BLOG

Orbán vs. Gyurcsány

írta: turner ; 2010.11.30. 08:25 · 4 trackback

Aki napi szinten érdeklődik a politika iránt, az bizony hetek óta várt a tegnapi napra. A két nagy rivális, a jobb- és a baloldal legfőbb magyarországi helytartója, mint Rocky Balboa és Apollo Creed csapott össze (verbálisan) tegnap a Parlamentben. (Igaz, ami igaz, egy sztárboxnak jobban örültünk volna.)

Leginkább Ferencnek volt szüksége erre a verbacsatára, hisz népszerűségre inkább ő van rászorulva, sem mint Viktor. A Fidesz vezérének azonban hivatalból kellett felvennie a kesztyűt...

Retorikáért egyik politikusnak sem kell a szomszédba mennie. Véleményem szerint Gyurcsány Ferinek az üzlet, a pénz forgatása mellett a pofázás megy a legjobban (de ide sorolhatjuk még egy komplett ország tönkretételét is), hisz a legősibb ellenség is bevallhatja: Feri tud pofázni, s meggyőzni embereket akár a semmiről is. Viktorról szintén elmondható, hogy rendkívül jó szónok, s bizony már róla is kiderült, hogy -esendő emberként- hazudni is tud.

A két vezérhím összecsapásából nekem két dolog tetszett, de nagyon. Mindkettő Feri reakciójával kapcsolatos.

Pl. 2:27-nél Orbán egyik dakota közmondására ősi igazságára ("az beszél félelemről, aki fél"), majd az "elszámoltatás" szóra reagál -valljuk be- ijedten Gyurcsány Ferenc. (Lehet én is be lennék szarva a helyében.)

3:44-nél a "félelem" szóval kapcsolatban Feri szinte belepirul annyira zavarban van, annyira ideges.

Nem mondom, hogy Orbán egy szent. De talán ideje lenne az MSZP-nek valóban megújulni. Mert az MSZP reneszánszát jelképező Mesterházy Attila egy -nem tudom másképp kifejezni- idióta, aki kínjában üvöltözik a pártrendezvényen (komolyan ilyet még nem is láttam), csak hogy magára vonja a figyelmet.

Gyurcsány Ferinek pedig nem tudom, hogy hány évtized kellene, hogy végre komolyan vegyék és elfeledjék, hogy hazudott este délben meg este, reggel, délben meg este. Hogy ne röhögjön fel egy ország, amikor Ő bárki mást letolvajoz.

Uraim, talán nem kellene oly' görcsösen ragaszkodni a hatalomhoz...


262 hozzászólás : mszp orbán fidesz gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr352482848

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: FIDESZ-KDNP: az egyharmados kormány 2010.11.30. 14:35:02

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Kormánytagok!Ezúton szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy kik hatalmazták fel Önöket arra az ámokfutásra, amiben épp ezekben a napokban, hetekben, hónapokban jeleskednek.Önöket egészen pontosan 2 659 974 magyar v...

Trackback: Gyurcsány kérdez - Orbán válaszol? 2010.11.30. 12:33:53

Három hete vártuk ezt a hat percet. Röviden összefoglalva: Gyurcsány népszavazást szeretne nyugdíj- és alkotmány ügyben, Orbán pedig.. Elszámoltatásról beszélt meg az elmúlt 8 évről, blablabla.. Tényleg óriási BULLSHIT volt oda-vissza.Az egy perce...

Trackback: A szüzesség elveszítése 2010.11.30. 11:31:31

Megtörtént az új országgyűlés első, sokak által várva-várt kakaskodása a két karizmatikus vezéralak között. Ebből a szempontból sem szűz már a "forradalmi" parlament. Alább egy videó - megnézni kötelező - majd

Trackback: A kibic kormány meséje 2010.11.30. 10:29:10

életmese Atyafiak, most van, bár ne lenne! Nagy kártyacsata zajlik biza mai napság is a kormányunk köreiben, ahol leültették a népünket is az asztalhoz. Igazi pókerarccal ülnek velünk szemben, és képesek azt mondani, hogy miközben az utolsó filléreket ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.11.30. 13:13:24

@kommenter: PONTOSAN!!!! Stabilan tartotta magát, minimálisan ingadozott, amióta ezek vannak 200 Ft alá még nem ment a svájci frank! Nem baj, csinálják csak a fesztivált, darálják le magukat minél hamarabb és OV talán örökre eltűnik a politikai pályáról nyehehehe már alig várom :)

kommenter 2010.11.30. 13:19:20

@fantasztikus!: Ez lehet, hogy így van.
Amikor majd a TE számlád zárolja a költségvetés érdekében, akkor mit teszel? Egyébként Orbán szarik az EU-ra. Az IMF-delegáció hazamenetele sem hatotta meg. Nem értem, mi lehet a célja....csak mert azokról semmi hír, sem a céljai fedezetéről.

Dr. Cica75 2010.11.30. 13:21:14

@fantasztikus!: Ennyire hülye nem lehet valaki, hacsak nem bérkommentelő. Ezek szerint te az vagy. A hiány csökkentése egyébként nem az Eu diktátuma, hanem a mi jól felfogott érdekünk. A hiány pedig azért szállt el, mert a tolvaj hazug orbán bevezette a 16%-os adót, ami mondjuk egy 900.000 forint nettó keresetű embernél már cca. 180.000 forint havi(!) adócsökkentést eredményez. Aki 250.000 nettó alatt keres, az meg szív. Magyarán a képviselők megemelték a saját és állami meg államiból lopott magáncégekben ülő elvtársaik fizetését.

SzaGyu 2010.11.30. 13:23:32

Turner. (Vagy turner?)
Ha ezt az irományt amit itt közreadtál, nem betűkből raktad volna össze, hanem mondjuk fából, vagy téglából, akkor már régen összedőlt volna és Te alatta lennél.
Mert ugye: Ha valaki nagyot hazudik, akkor jobb esetben a mennyezet csak megreped, a ugyan le nem szakad.

Csak megjegyzem, hogy Orbán Viktor nem szónokolt, hanem felolvasta a neki megírt és a tárgyhoz nem kapcsolódó szöveget. Persze azt is hibásan!

Gyurcsány nem pirult el, legfeljebb kellemetlen volt neki és Orbán helyett Ő szégyellte magát, hogy egy miniszterelnök 2, azaz kettő perces választ nem tud előadni előre megírt szöveg nélkül. Be kell vallani: Ez gyalázatos!
Az meg hogy ki hazudott és ki hazudik, azt hiszem egyértelmű. (Mind a ketten)

Egyébként Orbán nem válaszolt Gyurcsány kérdésére, mindössze annyi történt, hogy Orbán Viktor tegnap megírta a LEENDŐ LEGFŐBB ÜGYÉSZ MUNKAKÖRI LEÍRÁSÁT! (Ez szégyen az egész országra nézve.)

Turner. És még valami.
Remélem ebben a nagy sötétségben (Ilyen a háttér is) egy kicsit sikerült világosabbá tennem a látásodat, ha nem, akkor talán más szemüveg kellene. Talán azzal jobban látnád, vagy átlátnád a helyzetet!

tölgyes 2010.11.30. 13:23:59

Az esemény dramaturgiája azonos volt a 2006-os vitáév al, csak a helyzet változott meg.

Akkor: elnök úr Ön hazudik... mondta Gyurcsány.. majd kifejtettte: Hazudtunk reggel délben és éjszaka.

Most ez így szólt: Elnök úr Ön gyáva!!.. de mi tudjuk, hogy kordonnal vette magát körül, nehogy valaki 500 méternél közelebb tudjon hozzá jutni..

Vagy: Elnök Ön Tolvaj.. Miközben m tudjuk, hogy a bagyonát tolvajkodásból szerezte...Kulturáltan mi ezt ma úgy mondjuk: fehér galléros bűnözés.

Ja !! Nagyon helyes, hogy a mnypt-kat megszüntetik!!!

radír2010 2010.11.30. 13:27:55

@Cica75: Kösz a bókot,és egy fillért sem kapok a kommentekért.És igenis az EU miatt szívunk!

kommenter 2010.11.30. 13:28:02

@belekotty: Akkor talán azoknak a régi Fideszeseknek el kellene kapniuk ezt a mini-diktátorjelöltet és diliházba záratni. Merthogy oda való, nem a parlamentbe.

tölgyes 2010.11.30. 13:29:10

@SzaGyu: Ilyen helyzetben a legbölcsebb egy szöveget felolvasni.. Jelezve: tudjuk, hogy ezt fogod mondani.. Érzékeltetve: Én veled nem vitatkozok.. mert erről nincs mit vitatkozmi..:) Mint a hülye gyerek a homokozóban: Pisti te hülye vagy!!!Mit lehet erre mondani?? Ferike te még hülyébb vagy beee???

Gyurcsány ha akar valamit szervezze meg a pártját, vigye győzelemre.. aztán bizonyítsa be, hogy Orbán tolvaj.. Remélem Orbánék is ezt fogják vele tenni. Az idő késik, de nem múlik.

Jamesboci 2010.11.30. 13:31:43

@SzaGyu:
le kéne venni a napszemüveged, hátha jobban láccc. és álj sámlira, mert takar sasjózsi.

Dr. Cica75 2010.11.30. 13:33:42

@fantasztikus!: Akkor megválaszoltad a kérdést, ezek szerint mégsem bérkommentelő vagy, hanem hülye.

samer 2010.11.30. 13:34:07

@kommenter: Na-na, dehogy nem, csak amikor csontig beny...ak az uraiknak (IMF), akkor kaptak segítséget, könnyű Bajnaira nosztalgiázni, de az általa felvett és elköltött IMF-hitel, januártól ketyeg, vissza kell fizetni, könnyű urat játszani a más bőrére. Tudomásul kell venni, hogy ha egy családnak adósságai vannak, a kiadást vissza kell vonni, sőt a kötelező mnyp-ra is azok jártak volna csak jól akik sokat keresnek, nem a minimálbéresek, nekik semmi se lett volna jó formán.

Lefetyke 2010.11.30. 13:35:19

@Aerion: "De akkor mégis kinek a kezében lesz az a szaros kapanyél, amiről ebben a topikban (is) a liberálbolsevikok konfabulálnak?"

Az MSZP-nek már reméljük, hogy nem.
A Jobbiknak akkor, ha a dolgok a továbbiakban még rosszabbra fordulnak. De a gesztus-politizálásban a Fidesz is nagyon jó (egyébként ez nem negatívum).
Az LMP akkor, ha a tökéletes súlytalanságuk ellenére képesek valahogy a felszínen maradni és megszerveződni, és hitelesek maradnak. Nekem például egy hiteles lépés volt az, amikor kizárták az egyetlen önkorm. választási nyertesüket fél millió forintnyi megkérdőjelezhető támogatás miatt. De ehhez országos szinten ki kellene épülniük, és országos szinten emészthető programmal előállniuk. B.-A.-Z. megyében a munkanélküliség és a cigány-probléma nagyobb gond, mint a fenntartható fejlődés (pl.).
És még mindig benne van a pakliban, hogy új politikai erő szerveződik. Barack Obama választási győzelme rámutatott, hogy kevés pénzből is lehet győzni (mondjuk az a kevés pénz csak az USA-ban kevés). Őt rengeteg önkéntes támogatta, és remekül használta az internet nyújtotta előnyöket is. Nem kell kampányfilmet sugározni a tévében, ha körbeküldesz egy youtube-linket, ha érted mire gondolok. A mai világban már nem kell rengeteg pénz és országos kiépültség ahhoz, hogy országos ismertséget szerezzen valaki vagy egy szervezet. Tehát egyáltalán nem kizárt, hogy az országgyűlésen kívülről, költségvetési támogatás nélkül érkezzen új "játékos".

samer 2010.11.30. 13:36:24

@SzaGyu: Nem szégyen, Gyurcsány a rács mögé való...

Bmw 2010.11.30. 13:38:26

ilyen szemét módon még a mszp sem lopott mint a fidesz,
és még megakarják magyarázni hogy ez jó nekem.
Holvannak a bátor tüntetők akik azt kiabálják hogy "Orbán takarogy, hazudtál". Legalább nem 218 lenne a chf hanem 300, sok embert nyomorba döntenek ezek a szemetek.

belekotty 2010.11.30. 13:38:57

@kommenter: Szerintem csak idő kérdése hogy legyen egy kis palotaforradalom.

Bmw 2010.11.30. 13:40:07

@samer:
Orbánnal együtt....

kommenter 2010.11.30. 13:40:17

@samer: Az lehet, de az emberektől akkor sem lehet csak úgy elkobozni a megtakarításaikat. A páromat is kötelezték a belépésre a mnyp-be, bruttó 135000FT után. Akkor ő is gazdag, aki jól járt volna?

radír2010 2010.11.30. 13:40:22

@Bmw: Majd a maszop szállitja őket busszal! DDD

radír2010 2010.11.30. 13:43:18

Ha ezt megtette volna Fletó,akkor már vér folyt volna,meg Országház megszállás...stb..stb..Orbán legalább ki mer állni a népe elé,és megmondja a frankót!

Lefetyke 2010.11.30. 13:46:33

@Bmw: "ilyen szemét módon még a mszp sem lopott mint a fidesz"

Ezt amúgy kb. 200 napnyi kormányzásból szűröd le? Hajjaj. Az MSZP-nek nyolc éve volt, és nagyon kihasználták. Ha ilyet írsz, nem tudsz vagy nem akarsz tudomást venni arról, mi zajlott itt MSZP kormányzás alatt.
Ez nem a Fidesz védelme, megérik a pénzüket. De a mérleg még mindig nagyon lehúz balra. És a Fidesznek nagyon kellene iparkodnia, hogy ezt behozzák. Csakhogy ami pénzt el lehetett lopni, annak a nagyját az MSZP már az első négy évében elcsaklizta. A Fidesz ezt nem hozza. Nem feltétlenül a szándék hiányzik, hanem a lopnivaló.

És ha hiányolod az embereket az utcáról, kérdem én: te voltál kinn?

shwarcz bácsi 2010.11.30. 13:48:28

feri semmivel se nagyobb tolvaj mint vitya.feri semmivel se hazudott többet v kevesebbet,mint vitya.ellenben feri vállalta hogy kamuztak.az mszp nek meg kéne végre újulnia?meg,igen.és a fidesznek???az hogy orbán megmondja a frankót,az sem igaz.soha egy politikus sem mondja meg a frankót.

ladislaus 2010.11.30. 13:49:58

el classico prolog :)

ökörpöröly 2010.11.30. 13:50:26

Van még valaki, aki csodálkozik ezen? A nemzeti vagyon szétrablásában a teljes politikai elit részt vett. A pártok bűnszövetkezetek, azok is voltak mindig. A nemzeti-liberális-szocialista stb. jelzők csak a marketingre szolgálnak.
A választásoknak mindössze annyi a tétje, hogy szabadon választhatjuk meg, hogy melyik bűnszövetkezettel raboltatjuk szét az országot a következő 4 évben, illetve az, hogy reménykedünk, hogy a regnáló maffia-klán hagy nekünk is valamit.
A Kádár-rendszer bunkó, keményvonalas vezetői az ezredrészét nem nyúlták le, mint a "demokratikus jogállam" vezetői.
Ez egy ilyen világ. Erkölcs, becsület, tisztesség és jogkövetkezmények nélküli.
Most előhoztak pár kisstílű, harmad vonalbeli embert, akiket mutogatni lehet korrupció elleni harc címszó alatt.
Évente a teljes GDP legalább 5-10%-a kerül a tolvaj politikusok, közigazgatási vezetők, rendőrök stb. kezébe.
Ha a korrupció és a lopások mértéke csak az 50%-kal alacsonyabb lett volna a rendszerváltás kezdetétől, akkor nemcsak államadósságunk nem lenne, de az átlag állampolgár vásárlóereje legalább 30-40%-kal magasabb lenne.
Csodálkoztok, hogy Szlovákiában, ahol Meciar 1998-as bukásáig nem volt nemzetközi befektetés annyira megerősödött, hogy ma egy szlovák átlagpolgár 30-40%-kal nagyobb vásárlóerővel bír, mint egy magyar? Ne tegyétek. A teljes politikai, kulturális és gazdasági elitünk tolvaj és hazaáruló.
A magyarság államiságra alkalmatlan. Szellemi és gazdasági elitünk korruptsága az afrikai országokéval vetekszik.
Emellett minimális javulás esélyét se látom. Sajnos az egyetlen lehetőség a normális, tisztességes életre a kivándorlás és a kultúrnépekbe való teljes asszimilálódás.
A "magyar" folyamatosan devalválódik, leértékelődik, őseink égnének a szégyentől, ha látnák a mai "nemzetet". Ilyen csürhének nincs is létjogosultsága a kultúrnépek közt, ideje lenne eltűnnie. Legalább kevésbé ocsmány emléket hagynánk a világtörténelemben, melynek egykor megbecsült tagjai voltunk.

SzaGyu 2010.11.30. 13:54:16

@tölgyes: @samer: @Jamesboci: Most menjetek ki az utcára tüntetni, törni zúzni. Orbán úgy belelövet a narancsszínű mellényetekbe, hogy csak úgy füstöl. Pláne az után amikor a parlamentben felolvassa nektek a SAJÁT ALKOTMÁNYÁT!
De oda se hederítsetek, megérdemlitek.

R_Gábor 2010.11.30. 13:54:38

@Knorr: Ha figyelted volna: Orbán jegyzetelt Gyurcsány beszéde közben, és válaszánál használta a jegyzeteit. Tehát végül is igazad van, előre megírt szöveget olvasott fel: másfél perccel előbb megírtat.

ladislaus 2010.11.30. 13:56:25

@SzaGyu: megérdemelsz egy piros bögrét.

SzaGyu 2010.11.30. 13:59:38

@R_Gábor: Az utolsó egy perces válaszát javította, aktualizálta.
Egyébként Orbán végig olvasta a nem odaillő válaszát. Az index oldalán megnézheted, ha már tegnap lemaradtál róla. Nyitott szemmel járj, egyébként nagyot eshetsz.

SzaGyu 2010.11.30. 14:01:59

@ladislaus: A tárgyilagosság nincs színhez kötve, viszont a narancsszínű sál és mellény (ami hamarosan füstölni fog) az igen! Tudatlan.

R_Gábor 2010.11.30. 14:03:21

@SzaGyu: Az index oldalán néztem meg a videót most az előbb ebéd közben. Azt láttam, hogy miközben Ferenc beszél, Viktor nagy hévvel jegyzetel. Aztán amikor ő beszél megint, akkor használja a jegyzeteit.

politikai 2010.11.30. 14:04:21

Érdekes, a sok hozzászóló között meg okos Gyurcsányozás között a lényeg, a tények sikkadnak csak el:
- 2006 őszén "narancsba borult az ország", mert az öszödi beszéd miatt szinte minden településen a Fidesz volt hatalmon. Ergo: 4 éve már ennek...
- 2006-tól szinte egy 2/3-os törvény sem születhetett meg, mert a Fidesz kivonult az ülésekről.
Akkor kérdem én: 4 éven át végülis az mszp sem tudott semmi érdemlegeset csinálni, csak ültünk az állóvízben és mivel kormányozni nem lehetett rendesen, az önkormányzatok meg narancsligetek voltak, akkor mit is vártatok el az elmúlt 4 évtől? Plusz a válság is jött.

Szóval Viktor király nem most ült a trónba, hanem négy éve. és emlékeim szerint most is azok lettek megszavazva szinte mindenhol az önkormányzatoknál, mint aki négy éve (pártszinten), akkor meg mit sírtok, hogy rossz volt?
Igen, négy éve GYF szembesült, hogy a klientúrája tökölt, és tolta maga előtt a galacsint. Belátta, mire persze hitelét vesztette. Puff. Te is ha bevallod, hogy tévedtél, akkor neked sem hisznek ezek után mi? Az mellékes, hogy te beláttad.
Ennek egyenes ági következménye lett a fent írtak. Ergo? Próbáltatok ti már csinálni úgy valamit, hogy senki nem hitt nektek, mert beláttad a tévedésed? Baromi nehéz volt nem?
Nem GYF-et védem, ő is politikus, csak épp azt felejtitek el, hogy keményen ment a lobbi és a fúrás azért, hogy utána így is lássuk az elmúlt négy évet.

Klitoriszkeresö 2010.11.30. 14:07:12

Én a dutyiba akarom tudni a fletónak nevezett majmot. Lehetöleg egy 140kg-s hormontúltengéses buzival, egy 3 nm-s cellába. Légy bátor Feri!!!!

Klitoriszkeresö 2010.11.30. 14:10:39

@politikai: De, te pont a GYF-et véded a relativizálásoddal. Lehet, hogy nem tudsz róla, de a Komcsik, meg a zsidró liberókat véded. Csak nem az vagy? Csak nem néphazugságos firkász? Nem takarodsz el a kurvaanyádba?

R_Gábor 2010.11.30. 14:11:12

@Kiszámoló: Most ne haragudj, de mi a hülység abban, amit midnight coder írt?! A manyup befizetések állami nyugdíjkasszából hiányzó ellenértékét valóban az állam tolta be oda a manyuptag helyett, nem? Azt meg, mivel a költségvetés deficites, nyilván hitelből tette. Akkor hol a probléma midnight coder érvelésében?

xenuka 2010.11.30. 14:23:14

ez a Gyurcsány 0:37-nél NAGYON elszólja magát:

"önmagukért, családjukért, nemzetükért felelősséget VÁDOLNI."

2010.11.30. 14:26:23

A tolvajozásból is látszik, hogy a kommunista zsidóbérenc kúrcsány totál elmebeteg. Eszem megáll, hogy még mindig a Parlamentben ugathat a többi maszopos vörösbolsival. Nem maradt akasztófa, vagy üres cella?

Igaz Magyar 2010.11.30. 14:39:06

@imperial: a lámpavasak foglaltak a kommunista és zsidó-cigány zorbánéknak stipi-stopi.

amit még megtehetsz 2010.11.30. 14:39:53

Szerintem az egész "vita", nevetséges, megrendezett, semmitmondó, felesleges volt. Ha a legjobban meg akarta volna alázni Gyurcsányt akkor egyátalán nem is válaszol O.V. Mert minek foglakozna egy fogatlan kutyával amelyik acsarkodik?

blah 2010.11.30. 14:46:21

@Aerion: dugd vissza a seggedbe a kapanyelet.
@wmiki: ha szerinted a hatalom a munkájuk akkor neked nem kell több por...

Devil 2010.11.30. 14:47:51

@cselepatak: Mert ez nem Orbán-Gyurcsány vita volt, hanem sokmillió ember vs Orbán vita. Minket alázott meg nem GYF-et.

MyOpinion 2010.11.30. 14:48:13

Csak nekem tűnt fel, hogy bármennyire is hiteltelen Fletónak az összes kérdése, Viktorka egyre sem válaszolt, csak fenyegetőzött? Habár Fletó szájából nem hallok semmit szívesen, de a kérdése jogos volt:
- miért nem kérdezi meg a népet arról, hogy tényleg akarják-e ezt?

nemzetesúr 2010.11.30. 14:49:01

A gondom az egésszel kapcsolatban az, hogy Orbán mindenről beszélt, csak éppen a kérdésekre nem válaszolt.

Tita nick 2010.11.30. 14:50:05

Miért nem ül már börtönben ez az utolsó senkiházi?

dukeekud 2010.11.30. 14:52:28

Nem kene megengedni, hogy egy elmebeteg, aki a lopott milliardjai miatt az mszp segitsegevel bejutott a parlamentbe, idiota kerdesekkel zaklassa a miniszterelnokot. Gyorsan kene hozni egy torvenyt, hogy pszihopata elmebetegek nem szolalhatnak fol a parlamentben. Ez megoldana a Gyurcsany problemat.

Devil 2010.11.30. 14:55:04

@Aerion: Az államadósság se az Antall- se a Boross- se az Orbán kormány alatt nem csökkent, sőt ugyanúgy nőtt.
Nem történtek érdemi reformok, se az egészségügyben, se a MÁVban, se a nyugdíjrendszerben.
A fidesz sohasem akart semmilyen reformot, sohasem interpelláltak a hitelfelvétel ellen, sohasem mondták hogy csökkentsék a nyugdíjakat, a béreket. A fidesztagok manyupban tartjották a pénzüket...
Sőt a fidesz megakadályozta az MSZP egyetlen épkézláb eü. reformját is. Szóval igen ők is felelősek; most arról beszélnek hogy helyrerakják amit az MSZP elrontott - de nem mondják meg hogyan? Majd februárban? Államosítják a bankbetéteket is vagy mi? Behívják az oroszokat vagy a kínaiakat rendet tenni?

vernarancs 2010.11.30. 14:57:09

Viktor is csak pofazni tud. Ket elmebeteg. Egyik sem jobb a masiknal, csak Viktor meg megaloman hatalomvaggyal is meg van aldva.

becike4 2010.11.30. 14:58:13

@Kassian: Ennek a retek Gyurcsánynak már akkor sincs igaza,amikor igaza van.A Pigmeus lassan ugyanott tart.

Kassian 2010.11.30. 15:01:06

@Aerion: ne legyél már nevetséges...ez a "bár a Parlamentben voltunk, de nem tehettünk semmit" hozzáállás a fideszesek részéről egészen egyszerűen hiteltelen. Hány képviselőtök volt 2010 előtt? Hány bizottságban voltatok benne? A polgármestereitekről nem is beszélve.

Az elmúlt 8 évben a fidesz volt az az ellenzék, ami a kerékkötésen kívül semmilyen érdemlegeset nem tett ezért az országért! De a legszomorúbb az, hogy most sem tesz.

vernarancs 2010.11.30. 15:02:42

@dukeekud: Nem jo, mert akkor Viktor sem mehetne be. Az meg aze' megsem jarja. Igaz nemreg meg magatol tavol maradt a parlamenttol.

Ez a resztetszik a legjobban a posztbol:
"Nem mondom, hogy Orbán egy szent. De talán ideje lenne az MSZP-nek valóban megújulni. Mert az MSZP reneszánszát jelképező Mesterházy Attila egy -nem tudom másképp kifejezni- idióta, aki kínjában üvöltözik a pártrendezvényen (komolyan ilyet még nem is láttam), csak hogy magára vonja a figyelmet."

Ha kicserelem az MSZP-t fideszre a Mesterhazyt meg Orbanra akkor is igaz marad. Zsenialis.

samer 2010.11.30. 15:11:00

@SzaGyu: Ezt inkább Gyurcsány tenné, ahogy tette is. Érdekes az Mszp meg az LMPs nagyüléseket senki nem verette szét... no comment...

becike4 2010.11.30. 15:11:08

Hát Én immár kit válasszak,virágom,virágom?

samer 2010.11.30. 15:12:24

@vernarancs: Te mikor hallottad Orbánt üvölteni, mert eddig csak normális beszédeket hallottam tőle.

samer 2010.11.30. 15:13:45

@MyOpinion: Kétszer is megkérdezték...

Lord_M_ 2010.11.30. 15:14:19

Az egészben az a szép, hogy amíg az egész cucc értelmetlenül kavarog az edényben, az emberek pont úgy egymás torkát rágják mint az elmúlt 8 évben... Azért mert GY.F azt mondta... vagy épp azért mert O.V azt mondta... Az ország átment két vallási szektába, az egyik ide, a másik oda tette hitét... és a másikat pedig tűzzel - vassal aprítja. Nem lehetséges végre, hogy a két oldal összefogjon és együtt, egymásért dolgozzanak?

Speciel nem érdekel hogy piros vagy narancs, hogy zöld vagy Árpádsáv, szeretnék normálisan élni ebben az országban. Szeretném ha a gyereknek lenne jövője itthon... de azt hinném, hogy ez csak akkor mehet ha az itt élők nem egy narancs vagy vörös lobogó mögé sorakoznak fel, hanem az ország mögé és együtt teszünk valami értelmeset, hogy haladjunk...

----

Az őszödi beszéddel kapcsolatban, két apróság : nem beismerte hanem lebukott (és csak utána állt elő ezzel a beismerés projekttel), másfelől pedig nem az a baj (az is) hogy hazudtak a felsorolt napszakokban, hanem a másik igen komoly mondat : a nem csináltunk semmit 4 évig... :(

de ettől is el kéne szakadni végre... és előre menni... mondjuk úgy, hogy abból az ország és a benne élők jelentős többsége profitál (mondjuk ez utóbbi gyanús, hogy most is ígyvan.. lásd inaktívak)
...

szóval nem lehetne hogy nem a két említett embert emeljük magunk elé, hanem őket rendeljük alá a céljainknak ?
(miként anno tette egy reformkori politikus, ki egy évi jövedelmét ajánlotta fel ugye az MTA létrehozásáért) (szándékkal nem írtam nevet, mert nem a név a fontos hanem a cselekedet)

tölgyes 2010.11.30. 15:14:19

@SzaGyu: MIért mennék az utcára?? Én támogatom a mnypt-ak megszüntetését.. Még mindig jobb mintha elveszik az ön fizetését, nyugdíját.. MERT A GYURCSÁNY ÁLTAL ELKÚRT 18.000 MILLIÁRDOT VISSZA KELL FIZETNI!!

samer 2010.11.30. 15:14:53

@kommenter: Nem ő biztosan rosszul járna amikor nyugdíjas lesz ha mnyp tagja marad

öcsi55 2010.11.30. 15:16:07

Ez a Gyurcsány egy barom!
Önkritikéja=0
Nemhiába, miniszterelnöksége alatt mindig kordonok közt volt.
Mi ez,ha nem félelem!

okostojgli (törölt) 2010.11.30. 15:19:35

Végül is kiderült, hogy Fletó kérdésére mi is volt Viktor válasza?

Igaz Magyar 2010.11.30. 15:20:10

A tolvaj viktor folyamatosan dönti a forintot a tőzsdét, lop mint az állat elkúr mint az állat, hazudik mint állat oszt még mindíg Gyurcsányival foglalkoznak... Nem ezt a két majdmot kéne fellógatni hanem akik hatalomra segítették Viktort meg az összes bértollnokot.
Ki látott már olyat, hogy egy folyamatosan elkúró tolvaj kormányt védelmeznek?

A legújabb gyöngyszem:
index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fmagyar%2F2010%2F11%2F30%2Fmatolcsy_sajat_penzet_a_penztarakra_bizta%2F

Ez a paprikajancsi publicista Matolcsányi meg pont úgy néz ki mint a nyomorék srác a Southparkban. :-D

Hiába no, Viktorunk csupa nyomi faszkalappal veszi körbe magát.
Psichiáternek lenni kifizetődő lesz lassan.

Brékingnyuz 2010.11.30. 15:20:29

Egyik sem nyomta le a másikat. Gyurcsány azért nem, mert hiteltelen, Orbán meg nem válaszolt a feltett kérdésekre, ráadásul papírról olvasva próbált valami nagyon szellemes visszavágást összehozni, ami nem igazán jött össze.

Igaz Magyar 2010.11.30. 15:22:35

@okostojgli: igen! Ősi magyar mondás (mert ő mondta), hogy több nap mint kolbász.
Vagy sok lúd diszót győz. Vagy holló a hollónak nem vájja ki a szemét?
Valami ilyesmi közhely. A többit a beszédírók kihúzták mert összefüggéstelen elmebeteg firkálmány volt.

okostojgli (törölt) 2010.11.30. 15:23:34

Megjegyzem, ha Fletó tönkretette ezt az országot, akkor a 13. havit mindenki fizesse szépen vissza, azt már kifizetni sem kellett volna -hiszen ha a 13. havi "járna" a népnek, akkor most Vktorkát küldené mindenki a picsába mert ő oda sem adja-, és mindjárt rendbe jönne a költségvetés.

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2010.11.30. 15:27:49

Azon gondolkodtam, a mostani klientúrából - pro és kontra -, ki is lenne, aki.....még nem jöttem rá!:)

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2010.11.30. 15:30:49

Eszembe jutott egy csasztuska!:)

Aki legény fenn a gáton,
viselje a ....nagykabátom!:)

Igaz Magyar 2010.11.30. 15:30:55

Ferenc sajnos szükségszerű volt. Orbán tükörképe. Senki nem szavazott volna rá, ha Orbán Kecó nem hőbörgött volna volna egyfolytában és már régen lehetett volna akár fidesz kormány is - Orbán Kecó nélkül.

Amelie11 2010.11.30. 15:35:04

Valamelyik okos írta: "nagyon helyes, hogy a magánnyugdíjpénztárakat megszüntetik" A saját pénzedtől fosztanak meg, te ökör! Az a te megtakarításod volt, ami öreg napjaidra egy biztos forrás lett volna, szemben az állami nyugdíjjal, amit nem tudom, a VEZÉR hogy fog neked garantálni majd 30 év múlva, amikor már nem lesz sehol..
Ez a demagóg szar duma, hogy "mert azok a mocskos tolvaj szocialista pénztárak .." csak a buta birka embereket vezetik meg, hiszen bankok állnak mögöttük, OTP, Erste, stb.. mi köze ennek az MSZP-hez? Nyugat-Európa nagy részében 2-3 pilléres pénztárak vannak, ezt nem az MSZP találta ki.Talán a cigányok fogják a következő generációkat eltartani a felosztó-kiróvó tendszerben? Dehát a műveletlen, olvasatlan embereknek mindent be lehet adni..

Amelie11 2010.11.30. 15:40:27

@vernarancs: Hát ez igaz.. egyik sem jobb a másiknál, csak Viktor hatalommániásabb és demagóg, populista néphülyítő.
Szart se ért a gazdasághoz, az a legnagyobb baj.
Ássák a devizahitelesek sírjait az ostoba kijelentéseikkel

Igaz Magyar 2010.11.30. 15:42:00

@samer: wazze a gyűléseken majdnem fejhangon visítozott mindíg. (és rángatózott, és hülyén vihogott a saját jópofaságain, de azt az orbán fanok nem látják)

xboxer 2010.11.30. 15:42:57

Orbánon látszik, hogy idegbeteg olyan furcsán ráng a feje szegény párának. Jól leszophatná már valaki talán megnyugodna.
Egyébként meg szokás szerint kitért a válaszok elöl.

SzaGyu 2010.11.30. 15:54:43

@samer: "Ezt inkább Gyurcsány tenné, ahogy tette is. Érdekes az Mszp meg az LMPs nagyüléseket senki nem verette szét... no comment..."

Hülyeséget beszélsz! Ezt nem vártam volna tőled.
Ennyire ellenzős vagy? Mint a lovak?

1. A FIDESZ, JOBBIK gyűléseit sem verte senki szét!
2. Az oszlatás akkor volt, amikor nem volt a tüntetés bejelentve, vagy be volt tiltva.
3. Az MSZP sohasem égette fel az utcát.
- Ki gyújtotta fel Mariska néni kukáját?
- Ki gyújtotta fel Pista bácsi autóját?
- Ki szedte fel az út kövezetét?
- Ki Ki törte be a kirakatokat?
- Ki ostromolta meg a TV székházat?
Ha a Te autódat gyújtják fel, téged öröm töltene el? Na ugye. Te korlátozott fecsegő vagy.
Az természetes, hogy ilyen vandál "munkát" nem lehet csinálni és a világ minden pontján megtorolja a rendőrség.
Lásd: Francia, Olasz, vagy bármelyik nyugati országot. Ezt sehol sem engedik.

Ha "holnap" ugyanez történne akkor Orbán nem gumilövedékkel lövetne, hanem mással és megnézhetnéd a narancsszínű mellényeden, hol füstöl a lyuk.

Erről ennyit.

Te nagy okos!

belekotty 2010.11.30. 15:59:30

@okostojgli: "-hiszen ha a 13. havi "járna" a népnek, akkor most Vktorkát küldené mindenki a picsába mert ő oda sem adja-, és mindjárt rendbe jönne a költségvetés. "
- Így van. A 13. havi nyögdíj, fizetés, meg az 50 százalék közszolga béremelés a 8 év alatt durván 4 ezer millárd forint.
Plusz a manyup pénzek további 3 ezer milliárd.
Lakástámogatás, manyupok. Ha ezek nincsenek, hanem helyette reformok vannak, ma nem lenne különösebb gond.

Tita nick 2010.11.30. 16:05:45

@SzaGyu: Az első és a második pont hazugság.

öcsi55 2010.11.30. 16:06:14

@xboxer: téged sem lopnának el az eszedért!

lobbista 2010.11.30. 16:20:15

@radír2010: Szerintem ezt Viktor is tudja, s biztosan kilépteti az országot az EU-ból!!!
Ha nem ezt teszi, nem is igaz magyar!!
Ugye, cica??

SzaGyu 2010.11.30. 16:22:51

@Tita nick: Ha nem tudsz érvelni, akkor üvölts vagy támadj. Mert ugye: Legjobb védekezés a támadás.

SzaGyu 2010.11.30. 16:27:34

@Tita nick: Egyébként ennyi ésszel te is biztonságban vagy. Nem kell félned, hogy valaha is elveszik az eszedet.

Várúr 2010.11.30. 16:39:23

@belekotty:
Eggyel kevesebbtől halld. Ne jöjjön vissza a senkiházi pislogó libás átmeneti Bajnai. Inkább az átmeneti kabát jöjjön vissza, ahogy az idő hűvösödik.

Várúr 2010.11.30. 16:46:07

@tölgyes:
Na igen, kis taknyosok vagy a nyögdíjtól 30 évvel odébb lévők visítoznak. Feri bohóc szereplése szánalmas volt. Provokatív, kérdésnek álcázott dadogó fejhangú vádaskodása nevetséges. Ez az ember mintha az mszp tudatos ellensége volna. Tolvajozó proli dumája mutatja: mióta nincs hatalmon, egy ép mondatot sem képes összehozni.

Igaz Magyar 2010.11.30. 16:56:43

@Várúr: Bajnai legalább megcsinálta azt amit megkövetelt a haza.

Épp most tapsoljátok el a kommunista elvtársaiddal az utolsó biztosítékot is, hogy ne lehessen a forintot bedönteni.

Tőzsde esik, Forint zuhan, nyugdíjolló nyílik, hitel nincs, imf elkúrva, nyugdíj-vagyon értékpapírokban, ha eladják tovább zuhan, hazai "MAGYAR" cégek tőzsdéből szerezni pízeket, az zuhan, "MAGYAR" cégek leépíteni, köcsök bérblogger tapsolni, félremagyarázni, ködösíteni és lelkesedni impotens kretén kormánynak.

Tita nick 2010.11.30. 16:59:38

@SzaGyu: Olvass már utána, mi történt Budapesten 2006 okt. 23-án! Előveheted az Index-könyvet is Túlkapások címen húgyagyú.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.11.30. 17:16:22

Egy földönfutó féreg utolsó kapálózásai a börtön és vagyonelkobzás elött.Egyetlen szerencséje,hogy egyelőre nincs halálbüntetés.Mert még a tyúkszaros életét is el kéne venni hazaárulásért.

SzaGyu 2010.11.30. 17:16:23

@Tita nick: Hát nem vagy egy "eszlany"
Legalább is ahogy a hozzászólásaidat elnézem.
Olyan buta vagy és szélsőséges, hogy az ész itt-ott jár hozzád. Akkor is csak azért, hogy valami tudatlanságot feltudjál mutatni.

Nagy az isten mezeje és állatkertje.
Elmehetnél oda szántani.
No de nem te fognád az eke szarvát. Nem, nem!
Te húznád az ekét. Bizony ám, te ökör.

Tita nick 2010.11.30. 17:35:44

@SzaGyu: Visszaszállt baromarc.

Tita nick 2010.11.30. 17:36:43

@SzaGyu: A közelmúlt történelmét sem ismered agysejtnélküli.

tölgyes 2010.11.30. 17:45:15

@gakken: Ön téved.. mert elhiszi azt amit 8 évig magyaráztak és végül bemagyaráztak Önnek. A GDP arányos hiány 2001 dec. 31-én 53% alatt volt... Ezt sikerült feltornászni 80% közelébe az MSZP-nek. A munkanélküliség 5,7% volt.. ma 11% felett van, de az év elején elérte a 11,8%-ot...

tölgyes 2010.11.30. 17:47:18

@SzaGyu: Azt látom, hogy a durva beszéd egész jól megy Önnek. Gyurcsánynak volt a tanítványa, vagy ez egyedül is megy:)?

tölgyes 2010.11.30. 17:49:38

@Várúr: Ma Gyurcsány a fidesz legfőbb támasza..Érdekes, hogy ezt a maszopisták az elvakult szerelemtől nem látják... de hát van úgy hogy az Isten vaksággal sújtja azt, akit meg akar büntetni.

MyOpinion 2010.11.30. 18:16:05

@samer: Mikor is kérdezték meg? Amikor a szavazáson hazudtak és 52,7%-kal nyertek? Mert ez kicsit karcsú, hogy folyamatosan 2/3-os felhatalmazásról pofázzanak.

torró 2010.11.30. 18:26:12

Csak rövid mondatokkal:a mnyp-t már a Bajnai kormány elkezdte megszüntetni,ugye? Csak figyelni kéne! A tőzsde egy játék a gazdag rétegnek,számokkal.És nem biztos hogy mindig reálisan reagál dolgokra.Tudja e valaki, mibe kerül egy népszavazás? Milliárdokba, nem hiszem hogy nekünk most épp erre lenne szükségünk. Mindig az kiabál akinek a háza ég! Még a nyugdíjról. Számos szakember kifejtette hogy egyenlőre nincs más megoldás. És még valamit ,amit már sokan leírtak ide és még mindig kikerülik akik Orbánoznak, nem ők juttatták ilyen helyzetbe az országot! A gazdasági intézkedésekhez nem kell 2/3-d.Nem kellett volna "trükkök százait"csinálni azért hogy hatalmon maradhassanak csak azért, hogy az úniós pénzeket ők oszthassák szét a haverok között.Mert erre ment ki a játék.És mielőtt a FIDESZ tábort hülyézi le valaki nem ártana a hályogot lekaparni a saját szeméről is! Nem szentek közössége a FIDESZ, de nehogy mártírnak állítsa be valaki az MSZP-t. Aki nyitott szemmel jár az nem hülye hanem tájékozott!

belekotty 2010.11.30. 18:29:01

@tölgyes: Már eccer levezettem. 22 ezer milliárd az adósság (nem a hiány, az más) ebből a 13. havi, a közalkalmazotti béremelés, a lakástámogatás és egyéb jóléti intézkedések, ami ellen nem tiltakoztatok, meg a manyup az kb 7 ezer milliárd.
Jé kiderül hogy az a 27 százalék kb ezeket teszi ki.
Akkor még a Fidesz által követelt ÁFA csökkentésről ne is beszéljünk!

belekotty 2010.11.30. 18:29:49

@torró: "Aki nyitott szemmel jár az nem hülye hanem tájékozott! " - vagy csipás a szeme.

flippant 2010.11.30. 18:43:47

@belekotty: Ezeknek mondhatod, bakker. Ha Dárius összes kincsét odaadnád ennek a suttyó népnek, az se lenne nekik elég. Ha meg elveszel azonnal lázadnak és ordítanak mint az állat és felszedik az utcaköveket. Miért kéne hát ezeknek kikaparni a gesztenyét. Vigyék csak a bankok a lakásaikat...

flippant 2010.11.30. 18:45:37

@torró: Az országot a helyzetbe nem a gyurcsány és nem az orbán juttatta. Hanem Ti magatok...
Fizessétek vissza a közösbe a megemelt nyugdíjakat, segélyeket és családi pótlékokat és nem lesz baj...

steflac 2010.11.30. 18:47:30

Halottunk egy kérdést és egy választ. Sajnos a kettő között nem volt logikai kapcsolat, a válaszadó papírból készült.
Válaszolhatott volna a kérdésre is, hamár az a sok ember beszavazta felelősnek.

Kalmár 2010.11.30. 18:50:30

@belekotty: Te tényleg felsorolod a szocik intézkedéseit és mindezért a Fidesz a hibás????
Hát baszod, ez beteges.
Hogy lehet ennyire tisztességtelen módon kibújni a felelősség alól?

Egy kedvezmény, vagy egy nyugdíjemelés önmagában nem borít fel egy országot. A költségvetés eltékozlása és a korrupció, igen. Azt meg, hogy egy kormány azt állítja, hogy meg tud tenni valamit és az belefér a tervei szerint, arra ne várjuk már, hogy az ellenzék megvétózza!!
Olyan álszent faszság ez.
Siralmas.

Pistie 2010.11.30. 18:52:13

Én úgy gondolom, hogy a történelmet a győztesek írják. ez most a Fidesz, ezért ők mondják meg, hogy Gyurcsány bűnöző. De bármiben lefogadom, hogy 50 év múlva ne fogják őt annak tartani.
A másik dolog pedig az, hogy ha valaki tolvaj - mint most Orbán nagyon is az-, akkor nem az állító személyen kellene hőbörögni elsősorban.
A harmadik dolog pedig, hogy szerintem ebből a vitából egyértelműen GyF jött ki jobban, nem csak azért mert megmutathatta magát, hanem mert egyrészt jogos volt amit mondott, másrészt nem papírról olvasgatta fel a már 100x hallott dolgokat, hanem valóban érvelt és vitázott. A Fidesz még el tudta intézni annyival, hogy "bagoly mondja".

stratez 2010.11.30. 18:56:13

Sportolóknál is siralmas, amikor nem tudják a csúcson abbahagyni, hanem előbb még jól leamortizálják magukat. Gyurcsányról még ez sem mondható el, igaz, hogy ő sem a csúcson hagyta abba, de legalább azt a gödröt ahová leküzdötte magát, még tovább ássa.

Kalmár 2010.11.30. 19:00:41

@Pistie: Nagyon kiváncsi vagyok ,hogy az eddig befizetett pénzek hol vannak?
Vajon, ha kiderül, hogy nem tudják átutalni a teljes összeget, mert "valahogy" picit hiányos, akkor mit fogtok szólni???
Ezek a tetű pénztárak, luxus infrastruktúrát építettek ki.
Most ugrik a majom a vízbe.
Lehet jönni vissza, verni az asztalt, hogy nem is Orbán a tolvaj, hanem az elvtársak!!
Nem véletlenül rohanják végig európát. Minden követ megmozgatnak. Biztos értetek aggódnak nem??
Mintha a malacok elhinnék, hogy szeretetből etetik őket....

torró 2010.11.30. 19:07:34

"flippant"!ezeket a pénzeket vagy emeléseket a kormányok hozzák! És kik azok a "ti magatok"? Amikor egy rendelet megszületik "ti magatok nem szólhatnak bele csak tudomásul vesszük?! És ki fizesse vissza és milyen alapon?Azok persze ne fizessék vissza ugye akik bármilyen címen száz milliókat vettek fel igaz? Vagyis azok nem tették tönkre az országot? Miért csak a csóróktól sajnálod hogy odalöktek egy kis alamizsnát nekik, mert nekünk csak ennyi jutott! Gondold már végig még egyszer de mielőtt leírsz valamit feltétlen! Gondoltam rá hogy talán drasztikusabban is fogalmazhattam volna, de nem tudom ezzel az értelmi szinted mennyire javult volna?

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása