BLOG

Elkurvult értelmiség...

írta: turner ; 2010.04.26. 07:20 · 3 trackback

Éppenhogy lezárták az urnákat, a baloldali értelmiség (például Tamás Gáspár Miklós, Hrabák András, Bakó András, Galba-Deák Ádám, Vajnai Attila, Droppa György) körlevelet küldött többek között a Stop.hu szerkesztőségének. Ebben azt ecsetelik, hogy: 

"...megdöbbentő az országgyűlési képviselők választásának végeredménye. Magyarországon totális hatalomhoz jutott a demagóg jobboldal és Európa legerősebb gyűlöletpártja is a mi parlamentünkben szerveződhet tovább, immár közpénzből."

Mit gondolt eme szűk baloldali értelmiség? Min vannak megdöbbenve? Bár nekik biztos nem volt tele a tökük az utóbbi nyolc év kormányzásával, annál inkább nekünk, akiknek nem az a dolgunk, hogy a baloldal seggét nyaljuk. Hogy a radikálisok ennyi mandátumot szerezhettek, azt is nyugodtan ráírhatják az általuk védett "baloldal" számlájára.

Van egy másik, fontos része is a levélnek:

"...a legvadabb neoliberális igényeknek is kontroll nélkül megfelelő MSZP reménytelenül a politikai életünk margójára szorult, ezért cselekedni kell!. Az MSZP-től élesen elhatárolható, erős és valóban baloldali politikai alternatívára van szükség."

Na ez a viccesebb része. Szaros lett az alsónaci, most már el is dobjuk? Mindamellett, hogy teljesen igazuk van, az elmúlt néhány évben miért nem nyitották ki a szájukat? Akkor még "valóban baloldali" volt az MSZP, most már nem az? Ne kurvuljunk kéremszépen! Most, hogy oda a kormány, oda a képviselői mandátumok túlnyomó hányada, kiderül, hogy az MSZP egy "neoliberális igényeknek kontroll nélkül megfelelő" párt? Ejnye-bejnye kedves értelmiség...

Arról pedig ne nagyon álmodjanak, hogy az MSZP megújul, maximum ruhát cserél. Hiába lesz új elnök, új elnökség, a garnitúra megmarad. Kovács, Szekeres, Kiss, Lamperth, hogy Gyurcsányról ne is beszéljek. Az összes régi bútordarab mandátumot szerzett.

Bárcsak lecserélődne az MSZP, bárcsak egy új (egy igazán új) baloldali párt születne a helyén. De valljuk be, erre semmi esély...


74 hozzászólás : mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr771951750

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Baloldali megújulás, kicsit másként 2010.04.28. 06:00:05

Vége van a kampánynak, vége van a választásoknak. Elkezdőthetne egy olyan folyamat, amely végre az ország érdekét szolgálja. A választások eredményeiből jól látszik, hogy az emberek többsége nem kér ebből az MSZP-ből. Az elmúlt időszak után ez teljesen...

Trackback: Megújul az MSZP! 2010.04.26. 15:59:02

... és a megújuláshoz természetesen vezető kell. A következő kérdés szerepel a kapcsolat.hu honlapon (bal alsó sarok): Lendvai Ildikó és az elnökség is bejelentette a lemondását. Egy megújuló, sikeres MSZP elnökeként el tudnád képzelni ismét Gyu...

Trackback: Majd hétfőn reggel 2010.04.26. 09:14:26

Most este van, vasárnap este. Holnap jönnek a szürke hétköznapok. Hátat fordítunk az ünnepnek, a nagy alapelveknek, a „kategóriáknak”, a mához vezető történelmi szükségszerűségeknek, az út elemzésének. Mintha elvégeztük volna azt, amit el ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

movhu 2010.04.26. 09:07:53

"Magyarországon totális hatalomhoz jutott a demagóg jobboldal és Európa legerősebb gyűlöletpártja is a mi parlamentünkben szerveződhet"

Hogyan veszi valaki a bátorságot, hogy országának több millió állampolgárát degradálja, és hülyének titulálja, gyűlöletpártinak nevezze? Teszi mindezt, úgy, hogy ő van jelentős kisebbségben.

vmary 2010.04.26. 09:09:33

Baloldali eszmék mindig is léteztek. Tisztességes emberek is. Tehát valamikor valahol a felmerült igénynek megfelelően KELL, hogy megalakuljon egy korrekt baloldal. Remélem, nem vagyok túl idealista.

movhu 2010.04.26. 09:11:57

@vmary: A mostani választás nem is arról szólt, hogy nincs szükség baloldalra, másik pártra, hanem arról, hogy erre nincs.

vajdasagi 2010.04.26. 09:16:39

@movhu: Alapvetően egyetértek a blogbejegyzéssel, de attól még az Ön hozzászólása vagy csúsztatás, vagy Önnek szövegértértési problémája van. Nem azt írja az idézet, hogy hülyének titulálják azokat, akik rászavaztak, hanem hogy maga a párt gyűlöletpárt.

Én magam persze nem tudom, hogy a Jobbik gyűlöletpárt-e. Majd a következő 4 évbeli működésük alapján fogom ezt tudni. De Önnek gondjai vannak a szövegek olvasásakor, nem?

yafet 2010.04.26. 09:17:20

A levélnek volt egy utóirata is: "Bejáratott nyelv új segget keres...."

moophlander 2010.04.26. 09:18:45

Ha 1990-ben elzavarták volna az összes olyan embert a vezető poziciókból, aki az MSzMp szekerét tolta és 15 évre kitiltották volna őket és hozzátartozóikat a privatizációból, cégalapításokból és maximum minimálbéres munkát vállalhattak volna, na akkor nem kellene még most is ennek a dilettáns, idióta, tolvaj bandának a gyökérségeit kommentálni! Sajnos késő! Olyan gazdagok lettek a volt kommunisták a saját országuk vérének szívásából, hogy valójában nem rengeti meg nagyon őket ez a vereség! Esetleg a sok szivességkérést tudják majd nehezebben viszonozni! Az meg legyen az ő bajuk!

2010.04.26. 09:18:50

Az első idézet nálam kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. Baloldal kell? Legyen az az LMP! Maszop meg szépen csendben porladjon el, mint gyűlöletpárt haverjuk, a Szadesz.

@movhu:
Naná, hogy már megint mi, állampolgárok vagyunk a hülyék a szemükben! Le is vettek minket rendesen lóvéval... Nem kedvelem ugyan a Fideszt, de már nagyon kijárt egy szájon vágás (mit szájon vágás, szájbab...ás!), az MSZ(M)P-nek!

2010.04.26. 09:19:59

Az első idézet nálam kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. Baloldal kell? Legyen az az LMP! Maszop meg szépen csendben porladjon el, mint gyűlöletpárt haverjuk, a Szadesz.

@movhu:
Naná, hogy már megint mi, állampolgárok vagyunk a hülyék a szemükben! Le is vettek minket rendesen lóvéval... Nem kedvelem ugyan a Fideszt, de már nagyon kijárt egy szájon vágás (mit szájon vágás, szájbab...ás!), az MSZ(M)P-nek!

2010.04.26. 09:20:28

Blogmotor, bazz...

Axeman 2010.04.26. 09:30:44

Volt rá nyolc évetek hogy bizonyítsatok. Amit bizonyítottatok az csak annyi hogy egy aljas, korrupt tolvajbanda vagytok. Egyetlen erősségetek a népnyúzás. Baloldali, liberális pártnak nevezitek magatokat? Hát bizony kilóg a ló meg az MSZMP lába az állításból. Nem vagytok ti egyebek mint egy a hatalmukat féltő posztkommunista társulat, örüljetek annak hogy nem bunkósbottal vertek ki benneteket a parlamentből. Még így is többen vagytok a parlamentben mint kellene. "Elvtársaim, ébresztő! a kommunizmusnak vége, és ha nem ébredtek fel nektek is. Ez a választá segy jó pofon volt ahhoz hogy felébredjetek.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.04.26. 09:33:29

Már elnézést, de a fenti hat úriember azért nem egyenlő a "baloldali értelmiséggel". Sőt. Ők inkább az amúgy nem igazán létező szélsőbalhoz sorolhatóak. Nagyjából annyira rühellték mindig is az MSZP-t, mint a Fideszt.

Magyarán hibás a posztnak az a megállapítása, hogy ezek a hithű emeszpések szembe fordultak a párttal.

almodhi 2010.04.26. 09:35:27

Nem elég a mostani négy baloldali párt a parlamentben? Még kell? Hány?

Pávor Jál 2010.04.26. 09:36:21

Ott van ezeknek egy frankó baloldali párt, a munkáspárt. Csókolgathatják a gyuszi popsiját fényesre.

2010.04.26. 09:38:31

Az ún. "baloldali értelmiség" igazán követhetné Buzefina példáját.

Feca 2010.04.26. 09:44:27

Milyen már, hogy a megújitandó baloldalról a választás
után egy perccel gondolkodnak a meggyőződésesnek tűnő, de nekem túl átlátszó "baloldaliak".
Miért nem tetszetek új baloldaliságot inditani -mondjuk- az öszödi beszéd után? Elhatárolódunk a MSZP-től, a hazugsgtól, és... Hitelesebbnek tűnt volna.

Hogy akkor még csurrant-csöppent valami??? Most már nem? Ja, már értem!

piezo 2010.04.26. 09:47:53

@movhu: Óh, talán inkább értelmesnek kéne őket titulálni?

vmary 2010.04.26. 09:51:21

@movhu: Ezt nem is vitattam...

aliglajos 2010.04.26. 09:53:39

ennyire tájékozatlan írás régen volt az index főoldalán, bár mostanában erre nagy az igény. a levelet aláíró baloldaliak az mszp-től igencsak messze vannak, erősen kommunisták, kb. olyan gazdaságpolitikai elképzeléseik vannak, mint az LMP-nek és a Fidesznek. kurva nagy gondoskodó, seggkinyaló állam multik, bankok és lehetőleg külföldi tőke nélkül.

jog-ász 2010.04.26. 09:58:57

ha lesz is uj baloldali párt egyszer, az csakis alulról(kistelepülések, kisebb, nagyobb városok, önkéntesek stb) fog szerveződni. és talán hiteles is lesz. ezek még kb 8-12évig mint a halódó mdf egy páran képviselők lehetnek oszt annyi.

öcsi55 2010.04.26. 10:03:42

Önkormányzati választások után, azok a sikeres polgármesterek
Akiket nem választanak ujra,ök fogják a tisztítást megkezdeni.
Nem fog lenni Kovács,Burány, Gyurcsány,Lendvai stb,akik
Magyarországot nyolc év alatt ide vezeték!!
Fidesz 2/3 lehetővé teszi,hogy ezeket komcsi csökevényeket
megfelelő helyre jutassa!!

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.26. 10:09:37

Alapjában véve az a baj, hogy mind a baloldali, mind a liberális, mind a (mérsékelt) jobboldali eszméket olyan pártok képviselik, akiknek semmi közük ezekhez az eszmerendszerekhez. És ezért alapjában véve hibát követ el az, aki azonosítja valamelyik ideológia mellett elkötelezett választópolgárt az általa választott párttal.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2010.04.26. 10:10:31

"Mit gondolt eme szűk baloldali értelmiség?"
Legalább van baloldali értelmiség, mert a másik oldalon még az sincs, csak iskolázatlan marhák.

vizesnyolcas 2010.04.26. 10:14:18

Na, az érdekes lenne, ha egy tisztújítás kicserélné az MSZP vezetését, egészen mások lennének a vezetésben, mint a parlamenti frakcióban, és elkezdődne egy Kóka frakció-Retkes vezetés mintájú szembenállás. - De a becstelen emberek jól bejáratott érdekalapú közösségében (maffiájában) ez kevéssé valószínű.

nestrot10 2010.04.26. 10:25:00

A Rohadt Fityiszes Fellegi már az RTL-t is félig felvásárolta...a Fidesz ávó már működik a munkahelyeken...ellehetetlenítik a nem orbán seggnyalókat....megint POHL PÉTRTESÍTIK az ügyészséget,..s létrehozzák az OBÁNIMÁZS pénzeltüntető központot...Olyan alkotmánymódosításokat és választási törvény módosításokat csinál a gonosz törpe bandája, hogy a hatalmat demokratikus választással el sem lehet majd tőle venni, csak fegyverrel! LŐPORSZAGOT ÉRZEK ( és fog érezni a többség hamarosan) . Jó kis Polgárháború elé nézünk 4 éven belül.

miskagyerek 2010.04.26. 10:30:02

A felháborodott urak körlevele nem jelent semmit. Picit profánul: belefingottak a huzatos alagútba. ha csak ennyi felháborodott ember lenne egy akár elsöprő győzelemmel végződött választás után, az óriási eredmény volna.
Tulajdonképp kommentet sem érdemelne. Mivel azonban sokat publikált, ismert, sokak számára elismert derék emberekről van szó, kiprovokálják a durvább kommenteket.
Fel vannak háborodva a közakarat érvényesülésén, hogy közpénzen demagóg amatőrök fogják ezek után jogaikat nyírbálni? Amit eddig patyolattiszta, őszinte, és profi államférfiak a szegfű árnyékában biztosítottak, adóforintjaink maximálisan gondoskodó elköltése közben? Közpénzen.
Valóban szükség van korrekt, szavahihető, erős baloldalra. Rajta, Uraim! Kezdjék a szervezését! Nem elég felsőbbrendűen értelmes módon túrva orrunkat körbebüfögni a sajtót, a frankó megmondásával. Hogy ne csak a szaga maradjon meg annak az alagútba purcantott púznak...

2010.04.26. 10:37:44

@nestrot10: Ő inkább Polt Péter, nem?

sourcerror 2010.04.26. 10:46:12

@aliglajos: TGM mindig is balról nyalta az MSZP seggét, fő antifasiszta. Sajnos elfogyott a pirosbögre.

Kendaq Pendragon 2010.04.26. 10:52:20

Az is az MSZP bűne, hogy a rendszerváltás környékén elsorvasztotta a többi baloldali alternatívát, és itt nem a Munkáspártra, hanem a szociáldemokratákra gondolok. Volt (van?) a párt berkeiben egy keresztény(szocilista)tagozat is. Őróluk se hallok semmit már nagyon régen.
Kellenének, nagyon.

veny 2010.04.26. 10:52:27

Azért két dolgot nemárt megjegyezni, mielőtt faXsáfgokat posztol az ember:
- TGM és vidéke nem képviselnek senkit önmagukon kívül
- az MSZP-t legalább annyira utálják, mint a Fideszt, és nem tegnaptól

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.04.26. 10:58:28

Már bocs, kedves posztoló, de ismered te az írásodban emlegetett embereknek a munkásságát, van bármi fogalmad arról, amiről beszélsz? Ezek eddig is szélsőséges liberálisként ekézték az MSZP-t már egy jó ideje, semmi új nincs a mostani dumájukban...

tudomcsunyadolog 2010.04.26. 11:01:02

Kedves Lendvai Ildikó!

Öröm volt látni az arcod(már azt lehet azt annak nevezni), ahogy beszéltél tegnap este. BRUHAAHHAA!!! Erre vártam már évek óta te nyomorult hazaáruló. Remélem nemsokára találkozol a régi barátaiddal Farkasréten. Tudom ez nem szép dolog...

nestrot10 2010.04.26. 11:05:39

@Selkath: Jah. Polt Péter..látom azért érthető:)

TamásGM 2010.04.26. 11:19:19

MEGLEPŐDVE LÁTOM, HOGY EZT A NYÍLT LEVELET ÉN ÁLLÍTÓLAG ALÁÍRTAM. SOHA NEM LÁTTAM EZT A SZÖVEGET - MOSTANÁIG. AMI AZT ILLETI, AZ ALÁÍRÓK - KÖZTÜK ÉN IS - FOLYAMATOSAN BÍRÁLTÁK AZ MSZP-T, RÁADÁSUL ÉN PL. FÖLHÍVTAM A BALOLDALI SZAVAZÓKAT (A LEGNAGYOBB NYILVÁNOSSÁG ELŐTT), HOGY NE SZAVAZZANAK A MAGYAR SZOCIALISTÁKRA. NINCS OLYAN PONTJA AZ MSZP POLITIKÁJÁNAK, AMIT HELYESELTEM VOLNA. TESSÉK ÚJSÁGOT OLVASNI, MINDEZT MEGÍRTAM, ELOLVASHATÓ. AZ MSZP NEM BALOLDALI PÁRT, EBBEN IGAZUK VAN A NYÍLT LEVÉL SZERZŐINEK, A MAI PARLAMENTI TÖBBSÉG FABATKÁT SEM ÉR, EBBEN IS IGAZUK VAN. ÉN MÁSKÉPP FOGALMAZOK. MÉLTÓZTASSANAK MEGTEKINTENI ÍRÁSOMAT A KÖVETKEZŐ SZOMBATI "NÉPSZAVÁ"-BAN. MINDEN JÓT, TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS

M11an 2010.04.26. 11:24:59

Az a baj, hogy iwiw-et többet olvasnak, mint újságot.

"Éppenhogy lezárták az urnákat... KÖRLEVELET KÜLDÖTT"

Érted!? Körlevelet? :D

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2010.04.26. 11:58:05

"Az MSZP-től élesen elhatárolható, erős és valóban baloldali politikai alternatívára van szükség."
Az "értelmiségiek ezt nem úgy értik, hogy "Bárcsak lecserélődne az MSZP, bárcsak egy új (egy igazán új) baloldali párt születne a helyén. De valljuk be, erre semmi esély..."
Itten kérem az LMP-ről van szó.

panteon 2010.04.26. 12:01:47

Nem értem mi nem világos...
Az az mszp-s nyugdíjas hülyíthető, ijesztgethető tábor, kihalt és már csak 19% van életben.
Soha többé nem fognak 19%-nál többet elérni hanem a fidesz-ben csalódók LMP-sek lesznek.
Az mszp ezekkel a régi pöcs embereivel megy a levesbe....

K.Z 2010.04.26. 12:27:38

Turner, azért te aranyérmes lehetnél csúsztatásból, ha az olimpiai szám lenne.

Az általad szimplán "értelmiségként" leírt TGM, Droppa, Vajna a büdös életben (de az utóbbi 5-6 évben biztosan) nem támogatta az MSZP-t, Gyurcsányt és fordítva. A kérdés inkább csak az, hogy Gyurcsányt vagy Orbánt rühellték jobban.

Alsógatyát azért sem váltottak, mert a stop.hu-hoz küldött levelet különféle verzióban évek óta lökték. TGM pl. egy féltucat dolgozatba fejtegette, hogy Gyurcsányék aláfeküdtek a multiknak és lényegében kiherélték a baloldaliságot. Most is ezt mondják: valódi, a társadalmi szolidaritásra épülő baloldalnak kell létrejönnie. Entiendes?

Turner, értelmiségből egyébként meglehetősen sokféle akad. Tudod, elvileg ez a lényege.

histar007 2010.04.26. 12:44:05

@nestrot10: Akor te most vagy a seggedben tároltad a fejed 8 évig, vagy te magad is talicskázod Offshoreba az ország pénzét. Mindegy. Ha az előbbi, akkor jogod van emigrálni, sok szükség nem lesz itthon rád, úgysem fog tetszeni semmi.
Ha az utóbbi, akkor meg hamarosan emigrálni úgyis emigrálni fogsz, hiszen a gonosz kormány el fog számoltatni téged is. Ami meg szintén nem fog tetszeni.
Ha 8 évig országot és nem magánbirodalmat építettetek volna, akkor nem picsázott volna el titeket egy egész ország.

smartdrive 2010.04.26. 12:47:32

@movhu: "Hogyan veszi valaki a bátorságot, hogy országának több millió állampolgárát (...) hülyének titulálja?"

simán, ez ugyanis a tény, és független a választási eredményektől

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.04.26. 13:07:01

"az elmúlt néhány évben miért nem nyitották ki a szájukat"
Távol áll tőlem az állásfoglalás az inkriminálta levéllel kapcsolatban, de a fent idézett kijelentés - legalább is TGM-mel kapcsolatban - merőben igazságtalan és azt sugallja, hogy a poszt írója még felületesen sem tájékozott az általa leköpködött emberek közelmúltbéli tevékenységét illetően. Ezt a tevékenységet - szerintem is - lehet bírálni, de nem ezen a szinten. A kivonatolt és irányított médián élő embernek legyen elég az érzéki gyönyör, hogy folyamatosan a lelkének kedves képzeletvilágban élhet, ne akarjon még a valósághoz is hozzászólni.

v79benno 2010.04.26. 13:40:49

"Mindamellett, hogy teljesen igazuk van, az elmúlt néhány évben miért nem nyitották ki a szájukat?" -- írod. Azt azért nehezen állíthatná bárki, hogy mondjuk pl. TGM ne nyitotta volna ki a száját az elmúlt néhány évben, és hogy ne pont ugyanezt mondta volna. Szóval tessék differenciálni. Lehet, hogy pont te nem követted mondjuk az ő munkásságát, de a legvadabb ellenségei se állíthatják, hogy pl. TGM az MSZP-kormány híve lett volna az elmúlt 8 évben...

ZöldszemM2 2010.04.26. 13:56:58

Ilyenek a szaros kommunisták !

sourcerror 2010.04.26. 14:11:12

@Álszentfazék: "Távol áll tőlem az állásfoglalás az inkriminálta levéllel kapcsolatban, de a fent idézett kijelentés - legalább is TGM-mel kapcsolatban - merőben igazságtalan és azt sugallja, hogy a poszt írója még felületesen sem tájékozott az általa leköpködött emberek közelmúltbéli tevékenységét illetően. Ezt a tevékenységet - szerintem is - lehet bírálni, de nem ezen a szinten. "

Akkor légszíves cáfolj meg minket megfelelő források idézésével.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.04.26. 14:11:59

Tamás Gáspár Miklós és csapata téved.

Van baloldali párt a parlamentben. Éppen kormányra kerültek hatalmas előnnyel, még a 2/3-ot is túlszárnyalták.
Persze szigorúan a gazdaság politikát tekintve.
Van kommunista párt is, aki mindent visszavenne, újraosztana.
Van liberális, akik kormányon voltak és mindent pénzzé tettek, eladtak, még azt is, ami húsz év múlva épül.

Amiért a Jobbik és a Fidesz magát jobboldalinak mondja magát, az pusztán a nemzeti identitásalapú viszonyítás.

Ám ebben semmi különösebb kunszt nincs.
Nem nehéz jobboldalinak lenni, olyanokkal szemben, akik kampányban tagadják meg határontúli honfitársainkat, koccingatnak Trianon emlékezetére, és egyébként minden szomszéd azt csinál vele és kormányával, amit akar.

sourcerror 2010.04.26. 14:13:00

@Kaland-Játék-Kockázat:
""Mit gondolt eme szűk baloldali értelmiség?"
Legalább van baloldali értelmiség, mert a másik oldalon még az sincs, csak iskolázatlan marhák. "

Így van! Mióta nincs pártszeminárium, már minden aljadékból lehet képviselő!

kacsa65 2010.04.26. 14:17:51

@movhu: Talán úgy, hogy így gondolja. És akik ezt írták, ki is mondták. Attól, hogy jelentős kisebbségben vannak, még nem azt jelenti, hogy nincs igazuk. A cikknek abban az egyben igaza van, hogy ez a párt már soha nem fog megújulni, eljátszotta a bizalmat, úgy, hogy túl sok időt kapott a játszadozásaira. De a tegnaptól számítva jelenlegi kormányzópárt is kapott már egyszer 4 évet, amit gusztustalanul elpazarolt. És kapott 4 év büntetést is, ami most véget ért, de tud majd élni ezzel a lehetőséggel? Ha nem, akkor ugyanaz lesz a büntetése, mint az MSZP-SZDSZ-MDF hármasnak. És akkor ki jön majd?!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.04.26. 14:25:02

@kacsa65: Rossz a megközelítés. Mindenkinek igaza van mindig.
Csak demokráciákban nem tud mindenféle jött-ment igazság önmagának érvényt szerezni.

Lehet egy biliárd vagy hegymászó klubbnak is igaza, de ha azt hiszik magukról, hogy mindeki más hülye, akkor nagyon nagy baj van az önértékelésükkel.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.26. 14:39:08

"gyűlöletpárt"... örömmel nyugtázom, hogy ezek a hitvány liberálbolsevik gazemberek végre kezdik felfogni, hogy az emberek ENNYIRE rühellik őket és mindazt amit és ahogy tesznek. végre valami elkezdődik.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.26. 14:44:51

no meg.. gyűlöletpárt.. már bocsánat, de az SZDSZ mi volt, ha nem egy szánalmas, undorító, mocskos, hazug, aljas gyűlöletpárt?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 15:14:43

@moophlander: "na akkor nem kellene még most is ennek a dilettáns, idióta, tolvaj bandának a gyökérségeit kommentálni!"

kommentelhetnéd - mint ahogy erre meglesz a lehetőséged az elkövetkező 12-16 évben - a fideszes dilettáns, idióta, tolvaj banda gyökérségeit.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 15:15:52

@Bukowszky: "végre valami elkezdődik."

a buta, tudatlan nép hangoskodása-hőzöngése kezdődött el a közelmúltban, és a hangzavar már-már szinte elviselhetetlen, pedig sajnos tudjuk, hogy még fokozódni is fog...

hajekcsaba · https://www.magyarszo.at/ 2010.04.26. 15:16:34

háát igen. csak nézzük

háát igen. csak nézzük meg az aláírókat. :-(

van amelyik a Szili csecsét szopta, van amelyik a Szanyi faszát. De közös bennük, hogy hirtelen baloldaliak lettek. Eddig nem volt sürgős. (Évekig olyan jól elvoltak a helyükön, de most maszopéknak új játszótér kell). Plusz a nagy párt-tőzsdés, pénzpiaci politikus, akinek keze alatt lenullázódot már a tagság.

Ja, és nem felejtsük el Dropát se, aki a néhány ezres tagságából sikeresen lefaragott néhány ezret(és „kilavírozta” a ZB-t a nemzetközi vizekről), és maradt neki egy a kampány közepén lelépő „segítő”. (Persze aki most, hogy „pénz áll a házhoz” mszpéktől, újra fellobogott.)

Emellé már csak egy rakás antidemokratikus attitűd kellett, és kész is a baloldali jövőkép.

Árkászati Hadimérnökség 2010.04.26. 15:47:28

Ja. Gédeák, a gyurcsány-féle hálózatember, egyszemélyes tüntető, mint értelmiségi. És a népszavával egy tulajdonú stop.hu, mint orákulum.
Még mindig együtt toligálják a hadosztályokat a térképen a bunkerben, miközben az oroszok már húzzák le a halottak karóráját odafent.
Aggódnak...
Ja. Aha.
TGM, akiből kábé ennyi maradt. Nem tegnap éjjel, vagy két hete, hanem évek óta. Meg a csendes zug a Népszabadságban.
Ezek lesznek, lefogadom, a baloldali megújulás és a demokratikus lelkiismeret, egyszerre.
Amikor többségben lelkiismeretkedhettek volna, akkor meg mit csináltak?
És azt hiszik, bármilyen tőkéjük maradt? Bármijük, amivel kiérdemelhetik a közfigyelmet?
És most vedlik le az MSZP-t? nem kellene legalább májusig várniuk? mire Sólyom összerántja a parlamentet, éppen joggal reklamálhatnának, hogy már két hete nem kapták meg a havi fizetésüket a Párttól. És megkérdezhetem, két hete miért nem a baloldal megújulását követelték? miért csak botránykodtak, náciztak, túlhatalmaztak?
TGM...
tököm...

pucros 2010.04.26. 15:47:42

Azért, mert te nem figyeltél, még lehet, hogy ők kinyitották a szájukat az elmúlt néhány évben. TGM biztosan.

Spermahajder 2010.04.26. 15:49:38

@idelle: Már el is kezdődött. A fokozódás is elkezdődőtt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 15:50:15

@hajekcsaba: "van amelyik a Szili csecsét szopta, van amelyik a Szanyi faszát."

de ennek mától vége. a mai naptól, akinek van egy csöpp esze, az orbán kilógó és betüremkedő testrészeit illeti a nyelvével-szájával.

nincs változás elv...ööö...polgártársak...

tölgyes 2010.04.26. 15:57:27

Mindenkinek - így TGM-nek és csapatának is - van lehetősége arra, hogy új baloldali pártot szervezzen. A dolog nem reménytelen. az LMP-nek is bejött... Nosza fiúk!!! Munkára fel!!!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 16:00:40

egyébiránt a baloldali értelmiséget ekézni és elkurvulással vádolni akkor, amikor a TELJES jobboldali értelmiség megszűnt létezni - már persze akkor, ha az értelmiség szóhoz EGYÉRTELMŰEN társítjuk a "független", a "kritikus" és a "tanító" jelzőket -, hát hogy is mondjam csak, nem vall valami lényeglátó világnézetre. vagy lényegnéző világlátásra, végül is mindegy...

Fenehorizont 667 2010.04.26. 16:04:44

@moophlander:
ebben igazad van, szerintem egy dolog kivételével: ezek sosem voltak kommunisták. sem '90 előtt, utána megosztán mégamúgyse. ne értékeld fel a spekuláns, oldal- és eszmefüggetlen tolvajt. :)

Fenehorizont 667 2010.04.26. 16:08:57

@idelle:
buta, tudatlan...az, persze.
az mszp és csatolt részeik bukása kezdetének egyik legmarkánsabban kirajzolódó okai közé tartozik, hogy az embereket ilyen faszfej módon hülyének nézték, mint ahogy te is.

arongeri 2010.04.26. 16:17:04

@movhu: "Hogyan veszi valaki a bátorságot, hogy országának több millió állampolgárát degradálja, és hülyének titulálja, gyűlöletpártinak nevezze? Teszi mindezt, úgy, hogy ő van jelentős kisebbségben."

Azért ne feledjük, hogy a jobboldal ugyanezt mondta anno a baloldali szavazókról. Persze tudom, ők VALÓBAN hülyék voltak ;)

Kármentő 2010.04.26. 16:25:43

Hát bizony borzalmas dolog ez a demokrácia.
Ha nem épp a veresek gyakorolják.
Az emberek össze-vissza szavazgatnak.
Le kéne váltani a népet ! De azonnal !

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.04.26. 16:37:15

Többen is leírták a kommentezők közül a lényeget: a poszt totálisan mellément. A szélsőbal képviselőiről van itt szó, akik eddig is a globális tőke kiszolgálójának tartották az MSZP-t (természetesen nem öröktől fogva gondolkodtak így, közülük a legismertebb, TGM egykor ugyebár liberális volt, és kifejezetten hitt a piacgazdaságban), eddig is utálták a Fideszt, és eddig is ősellenségnek tekintették a szélsőjobbot. Ugyanazt mondják, mint eddig, akkor hol van itt az elkurvulás? A posztolónak ajánlanám az internetet, csakúgy használatra.

Fenehorizont 667 2010.04.26. 16:38:00

@Kármentő:
:D
sztem a emeszpé tagok, és a körülöttük nyalakodó "értelmiségi"-nek hazudott gennyládák egyik titkos vágyát fogalmaztad most meg.

kishawa 2010.04.26. 17:02:35

bocsánat, de TGM nem mondott mást eddig sem.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.04.26. 17:54:36

@sourcerror: 2008. augusztus 15. ÉS www.es.hu/index.php?view=doc;20538
"A kormány mindennek ellenére folytatta az esztelen és igazságtalan egészségügyi reformot. Kórházakat zárt be, iskolákat számolt föl, vasúti szárnyvonalakat készült megszüntetni."
2006.junius.24 Népszabadság www.nol.hu/archivum/archiv-408503
"A mérvadó neokonzervatív (neoliberális) kommentátorok "a népszerű intézkedéseket" (tehát azokat, amelyek kifejezik a nép többségének preferenciáit) az ostoba megalkuvás jeleiként írják le"

Úgy hirtelen talán ennyi. Keményebbek is akadnak, de nincs több időm a felvilágosító munkára. Tessék olvasni a megkritizáltakat. Ez a minimum!! A másik lehetőség az önkritikus hallgatás!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 18:06:50

@fenehorizont: "az mszp és csatolt részeik bukása kezdetének egyik legmarkánsabban kirajzolódó okai közé tartozik, hogy az embereket ilyen faszfej módon hülyének nézték, mint ahogy te is."

a baloldali, balliberális értelmiség két hibát szokott elkövetni felnőtt honfitársai, a választópolgárok megítélése során:
- az egyik, amikor szűk látókörű, csak a vélt egyéni érdekei alapján szavazó, bonyolult összefüggések felismerésére képtelen debileknek tartja őket;
- a másik, amikor úgy tekint rájuk, mint felelős, a csoport- és hosszú távú érdekeket józanul felmérni képes, felelős állampolgárokra.

mióta kiderült, hogy a szocikat szidni nem jár egzisztenciális veszéllyel - SŐT! -, azóta rengeteg, korábban sunnyogó és pofatapasszal élő szájmagyar tűnt fel e honban.

erről szólt a dalom.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.04.26. 18:09:02

@Kármentő: "Hát bizony borzalmas dolog ez a demokrácia.
Ha nem épp a veresek gyakorolják."

lehet, hogy lesz idő, amikor az elmúlt nyolc évben tomboló borzalmas MSZP-terrort fogják visszasírni azok, akik tegnap este Rá-ko-si...ööö...Vik-tor, Vik-tort skandáltak.

ne legyen igazam...

arlequin 2010.04.26. 22:45:41

@TamásGM: neked is miklós, ha ugyan az vagy. itt a tavasz, érdemes kidobálnod az összes marxista-globalista-dialektikus ökörségeidet, a takarék pénzből elutazni egy csendes helyre, gondolkozni, eszmélkedni, tenni nagy ívben a világra, a hőn imádott felelősségtudatodat felismerni annak ami, izgága kacsapicsaként, exhibicionista betegségként. akinek egyetlen ötlete sem jött be, sőt, annak ellenkezője sem. ideje mindennek. a népszava pedig akkor volt a nép szava, amikor a pápai szék az istené. sok-sok idővel ezelőtt. talán. bár szerintem a vatikán jobban áll a versenyben. szép estét, minden jót

zrx8 2010.04.27. 00:11:31

@idelle: "lehet, hogy lesz idő, amikor az elmúlt nyolc évben tomboló borzalmas MSZP-terrort fogják visszasírni azok, akik tegnap este Rá-ko-si...ööö...Vik-tor, Vik-tort skandáltak."

"Virág elvtárs: Nem baj! Nem baj. Visszasírnak még maguk engem!

Pelikán: Hát erre azért nem mernék megesküdni."

Fenehorizont 667 2010.04.27. 09:46:05

@idelle:
ja, értem. végülis igazad van ;)

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása