BLOG

Schmitt a "hazafi"

írta: turner ; 2010.08.19. 08:39 · 1 trackback

Schmitt Pál univerzális ember. Hiába köztársasági elnök, bizony nem tud kibújni a MOB elnökének szerepéből.

Történt ugyanis, hogy a szingapúri ifjúsági olimpián kifogást emelt az ellen, hogy a sportolók magukkal viszik nemzetük zászlaját a dobogóra. Nem is tökölt, szólt Jacques Rogge-nak, hogy intézkedjen:

"Beszélgettem Jacques Rogge-gal, és azt mondtam neki, meg kell hozni néhány fontos döntést, például, hogy a versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük, ezért ne vigyék magukkal az országuk zászlaját a dobogóra. A zászló már ott van a helyszínen és az akkreditációs kártyán, a himnusz is hallható, nem szabad eltúlozni a a rivalizálást."

Egyszerűen nem értem Schmitt Pál lelki világát. Üldögélt az emelvényen, miközben egy lelkes fiatal zászlót lengetett a dobogón, és azt gondolhatta: "Felháborító ez a lelkesedés! Minek ez a sok zászló? Fujj!"

Miért bántja ez a "nagy hazafit"?

"Az elkövetkező években minden eszközzel azon fogok dolgozni, hogy a magyarok büszkék lehessenek hazájukra, hogy visszaállítsuk végre a magyarság jó hírnevét - nemcsak a nagyvilágban, de saját magunk lelkében is. El fogjuk érni, közösen el fogjuk érni, hogy mindannyiunk számára felemelő érzés legyen magyarnak lenni! Azt az érzést szeretném újra és újra megtapasztalni, amit - ha megengednek egy sporthasonlatot - nagy versenyeken a lelátókon annyiszor éreztem. Ahol a nemzethez tartozás egy győzelem után olyan egyértelmű, az egymás nyakába borulás olyan kirobbanóan őszinte, mint a közösen kiáltott ria-ria-Hungária!" (Részlet Schmitt Pál beszédéből, melyet a beiktatási ünnepségen szónokolt).

Biztos most is annyira nagyon-nagyon "azt" érezte... Mellesleg a Magyar Köztársaság elnöke -függetlenül attól, hogy az olimpiai bizottság fejese volt- miért szól bele az ifjúsági olimpia részleteibe?


110 hozzászólás : pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr202232340

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT SIXX! ANYÁDAT IS NYUGGENREK HÍVOD? 2010.08.19. 11:27:00

 Az idült internettfüggő, hírhedten mocskolódó troll nem tudta abbahagyni a kommentekbe foglalt tömény gyalázkodást, még annak ellenére sem, hogy vércukorszintje vészesen leesett, majd inzulinos kezelésre szoruló cukorbetegségén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bozoa 2010.08.19. 11:30:28

Ha a tetőtől talpig zászlóba burkolózó sportolókra gondol, akkor még egyet is értek vele. Kevés dolog szúrta úgy a szemem, mint idén kora nyáron Kecskeméten az a kameruni gyerek, aki éppen akkor nyert a Debrecennel bajnoki címet. Persze jó volt látni hogy örül mint majom a farkának(teljes hasonulás), de talán mégsem hiányzott a csapatfotóról az a kameruni zászló. Mondjuk Debrecen város címeres kék-sárga zászlaja az odafért volna, vagy egy szurkolói molinó.

Amúgy meg elégedjenek meg a zászlóval a fejük felett, esetleg mögött. A Forma-1-es pilótáknak is csak a csapat biztonsági védőruhájára futotta, szponzori logókkal teleaggatva.

Themisz 2010.08.19. 11:31:00

úgy tűnik visszatértek nála a kommunista reflexek

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 11:34:32

@Themisz:

Dehát mostan ő egy konzervatív jobboldali Sándor palotába felszopódott exkomancs.

nullnick 2010.08.19. 11:37:30

Ó BAZDMEG

már az is baj, ha valaki hazafi, de nem soviniszta?

Ez már kiégeti vörös meg kék drótjaidat?

Darth Revan 2010.08.19. 11:41:29

Kivancsi vagyok mit szolt volna ez a ven kommancs, ha valaki egy magyar versenyzo miatt kajabalt volna, hogy a magyar zaszlo az mar tulzas. Mit faj neki masok orome? Ven koponyegforgato.

Jimmy69 2010.08.19. 11:43:25

Kellett egy báb Viktornek és csapatának, erre Snitt Pali tökéletesen alkalmas...Végignyalta az szoci érát, átnyalta magát Viktorékhoz. Sohasem gondoltam hogy még a Sólyom urat is visszasírom...

Publius Decius Mus 2010.08.19. 11:47:28

Egy újabb libsi kesergő-fikázóblog.

csoko20 2010.08.19. 11:51:03

@Publius Decius Mus: A libsik azon kesergnek, hogy nem lehet magyar zászlót felvinni a dobogóra, a "nemzetiek" meg azon hogy miért baj ez, hogy nem lehet!

Most már érted a blog címét?:)

Arra is figyelj oda ki MIT mind, nem cssak arra, hogy KI mondja...

genyamagyar 2010.08.19. 11:51:39

@nullnick: A nemzeti színű zászló már sovinizmus? Bazd meg, még megérem, hogy be fogják tíltani.

Sokan nem veszik észre, hogy mennyire hülyére vették őket ezzel a nemzetiszínű maszlaggal... így a magyar, úgy a magyar, Erdély meg Felvidék, meg Nagy-Magyarország meg három tenger! Aztán szégyellik a magyar zászlót!

Eszem-faszom megáll!

Publius Decius Mus 2010.08.19. 12:00:11

@csoko20: Blablabla Schimdt ezért egy szar alak, blablabla OV ezért diktátor, blablabla Gyurcsány meg Kuncze voltak az igazik, csak nem értették meg őket...

newcy67 2010.08.19. 12:04:46

Én tisztelem ezt az embert. Olimpiát nyert egyéniben, ő tiltakozott egyedül 1984-ben az olimpiai bojkott miatt és ő volt az, aki a polgári értékeket emlegetve lemondott a sportban betöltött tisztségéről. Megtudva és megértve, hogy az MSZMP a közmédiumokat is kézi vezérléssel irányítja, haladéktalanul intézkedett, hogy házastársa és gyermekei többet ne szerepeljenek a TV-Torna című műsorban.

bozoa 2010.08.19. 12:06:14

@genyamagyar: Kívánok neked tizenöt év ukrán fennhatóságot öregkorodra, aztán majd te is kirakod a magyar zászlót, mikortól újra ki szabad. Maradjunk annyiban, hogy amihez nem értesz, abba ne szólj bele. Én sem elemeztem soha a kommunizmus asszonyainak hormonszintjét a szegfű illatkibocsájtásával összevetve.

gabóvitéz 2010.08.19. 12:10:46

"Mellesleg a Magyar Köztársaság elnöke -függetlenül attól, hogy az olimpiai bizottság fejese volt-" ??????

MTI: Schmitt Pál már tegnap lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztéről, de ettől függetlenül még tagja maradt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Nem ő az egyetlen közjogi méltóság a szervezetben. Ezzel messze nem ő az egyetlen a 113 tag közül, aki valamilyen közjogi funkciót vagy egyéb fontos méltóságot tölt be a saját országában.

Gratulálok a szerzőnek! Fantasztikus a tájékozottsága.

papas 2010.08.19. 12:11:11

@Publius Decius Mus: Neked ezért fizetnek, vagy csak unalomból?

@newcy67: ez nagyon nagy, grat

Roy 2010.08.19. 12:12:09

@genyamagyar: Nem vicc, ez tény.

@Publius Decius Mus: Nem tudom hány éves vagy? Biztos a fiatalabb korosztályhoz tartozol. Az idősebbek emlékeznek Palibácsi NOB-ban elkövetett hőstetteire, na meg arra is, hogy milyen rendszereket szolgát ki.

@nullnick: Ez Neked hazafi. Na ne röhögtess.
Abban az értelemben lehet, hogy végig nyalt minden rendszert, és pártot.

Alvarez 2010.08.19. 12:15:10

Pali bácsinak ahhoz van tehetsége hogy a zászlókat észrevegye, de ahhoz nem, hogy az alkotmánysértéseket kiszúrja a Fidesz törvényeiben. Neki ennyire futja.

papas 2010.08.19. 12:16:08

@gabóvitéz: a fenti írás, a két smitpalis nyilatkozat miatt született, ugye tudod??? arról esetleg?

genyamagyar 2010.08.19. 12:16:57

@newcy67: Ö tiltakozott 1984-ben? Ha ha ha! Támogatta Kádárt abban, hogy ne vegyünk részt az olimpián!!!

genyamagyar 2010.08.19. 12:17:56

@bozoa: Mi a faszról hadoválsz? Ukránok? Miről beszélsz? Csak nem szégyelled a magyar zászlót? Te is fidesznyik vagy?

Roy 2010.08.19. 12:18:30

@Publius Decius Mus: Te a Fidesz bérkommentelője vagy?

zoli_ 2010.08.19. 12:20:19

Miért van, ha valaki szar alaknak tartja bármelyik fideszes szent tehenet, akkor azonnal valamelyik agymosott cidszes geci, azonnal lekomcsiz? Vagy legalábbis szidja gyurcsányit.
Akit szintén egy idióta.... De attól még smitt pál megitélése nem változik.

sanyisanyi 2010.08.19. 12:20:28

Csak tudnám a fideszek mit pampognak itt. Csak nem keserű az ébredés, hogy itt nemhogy Kánaán nem lesz, de ugyanaz folytatódik mint eddig?

Schmitt pedig a sportsikerein kívül egy senki. De ezt mindenki tudja, aki ismeri egy kicsit is.

genyamagyar 2010.08.19. 12:23:26

Izlelgessük:

"Beszélgettem Jacques Rogge-gal, és azt mondtam neki, meg kell hozni néhány fontos döntést, például, hogy a versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük,"

Hö hö hö!

csoko20 2010.08.19. 12:26:15

@Publius Decius Mus:
A gerinctelenség pártfüggetlen. Ha téged az mszpések szopatnának az fújjj, ha a fideszesek, akkor élveznéd???

Érdekes ember lehetsz! :)

papugaja 2010.08.19. 12:26:15

Betiltanám a himnuszok éneklését a dobogón álló sportolóknak és a közönségnek egyaránt, hiszen az a hangszórókból egyébként is hallható, felesleges belevartyogni.

papugaja 2010.08.19. 12:27:34

@genyamagyar:
Személyes jelenlétével tiltakozott.

nestrot10 2010.08.19. 12:31:51

Ki a szart érdekel ez a gumigerinc...Schmitt Pál...felőlem meg is dögölhet!

Mentolosmájkrém 2010.08.19. 12:40:24

Felszopofiukent gondolom olyan fogpotlasa van neki, hogy a frontfogakat egy mozdulattal ki tudja venni ugyintezes közben, vagy csak az incisalis resz van letompitva nehogy fajjon amit csinal.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 12:40:43

Nyilván azért fájt neki, mert a magyar élsport az a világ után kullog,és dobogón nem lát magyart. Max a senkit nem érdeklő tizedrangú lószar sportokban. Gombfoci pl.

bozoa 2010.08.19. 12:40:48

@genyamagyar: Először is mosd ki a szádat, ha hozzám szólsz, így nem leszek a barátod. Csak egy példát említettem egy nem teljesen idekapcsolódó dologról, amit te emlegettél fentebb. A nagymagyarországosok, azok a szegény átvert tömeg (szerinted), na azok aztán félre lettek vezetve. Képzeld, a J betűs párt szavazói többségében felvilágosult emberek, akik szerint is lehetetlen területi kárpótlást nyerni, de legalább annyit szeretnének elérni, hogy a szétvágott ország kint rekedt tagjai méltóan használhassák a saját anyanyelvüket, ami számodra egy teljesen természetes dolog. Igenis csaknem ezer év múltunk van a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken, stb. Miért ne lehetne magyarként élni ott és színesíteni a szlovákIAI, ukrajnaI, románIAI, szerbIAI kultúrát? Miért kellene rossz politikával elzavarni a helyieket onnan, ide hozzánk? Akár hiszitek, akár nem, ilyenek vannak, még olyan országból is, amely már megelőzött minket. Na persze nem agyilag csak gazdaságilag.

Schmidt Pali jól helyezkedett mindig is. Mint sportoló igenis példaértékű a gyerekek számára. Mint politikus, inkább ne is beszéljünk róla. Mindenesetre én nem sírok Sólyomért, mert álszent dolognak tartottam ezt az egyensúlyozást a két baloldali párt, az MSZP és a Fidesz vélemények elfogadása, a nemzeti radikálisok véleményének alázása és az LMP buksijának simogatása között. S igenis ha lett volna vér a pucájában, akkor ott Komáromban igenis ÁTMEGY A HÍDON avatni. Mi lett volna? Lelövik? Bocs, tudom, OFF.

bozoa 2010.08.19. 12:41:34

@genyamagyar: Először is mosd ki a szádat, ha hozzám szólsz, így nem leszek a barátod. Csak egy példát említettem egy nem teljesen idekapcsolódó dologról, amit te emlegettél fentebb. A nagymagyarországosok, azok a szegény átvert tömeg (szerinted), na azok aztán félre lettek vezetve. Képzeld, a J betűs párt szavazói többségében felvilágosult emberek, akik szerint is lehetetlen területi kárpótlást nyerni, de legalább annyit szeretnének elérni, hogy a szétvágott ország kint rekedt tagjai méltóan használhassák a saját anyanyelvüket, ami számodra egy teljesen természetes dolog. Igenis csaknem ezer év múltunk van a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken, stb. Miért ne lehetne magyarként élni ott és színesíteni a szlovákIAI, ukrajnaI, románIAI, szerbIAI kultúrát? Miért kellene rossz politikával elzavarni a helyieket onnan, ide hozzánk? Akár hiszitek, akár nem, ilyenek vannak, még olyan országból is, amely már megelőzött minket. Na persze nem agyilag csak gazdaságilag.

Schmidt Pali jól helyezkedett mindig is. Mint sportoló igenis példaértékű a gyerekek számára. Mint politikus, inkább ne is beszéljünk róla. Mindenesetre én nem sírok Sólyomért, mert álszent dolognak tartottam ezt az egyensúlyozást a két baloldali párt, az MSZP és a Fidesz vélemények elfogadása, a nemzeti radikálisok véleményének alázása és az LMP buksijának simogatása között. S igenis ha lett volna vér a pucájában, akkor ott Komáromban igenis ÁTMEGY A HÍDON avatni. Mi lett volna? Lelövik? Bocs, tudom, OFF.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 12:43:23

@sanyisanyi:

Sportsikerein kívül? A csapat nyert amiben játszott. Személy szerint ő vesztett egyedül. Csak behúzta a bajnoki címet, ha rajta múlik, akkor veszítenek. De nagyjából ez leképezi az egész embert, és a munkája minőségét is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 12:46:14

@bozoa:

Engem hidegen hagynak a határontúli magyarok. Ha a határon belüliek is szarul élnek, tán arra kéne koncentrálni, nem a külföldön élő, talán még jobb gazdasággal rendelkező állam polgárait támogatni. Magyarkártya meg a faszom az!

nestrot10 2010.08.19. 12:49:14

a MEDIÁN közvélemény kutató már megint hazudik a Fidesz bérenc Fidesz ál közvélemény kutató. (Olyan mint a SZÁzadvég közvélemény kutató:)))
Már ismerjük! Nem igaz amit közöl. Orbáén nem a legnépszerűbb hanem a legutáltabb politikus és a kormány nemhogy szar hanem FOS! HAZUDIK A MEDIÁN ,hogy javítsa a FIDESZ ellen hangulatot!!!!!

Regulator 2010.08.19. 12:50:40

Egy alkalmasabb politikus van csak, ki, kvalitasai alapjan, barmikor koztarsasagi elnok lehetne, a Gyenesei Pisti..
A somogyiak szamara o az igazi tulelo mintakepe ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 12:51:25

@nestrot10:

Vannak más, mérvadó közvélemény-kutatók is, nem csak a medián.

szőketisza 2010.08.19. 12:52:27

Schmitt egy szerény képességű, szánalmas figura. Magyarország szégyene.

layo 2010.08.19. 12:52:38

@genyamagyar: nem vetted észre nyuszi67 finom íróniáját...? Schmitt egyéniben nyert olimpiát :) ??

nestrot10 2010.08.19. 12:59:15

@Kedves Nard: na ezt mondom én is..de a Médian és a Századvég csak Fidesznek hangulatcsináló dolgokat hazudik:)

nestrot10 2010.08.19. 13:00:22

Gumigerinc Schmitt vicc: Megkérdezik a Schmittet hogy milyen vallású,...azt feleli : amilyet akartok:))))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 13:03:08

@nestrot10:

Ez egyértelmű, lakájcégek. Nem kell ezen csodálkozni semmit :)

A vicc az viszont üt. :)

szőketisza 2010.08.19. 13:13:45

@Kedves Nard: Emlékszem, hogy az előző FIDESZ-kormány idején gyűjtést szerveztek, hogy a határon túli magyar iskoláknak TV-t, videómagnót ajándékozhassanak. Szülőfalumban - és valószínűleg sok vidéki magyar iskolában - akkor mindez csak az álom kategóriájába tartozott.

Giedi 2010.08.19. 13:23:09

Erről ennyit. OV egy tőzsgyökeres kommunistát (Lázár György és Grósz Károly puszipajtása - mondanak valamit ezek a nevek a mai divat-fityiszeseknek?) ültetett az ország első számú székébe.
Csak egy szó van rá:
SZÁNALMAS!

Reggie 2010.08.19. 13:24:21

Ez is csak egy tetves seggnyalo kommancs.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 13:28:09

@szőketisza:

Ez van. Nekem is járna jobb életszínvonal, kevesebb levonás a fizumból. A gyűjtés más tészta, az teljesen rendben van, adakozzon aki akar és megteheti. De ne az adófizetők pénzéből.Kurvára ne más országok állampolgáraira költsön a kormány!

csoko20 2010.08.19. 13:28:44

@Johnny Fiama: Fújjjjj! És még a Szent Koronás címer is ott van a közepén!!!

Mondjuk, ha meg lenne az egész fotosorozat, akkor pár kockával később már Pali bátyánk smúzol a lányok között, magyar zászlóval a háttérben :)

gaga 2010.08.19. 13:38:02

Mit keresett ez a politikai kaméleon Szingapúrban az adófizetők pénzén?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 13:41:16

@csoko20:

Madjar melegítőben is pózolt a köcsög valamelyik választási plakáton :)

ombre99 2010.08.19. 13:43:37

Mert egy igazi f@sszopó!!!!!!!

gregory1 2010.08.19. 13:45:21

Schmitt Pàl ur/elvtàrs, Kàdàr elvtàrs hü embere és a kommunista orszàgok kéme volt nyugaton ezért került ilyen poziciora !
Mit büszkélkedjünk egy felsöfoku kommunista hazaàruloval ?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.19. 13:46:13

Pali, jó ilyen közutálatban élni?

Erre is büszke lehetsz, megérte a sok nyelvezés?

csárli hárper 2010.08.19. 13:47:30

smitpál bazmeg! szóljon már valaki ennek a senkiházinak hogy csak leírt szöveget olvasson fel, saját agyfosát ne ossza meg a külvilággal mert nagyon ciki! előre is köszi!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 13:50:46

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor itt az idő húzz:

Anyagilag eléggé megérte neki, az biztos! Ő azt hiszi, mindenki szereti őt, mert olimpiai baLYnok! :)

gregory1 2010.08.19. 13:54:56

@bozoa: Kivànok neki 20 év Romàniàt és 20 év Szlovàkiàt, ahol büntetik a honfitàrsainkat mert magyarul beszélnek !
Nem mi vagyunk magyarok nekünk semmi érdemunk nincs mert csak ide születtünk, hanem azokat kell becsülni akiket màr 1920 ota agyonverték, meggyilkoltàk, megszégyenitették és mai napig is megszégyenitik mert hasznàljàk anya nyelvüket !
Aki ellenük beszél az mind hazaàrulo és ki kellene utasitani M.O.-rol és elvenni az àllampolgàrsàgàt és igy majd megtudnà mi az hogy hontalanul élni !!!

Ordnassac 2010.08.19. 13:56:25

Kérdésre válaszolva:

www.olympic.org/en/content/The-IOC/Members/Mr-Pal-SCHMITT/

Így, ha minden igaz, protokollos a NOB-ban.

Ettől függetlenül nem értem és meglepő ez a javaslata.

Artie 2010.08.19. 13:57:39

@bozoa: Nézd, azért Magyarországon is vannak érdekesen gondolkodó egyedek.

A Nemzeti Sport pl. következetesen Szabó Ottót, az ETO jobbhátvédjét szlovákiaként tünteti fel, nem szlovákként. Ám legyen.

Akkor megkérdezném, hogy mondjuk Radulovics, Kovacsicz, Zubjuk, Hernandez (RIP), Leandro miért "magyar" náluk, miért nem szerb, szlovák, orosz, kubai, brazil.

yafet 2010.08.19. 14:16:33

Remélem Kövér Laci letépi az arcát :)

hunyuan 2010.08.19. 14:23:02

büdös kommunista-hazudós-doppingos-jegyüzér smitt már jártatja azt a félművelt pofáját,
sok humor elhozója lesz ez a féreg..

gyilkos fűegér 2010.08.19. 14:28:01

@Regulator: "Egy alkalmasabb politikus van csak, ki, kvalitasai alapjan, barmikor koztarsasagi elnok lehetne, a Gyenesei Pisti..
A somogyiak szamara o az igazi tulelo mintakepe ;) "

A lányát viszont bármilyen "pozícióban" el tudnám képzelni...

little green rooster 2010.08.19. 14:39:33

@hunyuan: "sok humor elhozója lesz ez a féreg.. "
Félek, nem lesz kedvünk rajta röhögni...

pistike_77 2010.08.19. 14:41:06

Hát ez kész röhej, ahogy a sok balfasz maszop szimpatizans itt "lekomcsizza" schmittet. Mert ugye valószínüleg nem a fidesz szimpatizánsok teszik ezt.

Várúr 2010.08.19. 14:41:27

Röhögöm a posztot, meg a sok idegenszívű kommentelőt. Eddig az vót a baj, hogy Schmitt nacionalista magyarkodó, szentkoronázó, stb. Most az, hogy bár a magyar címer ott a sportolók mezén, tiszteletükre felvonják a zászlót, süvölt a himnusz, stb., nem öltözhetnek talpig zászlóba. Meg hogy mi köze hozzá... Csak annyi, hogy egyelőre még mindig ő a MOB elnöke és a NOB protokolfőnöke. Az ifjúsági olimpia nemzetek vetélkedése, de nem nemzeti zászlókba fingás.

Darth Revan 2010.08.19. 14:41:30

@Themisz:
Most gondolom vagy tizszer elelvezett a boldogsagtol. Elvezi, hogy ekkora "hatalma" van.

Az is mekkora oromet okozott neki, amikor sunyitott, igy a magyar sportolok nem jutottak ki a Los Angeles-i olimpiara.

Az meg gondolom fajdalommal toltotte el, amikor o allhatott a dobogo legfelso fokan, akkor magyar zaszlot huztak fel es a magyar himnusz szolt, a voros zaszlo meg az internacioonale helyett.

Fidesz = oreg kommancsok gyujtohelye.

Várúr 2010.08.19. 14:46:25

@Artie:
Egyszerű. Mert a felsoroltak nem magyar nemzetiségű magyar állampolgárok, míg Szabó Ottó magyar nemzetiségű szlovák állampolgár. Tót lesz, ha Ota Szabovnyikra magyarosít. Dőlj hátra, nyugodj meg, kérdezz okosabban.

Themisz 2010.08.19. 14:47:55

@pistike_77: Megnyugtatásul: "Aki nincs velünk, az ellenünk van" -Kádár János, 1956, te most éppen ezt követed. Azt nem mondták még neked, hogy aki ellent mer mondani a hivatalos pártpropagandának az nem mind komcsi? Én pl sose szavaztam rájuk.

csárli hárper 2010.08.19. 14:48:59

az is kurva ciki hogy egy ilyen senkiházi ke lehet, de az sokkal szánalmasabb ahogy pár droid még védi is ezt a szerencsétlen bohócot......

Pávor Jál 2010.08.19. 14:49:23

Ez is egy gyík. Fidesz most a kirakatba rakja ezeket, hogy csökkenjen a népszerűsége. Túl jól megy nekik. :D

hunyuan 2010.08.19. 14:50:11

@pistike_77: te hülye kis csíra tájékozódjál már..hol a faszba élsz te hülyegyerek
smitt a kommunista rezsim egyik legnagyobb seggnyalója volt, pártfunkciós mszmp-tag

szánalmas hulladék vagy

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2010.08.19. 14:53:58

@Kedves Nard: Az ifi-olimpián evezésben bronzérmes volt Bíró Márk, de gondolom a 28.helyek említése mellett ez nem fért be a hírekbe...

Várúr 2010.08.19. 14:55:42

@ezittenkéremmagyarország:
Hm. Szerinted Schmitt senkiházi bohóc. Érdekes lenne megtudni, te kiafene vagy? Mit értél el eddig? Honnan a nagy pofád? Ki biztat, hogy ekkora arccal írd ki magadból a beteges kisebbségi érzéseidet?

campobaszo 2010.08.19. 14:58:40

Csak arról van szó,hogy meg akarja várni,míg hazánk hivatalos zászlajában ismét benne lesz a korona,sőt Erdély is,esetleg egy párbajtőr is,na akkor majd lehet lengetni!

Pékszakállú Henceg 2010.08.19. 15:17:10

Schmitt Pálnak elment az esze, kijött rajta a kommunista reflex. orbánnak jó seggnyalója, és ez a lényeg. neki sem kell gerincbántalmaktól tartania, az egyszer biztos.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 15:23:12

@bonnie:

Mi az az ifi-olimpia? Kit érdekel?

@pistike_77:

Nyilván nem komcsi az a komcsi, aki a fideszben van, csak azt nevezik komcsinak a fideszesek aki mszp/szdsz/fasztudja párt tagja. Az komcsi. SP nem...ááá nem :)

@gregory1:

Beszéljek oroszul? Kutya nem ért meg. Szlovákiában beszéljen szlovákul. Cipőt a cipőboltból bazze! :)

csárli hárper 2010.08.19. 15:30:21

@Várúr: Hm.Szerintem igen, egy senkiházi bohóc! És most kapaszkodj meg, azt is írták róla hogy idézem: "fasszopó, féreg, köcsög, gyík, elvtárs, kommunista kém, politikai kaméleon, vén majom, schegg, shit pál, karrierista fasz", és még nem teljes a paletta, ebből is láthatnád ha kihúznád a fejed a fidesz seggéből hogy nem mindenki agy mosott droid....

Éhesló 2010.08.19. 15:40:46

Shit Pál egy karrierista f@sz. 2X
(copyright by Kun András)
Nem mellesleg egy komancs seggnyaló.
Méltó társa martonyinak, pintérnek, stumpfnak és a többi narancsseggű orbánvitéznek.

lüke 2010.08.19. 15:41:14

hűha ,itt is ugyanaz
SPaja maradi, s egy KE -volt ellenfelének az otrtopédus Roggének- ne adjon ötleteket,
nem elegáns
szerintem reváns a vereségést

reccs 2010.08.19. 15:48:20

Nocsak. Gyárfás zászlót árul az olimpiai faluban, hogy ennyire csípi a szemét? :)

Pálfordulás? Oké, de most épp merre? Ekkora hülyeséget se szocitól, se liberálistól nem hallottam még.

Alvarez 2010.08.19. 15:48:54

Az ilyen magaslabdáktól félt Kövér annyira, amikor nem akarta Palibácsit köztelnöknek.

De nyugi, lesz mégmagasabb labda is :DDDD

Darth Revan 2010.08.19. 15:49:51

@Kedves Nard:

A legszebb, hogy a fidesz meg akarja valtoztatni a "kommunista" alkotmanyt (1949. evi XX. torveny).
uj alkotmanyt akarnak, es bevettek az alkotmany elokeszito bizottsagba, na kit? Hat a hiresen demokrata, ellenzeki Pozsgay elvtarsat.

Bravo.

Kivancsi vagyok, hogy Biszkut megvalasztjak-e az Alkotmanybirosag elnokenek.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.08.19. 15:51:51

A gonosz törpe dilettáns seggnyalója, egy rossz vicc, nem közt. elnök

Commandante Jayasuriya 2010.08.19. 16:00:06

Kinn a bárány, benn a farkas...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.19. 16:00:15

@Darth Revan:

Egen, ezért is mondom, a fidesz seggnyaló exkomcsi nem komcsi szerintük :) Biszku akár államfői tisztségig is viheti, ha egy bohóc zéró mint SP elérte. Itt vesztette a súlyát az a kifejezés, hogy közjogi méltóság. Mert nem méltó rá, hogy az lehessen.

Commandante Jayasuriya 2010.08.19. 16:02:54

@hunyuan:

Pistike nem tagadja meg önmagát.
Olyan, mint a régi viccben: mindenről az jut az eszébe...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.19. 16:03:43

A Schmitt Pál témához ezt tudnám csak hozzáfűzni:

www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0

Commandante Jayasuriya 2010.08.19. 16:04:31

@pistike_77:

Te vagy az, akiről a vicc szól.
Tényleg röhejes vagy!

Alvarez 2010.08.19. 16:12:19

@Fedor: eléneklik az éve legnagyobb talányát:

"...hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?"

rg 2010.08.19. 17:13:52

@Kedves Nard: Ezt a maszlagot mantraként ismételitek, na erről ismerszik meg az igazi elvtárs. Mi az, hogy nem nyert? A csapat tagja volt, tehát nyert. Ettől függetlenül '68-ban a legjobb szovjet legyőzésével alakította 4-1-re a döntőt. Szánalmasak vagytok. Nagyon.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.08.19. 17:18:05

Smici mindenütt otthon érzi magát - ő a világpógár, nagykövetek követe, motor, és nyelvőr... de már nem tudja követni, mikor mit mondott, miként cselekedett? Oszt' így sűrűn keveredik magával ellentmondásba, de pont ezért szeretik, védik, és nevezték ki oly magas posztokra a fideszesek: mert az ő gyerekük - nekik így is jó. Hogy mi meg égünk miatta, meg nekünk kissé ciki? - hol érdekli már az őket; a 2/3 forradalmárokat? (ahelyett hogy szólna már neki valamelyik épeszű, hogy vegyen vissza, ne blamálja állandóan a nemjónépet, és ne égesse magát/ és pártját a jónép előtt.)

shwarcz bácsi 2010.08.19. 17:26:19

és ez egy köztársasági elnök.....
palibá mindent elkövet azért hogy nemzetközi szinten is megutálják...az ilyen intézkedései az igazi országimázs építő tevékenység.
kíváncsi vagyok hogyan lesz ez megmagyarázva a fidesz részéről?
engem peking óta izgat egy kérdés...hol a jegyünk pali???

becike4 2010.08.27. 10:32:52

@Johnny Fiama: Ezt kell nézegetni,nem faszompalival foglalkozni.

becike4 2010.08.27. 10:34:32

@rg: Akkor még letagadta,hogy ő ruszkit vert vóna!

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!