BLOG

Szarból adót csökkenteni? Lehetetlen...

írta: turner ; 2010.06.05. 10:05 · 2 trackback

Fiúk, ezt elbasztátok!

Engedjék meg, hogy a Mandinert idézzem: "A Fidesz megmondóemberei az utóbbi néhány hét során gazdasági kérdések kapcsán úgy viselkedtek, mint Dumbó a porcelánboltban." És bizony ezzel maximálisan egyet lehet érteni.

Előbb-utóbb el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Hogy a Fidesz ígérgetett, az nem meglepő, hisz a rendszerváltás óta minden kampány erről szól. Ám még a választások előtt lehetett sejteni, hogy szarból nem lehet várat építeni, ezt támasztotta alá a rengeteg "csontvázas" nyilatkozat is. Mondhatni: lehetett tudni a film végét. A Fidesz kommunikációs szakemberei már akkor adagolták, az elkerülhetetlent.

De azt se feledjük el, hogy mi vezetett idáig. 8 év szabadrablás, 8 év totálisan elkúrt gazdasági politizálás.

Tény, hogy az államkassza kong az ürességtől, -ráadásul EU és az IMF sem lesz partner a hiány elröpítésében- valószínűsíthető tehát, hogy az adócsökkentés most elmarad. Ezt viszont le kell kommunikálni... Személy szerint azt nem értem, hogy miért kell államcsőddel telekürtölni az egész világot?

A kisebbik rossz, ha elmarad az adócsökkentés. Merem remélni, hogy nem újabb megszorítások miatt van az egész felhajtás... Ugyanis nekem és minden embernek tele a töke a nadrágszíj húzogatással. Ám azt se feledjük, hogy jövőre el kell kezdenünk visszafizetni az EU és az IMF által összedobott nem kevés összeget. Ez idén még "csak" 170, jövőre viszont 1150, 2012-ben 900 milliárd forint! Emellett adót csökkenteni... Mondhatni lehetetlen.

Persze meg lehet érteni a Fidesz álláspontját. Választást kellett nyerni, azt pedig nem lehet úgy, hogy stagnálást, ne adj' Isten megszorítást ígérnek. Minden más politikai erő ezt tette volna -ahogy ezt tették Gyurcsányék is 2006-ban. Alap probléma tehát, hogy ez az ország úgy ahogy van ki lett fosztva.

Emellett egyet kell, hogy értsek zero-val: Kussoljatok már basszátok meg!


29 hozzászólás : fidesz válság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr152056135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: New York Times: ügyetlen fideszes trükk volt a csődriogatás 2010.06.05. 16:10:37

Az Egyesült Államok legkomolyabb napilapja úgy látja, hogy riasztó hatású kijelentéseinek célja Orbán IMF-fel való tárgyalási pozíciójának javítása és az előző kormány befeketítése volt. A The New York Times két szerzője, Dan Bilefsky és Matthew Sal...

Trackback: Forgatókönyvek 2010.06.05. 11:19:22

Az alábbiakban a csontfeltáró... Akarom mondani, a tényfeltáró bizottság sajtótájékoztajának két lehetséges, ámbátor feltétlenül fiktív forgatókönyvét vázolnám.1. forgatókönyv:Ezúton kérünk elnézést a magyarországi devizahiteles választóinktól, am...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2010.06.05. 15:43:54

azt mondta Viktor hogy azonnali és nagymértékű adócsökkentés lesz, ez az egyetlen dolog ami beindíthatja a gazdaságot
megígérték, ennyi, nincs kifogás, csinálják

készcsók 2010.06.05. 15:43:55

Csak jelzem, hogy a hiteltörlesztés tulajdonképpen nem egy az egyben jelentkezik a költségvetésben, hanem az állam a piacról refinanszírozza azt. Magyarán szólva azt az 1150 meg 900 mrd forintot újabb hitelek felvételével kell majd előteremteni, a valódi plusz költség a kamat lesz...

dtomika 2010.06.05. 16:07:10

Ejnye-ejnye lányok,fiúk, hát kinek a szavazataiból lett 2/3-a

a Fidesz-nek, akkor most igenis tessék szívni

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.05. 16:09:02

@készcsók: éppen elég az is...
@dtomika: pl az én szavazatomból is. Ez még mindig jobb, mint az utóbbi nyolc év rablása...

Gábor217 2010.06.05. 16:09:22

Javítanék: Nem az utóbbi 8 év rossz gazdaságpolitikája, mert a Bajnai kormány idején jelentős változás állt be. A gazdasági talpra állás megkezdődött, a csőd veszélye elhárult, a hiány rekord alacsony szintre csökkent, ahogy a kamatok is, és stabilizálódott a forint árfolyama.

Alapvetően nem lehet egy platformon emlegetni Medgyessyt és Bajnait, nem beszélve Gyurcsányról.

Jól hangzik, hogy 8 év elqrás, de jól elkülöníthető időszakok voltak benne. És az igazán bajos dolgok 2006 előtt történtek. 2006-után megszorítások, és reformkísérletek is elindultak, ezek egy része azonban nem volt sikeres. 2008-ban pedig stílusában és határozottságában is egy más karakterű kormány jött létre. A hasonlóság annyi volt, hogy ugyanazok a képviselők nyomták a gombokat. Na meg pár miniszter, akiket kényszerből be kellett tenni az új kormányba is. de pl. Gráf József szakmailag is elismert politikus.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.06.05. 16:09:50

"Minden más politikai erő ezt tette volna -ahogy ezt tették Gyurcsányék is 2006-ban."

Gyurcsány feleannyit sem ígért, mint Orbán 2006-ban (amikor járulékcsökkentésből csinált volna 14.havi nyugdíjat a Fidesz). Gyurcsány azonban ezzel is "elcsalta a választást", "persona non grata" lett és a fideszesek kivonulgattak az ülésteremből

Kiváncsi vagyok, hogy ezután az Orbán beszédek alatt kivonul-e a Fidesz:-)

Transylvanianmixedgrill 2010.06.05. 16:11:29

Tény, hogy az államkassza kong az ürességtől.

Jééé, mostmár kong az ürességtől? Pedig évek óta azt hallom a Fideszeseketől, hogy van ott sok-sok pénz, csak a szocik NEM AKARJÁK odaadni a népnek, de majd jönnek a ZOrbánék, és nekeik elég lesz AKARNI. Ja és persze nyilvánvaló: azért üres, ment ellopták mind egy szálig a szocik, tudjuk, persze, persze...

Megbocsáss: ezen a szép nyári napon, amikor Varga Mihály konkrétan a saját 1 hete regnáló kormányának rekordgyorsasággal húzta be a mattot élő egyenesben, nem kéne egy kicsit szerényebbnek lenni, meghúzni magatokat kedves fideszesek?

énisfélek 2010.06.05. 16:14:13

@dtomika: "Ejnye-ejnye lányok,fiúk, hát kinek a szavazataiból lett 2/3-a a Fidesz-nek, akkor most igenis tessék szívni "

Az elmúlt 8 év alatt felhalmozott adósságot (és kamatait) szét kell osztani a 2002-ben és 2006-ban a szocialistákra szavazók között.
A többit kifizetjük mi :)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.05. 16:17:18

A Fidesz sajátzseb akciója ez!

A párt és a közel álló oligarchák, seggnyalók tudtak erről a görény de "okos" akcióról. Tudatosan mondták azt amit- bár nem igaz- ezáltal befolyásolva a tőzsdéket.

Nagyon nagy tételekben fogadtak a forint ellen és shortolták az OTP-t.

Most egy laza sorry és vagyonok vándoroltak a Fidesz és a Pintér, Fellegi, Orbán oligarchák off shore cégeihez.

Külföldön bróker cégnél dolgozom.

Szíjj ártó takarodj!!

is 2010.06.05. 16:19:10

bocs: tény, hogy az államkassza nem kong az ürességtől. tény, hogy 2006 óta hozzák vissza a szarból a dolgot (már amikor Orbán nem hülyenépszavaztat 18 hónapon át), ehhez képest Zuschlag, Hagyó és Hunvald összesen kb. 1 milliárdot rakott el, ami 1 milliárddal több a kelleténél, de a költségvetés egészéhez hangyafasz.

még bátran nézegesd a számokat, meg egy kicsit értsd meg az összefüggéseket, a helyzet sajnos még annál is rosszabb a FIDESZre nézvést, mint ahogy itt most leírod.

énisfélek 2010.06.05. 16:19:20

@Gábor217: "Javítanék: Nem az utóbbi 8 év rossz gazdaságpolitikája,"

Ha 8 év alatt sikerült úgy több ezer milliárd forintot kilopni az államkasszából, hogy közben nem omlott össze az ország, az szerintem nem rossz gazdaságpolitika. Sőt, kifejezetten ügyes.

dtomika 2010.06.05. 16:23:12

@turner: 8 év alatt néhány 100 millió BKV-s és egyébb kor-

rupciós ügy eltörpül ahhoz amit a FIGYUSZ politikusai röpke 2

hét alatt, kijelentéseikkel károsították az egész országot

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.05. 16:23:25

@eroica: Ajánlom figyelmedbe Gyurcsány kampányvideóját 2006-ból:

www.youtube.com/watch?v=MKGzyfsm0O4

@énisfélek: Ügyes? Na ilyet sem hallottam -láttam- még :D Sokba fog nekünk az "ügyességük" kerülni...
Nem volt annyira ügyes. Mázlijuk volt, hogy jött a válság, máshogy nem tudták volna ezt a szart lekommunikálni...

burlamaqui 2010.06.05. 16:24:01

Ha már valaki nem emlékezne rá: a bajok a 2002-es választási ígéretek betartásával, a 100 napos programmal kezdődtek. Kéne egy kis Cavinton, hogy emlékezzek a Fidesz heves kritikájára is ez ügyben...mert nekem csak a hídblokád, D-209 meg effélék jutnak eszembe. Pedig ez volt az "ország kifosztása", vagyis hasonló a görög sztorihoz.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.05. 16:28:29

@dtomika: Haver, nem néhány száz millióról van itt szó, hanem pl. az államadósságról, ami két és félszeresére nőtt - 8400 mrd Ft-ról több, mint 20 ezer milliárd(!) forintra. Hova lett? Jóléti kiadások, no meg autópálya alagúttal a búzatáblába stb stb stb...

Gábor217 2010.06.05. 16:39:35

@turner: Az az alagút nem az alföldön megy keresztül sokak elképzelése ellenére sem. Több száz méteres szintkülönbségek vannak, amelyeket vagy kiegyenesítünk, vagy 2x ilyen hosszúra kell építeni az autópályát. De itt mindenki nagyon ért mindenhez. Járd be a terepet gyalog, majd megváltozik a véleményed.

A sok pénz hova ment? 13. havi nyugdíj, 13. havi fizetések. Pazarló állami vállalatok, hatalmas, nem hatékony közigazgatás.

burlamaqui 2010.06.05. 16:42:18

@turner: 1. Nem az adósság nagysága a kérdés: nálunk a GDP 78-80%-a, Japánban 200%, azért mégsem aggódnak, mert fedezik a hazai megtakarítások.
2. 2006 után a konvergencia-program stb. nyomán nem az állam adóssága nőtt alapvetően,hanem a lakosságé és a vállalati szféráé.

Gábor217 2010.06.05. 16:46:51

Ami feltűnt mostanában: Az utóbbi napok eseményei után a kommentek érdekes módon nem egymás anyázásáról szólnak. Mindenki a fideszes hazaáruló barmokat szidja, teljesen jogosan.

Talán megteremtődik a nemzeti egység, a fidesz-ellenességben. Mondjuk még mindig nem tudtam feldolgozni, hogyan is lehettek ekkora ökrök!

Spiro 2010.06.05. 17:01:57

Kell tudni olvasni a sorok között, de a Fidesz törekvése pofon eccerű. A deviza hiteleket Ft hitelekre akarják váltani, ha teccik, ha nem, annak érdekében, hogy függetlenedhessünk a nemzetközi történésektől.
Az elképzelés a következő lett volna, szerintem.

Lenyomni a HUF kamatot (ehhez kellett volna a lojális MNB, hiszen már nem az infláció elleni küzdelem a prioritás- ebben igaza van Fidesznek)
A HUF kamat még 3-4%-os magasságban is pariban van az EUR, vagy CHF kamata plusz a magyar adósság felárral összegéből eredő kamattal.

Az MNB, vagy az ÁKK fix EUR/HUF (pl: 250), CHF/HUF (pl: 160) árfolyamon devizát ad el ker. bankoknak a deviza hitelesek portfoliójának erejéig. HUF-ot annyit nyomunk amennyit akarunk, így a szükséges likviditás megteremtésével nincs gond.

A fenti HUF kamatszintekkel, még a ker.bankok ügyfelek felé alkalmazott 2-3%-os kamatfelárával is 5-7% THM-ű hiteleket lehet nyújtani, illetve ilyenre lehet cserélni a deviza hiteleket.
Mivel ez közel azonos THM mint a deviza hitelek lehívása idején alkalmazott érték, így az akkori HUF törlesztő részleteknek megfelelő lesz az új HUF hitel törlesztő részlete is (hiszen nem az árfolyam változás a szivatós jelenleg, hanem a kamat változás, hiszen a kamatos kamat függvény exponenciális, így ezt kell kezelni). Halleluja.

Az árfolyam kockázatot, illetve a jelenleg kalkulálható, de nem realizált árfolyam vesztességet, és a deviza forrás előteremtését pedig az MNB vállalja át.

A probléma a ker.bankok eddigi deviza forrásainak megfelelő fedezet előteremtése, de erre felhasználható a felduzzasztott MNB deviza tartalék. Illetve az MNB jobb adós, mint a ker.bankok ezért képes lehet olcsóbban deviza forrásokhoz jutni, pláne hogy az ECB most már HUF eszközöket is elfogad deviza hitel, swap fedezeteként.

A HUF árfolyam pedig azért nem fog elszállni, mert az MNB nem kezd észnélküli konverzióba, hanem deviza hitelekből görgeti az átvállalt pozíciót.
Mivel az MNB tartalékok felhasználásra kerülnek, ezért szükséges lehet a HUF szabad átváltásának felfüggesztése, illetve fix árfolyam rendszer bevezetése (ez a Kósa féle alkotmányos rend szüneteltetése).
Ez nagy gondot nem okozna, hiszen csak vissza kell hozni a deviza intervenciós sávot, ami úgyis szükséges az ERM-hez való csatlakozáshoz (illetve hasonlít az elváráshoz).
Ennek azért lehet jótékony hatása, mert ismert lenne a várható EUR csatlakozási árfolyam is (ami az eddigi csatlakozók példája alapján a sáv alja lehet)

A fentiekből fakadó kockázatok szétterítése pedig banki külön adó bevezetésével történhet, illetve gyors EUR bevezetéssel már a deviza finanszírozás sem okozna gondot (sőt amennyiben a fenti 250-es szint alatt sikerül csatlakozni az EUR-hoz, ez árfolyam nyereséget is jelenthet).
Csak az EUR/CHF-nek kell megfelelő szintre visszamásznia, hogy azon se legyen buksi (hiszen a hitelek nagyrésze CHF).

Ha ügyesen csinálják minden év végén az átértékeléshez használt árfolyamot úgy fixálják, hogy ne lehessen kimutatni az árfolyam veszteséget, így ez nem növeli a kimutatott államadósságot sem.

Szerintem az eddigi árfolyamváltozásból fakadó EUR esetében ~10%-os, CHF estében 25%-os HUF törlesztő részlet növekedést (vagy ennek egy részét) még be is nyelnék a devizahitelesek, ha ennek fejében 5-7%-os THM-ű HUF hitelt kapnának helyette (hiszen a HUF törlesztőjuk „csak 10-25%-kal lenne magasabb az indulónál.
Mindenkit a HUF-ban kifejezett törlesztő részlet érdekel, szóval ez mindenkinek tetszene.

A Fidesz lépéseiben a hiba csak az volt, hogy türelmetlenek a fiúk és nem értik, hogy a lépések sorrendje nem felcserélhető, de a lehetőség továbbra is adott.

Valaki1 (törölt) 2010.06.05. 17:23:04

• FIGYELEM!

MOST ITT AZ ALKALOM HOGY GONDOLJON JÖVŐJÉRE!
ITT A LEHETŐSÉG HÁZAT-LAKÁST VENNI A LEENDŐ ÚJ-IZRAELBEN!
ÁTFOGÓ KORMÁNYPROGRAMUNKNAK, ÉS TESTVÉRI MAGYAR FIDESZ KORMÁNNYAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSÜNKNEK KÖSZÖNHETŐEN MAGYARORSZÁGRA BETELEPÜLŐ ZSIDÓ VALLÁSÚ CSALÁDOK SZÁMÁRA BANKOK ÁLTAL ÁRVEREZETT ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK ÉS HÁZAK ELŐNYÖS FELTÉTELEKKEL ELADÓK BUDAPESTEN ÉS A VIDÉKI VÁROSOKBAN IS.
TEHETŐSEBBEK SZÁMÁRA A MAGYAR CSELÉDEK IS BIZTOSÍTOTTAK!

AZ IZRAEL ÁLLAM ÁLTAL NYÚJTOTT KIEMELT LETELEPEDÉSI TÁMOGATÁSOK IGÉNYBE VEHETŐEK!
KÖNNYÍTETT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG ADHATÓ IZRAELI ÚTLEVÉLRE.

KERESSEN MINKET!
MINDENBEN SEGÍTÜNK, ÉLJEN ÚJ IZRAEL.
FÉNYKÉPES KATALÓGUSSSAL ÉS TELJESKÖRŰ JOGI TÁMOGATÁSSAL, ÜGYVÉDDEL, ÜGYINTÉZÉSSEL ÁLLUNK ZSIDÓ VALLÁSÚ ÜGYFELEINK RENDELKEZÉSÉRE.

"ÚJ EXODUS"
INGATLAN IRODA ÉS EMIGRÁCIÓS KÖZPONT,
TEL-AVIV, GOLDA MEIR SÉTÁNY xx.

SHALOM, ÉLJEN A JÖVŐNK ÚJ IZRAEL!

apc 2010.06.05. 18:17:47

@turner: Gratulálok, megadom a számlaszámom,a devizahitel különbözetét várom.

totálandi 2010.06.05. 18:23:40

Amikor Kósa Lajos Debrecenben ökörségeket mond, akkor csak rá kell recsíteni a helyi kiszolgáló személyzetre, azok meg majd a kozmetikázott változatot tálalják. Ha mint a Fidesz ügyvezetője mond ilyet, azt még a Marsról is radarfüllel hallgatják...
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/06/04/Porcelan_az_elefantboltban/

stars7726 2010.06.05. 18:59:31

@Valaki1: mi a jóédesanyádért izarelezel minden oldalon te kretén?ha érdemben nem tudsz hozzászólni húzzál el innen.

stars7726 2010.06.05. 19:03:35

@Spiro: na ez az ami soha nem fog itt megtörténni.egyszerűen lehetetlen.

Cuncimokus 2010.06.05. 19:09:37

Csak egyetlenegy dolog érdekelne, de az nagyon: olyan Fidesz-közeli nagyobbacska emberek névsora, akik - mit ád isten, PONT az inkriminált kijelentések előtti napokban - jelentősebb összegekkel shortoltak a forintra. Szvsz érdekes kis lista lenne.

Kassian 2010.06.05. 19:30:46

@Valaki1: Na, személyedben csak megvan a hét szánalomdíjas nyomorultja...
Most pedig takarodj innen, te féreg.

Kassian 2010.06.05. 19:32:43

Ja igen, T. blogíró, nem a bizonyítványt kellene magyarázni. Nem kellett volna a fideszre szavazni. Ennyi.

Ha meg szerinted egy kampányban feltétlenül hazudozni kell, akkor neked régen rossz. zero meg egy pöcs.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!