BLOG

Tölgyessy a Bajnai-csomagról...

írta: turner ; 2009.04.27. 18:16

"A Bajnai-csomag csak arra lesz elég, hogy ne süllyedjünk el a válság viharában" -nyilatkozta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Érthető is, nem fog Bajnai és csapata szívességet tenni a jobb oldalnak. Ez egyértelmű, nem is várhatunk mást, csak akkor miért is kommunikálják félre az egészet? 

Az egész csomag, az egész kormány megint egy marha nagy hazugság. Először is azért, mert nem írtak ki előrehozott választásokat, azzal az indokkal, hogy "ez az ország érdeke". De cselekvés nincs. Megszorítások vannak, azok is csak azért, hogy az ország kihúzza valahogy még egy évig. De megmondja akármelyik közgazdász, hogy ettől a gazdaság nem fog meglódulni. A cél: minél jobban megnehezíteni az ellenzék -a leendő kormány- munkáját, létezését. Megint nem az ország és a benne élő állampolgárok életminőségének valamilyen, bármilyen javítása. Csakis a párt, a saját politikai érdek az első. 

Emellett meg folyamatosan azt kommunikálják -tulajdonképpen lejárt lemez- hogy most megszorítunk, de később mennyire jó lesz. Hogy ez kell a gazdasági felemelkedéshez. Hát ez nem ahhoz, hanem a saját politikai túlélésetekhez és ahhoz kell, hogy a másik oldalra hagyjátok a munka java részét. Eközben Bajnai szombati beszédében képes azt mondani, hogy "Ki kell nyújtanunk a kezünket, türelemmel, amíg valaki megfogja azt a másik oldalon" -célozva a Fideszre. Hát Gordon, menj a .......

"Az MDF aligha vállalja fel nyíltan a kormány támogatását, de ha nincs más lehetőség, akkor a továbbiakban is támogatni fogja a Bajnai-kormányt, ahogy Gyurcsány Ferencet is segítette. Az SZDSZ szilárdan a magyar baloldal kisebbik pártja, és szavazataival fogja éltetni a Bajnai-kabinetet". Nem elég, hogy az ország második legnagyobb(LoL) pártja szarik az egész országra, ebben pokoli jó szövetségese a két megélhetési politikusokból álló törpepárt. Ennyi nem törődöm, önző embert egy rakáson azért ritkán lát az ember. Elszomorító, hogy valakik még mindig hiszenek(!) ezeknek a pártoknak. 


18 hozzászólás : válság bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr531089826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luucy 2009.04.28. 00:21:50

Igen, és ha nem lesz előrehozott választás az ősszel, akkor majd jön az ígérgetés a MSZP részéről, hogy visszaadjuk ezt meg azt meg így meg úgy, és bár nyerni nem fognak, de közel sem akkora előnnyel.
Az hogy egy évig szart se csináltak, az nem baj. Tényleg szarnak mindenre és mindenkire. Csak a saját önös érdekük vezérli őket. Mint mindig.

De ha a nép ilyen birka, akkor meg is érdemli!

luucy 2009.04.28. 00:25:40

Szóval kihagytam egy félmondatot, de a lényeg, hogy az ígérgetés meg a gyűlöletkampány miatt, amit majd folytatni fognak, sokkal kisebb lesz a verségük, mint lett volna most.

Ráaádsul amit már többen leírtak. Nem igaz h az ország vesztett volna időt az E.H.V.-kal. Így is a többségi intézkedést 2010-től akarja Bajnai. Akkortól, amikor nagyvalószínűség szerint már nem ő lesz májustól hatalmon.

Kemény dolga lesz a Fidesznek, az biztos... Vagy megoldja, vagy megy a levesbe...

molaris 2009.04.28. 09:54:42

@luucy:
Azért ezt nem hiszem, mert a választásokig a napi megélhetés elég húsba vágó probléma marad.

FENTEtente 2009.04.28. 12:04:27

Mindenkinek a saját megszorítása a másik irányába lehet kellemes?Szellemes Fente tiszta szemes látással,katonás járással előre látja a jövőnket?Minket dönget a fájdalom mert fájni fog,hisz mai Bajnai bajnoki módon megmonta baj van itt,és nem kertelt.Ennyire telt?Eddig is fájt de nem azoknak a politikusoknak kik bejelentették,vagy be sem csak országunkat elöntötték méreggel?Még reggel zúdítottam,nyitottan hánytam magamra gondolataim.Uraim:
Politikában mindig is szépen trükköztek,ha vélemények keményen ütköztek.Vagy nem is ütköztek?Útközben nehéz az élet útszélen,igen!Rághatatlant föznek nekünk,együk meg?Fogjunk össze romlott kaját mentsünk meg?
Tanácstalanul tanakodunk,hogy miért vonakodunk,s kapkodunk kiegyezés,közösbe rendezés minél messzebbre kerülő tervétől?Medvétől nem gyorsul helyzetünk.Képesek vagyunk és cselekszünk,s ha ráfázunk kormány mellett melegszünk?Reméljük cselekvést,semmittevést nem keveri össze a kormány,mert zsebünkben a tudomány?Nyugodjatok helyeteken,én tudom ám.
Ötleteimből mERÍTETT,bekERÍTETT KORLÁTOK között nem írhatok korlÁTLANUL,hibÁTLANUL élni nem tudok,mert én sem vagyok vak miKOR LÁTOK.--------------Csátok.Hogy van anyátok,anyukátok?

Győző63 2009.04.28. 19:30:15

Nem, srácok az lesz, ami 2006-ban volt:

- választás előtt 2 hónappal bejelentik, hogy vége, kint vagyunk a gödörből, hála nekik. Megcsinálták.
- Bejelentik, hogy decemberben lesz 13. havi nyugdíj, meg 13. havi prémium a közszolgáknak.
- Bejelentik, hogy emelik a közszféra fizetéseit szeptember 1-től.

Erre a balgák megint beszavazzák őket, és akkor 1 hónapon belül kiderül, hogy "elmértük", "tévedtünk", esetleg Gordon mond egy beszédet Öszödön. Aztán megint szívás 4 évig, mert a kurva magyar jogrendszer olyan, hogy ebben az esetben sem lehet majd semmit csinálni.

A szoci választási taktika lényege a következő:
20% nem megy el szavazni, mert nem érdekli. Ezen felül kb. 48% stabil Fidesz, és kb. 30% Maszop szavazó van. 5-10%-ot elvisznek a kis pártok. És van 20%, aki tök hülye, és oda szavaz, ahol nagyobbat hazudnak, mert nem érti, mi ez az egész. Na, csak erre a 20%-ra kell koncentrálni, mert ez fog dönteni. Ez volt 2006-ban, és ez lesz 2010-ben is.

Ha mégsem, és sikerül elzavarni őket, ugyanúgy meg kell őket forgatni, mint a híres "Közpénzügyi Államtitkásr Úr" a hajdani fideszes tisztségviselőket. És akkor lesz nagy meglepetés, főleg, ha sikerül felgyorsítani az ítélkezést.

Győző63 2009.04.28. 20:31:24

@turner:

Én is remélem, de attól még félek, hogy mégis igazam lesz...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.28. 20:42:53

@Győző63: mondjuk ha abból indulunk ki, hogy mennyi birka van az országban... Nekem is van 1-2 elsötétült agyú kollégám, aki akár már holnap az MSZP-SZDSZ mellé tenné az X-et...

nemecsekerno_007 2009.05.04. 15:26:02

ez a csomag is csak maszatolás.

400-500 Milliárdot úgy lehetne a költségvetésbôl kíhúzni, hogy fogok egy alkoholos filcet oszt szinte oda se nézek.
Ide 1500-2000 Mrd kiadáscsökkentés kéne, ahhoz viszont ész kell, meg hatástanulmányok. De másként nem lehet komolyabban adókat csökkenteni. Meg persze 1 millió nem tud eltartani 9-et. Ezt nem is értem, hogy mér' nem tudja a többség felfogni. Nem aranyat sz*runk.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.04. 15:37:09

@nemecsekerno_007: az az igazság, hogy szarban vagyunk. Ahogy mondod 1 millió nem tud eltartani 9-et, de a bejelentett munkahelyek száma sem fog nőni, ha ilyen adóterhek vannak az országban. Ahhoz viszont, hogy adót csökkentsenek megszorítás kell, de ennek viszont egyenes következménye a fogyasztás csökkenése -kevesebb bevétel.
Hatástanulmány tényleg nincs: a kormány tervei között volt pl (talán még nincs is elvetve) az étkezési jegyek megadóztatása. A kormány úgy számol, hogy jelenleg X milliárd értékben van forgalomban a kajajegy és ebből Y milliárd bevétel származna. Azzal viszont már nem számol, hogy ha megadóztatja a munkáltató nem fogja adni. Így kiesik a tervezett adóbevétel, az ÁFA, plusz sok-sok milliárd a fogyasztásból.
Fűnyíróelv... Csak nem tudom mi lesz ennek a társadalmi stb következménye...

nemecsekerno_007 2009.05.04. 15:54:26

@turner:

Elôször kiadást kell csökkenteni, nincs mese :(

Minden kedvezményt, szociális juttatást egyénileg kell elbírálni. Nem egyszerû feladat, de ez a rendszer szép lassan összedôl. Mindenkinek áldozatot kell hoznia. Mindenkinek. Másként nem megy.
- köztisztviselôk bérének befagyasztása (13. havi mozgóbérré alakítása)
- nyugdíjak felbruttósítása, 13. havi törlése, ingyenutazás csak igénylésre
- gázártámogatás megszüntetése
- szociális segély munkához kötése
- magán TB számla, fizetôs egészségügy
- megyei, regionális párhuzamok megszûntetése


Mindez valamiféle társadalmi kiegyezéssel együtt, mert másként nem megy.
Ha ma nem vágjuk térdbôl, akkor holnap tôbôl kell. Ez k*rvára egyszerû :(

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.04. 18:23:52

@nemecsekerno_007: ...viszont, ha elveszik a gázártámogatást, a kisnyugdíjas, hogyan fizeti be a 40-50 ezres számlát a 40-50 ezres nyugdíjból? Hogyan fizeti ki az egészségügyi szolgáltatásokat? De beszélhetnék a bérből és fizetésből élő rengeteg emberről... Eléggé élhetetlen lenne az ország, már így is az...

Győző63 2009.05.04. 21:14:26

@nemecsekerno_007:
Persze, nem aranyat szarunk. De az a kommunista filozófia, amit ezek csinálnak a csődhöz vezet!
A balos kormányok CSAK ENNYIT tudtak mindig: vedd el attól, akitől még lehet, és oszd szét a haverjaidnak meg a csóróknak, akik rád szavaznak cserébe, és megy a végtelenségig.
És nem látják, hogy más világ van: Lehet adózni a szlovákoknál is.

Az esélyegyenlőség magyar kommunista receptje: Akinek lenne valami esélye (mert pl. tanult és jobban keres), attól vedd el, és neki sem lesz, és máris egyenlőek az esélyek...

VAN ARRA MAGYAR PÉLDA, hogy az adócsökkentés többelt adóbevételt eredményez! Az EVA amikor bevezették (de ezt is már elkúrva), akkor megmutatta, hogy az emberek boldogan leadnak valamennyit, de nem mindent az államnak. Vagyis, van egy határ, amit a polgár méltányosnak tart, és inkább kifizet, minthogy csaljon. De ezek a majmok ezt sem veszik észre...

Győző63 2009.05.04. 21:17:09

@turner:
Gázártámogatás nélkül hogyan fizeti ki a nyugdíjas? Pedig lenne rá megoldás:
Például:
- bruttósítsd fel a mai szabályok szerint
- csökkents adót
- több marad

Másrészt, nem kell mindenkinek olyan lakásban lakni, amit nem tud fenntartani. Ez is egy csomó helyen megoldás lehet, ahol 100 m2-en él két öreg, vagy már csak egy.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.04. 22:34:21

@Győző63: Nem kell 100 m2 40 ezres fűtés vagy gázszámlához. Bp-i példa: 70 nm2, havi 60 ezer fűtés... Akkor egy 40 m2-es is símán van minimum 30!

Győző63 2009.05.17. 18:58:13

@turner: Az nem lehet. Illetve biztosan nem lehet ekkora gázszámlája. Vagy nincsenek ablakok a házon...

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.17. 22:02:29

@Győző63: Elnézést, pontatlan voltam, távfűtésről beszélünk...

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása