BLOG

Ó, az az édes bürokrácia!

írta: turner ; 2010.05.27. 15:00 · 1 trackback

Nem tudom ki járt már Sümegen, mindenesetre mindenkinek ajánlom, mert a várból a kilátás egyszerűen pazar.

Történt eme kis városban, hogy a sümegi várkapitányok, Papp úrék (a vár üzemeltetői), miután leaszfaltoztak egy parkolót, a megmaradt fél kamionnyi anyagot ahelyett, hogy visszaküldték volna, gondoltak egy merészet és elhatározták, hogy segítenek eme kicsiny város lakosságának és leaszfaltoznak egy utcát. Igaz, ami igaz, az utcában történetesen a a várkapitány nővére lakik, de nem csak egyedül ő, illetve aki arra jár, az mindenképpen kielemezheti az aszfalt és a göröngyös földút közötti különbségeket. Egyszóval a város nyert.

Kiderült azonban, hogy a megmaradt aszfalt kevés volt, így rendeltek még hozzá, így viszont megint megmaradt a fele. Sebaj, akadt más rokon is a városban, így még két utcát sikerült leaszfaltozni. Még mindig "csak úgy", saját pénzből, önkormányzati segítség nélkül.

(Fotó: nol.hu - Brenda Tamás)

Csakhogy valakinek nagyon szúrhatta a szemét, hogy nem az ő utcájában terítették le azt a fránya aszfaltot és feljelentette a várkapitányt a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, engedély nélküli építkezés miatt (dögöljön meg a szomszéd tehene is). Az önkormányzatnak ugyan volt építési engedélye a munkákra, viszont egy nagyon fontos hozzávaló hiányzott: az a kurva pénz. A várkapitány ajándék útépítése viszont több ponton is eltért a kiadott engedélytől. Például ott, hogy mindössze néhány centis aszfaltrétegről van szó, ami viszont jó pár évre megkönnyíti a lakosság életét.

Az NKH ezért "megrótta" a várkapitányt, a bírságtól ugyan eltekintett (látva a jószándékot), de a 97 ezer forintos eljárási illetéktől nem, valamint a fennmaradási és az ideiglenes forgalomba helyezési engedély beszerzésére kötelezte Pappékat, ami kb. megegyezik a bírság összegével -néhány százezer forinttal.

Ó, Te drága bürokrácia. Nem elég, hogy önköltségen épít valaki egy (több) járható utat, még lehúzzák néhány százezer forinttal. A polgármester pedig egyet is ért ezzel: "fontos, hogy a segítséget nyújtók betartsák a jogszabályokat, hiszen ellenkező esetben anarchiába fulladna minden."

A szabályokat be kell tartani, az igaz, de ha már valaki ennyit segített, illő lenne a felmerült plusz költségeket állnia az önkormányzatnak.

Tehát akinek megfordul a fejében, hogy jószándékból segíteni akar ily' módon, az kalkulálja bele az esetleges feljelentés költségeit is...


60 hozzászólás : pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr672035625

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az emberek hülyék - Mihez ért a polgármester? 2010.05.28. 00:48:24

Csak, hogy tudjátok, hogy is néz ki, amikor nincs posztötletem: késő este ülök a gép előtt és megpillantom a blogom a könyvjelzőkben. Eszembe jut, hogy posztot kellene írnom (emlékszünk, amikor abbahagytam a mindennap-egy-poszt módszert, hónapolig alig...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maldin 2010.05.27. 15:43:28

Magyarország,én így szeretlek :)

Charlie Brown 2010.05.27. 17:36:57

Tudod mit csinálnék a kapitány helyében? Befizetném a rohadt költségeiket, és aztán megint csak saját zsebből úgy fölszedném az összes lerakott aszfaltot mint a huzat.

pakesz (törölt) 2010.05.27. 17:46:11

kifolyik a szemem, csak azetr szolok hogy aki ilyen tetu szineket hasznal tudja

slaci89 2010.05.27. 17:50:43

Én csak simán fölszedném a faszba', aztán a lakosok mehetnek lincselni a polgit meg a köcsögöt, aki köpött. Faluhelyen úgyse bírja tartani a pofáját és minimum 8 embernek büszkélkedett már el törvénytisztelő cselekedetéről, szóval vagy mindenki tudja már, vagy max. 3 kocsmából ki lehet találni, hogy ki volt.

raven_seldon 2010.05.27. 18:10:56

@slaci89: ha úgyis ennyire tudni ki volt az, rendelnék még egy kamionnyi aszfaltot és a faszit beleaszfaltoznám az utcájába

csokiájsz 2010.05.27. 18:25:16

megkeresném a feljelentőt és sunáztatnám.

egy lóval.

szájba.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.27. 18:41:41

a kibaszott retkes tetves k@rva anyját a feljelentőnek

Lúdtalp 2010.05.27. 18:59:33

Magyarország, mi a francot vártatok.

fgzb 2010.05.27. 19:05:56

Itt nem csak a feljelentővel van a baj, hanem ezzel az ostoba, élősködő, arrogáns bürokráciával. Mit gondolunk, miért nem jutunk az ötről a hatra már kb. húsz éve?! Többek közt ezért is, amit ez a "dögöljön meg a szomszéd, meg a tehene is" c. szemléletmód miatt.

A japán ipar a hatvanas-hetvenes években annyi idő alatt jutott el a
gagyitól a világszinvonalú termékekig, amennyi idő itt nálunk a rendszerváltás óta eltelt. Szemléletmódban, kitartó munkában és megbizható minőség előállításában bőven van még mit tennünk itthon.

Állítólag Svájcban ki van írva a hivatalok falára, hogy "legfőbb törvény a józan ész". Talán nem ártana pár bürokrata képébe nyomni ezt a feliratot!!

eloszto · http://eloszto.hu 2010.05.27. 19:08:36

@fgzb: "Állítólag Svájcban ki van írva a hivatalok falára, hogy "legfőbb törvény a józan ész". "
Persze, a kolbászkerítéseken van rajta ez a felirat. OMG.

gorcsev54 2010.05.27. 19:16:50

Az ember nem tudja mi a teljes igazság de aki ebben az országban jót akar tenni a közösségért az kétszer is gondolja meg.Addig amíg Pl. Pintér nevű belügyér lesz van, addig itt semmi sem változik, az aki azt hitte , hogy itt valami is változik azt az általános iskola 2. osztályába kellene visszaíratni.Gyurcsány nevű sz.... akárki megmondta: kurva ország ez.Az is marad, csak oda kell figyelni a napi dolgokra itt semmilyen változás nincs és nem is lesz.Papp úrnak meg azt üzenem: legközelebb a maradékot adja el jó pénzért az államnak,autópálya építéshez.(hogy egyesek még többet lophassanak)

wagabound 2010.05.27. 19:20:36

Azért a dolog nem ilyen egyszerű. Az útépítést, az aszfaltozást nem véletlenül kötik építési engedélyhez, éppúgy, mint a házépítést. Vannak szakmai előírások, pl. alapozás, aztán a teherbírás (nem véletlenül szólt az önkormányzati építési engedély vastagabb aszfaltról!), vízelelvezetés, az aszfalt összetétele, csatornafedő, stb. Gondolom, akik most örülnek, nem szeretnének egy-két év múlva hepehupás, göröngyös, töredezett, felfagyott, vagy éppen összeolvadt aszfalton járni.

Kétségkívül nemes gesztus volt a várkapitány úrtól, hogy a megmaradt aszfaltot leterítette az utcákon, de nem ártott volna, ha ezt előbb megbeszéli a polgármesterrel, legalább egy (mobil)telefon erejéig, vagy másnap bemegy hozzá, és tisztázzák az ügyet. Miért kellett megvárni, amíg feljelentik? Miből gondolta, hogy egyetlen hatóságnak sem fog szemet szúrni a dolog?

Tiszteletreméltó dolog a jótékonykodás, de ez nem ment föl a szabályok betartása alól, mégha azok a szabályok néha valóban túlzóak is.

És most lehet köpködni rám...

fgzb 2010.05.27. 19:31:52

@wagabound: gondolom most nagyon okosnak hiszed magadat...
Sajnállak, hogy neked az egészből ennyi jött le.A Magasságos Hivatal,természetesen most is kiválóan tette a dolgát, hiszen különben nem ülnének ott, ahová állították őket!

gorcsev54 2010.05.27. 19:37:58

@wagabound: Ez nem ennyire egyszerű.Biztos vagyok benne, hogy előtte egyeztetett a "polgármeter úrral". Csak annyit nálunk a az M 60 útépítés miatt tönkre tették az összes utat többek közt a házam előtt is.A múltkor jött egy markoló és fogta az összes törmeléket belehúzta a megsüllyedt út szélébe és nem tudom kivel egyeztetett tervezett engedélyeztetett stb.most majd a víz nem a házaktól folyik hanem vissza.Annyira a Papp úr sem volt hülye , hogy a csatornafedelet beaszfaltozta.Gondolom.Szóval nem akadékoskodni kellene, hanem normálisan megoldani a problémát.

Izo 2010.05.27. 19:38:52

Wagabound: nem azért hogy köpködjek, de nincs igazad. Amíg a hivatalnak, akinek egyébként dolga lenne az utat megcsinálni (!) nincs pénze rá, minden segítségnek inkább örülni kéne. Még akkor is, ha nem az igazi a megoldás. Feltételezem, hogy az övéknél (a semminél) jobb. Másik, hogy annak a nyomorult aktatologatónak a hivatalban inkább lapátot kéne adni a kezébe, azzal hasznosabb munkát végezne, mint a büntetések kiszabásával. Érdekes módon arra van pénz.
Egyébként itt Érden én is tudok egy pont ilyen esetről, annyi különbséggel, hogy a "szabálysértőnek" sikerült meggyőznie az önkormányzatot, hogy ne röhögtessék már ki magukat.

korxi 2010.05.27. 19:40:16

@wagabound: Igen, kb. ez a helyzet. Én is erre gondoltam olvasás közben. Egyrészt tisztelem a fószer jószándékát, másrészt meg csodálkozom, hogyan juthatott eszébe ekkora ökörség.nélkül a feleslegessé vált aszfaltot fektette le az anyaföldre. Ez így nagyon rövid idő alatt enyhén szólva is nem lesz olyan, mint újkorában. És ha majd a rendes út épül, akkor kitrmelendő földdel együtt ezt fel kell szedni és deponálni. Ami megdrágítja a majdani útépítést.
Tehát minimum engedélyt kellett volna kérni rá.

Ez kb. olyan, mintha valaki pl. levág egy disznót, és a kolbászt az utcasarkon elkezdi osztogatni a szegényeknek, akkor azt az ÁNTSZ meg fogja baszni.

csíra 2010.05.27. 19:42:08

fekete alapon fehér betűvel írni elég nagy hülyeség, a szemem kifolyik és tutira nem olvasok itt többet egy bejegyzést sem (tudom, nem kár értem)

csíra 2010.05.27. 19:43:19

Amúgy, hogy a témához is szóljak, parasztság volt az eljárási illetéket ráterhelni a várkapitányra, megtehette volna a hatóság, hogy azt is elengedi. Vagy mondjuk jól ráterheli a feljelentőre :D Bár ez utóbbi nem lett volna jogszerű.

Izo 2010.05.27. 19:43:37

Majd ha az önkormányzat elkezdi építeni a rendes utat, legfeljebb akkor terhelje rá Papp úrra a bontás költségét.

BKV reszelő 2010.05.27. 19:45:14

@fgzb: "...hiszen különben nem ülnének ott, ahová állították őket!..."

Na ez az ! Ha odaállítják, leül, ha hellyel kínálják, akkor állva marad. Ilyen ez a közigazgatás. Ezek bakker, nem a lóval húzatnák a szekeret, hanem a szekértől várnák, hogy tolja a lovat....és ha a kurva ló húzni mer, levágják. Sümeg polgármesterére meg szakadjon rá a sümegi vár.

Charlie Brown 2010.05.27. 19:50:02

@wagabound: Pont ez a hozzáállás ami miatt durran el az ember agya. Ember, nem arról van szó hogy egy szabályos, tartós, profi (már idézőjelben "profi" tekintve a hazai útépítés minőségét!) aszfaltút helyett épített egy hitványat, hanem hogy egy nyomorúságos lyukas földút helyett lett nekik aszfaltútjuk, akármilyen vékonyka is. Ingyen, ajándékba! És ami helyett semmiféle belátható időn belül nem lett volna másik, jobb. És ez baromira nem ugyanaz, ebben a szituációban semmiféle helye nincs a finnyás méricskélésnek. Az aszfalt meg nem vár amíg a sóhivatal 90 nap alatt kiizzadja a pecsétes papírt, hanem beleköt a teherautóba.

slaci89 2010.05.27. 19:52:17

@wagabound:
Ja, mert az útépítőknél akkora szakértelem dolgozik mi? Mondd, hol a bánatban élsz te? Vezetsz te autót? Érezted már a fizikai kárt a kocsiban, ahogy zötykölődik a 10 centi mély kátyúkban? Vagy mikor a csatornafedőn mész át, amit az istennek se bírnak beszintezni a 192. útfelújítás után sem. Vagy a hullámvasút érzést, mert be van süppedve az aszfalt mert 3x átment rajta az Ikarus aszfaltozás után. Esetleg a non-stop szlalomozást, amit mindezen baromságok elkerülése érdekében végzek az úttesten záróvonaltól útszélig...

Igen, szerintem tudnék jobbat csinálni ha lenne elég pénzem.

blacklord 2010.05.27. 19:58:33

Dögöljön meg az ilyen geci.

heraklész 2010.05.27. 20:11:37

Nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet, a lakosok gondolkozzanak el, hogy az önkormányzati választásokon szavaznak e ezekre az idiótákra mégegyszer.

ninimimi 2010.05.27. 20:12:16

Bolondhon, vagy Abszurdisztán?

Ez a kérdés.

blr 2010.05.27. 20:12:32

@wagabound: "Vannak szakmai előírások, pl. alapozás, aztán a teherbírás (nem véletlenül szólt az önkormányzati építési engedély vastagabb aszfaltról!), vízelelvezetés, az aszfalt összetétele, csatornafedő, stb."

Gondolom, a korábbi földút-állapot több ilyen előírásnak megfelelt...

Thresher 2010.05.27. 20:14:56

Látom a srácról levették a keresztvizet, de én is @wagabound-dal értek egyet, szép dolog a jótékonykodás, de a naivitás nem az. Nem hiszem hogy a vállalkozó most emigrált ide, csak tudja hogy itt az engedély is engedélyköteles...

Másrészt, annyi beleszólás lehet az önkormányzatnak, hogy az utat lehet neki kell majd javítania, ugyanis mivel nem volt az egész útról papír, ergo a vállalkozó sem vonható felelőségre... Azonkívúl nem betonútról beszélünk, hanem párcentis aszfaltrétegről, ami meg ki tudja mikor megy tönkre.

Szóval mégegyszer: Nagyon jó és helyes cselekedet volt az aszfaltozás, de felnőtt emberként illet volna tudnia hogy mindenről kb. 10 darab A4-es papír kell. Ha nyersz a lottón, akkor se adhatsz ukkmukkfukk 10 milliót a szomszédnak, mert csak vele baszol ki, amikor az APEH majd csendben becsengett hozzá...

(Megjegyzem nekem a névtelen feljelentés baszta fel a vizemet, komolyan, mint a kommunizmusban!)

Franzi 2010.05.27. 20:42:17

@eloszto:
svájcban pl. bemész az adóhivatalba, megbeszéled az ügyintézővel, hogy a te tevékenységednél a bevétel hány %-a költség. megállapodtok és nem kell számlákat gyűjteni.

gorcsev54 2010.05.27. 20:50:22

@Thresher: Ha nyernék a lottón és adnék a szomszédnak 10 millát akkor befizetném az adót is a nevében már csak azért is ,hogy szívassam az APEH-ot(de ez több ok miatt sem fordulhat elő)Egyébként ,honnan tudnák? Én még nem láttam , hogy bárkit
vizsgáltak volna amikor 10- 20 millás autót vásárolt, főleg akkor ha nem vállalkozó,hanem állami alkalmazott vagy bodzaszedő, vagy sorolhatnám.Arról meg , hogy az önkormányzatok milyen utat építenek mennyibe kerűl hányan nyúlnak ki pénzt mennyire felel meg az előírásoknak inkább ne is beszéljünk.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.05.27. 20:54:19

Arról nem szól a fáma, hogy a polgimester újra indul-e ősszel? Mert a választók az ilyen "kedves gesztusokra" emlékezni szoktak...

Az NKH meg, hát, izé... Pénzmosoda...

Dr. Bélus___ 2010.05.27. 20:58:11

@wagabound: @Thresher: @korxi: Utána kéne járni a dolognak és nem a f@szságokat mondani. Ott a link feketén fehérrel, a NOL-ról van a cikk. Ha vettétek volna a fáradtságot és elolvastátok volna, ott ilyet is láthatnátok:

"leöntik vele a közeli Zrínyi utcát, amelynek lakói HARMINC éve várnak arra, hogy a sümegi önkormányzat leaszfaltozza a földutat"

"A munka megkezdése előtt ifjabb Pappék egyeztettek a lakókkal – akik nagy örömmel fogadták a hírt –, de jelezték a szándékukat a polgármesteri hivatalnak is."

Tehát, hogy mindenki értse: NEM csinálná meg az önkormányzat, 30 éve nem csinálja meg! Azaz itt a választás föld út, vagy nem túl jó minőségű aszfalt. Ezen kívül az önkormányzatnak szóltak. A "naccságos hivatal" biztos gondolta 30-60 napon belül majd reagál oszt jóvan... de azt a szemét aszfalt nem várja meg. És az lehet, h hülyeség, de a lakók akarták ezt; persze az ő véleményük ki a sz@rt érdekel.

Magyarán a "pógármesteri hivatalnak" az a baja, hogy Mutyi Matyi a közbe' szerzési eljárásban nem fogja a pógármester zsebébe belenyomni a 10%-ot. Az NKH-nak is valszeg valami hasonló problémája van. Vagy csak hülye.

zbzbzb 2010.05.27. 21:12:02

@wagabound: értelek én, de miért, miért baj az, ha addig a pár évig amíg szét nem megy, jó úgy?
van egy ismerősöm isaszegen, nem viccelek, fél méteres por van a háza körül, út csúfnéven emlegetve.
esőben sártenger.
szerinted nem leszarná, hogy "csak" 3 évig nem kéne nyelnie a mocskot?

nocommento 2010.05.27. 21:23:21

Valóban jó szándék és a feljelentőt nyugottan fel lehetne használni majd a későbbi javításokra, de egy kicsit azért belegondolhatnátok abba, amit wagabound mond.

Nálunk a lejtő végén nem volt csatorna az aszfaltozás végén így az alsó házak kisebb eső után is vízben álltak, mert az aszfalton végig szalatt a patak alul meg megállt. Pl. vízelvezetés ugye. Persze, itt biztos 0 a szintkülönbség, de lehet ezer más probléma, amit elvileg a megfelelő tervezőmérnök tudhat. Én nem. Most borítsak én is meg mindenki aszfaltot a ház elé? Ez így tényleg jó lesz?

Thresher 2010.05.27. 21:24:10

@Bélus22222: Az a büdös helyzet, hogy lehet hogy előbb olvastam a cikket mint posztíró, csak én nem monitoron, hanem papíron.

És az is le van írva fekete-fehéren hogy "Ifjabb Papp Imre kérdésünkre válaszolva azt mondta: tanultak az esetből. Nem azt, hogy hasonló helyzetben máskor ne segítsenek a településüknek, hanem azt, hogy körültekintőbben járjanak el."

dr kíváncsivagyok 2010.05.27. 21:27:02

Nincs új a nap alatt. Dettó így jártam, csak kisebb volumenű ügyben 1990 - ben. A kis üzletemet eső után csak bokáig érő sárban lehetett megközelíteni . Jártam az önkormányzat nyakára ,de nem volt pénz rá . Az utcában lakott egy Kamaz-os szomszéd ,hozattam vele egy kocsi zúzott követ és a szomszédokkal elterítettük . Az útnak mindenki örült,(volna) Én meg kaptam egy bírságot és köteleztek az eredeti állapot visszaállítására !!! Nagy felháborodás lett, és ezért nagy nehezen megúsztam a kő elszállítását és a bírságot .

mozaic 2010.05.27. 21:28:01

Nekem csak egy régi Bikini szám szövege jut eszembe jótanácsként:
"Mit csináltál Miklós? Azt hiszed ez minősít? Ha eszedbe jut valami, próbáld magad visszafogni!"...
Pedig azóta eltelt már 25-30 év. Csak Magyarország nem változott ezen a téren. :(

dr kíváncsivagyok 2010.05.27. 21:30:02

@nocommento: Azért az a pár centi aszfalt nem változtatta meg jelentősen az út lejtését úgy-e ? Csak most nem nyelik a port !

jpmjpm 2010.05.27. 21:31:46

Erre inkább nem mondok semmit, mert nem lehet. Oké, hogy vannak jogszabályok, de könyörgöm, az isten háta mögötti, poros 3 utcát (amit egyébként minden hivatal leszar), ha valaki rendberakja, akkor az ne büntessük már meg.

Tökéletesen látszik, hogy akik a hatalomban ülnek, azok kurvára semmilyen empatikus érzéssel nem rendelkeznek, viszont gőgösek tudnak lenni baszottul. Remélem a polgit elzavarják a gecibe az önk. választások után.

Frusztrált EÜfórummodik kedvence 2010.05.27. 21:33:47

Ja kérem, jót akarni idehaza :D
Hát mit vártak :D

- Halló, ruháink/hangszereink/könyveink vannak, amiket fölajánlanánk, csak el kellene vinni...
- Nagyon köszönjük, ha ide tudnák hozni, akkor nagyon örülnénk neki!
- Elnézést, ez egy felajánlás és nem tudunk szállítani...
- Akkor sajnos vissza kell utasítanunk!
- Értem, viszonthallásra...

Magyarország, 2010

nocommento 2010.05.27. 21:37:15

@kíváncsivagyok: Igen, ezért írtam, hogy itt (a kép alapján) persze 0 a lejtés. Semmi más nem kellene józan ésszel, csak kimenne egy hozzáértő mérnök: jó ez így, igen, 10.000 óradíj, pecsét, engedélyezve. Ha meg lenne valami probléma akkor azz, most már a település csinálja meg végre. Végeredmény: engedély. De hát ez nem a józan észről szól.

gorcsev54 2010.05.27. 21:41:41

Nálunk évekkel ezelőtt épült út (amit szerencsésen tönkretettek az autópálya építéssel)a telkem sarkánál az útkereszteződés alatti átfolyó olyan méretű nyitott volt , hogy egy gyerek simán bemászhatott a 15 m alagútba( meg is történt én húztam ki a sárból akkor még befértem), mikor szóltam a polgármesternek , hogy ez így nem jó, akkor ki derült nem a falué az út, hanem a közútkezelőé. Jó mondom akkor hivatalból értesítse Őket. Azóta 15 év eltelt.Úgy maradt.Igaz félig betemette a sár, a gyerekek felnőttek,nem másznak fürdő gatyában a sáros lukakba belefulladni.Ennyit az ügyintézésről.

Yo! Maaan! 2010.05.27. 23:12:53

@wagabound: Nem trollkodás, de egy közbeszerzési eljárással elnyert, túlárazott, kivitelező által szerteszét spórolt és lopkodott, ámde mégis fullralepapírozott hiperlegális útépítés után elég nagy az esély arra, hogy hirosimából hirogöröngyös lesz az első tél közepére. Ennyit a nagyszerű szabályokról és a nagyon okos "szakmai" gondolatokról.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.05.27. 23:26:35

@wagabound: Mer' az engedély meg a hivatali pecsét az biztosíték bármire a lenyúláson kívül, minőségre, tartósságra, bármire... Itt, ahol egy év után még az újonnan épült autópályát is felújítani kell. Te biztos Bécsből vagy Genfből írogatod ezeket az okosságokat, öreg.

hha96 (törölt) 2010.05.28. 00:02:26

A mi utcánkba is lehet jönni aszfaltozni, garantálom az utca összedobja azt a néhány százezer forintot. A helyszín: Pécs, Európa kult. fővárosa, fehéreklakta családiházas övezet.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.05.28. 00:22:02

Nem tudom, volt-e (csak átfutottam a kommenteket és látom a vitát az ügyről), de a cikk szerint "A munka megkezdése előtt ifjabb Pappék [...] jelezték a szándékukat a polgármesteri hivatalnak is".

infrablu 2010.05.28. 00:39:57

Na most aki azt hiszi, hogy ez nagy újság, annak elárulom, hogy Zsámbékon kb. pont ez volt a helyzet a Jóvilág dűlőn, kb. 3 éve. Az apparátus beindult, de olyan volt a felháborodás, hogy leálltak. Most oda jár egy-két főparaszt kölyke quad-ozni és robogózni. Itt az van otthon, aki graffitizik, szarat kutyát, sittet hord az erdőbe.

Flúgatlan 2010.05.28. 00:46:41

A hivatal tényleg barom volt. Semmiképp nem így kellett volna kezelni, szabály ide vagy oda.

De nem ismerve a pontos körülményeket, egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet: A közlekedés veszélyes üzem.

Egy, a szabványosnál vékonyabb aszfalt nemcsak hamarabb tönkremegy, hanem mondjuk 2 év múlva balesetveszélyes lesz. Akkor, ha bekövetkezik egy olyan baleset, ami földút és rendes betonút esetén se következett volna be, ki lesz a felelős?

slaci89 2010.05.28. 01:17:04

@Flúgatlan: És ha nem következik be baleset? Ne nagyvárosi terheléssel számoljatok már okostojások! Valami isten háta mögötti utcáról van szó, amin naponta max 50x megy keresztül kocsi összesen. Ha nem többszáz méter hosszú egyenes az utca, akkor úgysem gyorsít föl senki 30-40 fölé.

A mi utcánkban azóta ugyanolyan az aszfalt, mióta az eszemet tudom => legalább 21 éve. Nincs semmi baja, a csatornázást meg megoldották a lakók ez van alapon. Kell szakember a fenének, jómunkásemberek megoldják józan ész alapon. Tudom ajánlani mindenkinek, aki mástól várja a megváltást...

Zsola777 2010.05.28. 03:22:57

Most miért nem nevesítik, ki volt a feljelentő? Mert éppen a polgármester, akivel nem jönnek ki? A riportban mindenki kínosan kerülte, hogy kimondja, a polgármester Fideszes.
Nem politizálok, de ne legyen maszatolás itt se, ha már új a kormány.

Zsola777 2010.05.28. 03:41:18

Valójában csak azt akarom, hogy vállalja az arcát a polgármester, és ne bújkáljon, ahogy azt a riportban is mondták ("nem kívánt nyilatkozni"). Mindegy, milyen pártállású.

na4 2010.05.28. 05:29:32

No ilyenekért kell kirúgni a tintanyaló közalkalmazottakat. Ma Magyarországon van kb. 800 ezer közalkalmazott, a bürokrácia évente 2800 milliárd Ft-ot visz el. Ebből az egész országot le lehetne aszfaltozni. 600 ezer közalkalmazottat tehát ki kell rúgni, ill. át kell irányítani a reál gazdaságba, ahol pénzt termelnek és nem pénzt visznek. Helyettük elektrónikus állam, chipkártyát mindenkinek minden személyes adattal, kártyaolvasó terminálok, internet kapcsolat és egy jó szoftver. Hivatalos ügyeket intézni tehát három klikkelés lesz.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.28. 09:27:41

@nocommento: Ki dolgozik ilyen nevetséges óradíjjal? Inkább 25k.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.28. 09:32:33

@slaci89: Ez így van. Ahol én lakom ott is földút volt a bevező út a főuttól a lakótelep körüli aszfaltútig. Kb. 15 éve van leaszfaltozva. Valmennyi lepergett belőle, a széle picit göröngyösebb, de legsúlyosabb kár akkor értem, mikor felbontották földmunkák miatt.

A sok fikázó vegy már észre, ez nem M6 autópálya...

bande\' · http://kardigan.blog.hu 2010.05.28. 11:21:07

Ne haragudj, de tudom, hogy Budapestről nézve már minden település falu és már éden is lovaskocsik vannak, de Sümeg legjobb tudomásom szerint város. Légyszíves javítsd már ki, mert a szösszenetben vagy húsz helyen van benne, rohadt zavaró.
Egyébként itt van egy kimerítőbb és korrektebb cik a nol.hu-s nál:
www.naplo-online.hu/hetvege/20100507_sumeg_aszfalt
Ebben le van írva egy sokkal idegesítőbb dolog: egy ottlakó jelentett fel.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.30. 22:19:59

@bande\': Elnézést csak most kerültem blogközelbe, a hibát javítottam!

"Nem haragszom", amúgy néhány éve egy 1500 fős faluban lakom, nem pedig Pestről nézem a dolgokat...

Kösz a felvilágosítást, a sümegiektől pedig elnézést kérek...

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása