BLOG

Egy hét (tragi)komédia - videós összefoglaló

írta: turner ; 2009.03.28. 06:27

Egy hete politikai bohózat játszódik az országban. Gyurcsány két hetet adott, hogy az MSZP és az SZDSZ (talán az MDF is) új miniszterelnököt találjon (naná, hogy ők és nem mi a választók). Íme egy összefoglaló az első hét eseményeiről:
 



Március 21. szombat

Az MSZP tisztújító kongresszusán sokak meglepetésére Gyurcsány Ferenc bejelenti, hogy kész lemondani a miniszterelnökségről. A hatékonyabb válságkezeléssel és a sikeres -röhögnöm kell- 2010-es választással magyarázza döntését.


Mindezt azonban csak akkor vehetjük biztosra, ha a parlamentnek, illetve az MSZP-SZDSZ tengelynek sikerül megegyeznie az új miniszterelnök személyében (fontos részlet!). A pártelnöki székről azonban nem mond le, sőt, minden eddiginél jobban bele kíván folyni a pártpolitikába, hogy a jobb oldalt megszorongassa. Gyurcsány a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményével kíván élni, (ezzel törvényes keretek között kikerüli a köztársasági elnököt és a választókat) tehát az általa vezetett párt saját maga ellen nyújt be bizalmatlansági indítványt.

Bokros Lajos, szinte azonnal felajánlkozott kormányfőnek.

 




Március 22. vasárnap

A hír nem igazán rengette meg a világot, bővebben csak a New York Times foglalkozott a témával, de szerintük az egész csak trükk.

Gyurcsány elmondása szerint "rendkívül csodálkozna ha Bokros Lajos miniszterelnök lenne Magyarországon".

Az MSZP április 14-re tervezi a nagy kormányváltást.

 




Március 23. hétfő

A piac a kezdeti idegesség után hamar megnyugodott. A forint szinte meg sem mozdult, a BUX még erősödött is. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők kétharmada előrehozott választást szeretne. Az ERM-II árfolyamrendszerbe lépés kilátástalan, Euró legkorábban 2015-2016-ra lehet. Londoni elemzők szerint Gyurcsány távozása egyáltalán nem baj, hisz "egyértelmű, hogy nem tudta kezelni a válságot".

A Magyar Nemzeti Bank változatlanul 9,5%-on hagyta az alapkamatot. A testület azonban 1 százalékpontos emelést is fontolóra vett.

Az SZDSZ 3 napot adott Gyurcsánynak számukra is elfogadható, új miniszterelnök megnevezésére (ma már tudjuk, hogy ez csak nagyotmondás volt).

 

 

Délután az MSZP három névvel állt elő, Glatz Ferenccel, Mészáros Tamással és Surányi Györggyel.

(Mindeközben Csehországban a kormány nem ment át a bizalmatlansági indítvány megszavazásán, nyáron előrehozott választások lesznek.)

 




Március 24. kedd

Dávid Ibolya kizárta a koalíciót az MSZP-vel, azonban hajlandó egy új kormány válságkezelő intézkedéseit támogatni, ha azok az MDF elképzeléseivel megegyeznek.

A Fidesz alapvető álláspontja, hogy új kormány csak egy előrehozott válsztás útján jöhet létre.

Az MSZP újabb jelölttel áll elő. Vértes András a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, közgazdász, az MSZP tanácsadója.

 




Március 25. szerda

Az SZDSZ Surányi mellet teszi le a voksát. Surányi azonban az összes parlamenti párttal egyeztet. Orbán Viktor nem támogatja a közgazdászt, ahogy azt korábban is közölték, csak az előrehozott választást tudják elképzelni.

Megfelelő politikai és társadalmi támogatottság esetén vállalná a miniszterelnökséget -nyilatkozta Glatz Ferenc a Klub Rádiónak.

Az SZDSZ-nek sem Glatz, sem Vértes nem megfelelő jelölt. Eközben MSZP-s források megszellőztetik, hogy hiába alakíthatna Surányi szakértői kormányt, két vezető minisztériumot (gazdasági, miniszterelnöki) két párt politikus, Veres János és Kiss Péter irányítaná -gazdasági, nem csoda, jó nagy húsosfazék...

A Time magazin cikket közöl "Magyarország a következő Izland?" címmel.

Sólyom László előrehozott választásokat sürget. Az MTI-nek nyilatkozó köztársasági elnök elmondása szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal Magyarország egy évet elveszteget.


Gusztos már két hetet emleget... -no comment!

Már a kulcspozíciókról is egyeztet a két párt -korai volt az öröm, mint tudjuk :)

A Fidesz úgy tudja, Surányit nem vállalja -de jól tudták :)

 


 

Március 26. csütörtök

Vértes úgy gondolja Surányi elfogadja a jelölést -ő meg milyen rosszul gondolja :)

Kiderült: nem lesz előrehozott választás június 7-én így Sólyom László ki is tűzi a EP választás időpontját.

Az MSZP beleköt Sólyom Lászlóba, amiért beleavatkozik a pártpolitikába.

Surányi nem vállalja! Elmondása szerint csak akkor vállalta volna a tisztséget, ha minden párt támogatja -meg tudom érteni... Fodor erre reagálva, meghátrál:

 

Az MSZP most az országot kormányozza és nem kampányol -reagált Nyakó István az EP választások időpontjára (hát a jó édes felmenőid, István...)

Békesi szerint komoly ember nem vállalja a miniszterelnökséget, mivel egy év alatt nem lehet az ország problémáit kezelni...

A Fidesznél Orbán Viktor a miniszterelnök-jelölt az MSZP legújabb dobása pedig Patai Mihály, aki nem vállalja.

Felcsuti Péter sem vállalja. --> na ez már kezd kabarévá válni...

Ő vállalná, de őt nem keresték :)

 


 

Március 27. péntek

A Magyar Nemzet szerint Glatz és Bajnai is szóba jöhet...

A Magyar Hírlap szerint még Bokros is szóba kerülhet...

Már Herényi szerint is komikus a helyzet.

Új jelölt: Takács János...

Takács Jánost 8:3 arányban elutasította az SZDSZ....


Körülbelül itt tartunk most. A végén szándékosan címszavakban írtam, csak, hogy lássuk mennyire abszurd és -ahogy Herényi mondotta- komikus a helyzet. Az egész világon az összes elemző, bármilyen szakember aki ért egy kicsit a politikához, közgazdasághoz, előrehozott választásokért kiált. De ők nem. Nem és nem. Nem hajlandók lemondani a hatalomról. Méghogy Orbán hataloméhes? Bagoly mondja Feri....

 

Update:

Gyurcsánynak vége! Úgy tudjuk, hogy az elnökségi ülésen Gyurcsány Ferenc azt javasolta, hogy Gráf József vegye át a kormány és a párt vezetését is. Az elnökség most azon vitzázik, hogy jó megoldás-e, ha ugyanaz a személy vezeti a kormányt és a pártot. Szombat délután négy órára a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit - értesült szocialista forrásokból az MTI. (Index.hu)

Gyurcsány visszavonul...


szólj hozzá : gyurcsány tragikomédia

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr531030450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása