BLOG

Most már értem, miért baloldali a két kertévé...

írta: turner ; 2009.05.12. 12:18

Nagyon úgy néz ki, hogy évente plusz 1 milliárddal fogja "támogatni" az állam a két kereskedelmi tévé működését. Persze nem közvetlenül. Valószínűleg megkapja ugyanis az RTL Klub és a TV2 az ORTT-től azt az évi nagyjából 1 milliárdos kedvezményt, amiért december óta sírnak. Kik is támogatják a testületen belül a döntést?

Persze, hogy az MSZP és az SZDSZ delegáltjai. Meglepő? Cseppet sem. Nem véletlenül került a köztudatba a "ballib média" kifejezés. 

A legelképesztőbb, hogy a két kertévének bevételük mindössze 3,5 százalékát kellene majd befizetni, míg a rádióknak 10, a helyi tévéknek pedig 7 százalékot. Mindezt úgy, hogy mind az RTL Klub, mind a TV2 tavaly rekordbevételre tett szert, az előbbi 36,5, az utóbbi 26,5 milliárdot könyvelt el. Mire fel kapnak plusz 1 milliárdot? Mondjuk cserébe "bevállalták", hogy átállnak a digitális földi sugárzásra. Na Bumm. Micsoda öröm... 

Miért "tejelnek" arányában kevesebbet, mint a rádiók, illetve a helyi tévék? 

A két "nagy" mindent elkövetett, hogy kizsarolja azt, a nekik csekélyke 1 milliárdot. Még azt is bedobták, hogy akár el is mehetnek az országból. Miért nem hagytuk, had menjenek...? Szerintem sok embernek a töke tele van az unásig ismételt filmekből, Győzikéből, az összes idióta celebből, nem beszélve arról a kurva sok reklámról... 


2 hozzászólás : bulvár pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr521116933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szempontpuska 2009.05.14. 15:27:56

szerintem ijedtség, döbbenet és visszavonulás lesz a dolgból. Már 2-szor elutasították, most egy kicsit rágódnak rajta, de az Indexnek volt egy jó kis összeállítása az érdekekről két napja. Olvastad ?

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása