BLOG

Lada kategóriájú ruha a lángok lovagjainak...

írta: turner ; 2010.06.14. 07:35

Úgy látszik, hogy ebben az országban nem csak azokkal cseszünk ki, akik a gátakon dolgoznak, hanem azokkal is, akik emellett még szó szerint tűzbe mennének értünk.

Egy veterán tűzoltó állítása szerint ugyanis finoman szólva selejtes a lánglovagok új tűzoltóruhája. Nem tagadja ezt maga a tűzoltóság sem. Dobson Tibor egészen elképesztő magyarázattal szolgált:

"A régi ruha jobb volt, de drágább. Nagyon sok fiatal  érkezett, döntenünk kellett, hogy Ferrarit, vagy Ladát szerezzünk be. Mindkettő megfelel a célnak, de azért vannak különbségek."

Elég szar hasonlat, hisz itt a tűzoltók életéről van szó.

Az új -több, mint 100 ezer forintba kerülő- ruha sokszor elakad (például amikor a tűzoltók fejére zuhanó tető alól próbáltak kiszabadulni), de ami ennél is rosszabb, ha beleizzadnak, vagy ha víz éri a ruhát (mindkét eset garantált) az ember szinte megfő benne, hisz éppen az a különleges védőréteg hiányzik belőle, ami ezt megakadályozza.

(Amúgy a 100 ezer forintos ruha valóban "Lada-kategória" a túzoltóruhák között, tekintve, hogy a kabát + nadrág kb. 300 ezer, csizma 30, sisak 60, kesztyű 18 ezer körül mozog.)

Éppen ezért sok tűzoltó inkább régi (akár leukoplaszttal(!) ragasztgatott) ruháját használja, hisz akármennyire rossz álapotban van, az mégis jobban védi a lánglovagokat.

Jó lenne, ha nem rajtuk spórolnánk, ha méltó körülmények között dolgozhatnának. Övék a legmegbecsültebb szakma, becsüljük is meg őket...

(Forrás + fotó: Blikk)


7 hozzászólás : pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr302079914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanemárrr 2010.06.14. 08:33:30

Csak megsúgom, hogy a tűzoltók is ott voltak/vannak, de remélem már idén nem lesznek a gátakon!

nanemárrr 2010.06.14. 08:34:09

Most jön az erdőtüzek szezonja!

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.14. 11:53:30

@nanemárrr: Nem akartam megsérteni a tűzoltókat, persze ők sem kivételek a gáton dolgozók között...

postabelyeg 2010.06.14. 16:32:11

Nem is értem, eddig miért nem mentek el ők is Németországba, Írországba, UK-ba. Talán valami köze lehet hozzá a hitvány nyelvoktatásnak is?

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.15. 07:54:26

@postabelyeg: Nem hiszem, h külföldön hiányszakma lenne... Emellett tény, hogy nem igazán oktatják őket nyelvekre...

postabelyeg 2010.06.15. 17:28:04

@turner: :D Persze nem a tűzoltók nyelvoktatásának hitvány voltára tettem megjegyzést, hanem az iskolaira. (Nem mintha hátrány, ha megérti, mikor németül, angolul mondja neki valaki "A mama még a roncsba van beszorulva!".) Hiányszakma-e, vagy sem? Ha orvosnak, ápolónak, buszvezetőnek, teherautó-vezetőnek, minősített hegesztőnek, stb, érdemes abban gondolkoznia, h máshol kamatoztatja tudását, arra gondoltam, a tűzoltónak is, amit az adófizetők oly sok pénzén szerzett meg. De tényleg nem tudom, tárt karokkal várnák-e őket.

Egy Dagadt Patkány (törölt) 2010.06.16. 09:28:23

@postabelyeg: talán azért nem mennek el mert még van bennük tartás, nem úgy mint a rezidensekben akik sírnak, hogy nem mehetnek el rögtön külföldre....?

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása