BLOG

Tibor az ARC

írta: turner ; 2011.03.01. 04:25 · 1 trackback

Azt hiszem egy ország röhögött fel hangosan a tavalyi választások hajrájában amikor Mesterházy Attila kimondta azt, amit talán még ő maga sem hitt el:

"Az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége."

Jómagam feltettem akkor a kérdést: "lehet ezt még fokozni?" Nos, Szanyi kapitány bebizonyította, hogy lehet:

"Az MSZP igenis becsületes, a közjóért tenni akaró emberek gyülekezete!"

...és ez csupán a felütés...

"Sokak persze nem hisznek nekünk, s ami szomorúbb, a saját szemüknek sem. A szocialistákat érő gyalázkodási hadjárat sajnos megtette a hatását. Gyakran "nyuszik" voltunk, ez tény. De ebből elég! Miközben elvileg nem zárjuk ki, hogy bármilyen közügyi formációban is adódhatnak megbotló emberek, szögezzük le gyorsan: az MSZP igenis becsületes, a közjóért tenni akaró emberek gyülekezete! (...)

Voltak elhibázott lépéseink, ez is tény, s talán az őszinte kelleténél is többet haboztunk bizonyos esetekben. Ám ezenközben felépült ezeregy minden (utak, intézmények, munkahelyek), s érzékelhetően emelkedett a jólét. Küllőt akasztott viszont a világválság, ám ebből a csávából is kihoztuk hazánkat. Az ország, benne a magyar családok nagyot akartunk ugrani, s ez valóban hitelfelvételekkel járt. De hibának ezt sem mondanám, hiszen elindultak azok a fejlesztések, amelyek munkahelyeket jelentenek, s azokban a lakásokban élünk, amelyek a hitelek nélkül nem épültek volna fel."

Mindig is tudtam, hogy a "Kapitány" nagy arc, no de ennyire?! Hogy nem szakadt rá a mennyezet? Hogyan fér be a az arca a Parlamentbe??! Vagy egyáltalán milyen "jobbítót" szedett be Szanyi úr (megint)?

Voltak elhibázott lépések? Az egyetlen nagy hiba az volt, hogy, hogy az MSZP kormányt alakított!

Utak? Milliárdokért omladozó autópálya. Igaz, hogy lassan már nem tudunk mivel menni rajta, de azért VAN!

Intézmények? Munkahelyek? HOL??

EMELKEDETT A JÓLÉT? Esetleg az MSZP háza táján, mert én speciel kurvára nem vettem észre.

Szanyi egy "szexi pártot" akar(t) faragni az MSZP-ből... Gratulálok, kedves Tibor! Most kellően felizgattál -igaz, nem éppen pozitív értelemben...

(Fotó: Index.hu)


szólj hozzá : mszp pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr1002700230

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: CSONTHÜLYE 2011.03.14. 22:53:04

A sok csatornának köszönhetően néha leesik a szíj az agyunkról, annyiszor láthatunk egy- egy filmet egymásután. Legutóbb a keresztségben a Csonthülye címet kapott idétlenség volt ilyen. „Kuvukiland eszetlen királyát, Hekulét megátkozzák. Cso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása