BLOG

Gyáva vagy! -mondta a hazug...

írta: turner ; 2010.02.08. 12:00

Egy valami miatt olvasom rendszeresen Feri blogját, mert időről-időre témát szolgáltat...

"Lehet, hogy gyáva miniszterelnökünk lesz?" -teszi fel a kérdést Gyurcsány, legújabb naplóbejegyzésében... Bizony, ezt pont Gyurcsány kérdezi -utalva az esetleges Orbán-Mesterházy tévévitára.

Nem titok: Orbánnak nem nagyon fűlik a foga Mesterházyval vitatkozni. Gyurcsányék szerint azért, mert a Fidesz elnöke gyáva. Igaz, ami igaz Orbán azzal, hogy -jelen állás szerint- nem akar vitatkozni Punciszájú Attilával (mégis csak kellene az a szakáll...) folyamatosan magas labdát ad az MSZP-nek. Más kérdés, hogy a szocialisták népszerűsége annyira a béka valaga alatt van, hogy bármilyen magas labdát csak a vonalon kívülre tudnak ütni...

Egy szó, mint száz: Gyurcsány Feri ismét próbálkozik a lecsapással, gyávasággal vádolva a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét.

Valóban parázik Orbán? Van mitől paráznia ilyen kormányváltó-hangulat mellett? Vagy csak azért nem áll le vitázni a Maszop (akármelyik) jelöltjével, mert az szemrebbenés nélkül azt hazudja ellenfele (és még néhány millió ember) szemébe, amit nem szégyell..?

Azért az biztos, hogy ha esetleg lenne egy miniszterelnök-jelölt vita (Kedvesem szavaival élve) Orbán "felfalná" Mesterházyt. Én mindenesetre ezt élvezettel nézném végig...


118 hozzászólás : kampány gyurcsány pofátlanság mesterházy

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr841738863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tengier 2010.02.08. 19:09:15

Ez a bokros istenítés egy kicsit már kezd kínos lenni.bokros technokrata,egy dologhoz ért,tartozik-követel. mi lenne ha mondjuk olyan témára terelődne a szó,amit nem lehet forintosítani. mondjuk:nemzet haza szellemi tőke, néphagyomány, stb.. bokros akkorát bukna mint rottenbiller. (ups freud dolgozik)

Mollyka08 2010.02.08. 19:11:49

"Nem leesz gázár emelés! Nem leesz vizitdíj!'
Gyurcsány Ferenc 2006.

DE LETT!!!!!!!!!
Ezek után vitatkozzon vele a Halál!

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:14:30

Bokrossal sincs értelme vitatkozni. Amúgy sem kompatibilis Magyarországgal a bokros-program. A 94-98 ciklusban még úgy ahogy 8+ milliárd dollárnyi privatizációs bevétellel. De most, felejtős.

egyatlagosfelhasznalo 2010.02.08. 19:21:03

Kalmár 2010.02.08. 18:35:12
Annyi mindent elért az életben... mármint a három elbukott választásra gondolsz? Ezzel mondjuk valószínűleg rekorder, ugyanishogy normális pártban az első bukta után repülne, kivéve az Orbán-pártot. Bravó, ez szép teljesítmény!

soproni1 2010.02.08. 19:21:22

@órarugógerincű felpattanó:

Utálja is kommer lakosság, amiért a népvagyont eladta, és elvette a szociális járandóság egy részét, sőt bevezette a 2000 ft tandíjat. Külön utálom Bokrost, mert egy csomót kellett dolgoznom miatta!

Melchi Zadok 2010.02.08. 19:24:20

orbán viktor szempontjából maximálisan érthető, hogy esze ágában sincs vitatkozni mesterházyval, a választást biztosan nyerik, mi a fenének kockáztasson? egy ilyen vita semmit sem segítene rajta és tudván, hogy a fidesz elnöke rettenetesen gyenge egy olyan vitában, ahol a vitapartner nem a fanklub tagjaiból verbuválódott a döntés érthető. emlékezzünk, még a harmatgyenge medgyessy is elpáholta, gyurcsány meg gyakorlatilag felmosta vele a stúdiót.

egy ilyen ember két szakadás után miért is menjen vékony jégre, ha semmi szüksége sincs rá?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:27:57

@soproni1: A szociális kurtításokkal, mint elvvel nem lett volna gond. Csak éppen nem ahhoz nyúlt amihez kellett volna. Ellenben a liberálisok által (jogosan) sokat emlegetett kamu-rokkantnyugdíj-hordák is akkoriban duzzadtak fel szépen. Nem csinálta ő azt olyan jól, mint amennyire ti szeretnétek messiásként látni őt. A nemzeti vagyonnak pedig nem a privatizálása, hanem az elherdálása volt a baj. Meg a garantált hozamú közművek, ugye azt sem felejtitek el. Az is akkortól datálódik.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:29:15

@melchi zadok: szerintem te akkoriban túl sok gombát ettél. A hatása valószínűleg állandósult.

lm1209 2010.02.08. 19:29:38

Még egy idézet a Gy-blogból:

"Most azt hallom, hogy Orbán nem akar televíziós vitát. Úgy gondolkodik és úgy viselkedik, mint egykoron Horn. Számol, kalkulál és nem akar kockáztatni."

Gyurcsány arra próbált célozni, hogy annak idején Orbán erőltette a vitát Horn ellen - végül meg is kapta (igaz, a két forduló közt). Horn vállalta, Orbán nem vállalja, ennyi a lényege az egésznek. Orbán azért erőltette, mert tudta, hogy lenyomja Hornt (mint ahogy az be is következett), most meg azért nem vállalja, mert nem biztos a végeredményben (mondjuk Bokrossal). Bátornak tudtommal azt nevezzük, aki kockázatot vállal valaminek az eléréséhez. Ezek alapján szerintem Orbán - ha nem is gyáva - de nem bátor.

stars7726 2010.02.08. 19:31:56

Az orbán,lehet hogy szónokolni tud,meg ígérgetni,de vitázni azt nem.pedig főműsoridőben nagy nézettséget hozhat...de még ne írjátok le..meglesz az a vita.egy orbán-bokros vitát megnéznék.

soproni1 2010.02.08. 19:34:08

@órarugógerincű felpattanó:

Minden ami kikerül az állami lopógépezetből, az dicsérendő ( a szemét kapitalisták szemében ).

Ami állami, az szar. Nem a politikusok miatt, hanem miattunk. Csak állami cégnél tudunk lopni következmények nélkül. A mentős, vasutas gázolajat, az irodista iroda cuccot ( plusz magán élvezetből cseszteti a nem közalkalmazottat). Ezekhez képest a Bkv. botrány smafu.

mrbéla (törölt) 2010.02.08. 19:35:14

Orbánnak nem szabad kiállnia senkivel vitázni, mert ezzel egyből felértékeli ellenfelét. és jelenleg se Vona se Mesterházy nem esélyes jelölt.

Melchi Zadok 2010.02.08. 19:37:21

@órarugógerincű felpattanó: aha... amíg ilyenek lesznek mint te, nem lesz komoly problémája egyik politikusnak se...

tengier 2010.02.08. 19:40:15

@melchi zadok: az ilyenekre mint te mondják,hogy elfogult? a gyurcsány vitát érvként felhozni? pfff

Gyulimali 2010.02.08. 19:41:04

@Fedor: Én nem tudom, de lehet, hogy nem is ugyanazt a Megyó-OV vitát láttuk? Ott Megyó egy értelmes kérdést sem tudott feltenni, nemhogy lemosta OV-t. Vagy ennyire másképpen láttam azt a vitát?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:44:02

@soproni1: Feltéve, hogy nem féláron kerül ki, és nincs arra szerződése, hogy még 10-végtelen évig garantálja neki az állam/önkormányzat a minimális nyereséget.

Btw, az emberek is csak akkor tudnak lopni egy ilyen cégnél, ha a vezetőség hagyja, mert azzal van elfoglalva, hogy ő még többet lopjon. Ha normális emberek vezetnék nem lenne ilyen gond.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:45:20

@melchi zadok: A te véleményed nem dönti romba az önképemet, ha nem haragszol. Te vagy elfogult személyek irányányába. Engem az adatok és a számok érdekelnek.

WYW 2010.02.08. 19:46:00

Majd rendeznek a pr szakemberei egy Orbán-Orbán vitát számára, valamelyik csak nyer!

Egyébként meg tényleg csak válogatott közönség előtt, csak monológot előadva nagyszerű.

ghalleck 2010.02.08. 19:46:30

Egyikükért sem rajongva bár, de kissé epésem jegyzem meg: "Aquila non captat muscas." Azaz: "A sas nem vadászik legyekre."

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.08. 19:47:21

@melchi zadok: "még a harmatgyenge medgyessy is elpáholta, gyurcsány meg gyakorlatilag felmosta vele a stúdiót."
LOL! Milyen felmosás? Fletó már akkor is betegesen hazudozott, de nektek Horn/Medgyessy után maga volt a messiás...

zsakmany 2010.02.08. 19:49:01

az vajon hazugság-e, ha egyik nap azt mondom, hogy nem kötök koalíciót az üregi nyulakkal, aztán mégis koalíciót kötök velük? egyik hazug politikus hazugozza a másik hazug politikust. ez így olyan szép! a legszebb az egészben pedig az, ahogy a nem politikusok vitatkoznak azon, hogy melyik hazug politikus hazudik és melyik hazug politikus nem hazudik. jóreggelt és habzó szájat mindenkinek!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.08. 19:51:59

@Gyulimali: A végeredméyt minősít. Egy minsizterelnök-jelölti vita nyertes az, aki utána miniszterelnök lesz. Keresztkérdés: Ki lett 2002-ben a minelnök?

Fapuma (törölt) 2010.02.08. 19:52:27

meg a gondolata is nevetseges, hogy kialljon azzal a szerencsetlennel barmilyen vitara...
minek az eg szerelmere???

„Elnök úr, kérnék öntől valami szívességet, most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni,
legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember! Ilyet senki nem mondott! Erre most kampányt építenek, nem akarhat igaztalan módon nyerni! Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Tudja mit: vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, maga is az igaztalanság vádjába süllyed." mondta a hazug bitang annak idejen, szoval minek es kivel vitazzon Orban???

órarugógerincű felpattanó 2010.02.08. 19:53:29

@zsakmany: Tudod idézni szó szerint valahonnan? Nem arról volt szó, hogy nem akar illetve nem tervez koalíciót az üregi nyulakkal? Egyébként az sem mindegy, hogy a hazugsága ártott, vagy nem.

kalandfereg 2010.02.08. 19:54:34

Nem vagyok egy Viktorparti, de azt sose ertettem, hogy mi az a hulyeseg, hogy a Gyurcsany, sot mi tobb, meg a Meggyessy is gyozott a kettejuk kozti nyilvanso vitaban.
Ha jol emlekszem, a Meggyessy szokasa szerint egy ertelmes mondatot nem birt kinyogni, sokak velemenye szerint azert se, mert valami fulesbol kapta kivulrol az instrukciokat.
A Gyurcsany meg hozta a szokasos, elviselhetetlenul tanarbacsis, modoroskodo, tudalekos, kisstilu formajat, ami mar akkor se volt hiteles, tudva, hogy honnan van neki a kis vagyonkaja, de az Oszodi beszed ota meg nem is ertem, hogy hogy fer a fejere elovenni ezt a mindenkit oktato okostojas stilust. Pedig eloveszi azota is, lathato modon nem hatolt el a tudataig, hogy mi az o kis szerepecskeje Magyarorszag tortenelmeben...
A Viki az meg olyan, amilyen, ellenzekben kibaszott destruktiv, nem is fogok ra (se) szavazni, de a vitakban inkabb vele tudtam azonosulni. Es kormanyon meg sztem korantsem artott annyit, mint a Gyurcsany meg a Meggyessy. Mondjuk nagy durranas se volt.

tony zionist 2010.02.08. 19:55:29

@soproni1: ki akarta? te meg a mocskos MSZP-s családod?

dtk74 2010.02.08. 19:55:53

Nem mer kiállni. Persze hogy nem mer, mert van egy bevallott gyengesége. Mindig igazat mond. Márpedig ha igazat mond kényes kérdésekről (oktatás, munkahelyteremtés, mezőgazdaság, stb.), akkor elveszhet az esély a kétharmadra. Inkább ki sem áll, ami azt mutatja, igazmondó ember is lehet jó politikus. Merthogy a politikus a közhiedelem szerint mindig hazudik. Mindig, de főleg ha megszólal!

leone007 2010.02.08. 19:56:47

@Kóser Malac: nono tán nem mosta fel? OV azt sme tudta hol van, teljesen meg volt zavarodva, és bizony hazudott ős is bőséggel. A tények azok tények, OV egyedül HGY-t tudta legyőzni, még a makogó Medgyessy is jobb volt nála a miniszterelnöki vitában. El kell fogadni a híveinek, hogy ez nem OV múfaja. Szépen megírt beszédeket fel tud olvasni, demagóg ökörségeket szajkózni (még mielőtt nekem estek, nem ő az egyetlen a magyar politikában, sőt), és vasakarattal kézi irányítással egyben tartani a legnagyobb magyar pártot (ez utóbbiért talán kijár neki a riszpekt). De vitázni valamiért nem nagyon tud. És Bokros az az ember aki nagyon magabiztosan és modorosan vitázó GYF-et is beledöngölné a betonba. Ezért nem fog vele soha kiállni (mármint OV Bokrossal). Ha nem áll ki veszít 2-3 % szavazót, ha kiáll 5-10% biztos bukta. Ilyen egyszerű a képlet. Szerintem :)

arlequin 2010.02.08. 19:59:10

@melchi zadok: hehehe. de kis hüje vagy te. de nem baj. szeretünk. melki zadok. óriási. egyetlen idióta sem ennyire balfasz héberből... kösz a viccet ;-)))
ja igen! sabbat-shalom!

dtk74 2010.02.08. 19:59:35

Remélem mindenkinek lejött, hogy az előbb ironizáltam. Aki annyira naív barom, hogy azt hiszi, egy ilyen vitában az a lényeg amit mondanak, az hagyja a politikát, és nézzen mesecsatornát. Itt a szerepjátékról szól a történet, mert a nyertesnek 4 évig kell a nép vezére szerepet játszani, miközben a dolgokat alatta úgy irányítják, ahogy a világgazdaság és más érdekek, rosszabb esetben saját személyes és pártambícióik (és anyagi érdekeik) diktálják, nem úgy, ahogy a programban leírták. Erre is jó megoldás, ha nincs konkrét program. Arra hivatkozzon majd valaki ha tud!

arlequin 2010.02.08. 20:00:16

@WYW: orbán-orbán vita...
óriási! tetszik!
védesd le, mert felhasználják!

leone007 2010.02.08. 20:00:29

@ghalleck: A sas nem kapkod legyek után. Mellesleg ha tudnád miről szól pontosan ez a mondás, akkor nem biztos, hogy pontosan ideillőnek gondolnád :)

Melchi Zadok 2010.02.08. 20:01:16

@Kóser Malac: hogy megpróbáld megérteni: egy tv vita a bizonytalan szavazókért megy. 2002-ben medgyesyt, igaz, hibahatáron belül, míg 2006-ban egyértelműen gyurcsányt hozták ki a közvéleménykutatók nyertesnek. ezek tények, rá lehet keresni.
nem vagyok sem horn sem pedig fletó fan. teljes szívemből megvetek minden politikust, a magyarokat meg különösen.

én csak irigyellek egy kicsit benneteket. szeretnék még én is olyan kis naív, gyermetegen optimista ember lenni, aki még bármit elhisz azoknak, akik valójában nagy ívben szarnak rátok...

Melchi Zadok 2010.02.08. 20:02:34

@arlequin: te biztosan nagyon-nagyon szép lehetsz.

arlequin 2010.02.08. 20:03:19

@zsakmany: köszi!
én is mosok fogat. legalább is ha eszembe jut. de akkor biztos.

dtk74 2010.02.08. 20:05:30

A sas :-)
Jó poén. Tényleg nagy túlélő, aki a liberális, csuhásellenes eszméktől a jobbszélig és katolicizmusig, majd vissza jobbközépig jutott. 11.000 lépés Magyarországon :-) már nem olyan fiatal demokrata - módra.
A nagy érdeme a párt összetartása, és a politikai vállalkozás fenntartása, de legyünk őszinték, a szociknak kellett megásni a saját sírgödrüket, hogy két vesztes választás után OV tuti nyertes helyzetbe kerüljön. ...és még ebben a tuti nyertes helyzetben sem szárnyal olyan magasan a sas, hogy leszarja egy tv vita eredményét.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.02.08. 20:07:19

@melchi zadok: De bírom az iylen "nem szavazok senkire, inkább megyek Londonba niggernek" tip. okostojásokat...
Nem hiszek el senkinek semmit, csak - én is - próbálom a kisebbik rosszat választani.

arlequin 2010.02.08. 20:10:28

@melchi zadok: nem-nem. rút vagyok mint a zördög, a patás. de nem teccik amikor egy szép nyelvet (hébert) ennyire elbasznak... bocs
nincs harag
szép estét

salamander 2010.02.08. 20:17:28

Sziasztok!

A punciszájú Mesterházy politikailag egy kis zöldfülű köcsög Orbán Viktorhoz képest.

Orbánnak nem kell kiállnia minden senkiházival, még akkor sem ha azt a szépreményű mszp hozta a képbe akkor sem!

A választás után látni fogjátok, hogy ma már az mszp-szdsz nem lényeges. MDF ugrál ugyan de a Jobbik lesz az ellensúly Orbán részére.

Összesítve a dolgokat: pattoghat a punciszájú és bokros őket szerintem már a közvélemény már régen leírta. Ezek politikai hullák, akik még mozognak.

Hullákkal meg ki vitatkozik szívesen... a patológus.

üdv,

fran7 2010.02.08. 20:21:20

Az első jelentős vita a Nixon-Kenedy vita volt, ahol az egyik legzseniálisabb politikus Nixon elkövette azt a hibát, hogy kiállt Kenedyvel szemben, aki képességekben közel se állt hozzá, csupán egy jóképű ír gyerek volt, aki képes volt megnyerni minden kisebbséget, hogy rá szavazzanak. Abban a vitában az volt az egyik klucsmomentum, hogy Kenedy pusztán Mr. Nixonnak szólította meg ellenfelét. Aki azt mondja, hogy Viktort Fletó és Megyó lemosta az ilyen apró és valóban fontos nüanszokból döntött úgy hogy a szocialista jelölt nyert, miközben Medgyessy nem tudom, hogy ment át a közgázon egy egyszerű szóbeli vizsgán. Azt, hogy miképp ment át Gyurcsány azt tudom. S aki azt mondja, hogy a vizsgán csak fel kell mondani az anyagot, az még nem járt egyetlen vizsgán sem.

soproni1 2010.02.08. 20:21:35

@órarugógerincű felpattanó:

Eleve nincs normális ember, aki nem lop, ha lehetősége van rá.

Halálom az, ha valamit a köznép áraz be. Minden annyit ér, amennyit adnak érte. Az utólagos "én többet adtam volna" már csak post humus.

Ha valamit " áron alul " tudtunk megvenni, abból is jól tudtunk kijönni, mivel már nem az államnak volt vele gondja, a vevő meg jól járt ( feltéve, hogy nem ránk bízta az üzemeltetést ).

Ami állami kézben marad, arra a lassú, de biztos pusztulás vár. Ahhoz, hogy elismerjük a magánosítás előnyeit, sok embernek kell látnia az előnyeit, ami hosszú évtizedek kérdése. Ha szépen lassan sikerül leépíteni az állami foglalkoztatást, akkor talán kinevelődnek jólmenő tanárok, orvosok, építészek, fuvarosok, akik a magánpraxist nem cserélnék el az állami "olcsó, de vacak " működésre. Az más kérdés, hogy az állami munkahelyet választók köpködni fognak sikeres kollégáikra ( mint most is), de, ha már az "állami gondozottak" nem tudnak keresztbe tenni, akkor lehet valódi verseny.

egyittlakó (törölt) 2010.02.08. 20:22:17

@Kalmár: Tisztességes ember? Többet hazudott, mint Gyurcsány. 1998-ban rögtön azt hazudta, hogy a titkosszolgálat megfigyelte. Vajon mi a szart figyeltek volna rajta, azt hogy fel tudja tölteni a büdös kolbászt? Hol a fenében éltél eddig, IQ-bajnok?

Melchi Zadok 2010.02.08. 20:24:52

@arlequin: ja értem. melchizedek... tudom én is. de ez itt egy patois átiratból van. ahány vallás, annyi elnevezés. tudod :)

egyittlakó (törölt) 2010.02.08. 20:25:03

@salamander: Kezeltesd magad, vannak jó szakemberek a problémáidra.

soproni1 2010.02.08. 20:25:50

@tony zionist:

Az én családom mdf-mszp-fideszes-jobbikos .

Te sem a fideszre szavaztál valószínű. Ezzel a szókinccsel inkább a kisgazdákra ! Nem ? Nyúlszájú mongolidióta...

Gregor Elmarsson 2010.02.08. 20:26:47

Mi alapján akarja Mesterházy kisajátítani Orbánt? A közvélemény-kutatások alapján ennyi erővel OV nyugodtan vitatkozhatna a Jobbik, az LMP vagy az MDF-SZDSZ miniszterelnök-jelöltjével is - bármelyikből lehet második erő...

Melchi Zadok 2010.02.08. 20:28:01

@Kóser Malac: De bírom az iylen "nem szavazok senkire, inkább megyek Londonba niggernek" tip. okostojásokat...

azoknak én sem.

egyittlakó (törölt) 2010.02.08. 20:32:12

@Mollyka08: "Nem leesz gázár emelés! Nem leesz vizitdíj!"

Hogy te milyen hülye vagy. Képes voltál elhinni ezt a dumát és a Fletóra szavazni? Hát ilyen Orbán-hívő vagy te, hogy a komcsik át tudtak verni? Máskor szavazz a Viktorra, te idióta. (Ha tévednék, és nem szocikra szavaztál, akkor bekussolsz, mert nem te lettél becsapva, hanem én. Csak hogy én nem kértelek meg rá, hogy a nevemben pofázz.)

leveller333 2010.02.08. 20:32:29

Azért nem akar vitatkozni, mert akkora az előnye, amit már nem fokozhat, amiből csak veszíteni lehet,és ettől fél. Tehát gyáva. Gyurcsány bármikor bárkivel kiállt vitázni, fel is falt mindenkit. gondoljuk a három határontúli baromra, vagy Viktorra. Hazugság: Orbán a Fletóval való vitájában szemrebbenés nélkül több millió ember szemébe hazudott. Csak erre már nem emlékeztek.
Orbán felfalná Attilkát? Hát vitákat illetően eddig inkább kudarcélményei vannak.

leone007 2010.02.08. 20:35:15

@fran7: Érdekes amit mondasz. Szerintem az OV vs MP vitában mindenki azt várta, hogy OV felkoncolja MP-t, és messze nem valósult meg, még azt is megkockáztatom, hogy MP lmarad alul a vitában, csak ahonnan az elvárások indultak, onnan ez győzelemnek tűnt. És ezek után jött az OV vs GYF vita, ahol OV láthatóan zavarban volt, rendezgette a papírjait, plebeiusnak öltözött a technokrata GYF-fel szemben, hatalmas hibákat vétett (panelproli, válaszra szánt idők ki nem használása, általánosítások, adatok/számok nélküli érvelések) amiket GYF könyörtelenül (és máig emlékezetes módon) megtorolt. Az OV vs MP vitára mondhatjuk, hogy egál volt, de csak a legelvakultabb OV hívők nem veszik észre mekkorát kapott GYF-től, és borítékolhatóan mekkorát kapna BL-től. (elég az évértékelők stílusát összehasonlítani)

gumimacsek 2010.02.08. 20:35:55

@dtk74: na végre valaki emléxik a kezdetekre :-)
Ovi és az igazmondás, ugyan már...

leone007 2010.02.08. 20:36:45

@leveller333: " gondoljuk a három határontúli baromra" ez mi volt? szégyellem de nem emlékszem.

soproni1 2010.02.08. 20:37:24

@leveller333:

Fletóval mi volt a közös témájuk ? Az egyik pénzről beszélt , a másik meg Jézus feltámadásáról. Mindenki a saját rögeszméit hajtogatja. 8 év munkanélküliség után lehet, hogy a délelőtti tv sorozatokról tudna vitázni a Mi Obamánk.

soproni1 2010.02.08. 20:39:55

@leone007:

Duray, Tőkés, meg az a vajdasági fickó.

Újlaki 2010.02.08. 20:42:08

Bocsánat, ki a hazug?

Orbán azért nem vitázik, mert ő csak hazai pályán, ellenfél nélkül tud beszélni. Ha leállna vitázni, minden mondat után ráébresztenék, hogy hülyeséget mond.

Ez az ember folyamatosan hazudik. Az a titka, hogy azt hazudja, amit hallani akartok tőle.

leone007 2010.02.08. 20:46:13

Hát most a témán felbuzdulva elkezdtem újranézni a GYF vs OV vitát. Hát ez nagyon kemény :) OV az őszinte ember... ROFL (komolyan mondom egy idő után már sajnálja az ember, annyira kínos amit művelt élő adásban)

dukeekud 2010.02.08. 20:53:25

Normalis ember nem all le vitatkozni gatlastalan pszihopata bunozokkel,mert abbol nem johet ki gyoztesen.Eltudom kepzelni,hogy a mszp-esk mondjuk verekedest provokalnanak a studioban,mondvan nekik ma ugysincs mit veszitenni,aztan masnap az ujsagokban ugyis az jonne le,hogy Orban Viktor megtamadta a vitapartneret.

leone007 2010.02.08. 20:57:57

@dukeekud: te teljesen hülye vagy (már ne is haragudj)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.08. 21:08:56

Szerintem azert Orbannak is lehetne annyi gerince, hogy kiall vitazni Mesterhazyval.

jozicsenko 2010.02.08. 21:10:22

volt gázáremelés? volt, negyedévente...
volt vizitdíj? volt
a mostani (választási) adórendszert kivéve az elöző években a kommunisták elvitték a bérem 2/3át? igen
mindent az adózókra toltak rá? igen

ezek után minek az mszp-től egy hangot is meghallgatni: tolvajok, csalók, hazugok: mocskos büdös korrupt banda...

Orbán legnagyobb előnye a legtöbbet szidott tulajdonsága: az, hogy a jobboldalon ő a Führer: tetszik, nem tetszik, vezeti majd ezt az országon (hogy hogyan, az más kérdés)egy irányba, egy módon (a cél az euro): az elvakult baloldaliak nem látják, hogy neki és a belső bandájának lehetősége van egy olyan történelmi szint beállítására, amit trianon után értek el horthyék: felemelték az országot (a II vh más kérdés)

Az mszp össze-vissza kapkodott, több lehetőséget is elbarmolt a "reformokra" (aki a vizitdíjjal jön, a qrva anyját: az már a 3. adónk lett volna, zéró garanciával, hogy nem lesz negyedik, ötödik, hatodik módja a bőr lehúzásának: adót kivetni az öreganyám is tud, a reform min. a máv/bkv privatizálása lett volna)

az mszp önmagát ásta el, remélem 10% alá esnek és a jobbik lesz a második erő: vagy minden tolvajt lecsuknak, vagy megérdemli az ország hogy a büdös életbe ne legyen euronk: inaktív szavazók érdekében minden adófizetőt nyomorba dönteni -ezt bárki meg tudja tenni

de az adósságunkat a fidesz csökkentette: a gdp arányos adósságunk az ő közremüködésük alatt csökkent 53% köré, ma 85% körül van

ha meg orbán vitázik, hülye, megérdemli az 50%+1 helyet...

Julianus 2010.02.08. 21:10:44

Azért elég egyoldalú szegény posztíró tájékozottsága. Röviden foglaljuk össze az eddigi vitákat:
1998: Horn-Orbán - a fiatal Orbán ereje teljében érezhető, de nem nagy fölénnyel nyert a beszélni is alig tudó Horn ellen.
2002: Orbán-Medgyessy - Az ereje teljében lévő Orbánnak fel kellett volna falnia a bizonytalan szónoknak tartott Medgyessyt, ehhez képest az elfogadott pártatlan vélekedések szerint döntetlen közeli eredmény született.
2006: Gyurcsány-Orbán - Orbán pályafutásának egyik mélypontja. Nem volt olyan szakértő, aki ne Gyurcsányt hozta volna ki győztesnek. Finoman szólva is egyszerűen lemosta felkészültségével, agresszív stílusával, amivel a láthatóan kellemetlenül feszengő Orbán nem tudott mit kezdeni. Valószínűleg azóta tart nála a Gyurcsány fóbia, itt dönthette el, hogy miden áron tönkreteszi a politikai ellenfelet - akár a politikai élet teljes feldúlása árán is. Közeli források szerint ez igazi fordulópont volt életében.
Szóval a dolog egyértelmű (nem azért, mert Gyurcsány mondja): kiderült, hogy Orbán mint minden vérbeli diktátor nem tud vitázni. Egyszerűen nincs benne a vérében - már fiatalon sem így oldotta meg a konfliktusos helyzeteket. Az utóbbi években meg egyre kevésbé kényszerült rá. Pontosan tudja, hogy kellemetlen lenne számára, mert nyilatkoznia kellene a programjukról, amit gondosan titkolnak. Sokkal egyszerűbb hazai környezetben, a kiválasztott hívek előtt monológokat mondani - se kérdés, se vélemény, csak a garantált taps a Vezérnek. A diktátorok itt érzik jól magukat. Éljen Rákosi, éljen Rákosi...!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.08. 21:11:15

Orbannak lehetne annyi gerince, hogy kiall Mesterhazyval vitatkozni.

arlequin 2010.02.08. 21:13:19

@melchi zadok: tudom. éppen azért mondom. egyébként gyáva vagyok ;-)

@Újlaki: hogy te mekkora barom vagy. orbán 50%-os. csak fele-fele hazudik. ezzel szemben fletovics 110% és már szerintem ő se tudja.

és ez nem zárja ki hogy orbánra jobban haragudjak. te pedig egyszerűen annyira hüje vagy mint fletó: 110%-os. de ez nem ment meg. esetleg menj a szemlőhegyi útra nyelvcsapozni... nyomorult kis neulakos...

INkvizitor 2010.02.08. 21:13:40

Miért vitázna Orbán? (azért mert néhány dühös szoci, és csalódott libbancs a vérét akarja látni a képernyőn??... bal-faszok) Hülye lenne kiállni. Én sem tenném. Minek megvívni egy csatát, ha semmit sem nyerhetsz vele, viszont mindent elveszíthetsz?
Ellenfeleinek nincs mit veszítenie, lehazudhatják a csillagokat az égről úgy sem kerülnek hatalomra, (ha mégis 0,000001% mert mondjuk látványosan megsemmisítik vityeszt, akkor is csak koalícióban, onnan meg kezdődhet megint az egymásra mutogatás, stb.) rajta meg le lehet verni már fél év múlva a mondottakat.

vagyok59 2010.02.08. 21:13:46

Akit még meggyőz a ballib, azokba kár a vita.

dukeekud 2010.02.08. 21:15:28

@leone007: "@dukeekud: te teljesen hülye vagy (már ne is haragudj) "

Tudom,hogy ez egy normalis embernek abszulut elkepzelhetetlen,de az mszp most olyan allapotban van,hogy meg ez is beleferne.Az mszp azert veszelyes,mert nincs mit vesziteniuk,es ezert barmit megtehetnek.Az o helyzetukhoz kepest,barmilyen botranybol csak nyerhetnek.

Julianus 2010.02.08. 21:16:11

Ja és e heti rejtvényünk: Kiről szól az alábbi idézet?
„Ahol megjelent, tömegeket mozgatott meg anélkül, hogy terve, elmélete vagy megoldási javaslata lett volna a válságra… Viszont… megnevezte a bűnösöket… a korrupt rendszer politikusait…”
„Politikai állásfoglalása alig lépett túl a meglévő állapotok elvakult tagadásán… agitációs taktikája voltaképpen csupán lejáratásból és látomásból állt: a jelen gyűlölettel teli ócsárlásából és a hatalmas jövő ígéretéből. Nem volt ez más, mint az erős állam kitartóan variált dícsérete, a nemzet dicsőítése, a népnemzeti újjászületés meg a politikai cselekvési szabadság követelése…
Felismerte, hogy a mozgalom ereje a célok kétértelműségével párhuzamosan nő. A tömegek és a hatalom azé lesz, aki a jelen legradikálisabb tagadását összekapcsolja a jövőre vonatkozó leghomályosabb ígéretekkel.”
Megfejtés: Joachim Fest mondta Adolf Hitlerről...

leone007 2010.02.08. 21:17:55

@Julianus: "Valószínűleg azóta tart nála a Gyurcsány fóbia, itt dönthette el, hogy miden áron tönkreteszi a politikai ellenfelet - akár a politikai élet teljes feldúlása árán is. Közeli források szerint ez igazi fordulópont volt életében."

nem tudtam, de így utólag érthető

Kivlov 2010.02.08. 21:19:56

Viktor helyében tartanék egy "programadó" beszédet (semmivel sem több konkrétummal, mint eddig. Vagy egy nagygyűlést valahol Pesten. És nyilvánosan, a vörös médiában meghívnám rá atikát. Aztán (ha eljönne a "díszpáholyba") jól beszólogatnék neki viccesen. :)))

Balián 2010.02.08. 21:20:01

@die nadel: Ja a választást pedig a Torgyí nyerte meg a nagy
Vikinek!!!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.08. 21:21:49

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Neked is ,hogy leállsz ezzel az átlátszó indexcímlap spammeléssel.

blokkos 2010.02.08. 21:23:33

Nem vitázik, mert nincs neki miről. Fogalma sincs, mit kezdjen magával, csak a hatalom érdekli és a leszámolás.
Értünk ő sem tesz semmit!
Szánoslmas szaralak!

barli 2010.02.08. 21:24:33

kedves gyurcsanyimádó bögregyüjtök!

Hü de örülök hogy a népességre vetítve nem vagytok ennyien! Remélem ha a pártotok 10% alé megy, már nektek is ciki lesz és eltüntök. A blogok sokkal tartalmasabbak és élezhetöbbek lesznek, az tuti!

ui: mi lenne ha egy ember csak egy nicken osztaná az észt?

fran7 2010.02.08. 21:25:38

@Julianus: Én meg csupán emlékeztetnélek arra, hogy volt egy olyan ember, aki megígérte, hogy a középosztályt tönkreteszi, s azokat, akik társutasként melléállnak negligálja. Valamint mindazokat, akik a mezőgazdaságban dolgoznak azokat elsöpri a színről, mintha nem is lennének. Ki volt ez a neves politikus, akit hazájának ellenségei csempésztek vissza országába. Bokros Lajos, vagy Vlagyimir Iljics Uljanov? Szinte bármilyen politikust összetudsz mosni, ha akarod és a valóság nem korlátozza a fantáziád.

Csigorin 2010.02.08. 21:26:37

egyszerű a képlet: vitázzanak azok akik egy súlycsoportban vannak. pl mesterházy-vona. Bokros meg vitatkozzon vmi 5% alatti egyéb pártocskával, pl lmp...
orbi nem fog vitázni, mert azzal ellenféllé, a maga szintjére emelné a vitapartnert, és ebben mellékes hogy ki maradna alul.

arlequin 2010.02.08. 21:26:57

@barli:

mi? mi?
küldene nekem is bögrét, mert törik a gyerekek!

az lenne!

de jó lenne...

Kivlov 2010.02.08. 21:28:52

@blokkos: pontosan. elqrókkal meg tolvajokkal nincs miről...

vastagnyaku 2010.02.08. 21:29:46

Nem tudom, egyesek miért gondolják, hogy Bokros Lali lenne a haza megmentője? Magyarországon kívül mindenhonnan elzavarták. Ha ő lenne a miniszterelnök, és bevezetné, amit mond, itt nem forradalom lenne, hanem pogrom. Egyébként azon kívül, hogy attól venne el, akinek nincs semmije, nincs programja.
Viktor helyében én sem ülnék le vitázni. Ezekkel? Aki szerint Orbán nem tud konkrétumokról beszélni, az nézze meg a ma reggeli interjúját az m1-en. Oszt jó napot.

Jamesboci 2010.02.08. 21:32:22

@rakaz:
na oszt miről kéne beszélgetni a maszopossal szted?
rá kell nézni a Szűcserikás listájukra, már az halál..

soproni1 2010.02.08. 21:33:17

"értek el horthyék: felemelték az országot"

Juj !

"adósságunkat a fidesz csökkentette: a gdp arányos adósságunk az ő közremüködésük alatt csökkent 53% köré, ma 85% körül van"

Akkor szavazzunk arra, aki lecsökkenti a kiadásokat ! Félek, hogy 98-ban a Mi Obamánk sem azt igérte. Nem értem, akkor ki a szemét, aki osztogat vagy aki visszaveszi ? Orbán sem mert hozzányúlni a komplett szar állami gépezethez, mert az abban érdekeltek elzavarták volna ( el is zavarták ). Akkor a szocik vitték utcára a komcsikat, most a fidesz tömörítette egységbe ugyanezt a népréteget. 1 év mulva ez a 3 millió ember megint átáll a másik oldalra, mint itt a kommentelők 90%-a.

Jamesboci 2010.02.08. 21:34:49

@Fedor:
nem kell Bokrost isteniteni,a legegyszerűbb megoldás válságkezelésre: még 1500 milliárdot visszavon az állam, oszt jónapot.
vagy mindenki fizessen 35000 Ft-ot de azonnal.

soproni1 2010.02.08. 21:40:28

@Jamesboci:

Vagy a sok közösköltséget, közművet nemfizető idióta elkezdene fizetni, hogy ne nekünk kelljen helyettük is. A megsegített lakáshitelesekről ne is beszéljünk. Azoknak is akkora pofája van, mintha hasznos tagjai lennének a társadalomnak, nem miattuk jön egyre nagyobb csekk.

vagyok59 2010.02.08. 21:42:59

A normális ember azt gondolja, tényleg egy vita. De aztán ránéz az MSZP-s, SZDSZ-es arcokra, Szűcs Erika, Lendvai, Horváth Ágnes, Horn. És persze az elmúlt 8 évre.

KenSentMe 2010.02.08. 22:00:18

@Fedor: Fedor, én nem értek egyet azzal, hogy "az a vita nyertese, aki utána miniszterelnök lesz".. nem lehet egy munka minőségét a sikeresség mentén megítélni.. komolyan, a Medgyessy vita után az emberek suttogtak egymás közt, hogy "há, a Zorbán milyen geci, feltörli a kisebbel és gyengébbel a padlót, segítsünk a kis aranyosnak, hogy a jók kerüljenek a parlamentbe", aztán csodálkoztak, hogy szegény Megyó egy beszédet nem bírt felolvasni (!sic, felolvasni!) hibátlanul rövid pályafutása alatt, aztán még meg is bukott, mint a sz*r.. komolyan.. jó, én értem, hogy akkor azért szavaztak Medgyessyre, hogy dögöljönmegazorbán, de szerintem az elmúlt időszak bebizonyította, hogy nem lehet így politizálni.. ha A-nál nincs jobb, akkor nem lehet csak azért B-t megválasztani, hogy A dögöljön meg.. a politika nem focimeccs, mert kicsit nagyobb a tétje.

Orbán nem hibátlan, de legalább egy épkézláb és komoly ember (nem őrült, van esze, stb. .. jó, az irigység is játszik, dehát istenem).. jó, egomán, nárcisztikus, de amíg nincs más vele összemérhető? Én nem is értem, hogy Gyurcsány hogy gondolta, hogy végighazudja a választásokat, aztán büntetlenül kormányozhat.. azt meg duplán nem értem, hogy léteznek olyan bal oldali elemzők, akik egyszerűen elfelejtették, mit művelt.. komolyan, mintha amnéziájuk lenne.

nem nemsiker_s 2010.02.08. 22:01:43

Jól teszi, Viki hogy nem vitázik.
A cucclibek, miután 8 év alatt szétb..ták az ország gaazdaságát, most Orbánt próbálják meg rávenni, hogy köntörfalazzon, hogy aztán szaván lehessen fogni, mert a nincsből (ami a szocik miatt nincs) nem tud osztani.
Ezekkel ne is vitázzon.
Tulajdonképpen nincs is miről.

OK ne legyen bosszúkormányzás, de legyen keményen számonkérő.

changebug (törölt) 2010.02.08. 22:05:41

Nézzük csak (gugli),

- Orbán 47 éves lesz, jogász, egyszer volt miniszterelnök és 2 vesztett választás van mögötte
- Mesterházy 36 múlt, közgazdász, azt más semmi.

Szerintetek kinek van veszteni valója? csak Orbánnak, hát persze, hogy dugják mint a lopott biciklit.
Nem mos az le senkit. csak csukott szemmel várja, hogy lecsorogjanak a napok és amennyire lehet észrevétlen maradjon a média előtt, leszámítva a választási "hegyibeszédeket".
Az ő szemszögéből nézve igaza van. Még egy buktát nem él túl.

soproni1 2010.02.08. 22:12:28

A mostani fidesz imádók 4 év múlva megint mszp-imádók lesznek, ez tragikus . Esküszöm, már nem tudom követni a barátaimon, rokonaimon sem a tegnap még cigány, ma már polgár, tegnap még komcsi, ma már szemét tőkés, tegnap panelproli, ma meg szegény kisember világnézet váltást. Vélhetően szakmai, magánéleti kudarcok, sikerek változtatják mindig inverzé a gondolkodás módjukat. Az a baj, hogy sosem tudom eltalálni, hogy kinél kit kell szidnom.

Bmw 2010.02.08. 22:15:08

Tudjuk, Orbán úr soha nem hazudik, és ha mégis akkor jönnek az ügyvédek oszt jó napot. Nem szabadna a parlamentbe olyan embert beengedni aki az elmúlt 20évben politikus volt.

nem nemsiker_s 2010.02.08. 22:20:58

Ki a f..sz találta ki hogy Zorbán hataloméhes ?
Ok biztosan célja a kormányzás, (azért politikus, és a saját tábora ezt el is várja tőle), de csak azért, mert szerintem úgy érzi, jobban tudná csinálni, mint ezek a pancserok.

Nálam egy olyan fazon, aki beül egy személyautóba, és kimegy a haverokkal egy szomszédos országba teremlabdarugó kupára, teljesen rendben van.
De a szocik politikusai teljesen félreértelmezik a saját szerepüket.
Igazi arisztokratának képzelik magukat. Látvány kampány, látvány politika, látvány kormányzás, tartalom nélkül.

soproni1 2010.02.08. 22:27:38

"Nálam egy olyan fazon, aki beül egy személyautóba, és kimegy a haverokkal egy szomszédos országba teremlabdarugó kupára"

Ha munkanélküli lennék, én is ezzel foglalkoznék, de van, akinek dolgozni is kell. Azért régen a kihelyezett kormány wellness üléseken kevés apáca volt jelen. Ezt nem, mint elitélendőt mondom, mert én is ezt csinálnám . Akkor Orbánt utáltuk, most a Gyurcsányt. Vetésforgó...

gyurcsány fetisiszta 2010.02.08. 22:59:56

uram atyám mennyi fasz van itt.

Kívánok nektek még négy év szoci kormányzást

Majd ha már a románok is euroval fizetnek nálunk és tomegesen visznek at minket inasnak akkor is majd jóizuen emlékezzetek, hogy GYF felmosta a padlot OV-al.

lujo22 2010.02.09. 00:33:18

ez a cikk pont idevág:
Tölgyessy: híján vagyunk az őszinte szónak
www.mr1-kossuth.hu/hirek/valasztas2010-100204/tolgyessy-hianyzik-az-oszinte-beszed.html

csak GyF-nek volt egy őszintségi rohama, míg OV-nak nem
de majd eljön az igazság pillanata, meg a felvilágosodásé

iMan 2010.02.09. 12:06:56

Ne bántsátok Gyurcsány Ferencet! Ő a magyarok nagy megváltója! Nélküle az MSZP még mindig egyben lenne...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.09. 14:00:30

@VRbagoly: "Orbán nem hibátlan, de legalább egy épkézláb és komoly ember (nem őrült, van esze, stb. .. jó, az irigység is játszik, dehát istenem).. jó, egomán, nárcisztikus, de amíg nincs más vele összemérhető?"

Gyurcsány egy ripacs, de hogy ne lenne összemérhető Orbánnal? Ne lenne esze? Ne dőlj be Tömjén Zsótiék karaktergyolkosságának...

"Én nem is értem, hogy Gyurcsány hogy gondolta, hogy végighazudja a választásokat, aztán büntetlenül kormányozhat.. "

Pontosan úgy, ahogy Orbán gondolta. Ugyanis ne felejtsük már el, hogy 2006-ban Orbán igérgetettt nagyobbakat, hazudott nagyobbakat, csak ezt már elfelejtette mindenki, mert nem ő nyert.

dukeekud 2010.02.09. 21:39:29

" Ne bántsátok Gyurcsány Ferencet! Ő a magyarok nagy megváltója! Nélküle az MSZP még mindig egyben lenne..."

Akar hogy is nezzuk,tenyleg egy Gyurcsany kellett ahoz,hogy az emberek raebredjenek,hova tart az orszag.Hogy mi tortenik,akkor ha az emberek nem torodnek a sajat orszagukkal,nem valalnak feleloseget az eletukert,hanem mindenki csak eli egymastol fuggetlenul a kis onzo eletet.Nem orszag ez,nem egy nemzet,csak egyhelyen elo,egymastol fuggetlen tiz millio ember.
Es ez vezetett ide.Az orszag mar reg a szakadek fele tartott,a Gyurcsany mar csak belelokte.Es ha ezek utan sem lesz osszefogas,nem lesz egyseges nemzet,akkor ujra ez fog tortenni,fuggetlenul ki van a kormanyon.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása