BLOG

Álszent Ferenc Nagy Imréről...

írta: turner ; 2009.06.15. 13:30 · 2 trackback

Gyurcsány blogolt. Ezúttal Nagy Imréről. A tartalomtól függetlenül rögtön felment bennem a pumpa, hisze egy olyan ember prédikál Nagy Imre erkölcsösségéről, aki azt a diktátort szolgálta elvből, hittel, aki annak idején Nagy Imrét kivégeztette. Tegyük hozzá, Kádárt sem szídja, sőt... 

"Mit kezdjünk Kádár rendszerével, amely millióknak adott korábban soha nem tapasztalt létbiztonságot, de cserébe elvette szabadságunk egy darabját? Demokratizálta a szociális jogokat az oktatástól az egészségügyig, csaknem megszűntette a munkanélküliséget."

Ferenc -illetve megannyi ember, aki a Kádár-rendszer előnyeiről szokott szónokolni- csupán azt felejti el megemlíteni, hogy abban az időben mögöttünk állt a "nagy tesó", a Szovjetúnió, valamint a KGST intézménye. Na azért így nem volt nehéz munkát adni.

Megannyi ember sírja vissza a Kádár rendszert, rengeteg idős ember hiszi abban, hogy a Kádár éra minden "jósága" ott lapul az MSZP-ben. Budapest egy többségében nyugdíjasok által lakta részéről származom, és megdöbbenéssel láttam, hogy a szavazókörömben még mindig 30%-on áll az MSZP. Még mindig rengetegen hisznek nekik, hisznek abban, hogy "lesz még 3 Ft-os kenyér". Gyurcsány és az MSZP pedig ezt a hullámot lovagolja évek óta.

"Nem kell elvenni az emberek életét, nem kell lelkiismeret furdalást okozni, de ettől még a demokratikus Magyarország és a demokratikus baloldal világosan fogalmazhat: a mártírrá, hazafivá lett Nagy Imre erkölcsének oldalán áll."

20 éve még egyáltalán nem így volt Feri. Aztán, hirtelen, egyik napról a másikra átáltatok Nagy Imre erkölcsének oldalára. Na ezért vagytok mind álszent emberek!

"Nagy Imre történelmi szellemének így egyszerre kell viaskodnia Kádár és Mindszenty örökségével, a kádári szocializmus karcosan puha világával és Mindszenty harcos szocializmus ellenességével. Ezért érezhetjük, hogy szűk az ajtó rése balra is és jobbra is."

Nagy Imre és Kádár "karcosan puha" világa együtt egy mondatban kissé necces. Legalábbis nem hinném, hogy Nagy Imre maga így gondolná...


4 hozzászólás : gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr171186182

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.16. 11:25:20

Új Nemzeti Ünnepet! Az év elején, amikor a 20 éves évfordulós megemlékezések elindultak, felmerült a kérdés, hogy köthető -e egy naphoz a rendszerváltás folyamata. Egy olyan naphoz, amit akár nemzeti ünnepként is megünnepelhetnénk. Számomra furcsa az, hog…

Trackback: Mindenes 2009.06.15. 14:18:16

Gyurcsány Ferencet várják visszaAzt hittem, hogy ma Magyarországon már nem létezik olyan ember, aki visszavárná Gyurcsány Ferencet. Tévedtem. Igen, bármennyire is furcsa, létezik olyan ember aki szerint Gyurcsány Ferencnek a miniszterelnöki székben a hely…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

füredi (törölt) 2009.06.30. 10:48:44

Mikor szolgálta Gyurcsány Kádárt? Csak a pontosság kedvéért kérdezem.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.06.30. 13:19:47

@füredi: "Politikai pályafutását az 1980-as években a KISZ-ben kezdte," >> ekkor... Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

Azhát 2009.06.30. 17:28:07

"Budapest egy többségében nyugdíjasok által lakta részéről származom, és megdöbbenéssel láttam, hogy a szavazókörömben még mindig 30%-on áll az MSZP."

Ijjj, de szerencsés ember vagy... az én környezetemben az összes nyugdíjas vérjobbos. Mindig arra szavaz, amit a templomban mondanak neki...
Tényleg így van.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.06.30. 17:35:26

@Azhát: ...Kőbánya eléggé "vörös" kerület :)

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása