BLOG

A nap meglepetése...

írta: turner ; 2009.10.08. 08:01 · 1 trackback

Hogy ilyen hírt leközöl az Index (illetve a hirado.hu): 

 





Úgy látszik romák közt is van rasszista (kinek volt ez meglepetés?). Szegény egyetemista srác szerintem nem tudta merre jár. Amíg Budapesten laktam semmi pénzért nem tettem volna be a lábam arra a környékre. Aki ismerős a nyóckerben tudja, hogy testőrök, rendőrök nélkül nem igazán jó arra mászkálni. Még akkor sem, ha mindössze 3(!) utcányira, a Víg utcában van a rendőrkapitányság. 

Sajnos a srác bement oda. Ez volt a legnagyobb bűne. Ugyanis emiatt 15-en(!) vették körbe és kezdték ütlegelni. Még szerencse, hogy be tudott menekülni a főiskola kollégiumába, ahova már nem követték.

Másik szerencse, -bár ez rossz szó- hogy az egész VIII. kerület be van kamerázva (vajon miért) így azonosítani tudták a rendőrök számára már amúgysem ismeretlen támadókat. Persze nem mind a 15-öt, csak a csapat egyharmadát kerítették kézre, de ők öten előzetesben várják sorsukat, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt. Másnéven ez "rasszista" bűncselekmény.

Idén ez az ötödik ilyen bűnügy, de az első, hogy nem kisebbséget támadtak meg -írja az Index. 

Csakhogy. Ezek kurvára száraz és hivatalos adatok. Elhiszi bárki, hogy bodzaszedő tezsvíreink idén először támadtak kifejezetten rasszista indíttatásból magyar emberre? Ugye nem... 

A Józsefváros véleményem szerint a legrasszistább terület az egész országban. Egyáltalán nem lepett meg maga a hír. Igenis vannak olyan utcák, ahova jó, ha nem megy be magyar ember. Vannak olyan utcák, ahol kábítószer és fegyverkereskedők tanyáznak (higgyétek el, tapasztalat). Kőkemény "Chicago" Budapest szívében...


17 hozzászólás : krimi bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr591435603

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?" 2009.10.09. 16:47:50

A gyűlöletkeltés semmire sem megoldás. Az agresszió agressziót szül, és ennek szinte mindig ártatlanok isszák meg a levét: Romák vertek meg szeptember 30-án egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában, tudta meg az MTV H...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veronikamama 2009.10.08. 08:31:31

Pár éve jártam arra, fogalmam sem volt hová tévedtem, mindenhonnan mint a varjak jöttek elő az etnikum kihizott egyedei, alig vártam, hogy az utca végére kerüljek, pedig fényes nappal volt.
Teljesen elfoglalták a nyóckert, elképesztő állapotokat teremtettek.
Bizony nem tanácsos fehérembernek egyedül bemerészkedni még nappal sem.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.10.08. 11:48:49

Nyóckerben' kétféle népcsoport lakozik. Az egyik faji illetőségű. a másik vallási. Nem, nem a kínaiakra és a muszlimokra gondoltam. Aki tudja a megfejtést, küldjön nekem e-mailt "sávále romále - sábesz dekni" témával, és Győzike koncertjegyet kap ajándékba a nyóckeri' kúltúrális központba.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.10.08. 11:50:41

Jah igen, az alatta lévő cikk megvan? Hogy Kanada lassan újra vízumot vezetne be, mert annyi magyar vándorolt ki hozzájuk, menedékjogért esedezve? Hát magyar az biztos nem. Kurva anyjukat, ilyenkor persze az ország ég. Aztán majd megint előjön a "Magyar, ne lopj!" tábla.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.10.08. 22:50:44

@Veronikamama: Így van. Vigyázni kell...
@Szekuriti Blogger: LoL :DD
Azt a cikket nem is olvastam...

Weiß Api 2009.10.09. 15:53:50

Üdv!

A blogbejegyzés azért tele van a valóságot totálisan mellőző túlzásokkal és tévinformációkkal. Mit keresett főiskolai hallgató a Tavaszmező utcában? Például azt, hogy ott van több épülete a BMF-nek. De ha nem oda járt, akkor is járhatott arra, ugyanis rengeteg fiatal (hallgató vagy már végzett) költözik Józsefvárosba, mert elérhető árú, központban lévő, és fővárosi viszonylatban alapvetően nem rossz hely (szeretem, amikor kültelki lakótelepekről nyóckereznek). Én pl. 12-13 éve ott lakom, szóval én nem Budáról akarom kitalálni, milyen a Nyócker (mint ahogy pl. a blogbejegyzést író és a vele egyetértő kommentelők potenciálisan tették). Abban a házban, ahol most lakom, és ahol előzőleg laktam, több diplomás fiatal lakik. Ez a környező házakra is jellemző - nem mindenki sznob ugyanis.

A szóban forgó esetet maximálisan elítélem, és helyeslem, ha az elkövetők megkapják a büntetésüket. Azonban nyóckeres lakosként el kell mondanom, hogy ez egy kirívó eset, ilyen nem fordul elő napi szinten arrafelé. Ha gyakran előfordulna, nyilván nem laknék ott ennyi ideje. Mielőtt valaki kitalálná, hogy holmi liberáncs ideológia beszél belőlem, leszögezném, hogy maximálisan elutasítom a szadesz-féle álliberalizmust. Azonban lássunk tisztán: Józsefváros nem az, mint ami sok ember fejében él - ne egy-egy elszigetelt (amúgy sajnálatos) eseményből ítéljük meg, amihez hasonló más kerületekben is előfordul.

Persze aki nem akar, (Veronikamama stb-stb.) az ne menjen be Józsefvárosba, ignorálja a sok világszínvonalú szecessziós épületet, a jellegzetes józsefvárosi vendéglátóhelyeket, ignorálja a Nagykörutat, ignorálja a Nemzeti Múzeumot, meg mindent, ami ott található.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.09. 16:13:11

Én olvastam a Kanadás cikket is, és igazán kiadhatna a magyar külügy valami nyilatkozatot, vagy mondhatnák Kanadának, hogy ne az átlag magyarokat szívassák, mert nem ők ilyenek. De egyébként akár EU szinten is mehetne ez a dolog, mert Európában mindenhol gond van a cigókkal.

A Tavaszmező utcai eset sajnos tényleg nem egyedi, és sajnos nem is korlátozódik a VIII. kerületre. Szerintem a pesti oldal nagy része már veszélyesnek mondható éjjel, s egyes területek úgy látszik, már nappal is.

Megfordul az ember fejében, hogy mit tehet. Ha a rendőrségtől párszáz méterre sincs biztonságban fényes nappal, akkor mit csináljon a rendőrségtől km-ekre éjszaka? Félelmetes. És ha nincs ott a kolesz, akkor azt a 20 centis kést megmártja a BMF-es srácban a cigány? Elég valószínű. Nem hobbiból tartanak ezek maguknál kést. Hát ezentúl én sem hobbiból fogok gázpisztollyal járni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.09. 16:45:14

@Weiß Api: Csak csatlakozni tudok. A feleségem a nyóckerben nőtt fel (Szigony utca) diplomás szülő diplomás gyerekeként, az apósom csak azért költözött el onnan, mert anyósom halála után túl sok volt neki egyedül a három szoba, és kisebbre váltott.

Rendszeresen kísértem őt haza éjszak, bulik után, amikor még csak együtt jártunk, és mentem onnan haza egyedül. Érdekes módon soha semmi problémám nem akadt, a párom is nyugodtan járkált egyedül mindenhova (fiatal lányként). Szóval tény, hogy van egy-két lepukkant utca, de a nyócker messze nem Harlem...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.10.10. 22:18:28

Örülök, hogy nektek csupa jó emléketek van a nyóckerről (nekem édesapám dolgozott a Német utcában hosszú-hosszú évekig), sajnos én nem így vagyok ezzel. Én sem kitalálom a dolgokat, szigorúan tapasztalat alapján írok (még a feltételezés is kikérem magamnak).
Nekem például akartak már fegyvert, kábítószert eladni a VIII-ban.
Egyszer ki is rabolt 3 nyolcadik kerületi suhanc, onnan tudom, h azok voltak, mert miután feljelentettem őket, 10 percen belül el is kapták a rendőrök mind a 3-at.
Összegezve: nem véletlenül vannak előítéletek a VIII. kerülettel szemben

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.14. 10:04:04

@Weiß Api:
@Fedor:

persze... érdekes, hogy a nagyfuvaros utcába nem költöznek a rendőrök, ha ott kapnak szolgálati lakást.

a magdolna negyed bűnügyi statisztikája nem támasztják alá az elmondásaitokat...

ha valaki a nyóckerről (VIII. kerületről) beszél, nem a körútra, és a nemzeti múzeumra gondol, szóval nem kell picsáskodni. ha a budai sznobokról beszélsz, akkor gondolkozz el egy kicsit, mert békás nem éppen egy álom hely...

ha olyan laza ott az élet, akkor miért van olyan jó híre józsefvárosnak?

mikor laktatok ott? mert régen nem volt ennyire durva a helyzet. pl. amikor józsef utcában striheltek a kurvák, akkor az ottani futtatók rendet tartottak a környéken, és ebből nem is volt gond. de azóta ez megváltozott... most is arra felé laktok?

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.14. 10:05:56

jaj, elfelejtettem:
hogy ne a levegőbe mondjam a hülyeségeimet, a blogon találtok pár érdekességet:
www.hovan.blogspot.com

az említett statisztika pedig itt megtekinthető:
www.rev8.hu/csatolmanyok/jogidokok/jogidokok_11.pdf

ez 2005-2006-os statisztika.

Weiß Api 2009.10.16. 09:44:32

@turner:

Nemcsak "emlékeim" vannak Józsefvárosról, hanem konkrétan ott lakom. Napi tapasztalataim vannak. Pedig nem vagyok otthonülő fajta, a kerületben is rengeteget mászkálok, mindenféle napszakban.

Érdekes módon nekem még soha, senki nem akart se drogot, se fegyvert eladni Józsefvárosban (előbbit viszont Győr belvárosában pl. teljesen kéretlenül igen a '90-es években). Mondjuk azt ehhez hozzátenném, hogy nem is kerestem ilyen lehetőségeket. :-D Aki viszont keresi, az máshol valószínűleg nagyobb eséllyel találna (nem mondok tippeket, az ilyesmiben érintettek úgyis tudják).

Weiß Api 2009.10.16. 11:03:29

:

"ha valaki a nyóckerről (VIII. kerületről) beszél, nem a körútra, és a nemzeti múzeumra gondol, szóval nem kell picsáskodni."

Szerintem nektek nem kéne ezzel a picsáskodó szöveggel jönni, hogy "nem szabad betenni a lábunkat a Nyóckerbe". Ez dezinformációkra alapozott gyávaság. Mint említettem, hogy én sem a Palotanegyed Bel-Budánál drágább részeiről akarom megmondani a frankót Józsefvárosról, hanem a Körúton kívüli részről.

"ha olyan laza ott az élet, akkor miért van olyan jó híre józsefvárosnak? "

Elsősorban olyan, a médiában dolgozó sznobok miatt, akik talán életükben nem voltak Józsefvárosban (vagy ha igen, akkor nem tudták, hogy ott vannak), de budai íróasztaloktól megmagyarázzák, hogy olyan Józsefváros, amilyennek ők mondják, és punktum. Másodsorban pedig az olyan tudatlan sznobok miatt, akik ezt a prekoncepciót szájról szájra adják tovább, többek között ilyen blogok formájában.

"mikor laktatok ott? mert régen nem volt ennyire durva a helyzet. pl. amikor józsef utcában striheltek a kurvák, akkor az ottani futtatók rendet tartottak a környéken, és ebből nem is volt gond. de azóta ez megváltozott... most is arra felé laktok? "

A József utca konkrétan látszik a jelenlegi erkélyemről és az előzőről is látszott. Napi szinten fordulok meg ott, illetve most "csak" hetente többször, mert nem Bp-n dolgozom.

Láttam az "előtte" és "utána" állapotot is. Aki képben van, tudja, miről beszélek: 1999. szeptember 1-ről. Addig valóban a nagy utcai jelenlét miatt volt alacsony a máshol gyakoribb bűncselekmények száma, azután viszont a térfigyelő rendszer és a jogszabályok szigorítása miatt.

Előtte és utána is kirívó volt az olyan balhé, mint amiről beszélünk. Ezzel nem a konkrét esetet kívánom elbagatellizálni, csak azt a szikár tényt közlöm, hogy az ilyesmi Józsefvárosban nem mindennapos esemény. Azt külön kiemelném, hogy a megtámadott srác ügyes volt, le a kalappal előtte (ezzel szemben rossz nézni azokat a neten terjesztett - nem józsefvárosi - eseteket, amikor a támadott még csak meg sem próbál védekezni, értsd: nem ellentámadásról beszélek, hanem pl. kar védekező tartásáról).

"ha a budai sznobokról beszélsz, akkor gondolkozz el egy kicsit, mert békás nem éppen egy álom hely..."

Így van. Tudod, ki költözne oda Józsefvárosból...?! :-D

Joe84 2009.10.17. 01:14:05

"Szegény egyetemista srác szerintem nem tudta merre jár."

De tudta, mivel oda jár iskolába. Még csak azt sem lehet mondani, hogy betévedt véletlenül a gettóba.
Sajnos a BMF hallgatóinak minden nap be kell menniük ebbe az utcába.
Talán meg kéne fegyelmezni a cigányokat, ja azt nem lehet, mert Budapest a liberális város.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.10.17. 04:50:38

@Weiß Api:
"Másodsorban pedig az olyan tudatlan sznobok miatt, akik ezt a prekoncepciót szájról szájra adják tovább, többek között ilyen blogok formájában."
Tudatlan? Sznob? Hát elmész te a... Már ne is haragudj... Amint írtam én sem a kisujjamból szoptam ki a dolgokat. Irigylem a pozitív tapasztalataidat, nekem nem azok vannak.
Sznob? 3 műszakban dolgozó melós vagyok éhbérért haver :D Ezt -finoman szólva- benézted...

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.19. 09:56:54

@Weiß Api:
kezd olyan érzésem lenni, hogy elbeszélünk egymás mellett...

"Ez dezinformációkra alapozott gyávaság."
sajnos van információm, és tapasztalatom is arról, hogy a józsefváros (egyes részei!) nem egy biztonságos hely.
ha valaki helybéli (ismerik, látják az arcát), azt nem akkora gyakorisággal baszogatják (már ha baszogatják). nem tartom kizártnak, hogy emiatt nincs olyan rossz benyomásod, mintha új arcként mennél be a környékre. arról nem is beszélve, hogy te már régóta ott élsz, és hozzászoktál az ottani millőhöz. egy kívülálló számára nem tűnik olyannak a környék, mint neked.

"Másodsorban pedig az olyan tudatlan sznobok miatt, akik ezt a prekoncepciót szájról szájra adják tovább, többek között ilyen blogok formájában."
ha jól veszem ki a szavaidból, akkor a józsefváros, egy tök nyugalmas környék, vagy legalábbis nem nagyobb a bűnözésiráta, mint bárhol máshol a kerületben. ezt azért talán ne akard nekem bemesélni... :)
abban egyetértek, hogy a szélsőséges esetek (mint pl. fegyvert adnak el neked az utcán, fényes nappal), nem minden naposak. de azok a bűnesetek, amik nem hírértékűek (lopások, rablások, verések stb.) nagyobb arányban fordul elő, mint máshol. pl.: ha valaki bemegy a népszínház utcába nagyobb eséllyel kötnek bele, és húzzák le, mint pl. a váci úton.
szerintem a statisztikáknak valamelyest lehet hinni, de ha ezt nem fogadjuk el, akkor elég, ha az ember a tapasztalataira hagyatkozik. vagy a megbízható ismerősök beszámolóira (akik laktak is a 8.-kerületben).
és ha már említetted a térfigyelő rendszereket, akkor szerintem egyet értesz abban, hogy nem véletlenül a 8.-kerületben kezdték ezt el kiépíteni.
akik az íróasztal mellől magyaráznak, azok valóban, egy igazi gettót vizionálnak, de akik valamennyire is ismerik pestet, tudhatják, hogy nem az egész 8.-ker. gáz hely, de azért vannak olyan részek, amit jobb elkerülni. jól mondom?

a jól megmondó "budai sznobokról" pedig annyit, hogy én újpesten lakok, és csak bkv-vel utazok. este is, sokat. nem burokban élek, és soha nem értem burokban.

tisztelettel, minden harag nélkül,
D

Weiß Api 2009.10.26. 11:40:20

:

"ha valaki helybéli (ismerik, látják az arcát), azt nem akkora gyakorisággal baszogatják (már ha baszogatják)"

Azt, hogy ki helybeli, kb. a lakóhelyed melletti egy-két házig tudják, akik látásból ismernek, de lehet, hogy egyes lakók a saját házadon belül sem ismernek. Kis kerület, de azért nem olyan, mint egy falu, ahol mindenki mindenkit ismer, bár azt hozzá kell tenni, hogy talán nem annyira végletes az emberek ilyen elszigeteltsége a másiktól, mint Bp. más részein. Józsefvárosban még szokás köszönni a másik embernek a lépcsőházban, míg máshol egyesek furcsán néznek ilyenkor.

"ha jól veszem ki a szavaidból, akkor a józsefváros, egy tök nyugalmas környék"

Budapesti viszonylatban az. Vicc nélkül. Miért laknék ott a második általam kiválasztott lakásban, ha nem így lenne? Szerintetek folyamatos verekedés, lövöldözés, balhé van az utcákon, mint amikor B-kategóriás filmekben mutatják Bronxot?

"ha valaki bemegy a népszínház utcába nagyobb eséllyel kötnek bele, és húzzák le, mint pl. a váci úton."

Ez baromság. Eleve az a legvalószínűbb, hogy egyikben sem fognak belekötni. Bp. az utóbbi évek romló közbiztonsága ellenére nem rossz közbiztonságú nagyváros világviszonylatban. Sőt... (Bp-n inkább más bajok vannak, pl. Demszky és csapata.) Amúgy pedig nem értem ezt a Népszínház utca-démonizálást. Miért pont a Népszínház utca? Ott aztán tényleg marginális a valószínűsége, hogy valakibe belekössenek. Ha már kevésbé jó hely, akkor miért nem a Diószeghy, ahová én sem költöznék...? Nem mellesleg a Népszínház utca pont Bp. egyik legszebb utcája, sokkal barátságosabb, emberközelibb, mint a pozitív példaként említett Váci út. Attól, hogy 2009-ben a Népszínház utcában csóróbb, a Kádár-rendszer és az utóbbi 7 év által kizsigerelt emberek mászkálnak többnyire, a Váci út környéke pedig megtelt trendi irodistákkal, juppikkal és juppinákkal, még nem mondanám, hogy az egykori polgári negyedet ettől megelőzte az egykori ipari negyed. Sőt... A mai jelenségektől eltekintve alapjaiban mindkettő maradt az, ami a XX. század elején volt. A trendivé lett XIII. kerületről pedig köztudott, hogy pl. autófeltörések számában eléggé az élmézőnyben van.

Ha megtehetném, hogy a jelenleginél drágább lakásba költözzek, akkor az valószínűleg egy 3-4 szobás Népszínház utcai saroklakás lenne. Ehhez képest a pozitív példa Bp-n belül finoman szólva nem a Váci útnál kezdődik, hanem mondjuk a Kis-Svábhegynél...

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.27. 10:24:08

@Weiß Api:

Ó jaj, mondom, hogy elbeszélünk egymás mellett...

"Szerintetek folyamatos verekedés, lövöldözés, balhé van az utcákon, mint amikor B-kategóriás filmekben mutatják Bronxot?"
Könyörgöm, én nem mondtam ilyet. Pont az előző kommentben írtam, hogy nem a szélsőséges esetek jellemzőek a környékre. hanem a mindennapos, de bántó, és félelemkeltő (hopp!) esetek a gyakoribbak.
valóban, a diószeghy elég cink hely, én is nem egyszer jártam arra. ha a rendőr ott kap szolgálati lakást, nem költözik be, és szerintem ez mindent elárul...

azért mondtam a váci utat, mert az nem kifejezettenn egy elit környék, mondhatnám, egy átlagos utca. ezért hoztam fel példának.

és valóban, a 8. kerületben rengeteg gyönyörű épület van. én személy szerint nagyon sajánlom, hogy hagyják így lerohadni a házakat. és hülye, újépítésű lakóparkokat húznak fel a helyére.

és a népszínház utcát nem demonizálja senki. csak elmondják az emberek, hogy milyen érzésük van a hellyel kapcsolatban. ezzel nem tudsz mit csinálni. lehet, hogy te nem ütközöl meg rajta, de az emberek igen nagy arányban mondják azt, hogy elkerülnék azt a helyet. és szerintem nem véltetlenül.

csak hogy értsd (majd lassan írom :D ), én NEM azt mondom, hogy a 8. kerület úgy, ahogy van egy fertő hely, ahol minden percben lelőnek egy embert, eladnak egy gramm hernyót, és nem másodpercenként szúrnak valakit vesén. én azt mondom, hogy a 8. kerületnek vannak balhés helyei (mint pl. a diószeghy utca), és vannak átmeneti részek, mint pl. a népszínház utca. természetesen itt sem az egész népszínház utácát kell érteni, hanem azokat a helyeket, ahol az olyan emberek(?) élnek, akik veszélyt jelenthetnek a járókelőkre.

ennél cizelláltabban nem tudom leírni.
az egész kommentelés kezdetén csak arra akartam rávilágítani, hogy vannak a 8. kerületnek olyan részei, ahol közbiztonság a béka segge alatt van. ennyi. nem akartam az egész 8. kerületet lehúzni.

amúgy te is általnosítasz, kis hamis (csak úgy, fábry-san) :)
a trendi 13. kerület rohadtul nem trendi. angyalföld nem egy jó hely... amire te gondolsz, az újlipótváros, és egy-két lakópark angyalföldön (amit most építettek fel nem régen).

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása