BLOG

Hát ez nem jött be...

írta: turner ; 2010.02.04. 08:00

Előre borítékolható volt, hogy a két nagy párt legelőször a nyugdíjasok kegyeit fogja keresni. Ez így is lett, ami nem is csoda, hisz 3,5 millió szavazóról van szó.

Talán a legdurvább -morbidabb- ígéretet Mesterházy tette a 75 ezer forintos temetési segéllyel, amit még akkor is zokon vettem volna, ha nyugdíjas lettem volna... Egyrészt talán koporsóra sem elég, másrészt véleményem szerint a népesség rohamos fogyásának kellene megálljt parancsolni, a szülést -munkával párban- ösztönözni, nem aprópénzt szórni az elkaparáshoz...

Úgy látszik azonban, hogy az MSZP a csillagokat is lehozhatja az égről a nyugdíjasokat már semmi nem hatja meg (ezen nem is kell csodálkozni, hisz évekig mézesmadzagként húzták orruk előtt a 13. havi nyugdíjat és bizony minden nyugdíjas észrevette, hogy az élet kurvára drágább lett 8 év alatt). A Századvég közvélemény-kutatása szerint a nyugdíjasok 16 százaléka hisz az MSZP ígéreteinek, míg a Fidesznek közel a duplája: 30 százalék.

Foghíjas lelátó...

Ez már eleve óriási bukta, de ennél sokkal nagyobb zakó az, hogy a szokásos MSZP taktika ("a Fidesz tönkreteszi, kinyírja, felszántja, majd besózza a nyugdíjasokat") ezúttal a legkevésbé sem nevezhető hatásosnak. Az ős MSZP-s szavazók 52 százaléka szerint a Fidesz fikázása csupán kommunikációs fogás, és mindössze 12 százaléka dőlt be száz százalékig a szociknak. Szintén a megrögzött szoci szavazó nyugdíjasok közül került ki az a 36 százalék, aki egyáltalán nem hisz saját pártjának...

Persze egyetlen közvéleménykutatás sem vehető készpénznek, de elég ha az ember saját környezetében kicsit körülszimatol. Míg 2006-ban (főleg 2002-ben) a nyugdíjasok hatalmas hányada úgy rajongott a szocikért, mint a kis csitrik a kilencvenes években a SájGájsz-ért, addig ma ez a réteg szinte teljesen eltűnt...

Egy szó, mint száz ismét öngólt rúgtak Mesterházyék. Nem először, szerintem nem is utoljára...

(inforadio.hu nyomán; fotó: index.hu)


Ajánlott olvasmány: Erős hallucinogén kábítószereket kezdett szedni a Magyar Szocialista Párt teljes vezetése


1 hozzászólás : kampány mszp mesterházy

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr311728391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Higany 2010.02.10. 19:48:46

Ezt megerősíthetem, MSZP törzsszavazó nagyanyó sem hisz már el semmit nekik és nem fog rájuk szavazni :)

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása