BLOG

Túúúl szexi párt...

írta: turner ; 2010.10.15. 06:30 · 1 trackback

Bevallom őszintén találkoztam már egy pár igazán perverz és abberált emberrel életem során, de Szanyi Tibor mindegyiken túltesz. Aki egy pártot szexinek tart, sőt, a Magyar Szocialista Pártot tartja szexinek, az minimum perverz, de leginkább elmeháborodott.

Ő lehet a párt szexszimbóluma...

Szanyi viszont ezzel a meglepő jelzővel illeti a szegfű pártot, summázandó a "sikeres" önkormányzati választáson történt szereplést.

 

A siker ebben az esetben igen relatív.

Részükről a választás sikeresebb volt, mint mondjuk tavasszal, ám még így is csúfos bukásnak tekinthető. A minimális erősödés is csupán annak köszönhető, hogy az önkormányzati választások helyi ügyek, ha a mindenki által ismert és kedvelt Kovács XIII. Béla az MSZP színeiben indult, még esélye is volt a győzelemre.

De nem azért mert az MSZP olyan kurvára kívánatos és szexi (basszus a hideg is kiráz)! No de nézzük, hogyan is gondolja mindezt Szanyi Tibor:

"Az MSZP viszont kitört a karanténból és tagadhatatlanul a magyar pártválaszték legizgalmasabb pártja lett. Erre mondtam korábban, hogy „szexi” pártot csinálunk.

Vissza lehet nézni azt a rengeteg károgást, ami az itteni web-keselyűk billentyűzetéből kifért. Ezerrel temették az MSZP-t: szemétdomb, game-over, viszlát, összeomlás, vége, apokalipszis, stb. Konkrétan ez a sok huhogó most törli a képéről a pofáraesés zúzalékát. Törölgessék is!

Korábban szinte mindenki leírt minket. Közvélemény-kutatók, sajtó, média, nagyképű elemzők és monoton blog-férgek. Ehhez képest „bezsebeltük” a szavazatok egynegyedét, mert inkább hittünk magunkban, mint a vészjóslatokban.

Ha egy további zuhanás utáni belső és külső támadás kitettjei lennénk, akkor most azt írnám, hogy „hullarablók”. Így – megerősödve - viszont elegánsan csak annyi az üzenetem, hogy „kívül tágasabb”. Belül meg kellemesebb. Mondom: szexi párt ez az MSZP. :)"

Csak nehogy a végén magadhoz nyúlj, kedves Tibor!

Tegyük hozzá, Szanyi volt az MSZP kampányfőnöke, biztosan kapott néhány válveregetést, most meg örül, mint majom a farkának.

De talán nem kéne ennyire fényezni a dolgokat (annyira semmiképpen, hogy leszexizzünk a pártot)! Ugyanis tízből nyolc ember rühelli az MSZP-t. S bár rövid a választók memóriája, ezt a nyolc év kormányzást nem felejtjük el egykönnyen.

Tízből nyolc embernek az MSZP egyáltalán nem szexi, hanem inkább egy totálisan kiégett prosti.


3 hozzászólás : mszp tragikomédia

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr652373131

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szex 2010.10.15. 20:48:54

Szanyi Tibor Kapitány belecsapott a lecsóba. Egy héttel az önkormányzati választások után a kampányfőnök is értékelt. Egyértelmű, hogy az Mszp nyerte az önkormányzati választásokat-mondta Szanyikapitány.Hagytam időt.Az Mszp egy szexi, kívánatos párt le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2010.10.16. 15:59:33

Bizony, bizony, szexi párt lett az mszp.
Ha rájuk szavazol, akkor baszhatod.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása