Schmitt Pál univerzális ember. Hiába köztársasági elnök, bizony nem tud kibújni a MOB elnökének szerepéből.

Történt ugyanis, hogy a szingapúri ifjúsági olimpián kifogást emelt az ellen, hogy a sportolók magukkal viszik nemzetük zászlaját a dobogóra. Nem is tökölt, szólt Jacques Rogge-nak, hogy intézkedjen:

"Beszélgettem Jacques Rogge-gal, és azt mondtam neki, meg kell hozni néhány fontos döntést, például, hogy a versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük, ezért ne vigyék magukkal az országuk zászlaját a dobogóra. A zászló már ott van a helyszínen és az akkreditációs kártyán, a himnusz is hallható, nem szabad eltúlozni a a rivalizálást."

Egyszerűen nem értem Schmitt Pál lelki világát. Üldögélt az emelvényen, miközben egy lelkes fiatal zászlót lengetett a dobogón, és azt gondolhatta: "Felháborító ez a lelkesedés! Minek ez a sok zászló? Fujj!"

Miért bántja ez a "nagy hazafit"?

"Az elkövetkező években minden eszközzel azon fogok dolgozni, hogy a magyarok büszkék lehessenek hazájukra, hogy visszaállítsuk végre a magyarság jó hírnevét - nemcsak a nagyvilágban, de saját magunk lelkében is. El fogjuk érni, közösen el fogjuk érni, hogy mindannyiunk számára felemelő érzés legyen magyarnak lenni! Azt az érzést szeretném újra és újra megtapasztalni, amit - ha megengednek egy sporthasonlatot - nagy versenyeken a lelátókon annyiszor éreztem. Ahol a nemzethez tartozás egy győzelem után olyan egyértelmű, az egymás nyakába borulás olyan kirobbanóan őszinte, mint a közösen kiáltott ria-ria-Hungária!" (Részlet Schmitt Pál beszédéből, melyet a beiktatási ünnepségen szónokolt).

Biztos most is annyira nagyon-nagyon "azt" érezte... Mellesleg a Magyar Köztársaság elnöke -függetlenül attól, hogy az olimpiai bizottság fejese volt- miért szól bele az ifjúsági olimpia részleteibe?