baratnak lenni?

biobender 2011.01.09. 12:27:47

@Betelgeuse-2: "nem tudunk önmagunk megélni Észak-Korea módra."

Dehogynem. Civilkizaltan nem, de ugy mint Eszak-Korea barmikor.

lujo22 2011.01.09. 15:53:25

A jobboldali sajtó bevett gyakorlata, h a szocialista politikusokról előnytelen felvételeket használ a róluk szóló cikk illusztrációjaként. Akkor az nem zavarta őket? Nevetséges a Hírtv. De megérdemlik.

Caprica99 2011.01.10. 11:04:13

@mucsai: a te családod és jó édes anyukád, az!

nemecsek ernő áruló 2011.01.12. 15:40:35

A HirTV-nek mindig is ez volt a munkastílusa, csak most darázsfészekbe nyúlt, mert az Economist nem egy tutyimutyi mszp-s pártszervezet.

Egyébként mindkét miniszterelnökről készült kép hűen tükrözi a valóságot, nem értem, mi a gond...

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása