BLOG

Kinyílott a csipa...?

írta: turner ; 2010.05.03. 08:00

Az MSZP az utóbbi néhány hétben úgy tesz, mintha nem is ezen a bolygón élne, de legalábbis, mintha köze sem lenne sz utóbbi 8 évhez. Horváth Csaba úgy ígérget, mintha azt még bárki bevenné, Mesterházy "elvtársazásával" tovább ássa népszerűségét a föld alá, Molnár Csaba, névrokonának kitörése után egykori főnökeit szólította fel lemondásra, úgy mintha nem is az MSZP sorait erősítette volna az utóbbi néhány évben.

Csurcsány első számú klónja (egyben egyik bizalmasa) (ex)kancelláriaminiszterként tevékenykedett az utóbbi időben, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei Területi Szövetség elnöke, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei képviselője, az OVB MSZP-s delegáltja.

Most, hogy beütött a krach, kinyílt a csipa is. "Monnyon le az elnökség!" Teljesen egyetértek "Hídavató" Csabával! Aki az MSZP zakójáért felelős, az húzzon el a picsába (Vadai már megtette). Csakhogy nehéz megállapítani, hogy hányan felelősek a Szocialista Párt bukásáért. Nem azért, mert annyira átláthatatlan a helyzet, hanem mert olyan kurva sokan vannak. Meglátásom szerint Molnár Csaba is a felelősek közé tartozik. Kevés annyira unszimpatikus ember van a párt soraiban, mint ő. Megjelenésével minden bizonnyal többet árt, mint használ. Így azért nehéz visszacsalogatni bárkit is, ne adj Isten új szavazókat magukhoz édesgetni a megújukó baloldalnak.

Mit képzel a képvielő úr? Lemondásra szólít fel mindenkit, miközben ő mossa kezeit? Nem hiába a Gyurcsány-vonalat képviseli a pali. Úgy gondolja, hogy ha az elnökség lemond, majd csücsül tovább a Parlamentben ugyanaz a garnitúra, és ezekből új elnökséget kovácsolnak össze, akkor minden szép és jó? Mindegyik MSZP-s nagykutya azt mondja, hogy alulról kell megújulni... Alulról meddig? A frakció-alatti szintig? Ott ugyanis semmi változás nem lesz.

Csabának tehát igaza van, -az elnökségnek mennie kell- de nem lepődnék meg, ha a tisztújításon felmerülne esetleg az ő neve is, mint elnökségi tag. Legalábbis abban biztos vagyok, hogy önnön kis érdekeit is szem előtt tartja, a párt érdekei mellett. Csak egyszer látnám már, hogy ez a brancs az ország érdekeit nézi...


17 hozzászólás : mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr341969586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artie 2010.05.03. 10:50:38

"Csak egyszer látnám már, hogy ez a brancs az ország érdekeit nézi..."

Nem akarok ezzel vitatkozni, mert teljesen egyetértünk - csak azért szolidan visszakérdeznék: a "másik"-nál láttad már, hogy az ország érdekeit nézik?

borovi 2010.05.03. 11:01:44

@Artie: Nincs "másik". Ugyan az van. Egy bagázs ez mind.

Dr Kangörény 2010.05.03. 11:20:20

A felelős?

A sok idióta középfunkcionárius, aki várta a mennyből a mannát és a sok idióta főnökük, akik ennek az elvárásnak meg is akartak felelni.

Fenehorizont 667 2010.05.03. 11:46:41

@Artie:
másikmásikmásik, bazmeg...
a másik-nál egyszerűen nem volt idő az alkalmasság megállapítására, ugyanis a szóbanforgó egyik az elmúlt 62 évből 58-az kormányozott végig, a másik 4 évével szemben. (a 90-94 közötti időszakot természetesen nem számolom bele, ugyanis a "vereség"-ük után sztem még pezsgőt is bontottak a egykori mszmp emeszpéssé avanzsált tagjai, és szépen kft-vé alakították az országot - tudván, hogy az amatőr mdf úgyis belebukik a rendszerváltásba.)
kurvára idgesítő ez a retorika, amivel egy országot módszeresen leépítő és szétlopó, eszme- és ideológiafüggetlen (baloldali, meg liberális, muhhahha, persze...) tolvajbandát teljesen jogosan és kibaszott megalapozottan támadó cikkekre mindig jön a deafideszis, meg deazorbánis, a szőlőbányájával együtt.

Páneurópai Harci Kos 2010.05.03. 12:00:27

"Csak egyszer látnám már, hogy ez a brancs az ország érdekeit nézi"

Ahhoz hozzáállás csere kellene egész M.O-t érintőleg, ami vagy 100 év legalább. Idehaza az összes politikából élő ember (nagyon kevés kivétellel) a saját hasznát nézi, legyen az bármilyen oldalon.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.03. 12:13:48

@Artie: Biztos elfogult vagyok, de úgy emlékszem, hogy 98-2002 között inkább nézték az ország érdekeit, mint az utóbbi 8 évben.
@fenehorizont: egyetértek...
@Páneurópai Harci Kos: De nem mindegy milyen mértékben. Lopunk több száz milliárdot, vagy lopunk több száz milliót...

Publius Decius Mus 2010.05.03. 12:36:27

Aki azt gondolja, hogy minden politikus egy brancs, annak csak egy példa:

Az utóbbi 8 év alatt a Honvédség ereje töredéke lett. Elsikkasztották a teljes nehézfegyverzetet, több száz tankotés ágyút - 3 db tank kivételével. Ezt azt jelenti, hogy ha valami gáz lenne, bármelyik szomszédunk halomra lőné védtelen katonáinkat és kitűzhetnénk a fehér zászlót. - MSZP

Fenehorizont 667 2010.05.03. 12:39:18

@turner:
énis elfogult vagyok, bár nem a fidesz mellett, hanem inkább a zemeszpé ellen:) hisz őket láttam működni, és a felégetett tarlót is látom utánuk.
tképpen énis úgy tapasztaltam anno, hogy fideszéknél felfedezhető volt az önérdeken kívül valami átfogóbb, önzetlenebb szemlélet is, de ez majd elválik pár éven belül úgyis.
sztem a fidesz egy átlagosan, közép-európai módon korrupt, rendszerváltás utáni párt, soraik között amatőr lopcsalistákkal, néhány középsúlyú, félprofi taggal, és még kevesebb igazán profi politikussal.
egy lapon ennek ellenére sem lehet említeni a hosszú évtizedek alatt edződött, korrupt médiabirodalom segítségével tisztára nyalt arcú, szintén korrupt óriáscégek és céghálózatok, utolsó cseppig leszívott állami vállalatok egész garmadájával támogatott, vérprofi és bosszantóan egységesen* működő tolvajbandával.

*ez az egység talán most bomlik, talán...bár szerintem úgyis párttá rendeződik vissza az egész a viták után. ezek nagyonis jól tudják, mi az a pártszerű viselkedés, és az miért elengedhetetlenül fontos az ütőképesség megőrzéséhez.
jaj annak, aki leírja az mszp-t...

Péter51 2010.05.03. 12:42:51

Fenehorizont maximálisan egyetértek,egyedül kormányképes erő ma a Fidesz.Jó lenne,ha a jobbikos hozzászólók mesélnének arról,miért alkalmasabb az ő pártjuk az országot vezetni.Azért mert még nem voltak hatalmon?Vagy mert olyan nagyon szépek és okosok?

Fenehorizont 667 2010.05.03. 12:47:10

@Publius Decius Mus:
úgy vettem észre, hogy általában azok nyomják ezt az egybrancs/egykutya-szöveget rendre, akiknek savanyú a szőlő a fidesz-győzelem miatt (esetleg bekajálták az mszp és médiája által az elmúlt 15 évben lefolytatott teljes földbe döngölését az orbán-imázsnak), de annyira nem erős a gyomruk, hogy az mszp-féle hányadékot újra lenyeljék, és frusztráltságukban mindenpolitikusegykutyázással próbálják letörni azok örömét, akik az mszp-vereség miatt duhajkodnak.

meg persze a valódi dialektikus materjalisták, anarcho-szindikalisták, meg a többi ilyen idealista, dirket moralista selejt. bár szerencsére ezek úgyis kevesen vannak:D

Fenehorizont 667 2010.05.03. 12:58:31

@Péter51:
áh, a jobbik sztem még viccnek is rossz. a párt 17%-a egy jogos és érthető üzenet a jelenleg kormányzó erőknek, az őket toló médiának és "értelmiség"-nek, hogy menjenek a picsába, és még legyenek is arcbarugva mellé..ha normális, a körülménykhez képest minimális lopás mellett zajló kormányzás lesz a következő években, akkor vissza fognak süllyedni oda lefelé, ahonnan jöttek. (most inkább nem idézném spirót, mert ahhoz nincsen gyomrom:))

lorantka_a_gall 2010.05.03. 13:06:12

@fenehorizont: teljesen egyetértek. És szerencsére még nagyon-nagyon sokan egyetértettek ezzel az országban. Már csak az van hátra, hogy a Fidesz meg is feleljen a várakozásoknak. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy jól fognak dolgozni.

Várúr 2010.05.03. 13:34:53

@fenehorizont: Haggyuk a Jobbikot... már a választások előtt komplett kormányt állítottak össze a tök alkalmatlanokból, élükön a köztársasági elnökjelölt Morvai nagys. asszonnyal. Vona egy tanyasi iskola pedellusának is kevés, nem szólva a többiekről...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.03. 16:00:05

@Várúr: A Jobbik eleve egy gyanús párt. Moszkvai kapcsolatokkal rendelkező háttér (pénz)emberrel, Medgyessyéknek szakértő Morvaival, ultraliberális exszóvivővel stb. Biztos vagyok benne, hogy áll mögöttük valaki.
@fenehorizont: "sztem a fidesz egy átlagosan, közép-európai módon korrupt" -kb. én is így látom.

Horizont 2010.05.03. 17:06:59

Az MSZP veszíteni se tud! Akkora lórúgást kaptak a választáson és mégis azóta is csak a személyi kérdéseken tudnak rugózni.Semmi elemzés, hogy miért jutottunk idáig, kik hibáztak stb.Lehet persze, hogy meg vannak győződve, hogy jól csináltak mindent ki tudja? Ilyen Molnár Csaba félékről mindent elhiszek. Nem csak az öregekkel van ott baj!A következő választáson még ennyit szavazatot se fognak kapni, mert a természet rendje szerint a rájuk szavazók lassan elfogynak!
A Fidesz most bizonyíthat, bár nagyot kanyarodtak az elmúlt 20 évben.Muszáj bízni bennük, mert kell valami, hogy túléljük ezeket a katasztrófális éveket.
Ha itt normális politikai élet folyt volna soha nem kapott volna ekkora teret a Jobbik. De mivel ez Magyarország, lehet, hogy kellenek ők oda megmondóembereknek:)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.03. 18:42:58

@Horizont: ...hát igen, elég pozitívan állnak a buktához. "Ők a legnagyobb ellenzéki párt". Az, hogy csak 20 százalékot szereztek, az nem számít. Az, hogy egy radikális pártot épphogy csak megelőztek, az sem...

Horizont 2010.05.03. 19:51:41

@turner: Ilyenek voltak mindig:((( Ha a Jobbik egy picit visszafogottabb lett volna március 15-én lesöpörték volna az MSZP-t és akkor teljes lett volna a beégésük! De azt is kimagyarázták volna.Figyelem őket egyfolytában, hogy melyikük bök már ki egy olyan mondatot, hogy bocs emberek hibáztunk.
Várhatok én....

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása