BLOG

"A börtön ablakába..."

írta: turner ; 2010.05.18. 06:40

Kurva szar napja lehetett H. Miklósnak (remélem tudjuk kiről van szó) péntek délután. Sokak számára meglepő módon a rendőrök néhány perccel mentelmi jogának lejárta után őrizetbe vették, s bilincsbe verve állították elő a Teve utcai székházba.

Mint kiderült a nyomozók titokban már figyelték Mikit, tartva szökésétől, így nem meglepő, hogy a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását (Pedig ő dalolt, csak dalolt 4-5 órán keresztül).

Na ez már kemény dió Májkinak. Képzeljük el, hogy péntek délelőtt még luxus körülmények közt zabáljuk a parizert, másnap reggel meg 4-5 (10-12) rabtársunkkal tesszük mindezt. Egyszer fent, egyszer lent.

Kis utánajárás után nagyjából képet kaphatunk, hogy hogyan telt Miklósunk első pár órája mentelmi jogának lejárta után...

Péntek délután, -mikor Miki a Parlamenti eskütételt nézte a TV-ben- már rághatta körmeit, vajon mikor kopogtatnak. Beindult a csengőfrász. Sokáig nem kellett paráznia, hisz amint megalakult az új Parlament a gazdaságiak már kopogtattak is az ajtón.

Mikit rendőrautóval -kötelezően- bilincsben vitték be a Teve utcai székházba, egy nem éppen kedves bájcsevelyre, mely el is húzódott több órán keresztül. Miki csak beszélt és beszélt reménykedve abban, hogy hajnalban már otthon feküdhet pihe-puha ágyában. Számítása nem jött be, hisz a rendőrök úgy gondolták, hogy jobb lesz neki a Gyorskocsi utcában, minimum 72 órán keresztül.

Fotó: Blikk

Amikor megérkezett, -némi adminisztráció után- áteshetett egy kőkemény motozáson. Itt minden olyan tárgyat elvehettek tőle, amit egy BV intézetben az ember nem tarthat magánál (mobil telefon, kulcs, pénz, stb...), majd egy mindent feltáró egészségügyi vizsgálaton eshetett át -enélkül ugyanis nem teheti be a lábát a zárkába.

Ennyi megaláztatás után H.-t bedobhatták egy többszemélyes cellába, (ahol akár 10 fő is csücsülhet), rablók, tolvajok, akár gyilkosok közé. 

Bizony nem fenékig tejfel odabent az élet. Egy főre (szigorúan papíron) 4 m2 szabad mozgástér kell, hogy jusson (azért ez a budai villák után kurva szar lehet). A zárkában közös WC van (kiváncsi vagyok meddig bírja visszatartani). Az intézmény biztosítja az ágyneműt (aki volt katona az tudja, hogy milyen jó is a lópokróc), ami éppen selyemből van...

Miki naponta egy órát jogosult a szabad levegőn gondolkodni azon, hogy hol baszta el ezt az egészet, s hetente kétszer zuhanyozhat (csak óvatosan!)...

Látogató fogadására (ügyészi engedély után) előzetes egyeztetés szerinti időpontban és időtartamban, havonta egy alkalommal kerülhet sor ellenőrzés és felügyelet mellett. Tehát ott ül egy bv-s tiszt és szó szerint kihallgatja, hogy mit beszél b. család. Szar ügy, tényleg szar...

Nem számít, hogy H. akar-e odabent dolgozni, mint bentlakó köteles a büntetés-végrehajtási intézet tisztán tartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt venni. (Nem tudom, fogott-e söprűt már a kezében).

Mindezek után megnéztem volna az arcát, amikor közölték vele, hogy 30 napot kapott (minimum).

A Blikk információi szerint nem is viselte valami jól H. Miklós az első éjszakát. Ügyvédjén keresztül -a hideg napokra tekintettel- egy jó meleg jégeralsót kért.

...Sajnálom-e Mikit? Nem igazán. Igaz, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de emellett az is, hogy előzetesbe senkit nem lehet rakni csak úgy -minimum egy alapos gyanú kell hozzá, az pedig bőven van. Emellett kitűnően lehet vele példát statuálni. Ugyanis meg kell, hogy értsék "odafönt", hogy senki sem elérhetetlen...

(Forrás: Helsinki Bizottság alapján)


64 hozzászólás : korrupció

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr152011750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ringlósztár 2010.05.18. 08:41:27

Ebben sajnos tévedsz, elég, ha egy párttársad lesz az országos főügyész.

kékazég 2010.05.18. 08:45:36

Testvérem, a csevej olyan, mint a papagáj, jegyezd meg! Mer' aztán Miki bá' mellé kerülsz helyesírási vétségek okán :)))

zsírvezér 2010.05.18. 08:46:35

Király kis post gratula.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.05.18. 08:49:29

"...Sajnálom-e Mikit? Nem igazán. Igaz, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de emellett az is, hogy előzetesbe senkit nem lehet rakni csak úgy -minimum egy alapos gyanú kell hozzá"

dehogy. elegendő, hogy "most ilyen időszak van."

index.hu/belfold/davidf0712/

yafet 2010.05.18. 08:59:32

Ha minden jól menne, akkor a szociknak bent nagyobb frakciója lenne mint Parlamentben!

És olcsóbb is lenne mint a milliós költségtérítés....

Átvitel honvéd 2010.05.18. 09:03:21

Azt azért megnézem, hogy:

- H. Miklós és b. társai ügyében hány év múlva születik elsőfokú ítélet, illetve
- mekkora az a szám, ahány embernek "feljebb" bármiféle félnivalója van/lesz az ügy során.

Kulcsár, Tocsik stb. ügyei kapcsán azt gondolom, hogy az első kérdésre 10+, a másik kérdésre 0 a válasz. ...De ne legyen igazam.

SiKom 2010.05.18. 09:07:09

Az a szomorú csak, hogy valószínűleg Hagyó is csak egy közepes hal. A nagyhalak vígan dáridóznak.

Kulcsár meg jól szórakozott házi őrizetében.
Ehhez képest Hagyó amatőr.

Alvarez 2010.05.18. 09:08:10

Ez a "rendőrök megfigyelték Mikit" elég vicces. És ha szökik mi a halál faszát csinálnak? Utánaviszik a jégeralsót a reptérre, ha Alaszkába megy?

Margit néni 2010.05.18. 09:09:35

Azt nyilatkozta a borzalmasan okos Semjén Zsolt, hogy az az oligarcha, aki munka nélkül, a politikai kapcsolatai és hatalma segítségével gazdagodott meg. Most akkor mi van Orbán Viktor milliomossal, aki az egyetem után egyből megváltó lett? És a Kövér famíliával? Vagy a kedves Szíjjártó Péterrel, akinek szintén nem nyúzta le a reszelő a kezéről a bőrt és különösebb agymunkát sem végzett, a vagyonbevallása szerint mégis... oligarcha?

Margit néni 2010.05.18. 09:12:25

@József István: A Hagyó ügyben jogerősen elítélt egyének száma egészen biztosan nagyobb lesz, mint pl. a Schlecht Csaba által végbevitt pár száz milliós közpénz vesztést okozó cégfantomizáció esetében, ott ugyanis nulla volt.

mojszipupi 2010.05.18. 09:12:47

Nem védem Hagyót, megérdemli a börtönt. DE!!! Ezek a gennyláda vállalati vezetők, akik gerinctelenül és gátlástalanul végrehajtották az utasításokat, akkor érdekes mód kussoltak és lapítottak mint szar a fűben. Szánalmas és undorító, még jobban mint az aki utasította őket. Mert ha annyira nagy erkölcsi lovagok az urak, miért nem akkor tették meg a vallomást, abban a szent minutumban mikor a legkisebb jelét is észlelték annak, hogy itt bizony korrupció gyanú van. Ja hogy akkor jó volt a pénz belőle???
Hát én ezeket a senkiháziakat 3-szor annyira ítélném, mert ha valakin akkor rajtuk műlt igazán hogy ez a rendszer működjön. Igen Hagyó bűnös. De ezek a gerinctelen tetvek 3 szorosan mert ők megtudták volna állítani. De nem tették. Most meg mártír módjára sorra teszik a vallomásokat. Kár hogy nincs halálbüntetés

Átvitel honvéd 2010.05.18. 09:14:18

@Margit néni: be k'éne venni a Cavintont; már vége a kampánynak, nincs több bögre meg sapi.

egerészölyv 2010.05.18. 09:18:30

H. Miklós, a Nagy Gömböc megérdemelte sorsát.
Ennek leszögezése után az őrizetbe vételét követően vegyük védelmünkbe.
NEM IGAZ, hogy nem bírja a gyűrődést. El Caminós, nagy túrázó.
NEM IGAZ, hogy nagy igényű. Ugyan a sz. hegyi S.út 1-3-ban lakott, de számára nem "érték" a kényelem. Ezért evett félkilós párizsitömböket is a milliárdjaiból.
NEM IGAZ, hogy humortalan, érdektelen vörös báró. Szemtanúja voltam meglepően gyermekded humorérzékének.
NEM IGAZ, hogy a most őrizetbe vett L. Ottó volt az egyetlen barátja. S. Ronda is a barátja, remélem, meg fogja látogatni.

Káposztakukac 2010.05.18. 09:19:16

"...Sajnálom-e Mikit? Nem igazán. Igaz, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de emellett az is, hogy előzetesbe senkit nem lehet rakni csak úgy -minimum egy alapos gyanú kell hozzá, az pedig bőven van. Emellett kitűnően lehet vele példát statuálni. Ugyanis meg kell, hogy értsék "odafönt", hogy senki sem elérhetetlen..."

a vizsgálóbíró a saját anyját is előzetesbe helyezné, ha az ügyészség így kívánja. elképesztően elavult, előző rendszerből fennmaradt intézmény.

SBSB 2010.05.18. 09:20:57

A posztoló egy igazi pöcs. Tegnap az egyenlőre-egyelőre különbségeire hívták fel többen a figyelmét. Szart rá. Ma a csevej a szarvashiba a szövegben, persze, hogy erre is, nagy ívben. És egy ilyen szarhalmaz index főlapos.

egerészölyv 2010.05.18. 09:23:15

@kékazég: nem jó hasonlat, duplán.
A csevej természetesen j-vel írandó, de a moraj, robaj, dörej mintájára. A papagáj viszont a harmincas évekig "papagály" volt.

mostler 2010.05.18. 09:24:38

Jó kis poszt lett. Egy pontosítást azért tennék: az előzetesben is az az irányelv (mint a többi bv intézményben), hogy a rabok hasonló súlyú bűncselekmények elkövetőivel kerüljenek egy cellába. Természetesen a bv intézmények túlzsúfoltsága miatt ez az elv nem érvényesül maradéktalanul, de olyat azért nem tudok elképzelni, hogy egy rabló vagy egy tolvaj egy gyilkossal vagy nemierőszakossal üljön együtt. Tehát a megállapítás, hogy gyilkosok közé kerülhetett félrevezető, hisz H.M. gazdasági bűncselekményeket követett el, nem életelleneseket. Persze rablók és tolvajok közé kerülhetett, de akár gázolók közé is.

Mr Neanderthal 2010.05.18. 09:27:01

bedobták a zsírdisznót a népnek hagy csámcsogjanak rajta, aztán majd szépen felejtünk mindent...:)

egerészölyv 2010.05.18. 09:27:02

@mostler: képzelem a következő párbeszédet.
- anyukám, a H. lett a cellatársam. Hogy mire lenne szükségem, kis szívem? Egy hordó párizsira.
- jól van, apukám, de mik azok az ujjnyomok a nyakadon?

tcom 2010.05.18. 09:29:34

Tedi-macival álmodik, az aki azt hiszi, hogy mostantól megszűnik a korrupció, és a Fidesz tanul az eseményekből. A végvárakon, a cégekben, az önkormányzatoknál továbbra is marad a korrupció. A slepp 8 éve, vagy még régebb óta vár érdemei elismerésére.
A kérdés az, hogy mennyire lesznek képesek Orbánék befolyásolni az igazságszolgáltatást, a médiát? Mert igény az lesz rá. Szerencsére itt van nekünk az internet, azt nem befolyásolhatják. Ugye Uj Péter?

tjunior 2010.05.18. 09:29:50

@Margit néni: Én szégyellem helyetted is te országáruló!
Hát nem tudtam hogy Viki a könyvéből lett milliomos? Abból vett bányát meg abból vette meg fél Sárazsadányt.

egerészölyv 2010.05.18. 09:31:38

@tjunior: meg kell tenni a feljelentést a kerületi rendőrőrsön. Vagy a szocik ezt elmulasztották volna 8 éven át? Ejnye! Üvegszem Keller becsődölt?

qwertzu 2010.05.18. 09:32:55

Azért elképzeltem ahogy rendőrök a furgonban nézik a mobil tv-t.
-Figyu mehetünk már?
-Nyugi még 2 perc és visszük.

egerészölyv 2010.05.18. 09:34:21

@qwertzu: jókora kertje lehetett Miklósnak. Két perc alatt értek a házhoz a száguldó rendőrautók.

Spacecake 2010.05.18. 09:41:34

@mojszipupi: jesszus,de naiv vagy......

lüke 2010.05.18. 09:45:15

kurva is
meg szar is
van börtönben?nem is tudtam?

Blogger Géza 2010.05.18. 09:58:49

@Ringlósztár: Ez nem nyert. A mostani főügyészt is az MSZP-SZDSZ kormány alatt nevezték ki. Meg hát van pótmagánvád stb. Szánalmas próbálkozás állandóan a főügyész személyére kenni mindent. A végső szót úgyis a bíróság mondja ki.

tcom 2010.05.18. 10:05:51

Hihetetlen, hogyan képes ember ennyire felelőtlen lenni! Egyszer főpolgármester helyettes vagyok egy világvárosban, aztán sikkasztok, csalok, lopok és csodálkozom, hogy börtönben találom magam. Vajon mennyi pénz éri meg azt, hogy az egy szem életemből 2-3 évet börtönben töltsek el? Mert nyilván lesz egy kis tőkéje a börtönévek után, de megéri?
Zuschlag után várható, hogy vége a másfél év felfüggesztett ítéleteknek. Vajon megérte Jánosnak is?
Fiatal emberek még ha a kövér, undorító Hagyón nem is látszik. A legszebb éveiket tölthetik börtönben.

Blogger Géza 2010.05.18. 10:10:08

@tjunior: Kár, hogy Orbán Viktornak nincs bányája, és Sárazsadányban sem volt semmije. Az apjának van bányája, a feleségének meg kisebbségi részesedése volt egy apró Kft-ben. Mindegy, hergeljétek magatokat ezen az idők végezetéig, ha erre vagytok képesek mindössze. :) Vállalkozni lehet, lopni nem, ezt tanuljátok már meg.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.18. 10:14:26

@tcom: Majdnem teljesen egyetértek.
De azért az állami reklámpénzekért is jár cserébe egy kis hangnemmódosítás. Ugye Uj Péter?

Dr. Cica75 2010.05.18. 10:18:02

Már csak az lenne az igazán jó világ, ha Miki szobatársai Orbán és Pintér urak lennének...

hááááát 2010.05.18. 10:26:41

Úgy fog kisétálni mint aki semmit nem csinált és csak etikailag fogják elítélni.A sünök meg a biróság meg kapar az aktuális hatalom felé, hogy bizony ők cselekedtek volna, csak meg volt kötve a kezük.

másikpista 2010.05.18. 10:27:21

@mojszipupi:
Kinek jár a büntetés, a kéznek amelyik lopott vagy a fejnek amelyik kitalálta hogyan kell lopni? Mert az én véleményem szerint a fej a főbűnös, magyarán Hagyó a hunyó

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.18. 10:33:48

Majd ha látom Gergényit, Demszkyt, Gyurcsányt rabszíjon vezetve, akkor elhiszem, hogy van számonkérés. Addig inkább várakozó állásponton vagyok.

Hurri Kán 2010.05.18. 10:36:23

Nem rossz, nem rossz... Kezdetnek megteszi.

Margit néni 2010.05.18. 10:36:40

@József István: Ha csak a kampány ideje alatt gondolkodsz, mindíg pofára fogsz esni. Nem mondták még?

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.05.18. 10:45:55

Amellett, hogy Hagyót nem ismerem és fogalmam sincs, valóban elkövetett-e valamit vagy sem, egy ritka undorító, gennyes féregnek tartom a poszt íróját. Tipikus magyar.
(értsd: magyarul sem tud rendesen, szinte kizárólag a gyűlölet élteti, a "minél rosszabb másnak, annál jobb nekem" elvet vallja)

Krumplicukor1987 2010.05.18. 10:46:43

@Margit néni: aki Viktorék mellett áll, az nem oligarcha, hanem nemzeti nagytőke :):):)

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.05.18. 10:47:18

@RAMBO: mehetne melléjük a jobbikos csürhe néhány prominens alakja, a fideszes hazaárulók és még sokan mások. Az a baj nácika, hogy eléggé egysíkú a "gondolkodásotok", a fajtársaitok bűneit nem tekintitek bűnnek.

Krumplicukor1987 2010.05.18. 10:48:12

@Blogger Géza: hú de naiv kisöcsém. Viktor király mindent becsületes módon szerzett, és sosem hazudott, ugye? Élj csak a mesevilágodban :)

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2010.05.18. 10:52:12

Megérdemli a MOCSOK! De azt azért ne felejtsük el, hogy nem egyedül csinálta, amit csinált! Minimum a többi mocsok "fejes" hallgatólagos jóváhagyásával... Azok mikor kerülnek rács mögé?

Miket is gondolok? Rács mögé? Ezek nem nagyon kerülnek majd oda. Akkor a "másik" oldal embereiről is kibuknának a disznóságok (hiszen köpnének a bentlakók)... Szépen eltusolódik az ügy...

"Ugyanis meg kell, hogy értsék "odafönt", hogy senki sem elérhetetlen..." Ha-ha! Kedves posztíró, szerinted a mostaniak megértik?

dukeekud 2010.05.18. 10:58:24

Most mar akkor johetne Demszky elvtars is.Ugy korbe lotek mint a torpedoban a hajokat, a kovetkezore neki is el kell sulyednie.

atlbilbaoo 2010.05.18. 11:06:04

Csak a Demszkyt látnám már vele egy cellában. Megnyugodna háborgó lelkiismeretem!
Bár ami késik, nem múlik, ha Miki kipakol, lehetnek követői még, mint Jézusnak!

atlbilbaoo 2010.05.18. 11:07:35

Pedig még nem olvastam előtte dukeekud írását!! És nem is beszéltünk össze!

soproni1 2010.05.18. 11:09:34

Feszületet bevihet magával? Szalainével nagy vallásos köcsögök, nem fogják magukat egyedül érezni, bár a zarándok út hiányozni fog nekik.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.18. 11:10:31

Várhegyi, Pintér, Szijj ártó, Orbán, Mikola lesz még hely!

Pilgram (törölt) 2010.05.18. 11:13:39

biztos eltett jó helyre pár(száz)gurigát, leüli a 2-3 évét valami laza fogházban, még akkor is jól jár, ha a lenyúlt pénzt visszaosztod a leült idővel..tuti kijön mondjuk egy 5-10000 ft/h bér, ami azért nem rossz.

soproni1 2010.05.18. 11:17:33

@Pilgram:

A legrosszabb, ha a családjára, barátaira bízta a pénzt.
Amikor pár év mulva visszakérdeznek a telefonban : Milyen Miklós ?

p.i.g 2010.05.18. 11:20:28

Kár vitázni ezen. "Minden politikus bűnöző". Ha mindenkit lecsuknak aki magas pozícióban dolgozik és nyomást gyakorolt saját érdekből akkor sittre megy az ország 90%-a. Hol van a határ a bűn és erkölcs között????? Mert ahogy volt professzorom mondta Dr. Veress G. tanár úr: "nem mindíg esik egybe az erkölcsi értékrendem ennek az országnak a jogszabályaival". Én közférában dolgozok politikusok között, nem látom, hogy más lenne a pártok közti értékrend....

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.05.18. 11:27:48

Majd, a börtönben továbbképzi magát. Megtanul autót lopni, zsebelni. Cserébe viszont megtanítja a többieket a közpénzekkel való bánásmódra.

Pilgram (törölt) 2010.05.18. 11:39:52

@soproni1: aki ennyit sikkaszt, lop és hűtlen kezel, az nem ennyira naiv és hülye. rajta kívül biztos vagyok benne hogy senki sem tud a félretett guirgákhoz nyúlni.

Goompah 2010.05.18. 12:07:12

@mojszipupi: Szerinted mi történt volna, ha bármelyik vállalatvezető kipakolt volna? Állítás állt volna állítással szemben, és nem kétséges, hogy Hagyóval és a most semmiről sem tudni akaró D.G.-vel szemben alulmaradt volna. Na meg nyilván a leeső pénzek is jól jöttek.

Még így is simán megtörténhet, hogy a bíróság nem fogadja el hitelt érdemlőnek a szintén elég sáros tanúk vallomását. Főleg akkor, ha a Tocsikot és a Princzet is felmentő D.E. tárgyalja majd az ügyet.

cetlizo · http://cetli.blog.hu/ 2010.05.18. 12:42:37

Ez van, van akit utolérnek, van aki nem. Ő pont rácseszett, de a köréből a másik oldalról is lehetne szemezgetni bátran.

jpmjpm 2010.05.18. 15:10:02

Én csak azt nem értem, hogy ha Hagyó az elmúlt hónapokban nem szökött külföldre, pedig tudta, hogy csak a mentelmi joga védi, akkor most miért az az indok az előzetes letartóztatására, hogy tartanak a szökésétől? (félreértés ne essék, megérdemel büntit a faszi, csak a logikát nem értem a dologban.

Ha pedig voltak olyan papírok/bizonyítékok, amiket el lehetett tüntetni, akkor azt már eltüntette, illetve, aki szabadlábon volt, azzal mindent lebeszéltek az utolsó részletekig. (gondolom Demszkyvel ment az egyeztetés napestig)

Na mind1.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.18. 16:01:08

@jpmjpm: Van egy sejtésem... Szerintem nagyobb halra vágynak a zsaruk, és most rá akarnak ijeszteni (ahogy azt tették az összes BKV vezérrel, mindegyik 1-2 hónapot volt bent, és mindegyik vallomása után egy-egy nagyobb hal akadt horogra).

jpmjpm 2010.05.18. 16:46:39

@turner: Hát sajnos azzal elkéstek sztem. Volt 5 hónapjuk, hogy mindent lebeszéljenek. Pedig jó lett volna ha kiderül Demszkyről is hogy sáros (nyilván az). De ez is olyasmi lesz mint a Cusi dolog, hogy elviszi a balhét jó pénzért. Gyurcsány sem bukott, Demszky sem fog.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.05.18. 17:46:40

@jpmjpm: persze, de most, hogy Hagyó látja milyen az élet a sitten, lehet tesz egy igencsak terhelő vallomást. Hiába beszéltek meg bármit, az ember odabent azért elgondolkodik :)

mate6 2010.05.21. 09:14:24

Szerintem pedig naívak, akik azt hiszik itt most az igazság-buntetés-példamutatás ideje jon..Aki így gondolkozik, annak igazából jó most hátradolni és azt hinni, minden rendben, mi megtettuk a magunkét. Hullik egy-két fej, lenyugszik a jónép..
A oligarcha+crew most megszivatja B oligarchát+crew, aminek orulunk, mert jó látni, hogy szívnak, megérdemlik.
De ne legyenek már illúzióink..
Szép napot

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása