BLOG

A leghosszabb önéletrajz - a'la Ápdét Norbi

írta: turner ; 2010.09.10. 08:00 · 3 trackback

Egészen véletlenül rátaláltam Schobert Norbi Facebook adatlapjára. Az első reakció: azt a kurva...!!!

Először is Ápdét Norbinak olyan részletes önéletrajza van, hogy az 12-es betűmérettel 4,5 oldalnyi(!) word dokumentumot tesz ki. Aki nem hiszi, annak íme:

Mintha, totál betépve/bebaszva nekiállt volna saját kis életét regénybe szedni. Olyan megdöbbentő részleteket tudhatunk meg, mint pl:

"...A nevem jelenleg formája úgy alakult ki, hogy a Schóbert névnél először az ó-ról elhagytam az ékezetet..."

Most, hogy ezt leírta... Há' fel sem tűnt bassza meg...

De ilyen is van:

"...1994-ben szóbeli felvételit tettem a szegedi József Attila Tudomány Egyetem jogi karán, majd átjelentkeztem Pestre, mert nem akartam sokat autózni..."

...felesleges dolog volt az ujjait koptatni ezért...

Többet azért nem idézek, mert egyszerűen kiba' lusta vagyok végig olvasni...

Viszont sok más érdekesség is található Norbertről. Vallási nézetei szerint például egyaránt "hisz Istenben a katolikus, buddhista, zsidó vallás szerint is". Igazán univerzális...

Kedvenc idézetei, pedig mindent elmondanak róla:

A külsőség, belsőség.
A szépség felszínes, a csúfság csontig hatol.

Vajon 70 évesen hogyan fog vélekedni erről?


60 hozzászólás : bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr192284213

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Facebook röpstatisztika - mérje fel ismerőseit ! 2010.09.11. 02:21:30

Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam - mondta Churchill és már csak ezért megérdemelte, hogy a történelem nagyjai között emlegessék a nevét. A statisztikák szerelmesei elbűvölten merítkeznek meg a számokban, élvezettel sikkann...

Trackback: Neurotikus lakásnemvevők enciklopédiája: A zsebterrorista 2010.09.10. 21:55:20

A zsebterrorista józan és megfontolt. Azzal tetszeleg magának, hogy tudja, mit miért. Megvan a módszere. A stratégia. Látszik, nem először csap le kéjesen. Feljön, mégis feljön, pedig már lentről, az utcáról kivizslatta, hogy szóba se jöhet a letőt...

Trackback: Fogyókúra gazdagon (száztizenhat) 2010.09.10. 19:47:02

Van egy félreértett mondás, miszerint reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus. Soha ne tegyünk így, hiszen egy koldus rossz minőségű alkoholt iszik, és mesterséges kiegészítőkkel felturbózott silány minős...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pce85 2010.09.10. 13:26:04

Affelesége vajon olvasta? Kíváncsi lennék az övére is.

pce85 2010.09.10. 13:27:22

Affelesége vajon olvasta? Kíváncsi lennék az övére is.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.10. 13:36:22

Jaj milyen érdekes ez az életrajz! Tök érdekes szerintem, hogy ilyen hosszú életrajzot írt magáról Norbi szerintem tök jó, hogy mindent megoszt az emberekkel Norbi leírja és elmeséli részletesen hogy mi történt vele nem túl hosszú, de mégsem rövid élete során hiszen ő még annyira fiatal! Hisz olyan fiatal! Előtte az élet! Hiszen még előtte áll az egész élet, egy hosszú élet!

VLV 2010.09.10. 13:38:38

És szerinte ki az a hülye akit érdekel az ő vacak élete?

roadrunner 2010.09.10. 14:01:13

Mi az gyokerek?Irigykedunk,irigykedunk.....Azert megneznem te mikor tudnal ilyen osszeszedet oneletrajzot irni....Hulye prolik!!!

0k- · http://ekezet.com/ 2010.09.10. 14:03:55

a buddhizmusban nem is szerepel isten egyébként

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.09.10. 14:08:58

blogiro, te kimered rakni a posvanysagban elszenvdett eletedet, vagy meg ahhoz sincs batorsagod, csak massoken rohogni?

Pista bá 2010.09.10. 14:18:11

szerintem roadrunner lehet norbi, version pedig réka

hehe

fingerbangs 2010.09.10. 14:28:17

ez a csávó egy akkora nulla és csinált a dagik naivitásából 3milliárdos vagyont
lol
senkiházi

Coyote82 2010.09.10. 14:31:00

Érdeklődés: Nők, Férfiak.
Tehát Nor Bi? :)

Commandante Jayasuriya 2010.09.10. 14:47:24

Az benne van, hogy volt idő amikor egyszerre két nőve élt együtt?

Lili Marleen 2010.09.10. 14:51:30

Tokfej beirja, hogy kapcsolatot keres...hihi

karlitoszka 2010.09.10. 15:03:05

még mindig jobb mint a sok kuruzsló szélhámos akik lefogyasztanak mindenféle kapszulákkal meg cseppekkel.
amíg rendesen fizeti az adókat addig elismerem hogy egy nehéz gyerekkorú jó ötlettel és kitartással meggazdagodó becsületes vállalkozóval állunk szemben.
aki dagadt és az ugrálással és tervezett táplálkozással sikerül lefogyni biztos hálás ennek a gyereknek.
a baj ott van hogy egy idő után semmi nem elég, és elkezd schobert is szélhámoskodni, lásd update ételek. na meg azt se gondolom hogy több adót fizet mint egy multinál dolgozó rendesen bejelentett nettó 200ból élő munkavállaló.

Jó Estét 2010.09.10. 15:11:36

@Blassius: jezusom, te is be vagy tepve? :)

dr.kakaósbögre 2010.09.10. 15:27:35

őszintén szólva fel sem tételeztem hogy tud írni...

fénycsepp 2010.09.10. 15:27:45

"a tesztelt update lisztel"...nem vagyok pék, de nekem ez bűzlik. az update péksütik meg ordas hülyeség: aki fogyózik, az NEM eszik sütit, és kész.
most akkor jogot tanult az ELTE-n, vagy mivan?:O

fluentlime 2010.09.10. 15:30:36

"...A könyv, az update mellett voltak más sikerek is. Például 2002-ben sportminiszteri kitüntetésben részesültem a tömegsportban tett érdemeimért, amit Deutsch Tamás adott át..."

Jövőre majd kapsz megint valami szép díjat! Mondjuk az élelmiszeripar forradalmi megreformálásáért vagy valami hasonló.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.10. 15:46:14

Nem túl trendi, régimódi, ráérős, mesélős önéletrajz. Ez az a önéletrajz amit gazdaságossági okokból nem nyomtatnék ki! Bár ha lesz gyerekem esti mesének talán? Meg is keresem gyorsan Norbit a linkedin-en.

csendesbob 2010.09.10. 16:30:11

"édesanyám röntgen asszisztensként dolgozott"
ezt teszi az x-ray a magzattal...

lujo22 2010.09.10. 16:48:18

Én sem értem, miért kell gyűlölködni? A sikereiért megdolgozott, a vagyonát nem lopta. És ő is leírja, mennyi "dukkerja" van. Kicsinyes, irigy a magyar. :-(

Erick 2010.09.10. 16:51:32

Norbisexuális kis pattanást én is rühellem,de nem a lóvéja csaja stb miatt. Önértékelési zavarban szenved és mindent mindíg bizonyítani akar. Sikerének titka is ebben van. A dac amit a kis semmiség léte okoz neki a mai napig kb olyan ,mint egy turbomotor. Tök mindegy mennyi lóvéja van mindenki egy kis seggdugasznak tekinti.Ez frusztrálja. Álltalában kapálódzik az őt ért támadásokkal szemben ,de mint tudjuk minél jobban csapkodsz annál mélyebbre merülsz a szarban.Anyagilag sikeres le a kalappal az állhataossága előtt :-)) Kéne a faxnak a vagyona ,ha ennyire szarba se veszik és mindenki röhög rajta..

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.10. 17:00:25

@karlitoszka:
Már ég nem fizeti rendesen az adókat.
Cége az (Vagy egyik cége) az Update, felszámolás alatt áll adóhátralék miatt.

ddrum77 2010.09.10. 17:34:15

mennyi betű! mind egymás után!

betaberta 2010.09.10. 17:37:32

@Erick: ezt most nőként, teljesen függetlenül kérdezem. tehát ha te valakit seggdugasznak tekintesz, és ócsárolod, majd az esetleg védekezni mer, akkor az már nyakig van a szarban? Ez végülis korrekt...

Bénító Mussolini 2010.09.10. 17:46:08

Ennek a csávónak riszpekt. Bármelyikőtök összefosná a rüsztjét, hogy fele ilyen élete legyen. Meg fele ennyire jó önéletrajzíróra fussa.
Lehet Norbit fikázni, mert szem előtt van, de az irigyen nyáladzó hazai közönségnek én sem csinálnék lófaszt sem. Az átlag magyar panelgecitől meg még a golyót is sajnálom.

embalu 2010.09.10. 17:49:15

Az önreklám része egész összeszedett, de a többi... Ha jól megnézzük, minden mondatban van baromság. Azért a kedvencem az, hogy aszongya "felsorolni is sok", majd leír 3 betegséget. Értem én: egy, kettő, sok.

Rájöttem! Ez pont olyan formátumú, h szépen rá lehetne nyomtatni egy wc-papírra. Aztán meg... :P

-Hoze- · http://www.hoze.blog.hu/ 2010.09.10. 18:05:29

'Nemzeti érzelmű, mérsékelt jobboldali' Wow!

Orbánékra is ő főz, lehet.

terran 2010.09.10. 18:59:19

nem a példaképem, de nekem nincs semmi bajom vele, se a butácska feleségével

Joaquin 2010.09.10. 19:17:47

Nem olvastam végig a kommenteket így szerintem valakinek már feltűnt de a buddhizmusban nincs Isten :)

Mylady 2010.09.10. 19:27:25

Azt figyeltétek, hogy
"Akik nem Norbi ismerősei, adatainak csak egy részét láthatják"
Vajon milyen hosszú az ismerősök által olvasható változat??? :D

kvadrillio 2010.09.10. 19:32:47

NU EZT TÚL HOSSZÚNAK TALÁLOM, NEKEM MEG DRÁGA AZ IDŐM, HOGY ELOLVASSAM 10 SORNÁL TOVÁBB.
íGY IS TUDOM, HOGY ATTÓL LETT MILLIOMOS, HOGY EMBEREKET VÁG ÁT, PALIZ BE, TEHÁT Ő IS EGY ROHADT CSALÓ !
...MIUTÁN A LEFOGYASZTOTT KLIENSEI MIND VISSZAHÍZTAK....

..NEM TÖBB, MINT EGY PITI KURUZSLÓ.....

fakarikú 2010.09.10. 19:43:58

És az élelmiszeranalítikusi tanulmányok mikor fértek bele?

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.09.10. 19:49:08

Fogyókúrás módszerem nekem is van, sokkal jobb, mint Norbié, trackbackkel beraktam. Mondjuk az önéletrajzom nem ilyen ütős.

rexter 2010.09.10. 20:01:34

érdeklődés nők, fériak :D:D:D:D:D: ahahahahahahaha

Szúnyog 2010.09.10. 21:16:09

Társadalmunk szellemi állapotát jelzi, hogy ez a Norbigyerek valaki lett. Annyira ócska az egész update szélhámia, hogy már nem is nevetséges.
Zavaros lelkületű kis senki ez a Norbigyerek. De aki annyira hülye, csak tömje a zsebét.

Kandabula 2010.09.10. 21:59:10

Nem értem, miért szidjátok. Tehetséges ember, aki komoly karriert csinált. Másként mondva: ha nem lenne tehetséges, nem tudott volna karriert csinálni. Elég egyszerű képlet. Lehet irigykedni, de lehet utána csinálni is. A pálya mindenkinek nyitva. Egyetlen gondom, hogy a feleségével együtt elcelebesedett és ez hosszú távon nem egészséges, mert nevetség tárgyává válnak, ami visszaüthet az üzletükre. Nincs rá szüksége. Egyébként tele van az ország sámánokkal, jövendőmondókkal, ráolvasókkal, távol keleti bölcsekkel, hályogkovácsokkal, mindegyikük megél. Norbi rátalált valamire, amit tudott menedzselni. (Férfiként csak azt nem értem, hogyan tud egy szilikon műmellet simogatni?)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.10. 23:03:09

Orbán újra megerősítette, hogy évtizedekre kíván berendezkedni
"Győztes erőként kell beérnünk a célba október 3-án. Három kemény hét. Gondoljatok rá, évtizedek múlhatnak rajta" - így buzdította a Fidesz kampánynyitó rendezvényén a jelenlévő polgármester- és képviselőjelölteket Orbán Viktor. A miniszterelnök korábban is beszélt már arról, hogy megvan a lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a „duális erőtér” határozza meg, hanem „egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér.
"Lassan az a benyomása alakul ki az embernek - helyesen -, hogy Magyarországon már csak egyetlen országos párt, egyetlen néppárt van, amelyre rá lehet bízni, és képes vállalni az ország sorsáért viselendő felelősséget" - mondta Orbán Viktor.
"Vigyük véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk!" - ezzel a biztatással zárta beszédét Orbán Viktor.

Erős gazdaság, munkahelyek, rend és biztonság: "erre ma csak mi vagyunk képesek az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt" - mondta a pártelnök-miniszterelnök, hozzátéve: "az országnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége".

nick: 2010.09.10. 23:03:26

a sok lúzer mind itt fröcsög
persze nyilván, hisz az még nekik is megy
több már nem
azért is lúzerek

...de folytassátok csak tovább nyugodtan
holnap úgyis akciJós a tesco... :-P

J.W. Booth 2010.09.10. 23:26:18

Norbi méltó a fideszhez.

A párttal, a néppel egy az utunk...

vga 2010.09.11. 00:21:51

LOL!!!

Próbáljátok Forrest Gump hangján olvasni hangosan!

Fél órája ettől fetrengek!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.11. 00:25:18

Hű! Az a mondat a fogyás és tanulmányi eredménye közötti összefüggésről megragadta a szemem.
Tudom már, miért facebookra rakta fel! Eredetileg könyv lett volna, csak rájött, hogy senki nem venné. Így meg mindenki láthatja.

pimpalini 2010.09.11. 00:33:30

Amúgy a két idézet a végén nem hülyeség, a többit nem olvastam el...:)

pimpalini 2010.09.11. 00:46:10

Amúgy norbi története mindenki számára inspiráló lehet. Vonatkoztassunk el bicskanyitogató emberi gyengeségeitől, nézzük csupán azt, hogy gyerekként kb. az iskolaudvar sarkáról indult, ahol a kicsi, buta, kövér kisfiú kiközösítve álldogál, magában szipogva. Ehhez képes hol tart most...

Kopi3.14 2010.09.11. 01:58:37

@pimpalini: a kicsi buta már nem kövér fiú a kamerák kereszttüzében áll magában, szipogva?

Aki azt mondja, ez egy remek önéletrajz: egy HR-esnél úgy landol a szemetesben, hogy ihaj. Sok a rizsa- amitől tudjuk nem épp lefogyni lehet- konkrétumok teljesen el vannak rejtve benne, de érdektelen infókkal bombáz bőven. S meglepően sokan vannak az országban, akik bár anyagilag közel sem állnak ott, mint ő, de ha összerakják a Cv-jüket többen szarják le az ámulattól a bokájukat.

Kedves Szomszéd 2010.09.11. 02:10:04

Ez igy hulla komoly? Eskuszom en is nekiallok mindjart egy ilyennek, csak en majd valahol 1811 -ben kezdem el a benszulott szepszuleimmel, aztan majd valamikor 2512-ben hagyom abba a jovendobeli leszarmazottaimmal, akik velhetoen a holdon, a marson es a jupiter europa holdjan fognak elni! Ha ez az ember nem beteg, akkor senki! Ilyen egyszeruen nincs!

Starlark 2010.09.11. 09:26:19

Norbinak a sok rossz tulajdonsága mellett az a legnagyobb hibája, hogy még mindig nem jutott el a laza agyáig hogy fel kéne vennie egy jó PR-ost.

A nagy ego-jától nem látja, mennyire közröhej tárgyává teszik saját magukat.
Így születnek az ilyen "önéletrajzok", az elhíresült sziget riport és társaik, vagy az az über béna próbálkozás az indexes bloggal.

lilike13 2010.09.11. 10:03:45

Ja, hisz mindenben és mindenkiben, ezért ment el meglepetésből valami bulvárpaphoz megesküdni a katolikus templomba -zsidó létére. És ezt csak a tények kedvéért jegyzem meg. Valamint kit adnak össze egyébként hitoktatás, gyónás, áldozás nélkül normális katolikus papok? Valamint Buddha nem isten...vallásalapító.

Logged In 2010.09.11. 10:20:20

Az a baj hogy ez teljesen rendben van.. egyrészt mert okos másrészt meg nagyon okos.. ismert ember.. garantálom hogy sokan megnézik az ő adatlapját... és ha egy szép összeszedett cuccal találkoznak akkor lehet olyanokat is fog érdekelni az ő személye és terméke akiket eddig nem stb stb..

a másik meg lehet szeretni vagy nem szeretni amit képvisel.. viszont azért mindenképpen tisztelet jár neki hogy honnan indult hova jutott..

mindenkinek ott a lehetőség utánna csinálni..

Logged In 2010.09.11. 10:23:16

@Starlark:

jelen korban az őszinteség és a természetesség a legnagyobb pr fogás..

Jancro 2010.09.11. 11:43:43

A rendőrségi-katonai vegyes alakulat nem létezett, ez egy normál rendőr tiszthelyettes képző iskola, (egy században voltam vele) ráadásul, ha jól emlékszem, katonának egészségileg alkalmatlan volt a fiatalember. Órákra sem nagyon járt be, akkor még triatlonozott és hát versenyre készülni kell ugye. Továbbtanulását olyannyira nem támogatták a felettesei, hogy állítólag késve beadott pályázattal is felvették a Rendőrtiszti Főiskolára. Amikor elvégezte, tornatanár lett a budapesti rendőr szakközépben és amikor már a biznisz mellé nem fért be a "rendőri munka", akkor leszerelt.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása