BLOG

Mesterházy elveszett naplója

írta: turner ; 2010.03.11. 08:05 · 1 trackback

Elképzeltem, mi lenne ha Mesterházy naplót vezetne. Mi lenne, ha elhagyná és én azt megtalálnám...

2009. november 20.

Feri és Ildi felkértek miniszterelnök-jelöltnek. Bár az asszony nem kifejezetten örül neki -lúzernek nevezett- de én még gondolkodom rajta, ugyanis a feltételük az, hogy le kell vágatni macsós, zorro szakállamat. Mi lesz akkor? Az ország meg fogja tudni, hogy milyen brifkó szám van!!! Alig alszom, őrlődöm...

2009. november 24.

Elvállaltam. Az asszony tiszta ideg, főleg, hogy végül a szakállamat is levágattam. Amikor először meglátott majdnem leütött a sodrófával, mert nem ismert meg. Feriéken láttam, hogy furcsán néznek rám (a brifkó szám!!!), de sebaj, majd megszokják. Kovács Laci bácsi már nem is köszön nekem...

2009. december 1.

Az egész ország a számon röhög!!! Felhívtam Dr. Krasznait, hogy lehetséges-e a szájleszívás. Azt mondta, akkor papír szám lenne. Utálom a számat! Vissza akarom kapni a szakállamat!

2009. december 21.

A stábomnak több önbizalma van, mint Rockynak. Ilyen dumát adtak a számba, hogy:

A győzelemre készülő MSZP csak olyat ígér, amit meg is tud tartani, ha nyer a választáson

2010. január 1.

A szilveszteri bulin volt egy ivós játék. Akárhányszor megemlítettem az eltűnt szakállamat vagy a satuba rakott szám, mindenki ivott egy felest. Öt embert vittek a detoxikálóba. Azt mesélik, hogy bebaszva ordítoztam: "Én leszek a miniszterelnök!" Semmire sem emlékszem...

2010. január 22.

Nem tudom hol él a kampány-stábom, de annyira el vannak szállva, mint a gólyák ősszel! Ilyet kellet mondanom a kurva sok korrupciós ügy után:

Az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége.

Fogcsikorgatva, de ki bírtam mondani röhögés nélkül...

2010. január 31.

Mai rendezvény: Nyugdíjas szolidaritás. Tegnap volt a szülinapom, sok-sok néni meg bácsi köszöntött fel, de nincs teltház (lehet, hogy tényleg szarban vagyunk?). A sok bókért 75 rongy koporsó pénzt ígértem. Mari néni meg is kérdezte, hogy mennyit lehet ma kapni mérgezésért...?

2010. február 5.

Csepeli Munkásotthon. Imádom Csepelt. Annyi, de annyi rajongóm volt (vagy 200!!!), hogy már szinte sztárnak éreztem magam... Sok-sok nagypapa meg nagymama. Mivel eredményt nem nagyon tudtunk felmutatni 8 év alatt, ezért a bácsik és nénik beérték Orbán Viktor és a Fidesz fikázásával. (Amúgy unom már, hogy mindenki a Ferit üdvözli, csókoltatja...) A buli végére sikerült rendesen felhergelnem a nyugdíjasokat. (Még jó, hogy volt orvos a háznál!)

2010. február 14.

Valentin-nap. Az asszony nem kíváncsi rám. Azt mondja, hogy nem az vagyok, aki voltam. Nem tud kibékülni a széles szájú békára emlékeztető számmal...

2010. február 22.

Kicsit túlpörgettem magam. Úgy ugráltam a Republikra, mintha valami koncerten lennék. Az asszony otthon nekem esett: "be vagy rúgva, vagy mi van veled?" Lehet nem kellett volna annyi bort inni...

2010. február 25.

Feri underground kampányt folytat!!! Ez a barom arról pofázik, hogy milyen fasza ellenzék leszünk!!! Legalább néha kinézne az ablakon...

2010. március 1.

Elkészült a kampányfilmem!!! Én vagyok rajta, mint miniszterelnök-jelölt! A szlogenünk: "Többen vagyunk, mint gondolná!" (néha úgy érzem, mintha röhögnének a hátam mögött...)

2010. március 9.

Feri országértékelőt tart!!! Azt hittem, hogy dobok egy hátast, amikor meghallottam a hírt... Úgy érzem sziszi-fuszi munkát végzek. Lehet, hogy az asszonynak volt igaza és egy lúzer vagyok.

2010. március 10.

Mi ez a videó? "A mi éveink?" Mit fogunk erre mondani?!!

A fent leírtak bizonyos része fikció! Bármilyen hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve.


55 hozzászólás : kampány humor mesterházy

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr281829858

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feljelentés Hágába! (Szigorúan terjeszteni!) 2010.03.11. 18:54:48

International Court of Justice Banki Adósok Érdekvédelmi Peace Palace Szervezetének2517Kj The Hague Képviseletében The Netherlands Kásler Árpád (elnök)5711 Gyula, Fehér-Körös u. 69.Magyarországemail:kaslerarpad@yahoo.comTisztelt Hágai Nemzetközi Bírósá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatmajdnem 2010.03.11. 11:20:31

Szinte már sajnálom a csávót. Nemhogy az ellenzék kiröhögi, hanem a saját pártja sem nagyon tartja alkalmasnak. A Gyurcsi meg egyenesen ellene dolgozik, ezerrel.

vizesnyolcas 2010.03.11. 11:37:44

Miért brifkó? Inkább borotvált pina. Vagy Az ugyanaz?

dessert 2010.03.11. 11:41:47

"Könnyfakasztó humor!!"
De szívesen olvasnék Orbán elveszett naplójából is!
Vagy olyan nem készül??
Az aljas, undorító mocskolódás mindig jobbról jön? Az igazmagyar, erkölcsös polgároktól?

Krujs 2010.03.11. 11:56:51

a lelkes nénikés videó a legjobb, minden mondata után csak ennyit: 'ezt mire alapozod?'

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2010.03.11. 12:08:34

dessert 2010.03.11. 11:41:47

de bizony készült 1986 választások alkalmáva, innen kezdődően:
ovlogja.nolblog.hu/page/24/

Kíváncsi Politikus · http://KivancsiPolitikusBlog.kattints.info/kpb1/kivancsi-informaciok 2010.03.11. 12:09:51

Jó kis válogatás, de mi van ha van egy igazi napló, és abba még durvábbak a bejegyzések?! :-)

Kicsit más téma, de kapcsolódik:
PolitikaiNaplozas.kattints.info/nf01/kfb/001

Wrex 2010.03.11. 12:18:36

@dessert: kérdezd a hetitetvest. Ők már zorbán alatt is megaszonták: a humor ellenzéki műfaj.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2010.03.11. 12:18:50

@bigfater:

Pardon! 2006-os választási év. :)

arconfosom 2010.03.11. 12:20:03

Mesterházy L. Attila

L, mint Looser

arconfosom 2010.03.11. 12:22:18

@dessert: öcsém tekerd vissza az időgéped 2002-ig, és nézd meg az MSZP+SZDSZ mit művelt

(LOP STOP, hogy csak úgy felcsigázzalak)
Neked azt mondom:

Jó a hajó, HAGYÓ!!!

7esbusz 2010.03.11. 12:23:12

Enyhén demagóg ez a "mi éveink" videó, de nagyon profi....

2010.03.11. 12:27:09

@dessert: Hát írd meg, mi tart vissza?

kamasuka 2010.03.11. 12:30:57

@dessert:
Neked a cigányviktor, az orbánveriafeleségét már nem rémlik? Olyan poénos volt az is.

Mondjuk a pannonpina, a nagyajólétem és azigenmegcsináltuk után mifaszt vártatok?

Igen, Feri! Igazad van.

kamasuka 2010.03.11. 12:33:05

@7esbusz:
Ugyan már. Demagóg? Miután az MSZP kijött azzal a faszsággal amivel kijött, azután demagógiát kiáltani enyhén pofátlanság.

Sealed tender 2010.03.11. 12:45:26

Mondjuk az tényleg nem semmi, amit Gyurcsi Feri művel ezzel a szerencsétlennel.

Legalább megpróbál "tisztességesen" beleállni a kampányba. Majd jön nagytestvér megsimogatja buksiját és leküldi a színpadról.

Milyen csapat ez már???

(Horn Gábor megmondta: de kemény ez a csapat...)

alien 2010.03.11. 12:55:36

ember ez nem semmi :) más politikus naplója is előkerülhetne :)))

Logan Grimnar 2010.03.11. 13:01:38

Jó a poszt és vicces :-))))

dessertnek: az aljas és undorító mocskolódás első nagymestere hazánkban az Izraelből importált Ron Werber volt, aki szépen kitanított anno titeket a "művészetére"...

baliquez 2010.03.11. 13:21:29

@Logan Grimnar: azt még mindig desszertnek mondják, pártállástól függetlenül.

Furcsa ez az Orbán Viktor,
olyan mint egy osztrák piktor.

Thomas Rattler 2010.03.11. 13:22:17

"A mi éveink" - Magyarország számokban 2002 - 2010
Kötelező informális video:-)
www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0&feature=player_embedded

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.03.11. 13:24:53

a videó tényleg profi, de kicsit túlzás: a számok kb. fele nem az mszp hibája. Vagy nem is hiba, mint pl. a lakossági hitelállomány. Max. az, hogy abból sok a frankhitel.

Kalmár 2010.03.11. 13:25:32

@dessert: A mocskolódás?
Szeintem ezek a számok önmagukért beszélnek. Jobb lenne már elcsendesednetek.

Zabkása 2010.03.11. 13:28:44

@peetmaster: mi az h a hitelállomány nem az mpsz hibája? megsúgom neked barátom h nem mindenki a prolik után szabadon hitelt vett fel a plazmára.... éb történetesen a saját cégem miatt vettem fel hitelt, mert a komcsik olyan adóterheket meg szabályokat hoztak, ami megbénítja a létezést. szóval légy oly jó és gondolkozz mielőtt leírsz valamit.

Thomas Rattler 2010.03.11. 13:29:30

Na, na na!! Atz mondja: "fele nem az mszp hibája. Vagy nem is hiba, mint pl. a lakossági hitelállomány"
Gondolkodjunk már!!!
Nem kapsz reális fizetést>> ha normális emberhez méltó életet akar élni, családot alapítani,hitelhez KELL nyúlnod>> kiszámíthatatlan hitelfeltételek, pillanatok alatt duplázódó törlesztőrészletek >> megszűnő munkahelyek >> törvényszerű adósrabszolgasors a rendszerbe kódolva.

tlac 2010.03.11. 13:29:48

@hatmajdnem:
Megyót is sajnáltak, azt' rábaszott és nyert..

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.03.11. 13:35:42

@Zabkása: @Thomas Rattler: igen, arra gondoltam, hogy mondjuk a vállalatnak hitelt felvenni normális dolog, szóval önmagában az eladósodás nem baj, ahogy a videó sugallja. Csak normális gazd.pol. mellett megéri forintban felvenni, mert nem kell trükközni a frankkamattal. EZ már tényleg az MSZP hibája.

Zabkása 2010.03.11. 13:38:26

@peetmaster: itt nem trükközés meg nem választás útján döntöttem. nincs választás. Vagy a családi cég over és vele a család over, vagy felveszem és megpróbálom túlélni. Közben APEH a nyakadra száll meg a többi most nem kell soroljam

Thomas Rattler 2010.03.11. 13:40:25

45-50 évesekkel vannak tele a temetők, gyerek alig születik, az is nagyrészben cigány.
Ez egy pszichológiai hadviselés, lopakodó holokauszt a magyarság ellen. Alattomos népirtás.

nemecsek ernő áruló 2010.03.11. 14:27:10

Ez a "mi éveink" videó rendkívül demagóg, de azért aranyos. :)

tölgyes 2010.03.11. 14:49:01

@dessert: Naná! Mi az hogy!!!Ilyenek mint: "Megellett az Orbánné...".. ez is egy jobbról jövő szöveg.. ennél lejjebb már nincsen.

dessert 2010.03.11. 15:40:42

@tölgyes: Aki ilyeneket ír, azokat mind elítélem - akár jobb, akár bal!!

bioritmus 2010.03.11. 15:56:33

a poszt "fikció" része nagyon aranyos, a többi halálkomoly. remek mix!

Pávor Jál 2010.03.11. 16:05:43

Hát ezen jót nevettem :D

georg 48 2010.03.11. 16:58:47

Nagyon baresz!!!!!!!! Kimondottan jó, szellemes, frappáns.
A film, nem semmi! Van egy operatőr ismerősöm, azt mondta, ez egy profi munka, rohadt nehéz volt megcsinálni és elég sokáig tarthatott! Gratuliren!!!!!!

weatherby 2010.03.11. 17:34:12

Jó fej a fickó. Látszik rajta, hogy pontosan tudja, hogy teljesen feleslegesen vesztegeti az idejét, tudja, hogy alkalmatlan a feladatra, perszer azt is, hogy esélye sincs. De látszik rajta a belső derű, hogy élvezi ezt a bulit, mert bulinak tarja.

HgGina 2010.03.11. 17:59:00

@weatherby: szerintem meg egyszerűen egy hülye, aki annak ellenére próbál előbbre jutni, hogy pontosan tudja, éppen vágóhídra gyalogol.
Szomorú, hogy súlyos ember-százezreket visz magával.

Remélem, tényleg végleg le lehet számolni ezzel a tetves hazaáruló vörös söpredékkel.
Szívesen néznék pár jól sikerült akasztást is.

Lesek, mint a vett malac 2010.03.11. 18:09:53

nálunk falun ez kacsapi@sa száj:)))

neurotikk! (törölt) 2010.03.11. 18:13:54

Ez tetszik. : )
Surolja a hiheto kategoriat, majdnam atvalt szomoruba a viccesbol.

Nincs mar itt senki normalis alak aki kiallna a kozeletbe, csak kinos meg luzer arcok? Ez az Attis is milyen mar? Kellett valami ellenpont a Fideszes Szijjartonak?
Sosem birtam a nagyszaju Vikiket, de eskuszom lassan elkezdtem szeretni mikor latom milyen egyeb alternativak vannak az eletunk 'iranyitasara'. (idezojel, hisz ki az aki nem tesz magasrol a lelke melyen rank es az orszag iranyitasara, mikor tulekszik a jol fizeto kamupoziciokba, majd hiheto, hogy barki a tiszteletremelto magyar kozeletert es a valasztok szolgalatanak felelossegteljes de szep eszmejeert akar kozszolga lenni ... nem tudtam nem elrohogni magam mig leirtam ezt az okorseget. :DD )

Spermahajder 2010.03.11. 18:16:41

Remek összeállítás, bizonyára az igaz Keresztyén Szellem és a hazafias gondolkodás alapján jött létre. Némely hozzászólás is gondolom ennek jegyében íródott. Természetesen a Krisztusi szeretet jegyében. Hajrá Magyarország, így tovább.

neurotikk! (törölt) 2010.03.11. 18:17:43

@Thomas Rattler: nepirtas? Nem inkabb tomeges onkivegzes? ; )

neurotikk! (törölt) 2010.03.11. 18:21:53

@weatherby: hm... lehet benne valami. Lehet kovetnunk kellene a peldajat es bulira venni az egeszet. Egesz biztos szopni fogunk, akkor meg minek szorongani az egeszen, hogy hogy lesz? Ha mar mindenkepp vesztunk, nezzuk a buli oldalat ennek a tragikomedianak. Ha mar alaszallunk, szalljunk ala stilusosan! : )

webnazi 2010.03.11. 19:26:10

Dessert!
Azt írtad: "Az aljas, undorító mocskolódás mindig jobbról jön? Az igazmagyar, erkölcsös polgároktól?"

Válaszom:
Nem-nem, egyáltalán nem a jobboldalról jön, hanem a RonWerber által képzett szellemi nyomoroncoktól ott a baloldalon,
röviden szólva - a mocsok általában és mindenkor a mocsokból jön, a mocskos komcsik mocskos szájából!
OK?

Unommáazegészet 2010.03.11. 19:44:38

Utolsó bejegyzés 2010 április 11.

Este bementem a fürdőszobába,
felvágtam az ereimet,
előtte le akartam köpni magam,
de annyira fasza csávó mégsem vagyok.

Unommáazegészet 2010.03.11. 19:47:09

@Fülig Jimmy: eccerűen leszarom, ne légy álszent és erkölcsi bástya.

nem nemsiker_s 2010.03.11. 20:02:46

Megfigyeltétek milyen speckó sz betűi vannak ennek ....szájú Mesterházy-nak?
Olyan, mintha kígyót reggelizett volna. :))

b0lha 2010.03.11. 21:23:07

:D:D rendkivul mulatsagos, nagyszeruen szorakoztam rajta :D:D koszi szepen :D:D:D MEGG! :D

jabba74 2010.03.11. 21:34:49

Nekem meg az a véleményem, ha ez érdekel bárkit is, hogy meg kéne szavazni a MSzP-t. Fürödjenek a saját sz@rukban. Mesterházy is pislogna nagyokat.
Mellesleg Viktoron se látszik a lelkesedés.

sourcerror 2010.03.11. 23:30:34

@jabba74: Ez itt nem Civilization IV vagy a Sim City, hogy küldjünk már egy jó nagy tornádót a városra, és dőljünk hátra a fotelban és szórakozzunk jól rajta. Ez a te életedet is meghatározza, érted?!

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.03.11. 23:37:21

Örülök, h tetszett emberek! :)
"A mi éveink" videó adatai nem légből kapott számokon alapszanak. Források itt:
amieveink.blog.hu/2010/03/08/forrasok_3

jpmjpm 2010.03.12. 13:15:16

@dessert: Anyádat kényeztesd análisan! :))

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása