BLOG

Valamit valamiért...?

írta: turner ; 2010.04.15. 08:00

Komoly fejetlenség lehet az MSZP házatáján. Igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy a Fidesz nehogy 2/3-hoz jusson. Az egyik nap még önként (muhahaha) lépnek vissza az LMP javára, másnap meg várják a viszonzást.

Bizony a világon semmi sincs ingyen -legfőképp a szociknál- ők is tisztelettel benyújtották a számlát. Ráadásul úgy, hogy az örökfiatal Lendvai Ildikó még előző nap "viszonzást sem várt" a 4 fő visszalépéséért.

"Nincs dolgunk az LMP-vel, nem lesz titkos tárgyalás, nem várunk viszonzást" (Index)

Nem, mi...? 

Tegnap már Nyakó Pesta úgy tartotta a markát, mint egy mohó kofa a piacon.

"Ne az MSZP javára lépjenek vissza, csak lépjenek vissza!"

Megakadályozandó az "orbáni túlhatalmat". (Persze nem mellékesen jól jönne egy-két mandátum csúszóban.)

Tudni lehetett, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat, de hogy az MSZP ennyire vergődik, azt öröm nézni. Végre nem az ő kegyeiket keresi egy kis párt, és ez nekik baromi szokatlan. Pedig -kedves Nyakó úr- van élet az MSZP holdudvarán kívül is!

Mindemellett értehetetlen az Szocialista Párt vergődése... Tulajdonképpen mit várnak az LMP-től? Hogy mondjon ellent saját nevének? Hogy ezt a frissen megszerzett 7,48 százalékot hajítsák a kukába? Hogyan "lenne más a politika" ha -csúnyán fogalmazva- becsicskulnának az MSZP-nek? Ezzel a lépéssel viszont a megnövekedett Fidesz táborban is jó benyomást keltenek. Színtiszta matek: 20 százaléknyi vagy 52 százaléknyi szavazó kegyeit keresni...

Az biztos, hogy a mai szocialista párt ebben a formában nem maradhat fent sokáig. Valódi megújulásra van szükség, nem csak szóban. Kezdeném Lendvai nyugdíjaztatásával, Nyakót pedig elküldeném szociális munkásnak (ha már olyan nagylelkűen intéz buszokat)...


6 hozzászólás : mszp lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr531921529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2010.04.15. 08:51:15

Az MSZP az elmúlt 20 évben képtelen volt a megújulásra most sem fog sikerülni nekik, addig amíg ugyanazok az emberek ülnek ott ragaszkodva a helyükhöz, de képtelenek a váltásra.Még örülhetnek, hogy nem jutottak az MDF és SZDSZ sorsára.Egy biztos a politikába se engednék nyugdíjaskorúakat ott maradni.Kaptak most akkora pofont kérdés hogyan dolgozzák fel. Ha csak annyira futja a probléma megoldóképességükből mint eddig akkor nekik annyi.Megérdemlik sorsukat, csak kár, hogy egy ország is megszívta!!

Higany 2010.04.15. 21:48:58

Nem kell félni, nem fog fájni... Ha a Fidesz 2/3-ot valami csoda folytán sikerülne is megfúrniuk, akkor is összejönne azért a mentelmi jog felfüggesztéséhez szükséges 2/3, mert ebben a Jobbik biztosan örömmel segít majd... Mellesleg így rögtön meg is lenne a kisebb parlament ;)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.04.15. 23:54:17

@Higany: ...azért remélem nem sikerül megfúrni...

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.04.16. 11:23:12

azért ez vicc, hogy Lendvai lett a demokrácia őre...

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása