BLOG

Farkast kiáltó romák...

írta: turner ; 2009.05.28. 08:40

Mortimer és a pécsi kézigránátos támadás után ismét hamisan kiált rasszizmust az OCÖ. Rögtön két bűncselekményről derült ki, hogy az előzetes állítással ellentétben szó sem volt rasszista indítékról.

Abádszalók

Egy besurranó támadó sebesített meg egy huszonéves házaspárt valószínűleg egy borotvával. A támadót a nagypapa terítette le, koponyatörést és lágyéksérülést okozva a besurranónak -ha a hírek igazak.

Szőcsi Lajos, az Országos Cigány Önkormányzat konfliktuskezelő(!) bizottságának külsős tagja sietve leszögezte, hogy a rasszista indítékú gyilkossági kísérletet feltehetőleg egy Gárdista követte el. 

Így kell uszítani magyar és roma embert egymás ellen. Szőcsi úr született konfliktuskezelő. A rendőrség ugyanis a rendelkezésre álló adatok alapján kizárta a rasszista indítékot, a Magyar Gárda pedig közölte, hogy az elkövető nem tagja a szervezetnek. De ez még semmi: Kolompár Orbán összefüggést is vélt látni az eddigi, romákat ért támadások és az abádszalóki eset között. Ezt maga Draskovics cáfolta. Mint kiderült a támadó az ellene elkövetett betöréses lopás miatt akart bosszút állni.

A tatárszentgyörgyi tűz

Az eset pitiáner és egyben gyomorforgató. Miután orvul lelőttek egy apát és annak 5 éves fiát, miután egy ház leégett, -egy fűtőberendezés miatt- a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese, az 5 millió 6 százezret érő házát 28 millióra bebiztosította, majd menten fel is gyújtotta (vagy gyújtatta), a busás haszon reményében. Természetesen itt is rögtön a rasszista indíték jött szóba, hisz Tatárszentgyörgyről és annak egyik kisebbségi vezetőjéről van szó. A rendőrség azonban furcsállotta, hogy valaki kívülről hogyan locsolhatta tele égésgyorsítóval belül a házat bezárt nyílászárókon keresztül. Amatőr munka mondhatom.

Veszélyes dolog farkast kiáltani. Egyrészről tovább mélyíti az árkot romák és magyarok, között, másrészről ha ne adj isten tényleg rasszista indíték miatt követnek el bűncselekményt romák ellen, azt senki nem fogja már elhinni...

Update: Elfogták a tatárszentgyörgyi gyilkosokat? - Farkast kiáltó romák II.


5 hozzászólás : krimi pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr821148246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luucy 2009.05.28. 15:37:46

Ááááá. Ne is idegesítsetek már :D

molaris 2009.05.28. 16:41:14

És mi lesz még itt, ha hazatér Lakinger Béla, az abádszalóki hős, az Ő zsebcirkálóján?::))

2009.05.29. 00:53:29

hát ez nem volt szép...

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása