BLOG

Pityu, Norbi, Peti! Menjetek a picsába!

írta: turner ; 2010.12.20. 07:55

Ezúton szeretném kollektíve elküldeni a picsába Józsa Istvánt, Trippon Norbertet (MSZP), valamint Szijjártó Petit (Fidesz) az új adótörvénnyel kapcsolatos nyilatkozataik miatt.

Józsa István, Trippon Norbert, menjetek a picsába!

"Józsa István elmondta: a Fidesz új adórendszere, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosszul járnak, mivel havonta 3000-5000 forinttal kevesebbet vihetnek haza. A 300 ezer forint bruttó vagy annál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer.

Trippon Norbert arra szólította fel a kormánypárti politikusokat, hogy Tarlós István főpolgármester példáját követve hagyjanak fel a pozícióhalmozással. Mint hozzátette: öt olyan fővárosi polgármesterről is tudni, akik egyben országgyűlési képviselők is." (Index)

Uraim ne tegyetek úgy mintha havi 80-100 ezer forintból kellene tengődnötök. Ne tegyetek úgy, mintha Ti nem lennétek állláshalmozók.

Nyolc évvel ezelőtt minisztereitek, államtitkáraitok fizetésének megduplázásával kezdtétek több évig tartó ámokfutásotokat. Ezalatt a nyolv év alatt mindenkire gondoltatok, csak a bérből és fizetésből élőkre nem. Nem kell most álszenteskedni.

Szijjártó Peti, te is menj a picsába!

"Mindenki jól fog járni az egyszerű, átlátható, egykulcsos adórendszerrel - reagált Szijjártó Péter az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára. "A szocialisták továbbra is képtelenek belegondolni abba, hogy léteznek olyan intézkedések, amelyekkel nemcsak ők, hanem mindenki jól jár. Márpedig az új, arányos, az elmúlt húsz év legalacsonyabb adókulcsával dolgozó, és fontos családtámogató elemeket tartalmazó adórendszerrel mindenki jól fog járni" - szögezte le a miniszterelnöki szóvivő. (Index)"

Hónapok óta ezt hallgatjuk, de áruld már el Péter, hogy a jó életbe járok jól pl. én, aki gyermektelenül sacc per kábé bruttó 120-130 ezer forintot viszek haza...? Engem kurvára nem érint a minimálbér emelése, annál jobban viszont az adójóváírás csökkentése, aminek köszönhetően több ezer forinttal kevesebbet viszek haza (ugyanis az én drága munkáltatóm rohadtul nem a fizetésemeléseiről híres), már megint, ahogy ez évről-évre lenni szokott. Csak néhány hónapra cseréljünk bazdmeg, lenne lehetőséged megmutatni, hogy hogy a picsába járok én jól...?

De ha belegondolok, Peti lehet, hogy nem is kamuzott. "Mindenki jól fog járni az egyszerű, átlátható, egykulcsos adórendszerrel." Egyszerű és átlátható. Ez mindenkinek jó, így mindenki jól jár. Anyagilag nem biztos, de egyszerűség szempontjából mindenképp. Kösz.

Az egyik nagy (már nem az) párt úgy tesz, mintha nem ő kormányzott volna nyolc évig, mintha ők nem járnának jól az egykulcsos adórendszerrel, a másik meg azt hazudja hónapok óta, hogy mindenki jobban jár. Csak mi szopunk idelenn...


1 hozzászólás : mszp fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr212527249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Algopirin 2010.12.22. 10:26:53

Maximálisan egyetértek. Havi 15 ropival lesz kevesebb lém.

Pityu, Norbi, Peti! Menjetek a picsába!

Pityu, Norbi, Peti! Menjetek a picsába!

Pityu, Norbi, Peti! Menjetek a picsába!

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása