BLOG

Ezt elcsesztétek!

írta: turner ; 2009.10.29. 08:00 · 3 trackback

Zero szavaival élve bizony mocskos nagy koalíció alakult az ORTT-ben. A két nagy párt beáldozta a két legnagyobb kereskedelmi rádiót önnön kis érdekeinek.  

Jómagam sem vagyok egy rádió-fan (néha Balázsékat elhallgatom éjszakás műszak végeztével), de ezek után méginkább kerülöm ezt a fajta médiát. Politika ömlik a tévéből, internetről, most már a fülünket sem hagyják békén? 

Elég nagy balfaszok a két nagy párt stratégái, ugyanis ha elővesznek egy papírt, az egyik oldalra felírják: "haszon", a másikra "veszteség" és szépen felsorolják az esetleges következményeket, tisztán és világosan kijött volna az eredmény, hogy: "EZT AZÉRT NEM!"

Ha ők nem tették meg, akkor utólag íme:

Haszon:

  • Fél éven keresztül tartó agymosással nyerhetnek egy-két bizonytalan szavazót (biztos pártválasztó ugyanis nem hallgatja az ellentábor rádióját).

Ennyi. Akárhogyan töröm a fejem, nem ugrik be más.

Veszteség:

  • Botrány lesz, kurva nagy, mert két közkedvelt rádió szűnik meg a két nagy párt puszta akarata miatt (welcome to the Hungarian dictatorship).
  • A botrány miatt mindkét párt szavazatokat veszt, mert még a vak is látja, hogy kilóra vesznek meg rádiókat (ismét kihangsúlyoznám, hogy a két legnépszerűbb adó kárára), és ez ebbe a demokrácia nevű, -általauk tehernek vélt- intézménybe valahogy nem fér bele.
  • A Jobbik viszont szavazatokat nyer, mert az embereknek most méginkább tele lett a töke velük... (Hülyék!)
  • Aki viszont nem a Jobbikra szavaz ezután, az nem megy el szavazni -már így sincs az a kurva nagy választókedv- (ezzel megint csak a Jobbik nyer -hülyék!) 

Egy szavazatot nyernek, kettőt vesztenek. Bravo. Egyáltalán átgondolta ezt valaki az "okosoknál"? Egyáltalán gondolkodik ott valaki?

 


3 hozzászólás : mszp fidesz pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr341482744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Hazai] Cenzúra és államosítás a XXI. században 2009.10.30. 14:55:47

Egyre nagyobb a felháborodás a frekvencia elosztás miatt, de egyre nagyobb azok tábora is akik helyeslik az újraelosztást. Vannak akik csak a rádiójukat a mindennapi szórakozásukat szeretnék megtartani, és vannak akik pont valami újat akarnak. Sajnos e...

Trackback: Megegyeztek 2009.10.29. 12:53:14

Megoldották a médiatörvény anomáliáit, hibáit és tévedéseit. Sikerült felszámolni a működésképtelen és csak kádertemetőnek használt megyéket. Hatékonnyá tették az önkormányzati rendszert. Most már nem lesz 39 fős településnek önkormányzata.   Si...

Trackback: Slágertelenül 2009.10.29. 10:26:58

Mivel már foglalkoztam korábban a témával, a véleményem ismert. Így a mai döntés kapcsán most csak annyit teszek, hogy kommentár nélkül közreadom a Sláger rádió vezetőjének sajtóközleményét, még úgy is, ha néhol egy kicsit hatásvadász módon van megfoga...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.10.30. 00:32:21

Hát jah bazeg. A sláger rádió adását töltöm le éppen, 29-i napi reggeli Bumeráng. Érdemes meghallgatni, még nem hallottam ennyire lázadni egy kereskedelmi rádiót. Szívesen odadörgölném nekik, hogy mivan, pár éve mocskos tüntetőket lőtt szét a jófej kormány, most meg a jófej kormány a köcsög? Csak azért mondom, mert ez a döntés siralmas. Komolyan bazeg, két rádió, az egész országot lefedve gyakorlatilag, erre percenként bemondják, hogy bocsi, 12 év után a FIDESZ és az MSZP közös akciója miatt menni kell .. hát vazze, ez melyik politikusnak nem esett le? Mert biztos, hogy nem csak az MSZP kurvaanyja most a sláger...

drkovax 2009.10.30. 10:48:03

1. Lejárt-e a koncessziójuk? Igen.
2. Azonos feltételekkel pályáztak-e, mint a többiek ? Igen.
3. A kiírástól eltérően értékelték-e a pályázatokat ? Nem.
4. Ki a felelőse annak, hogy az volt a kiírás, ami ? Majtényi. Igen, ő, aki tiltakozik az eredmény ellen.
5. Pártrádió volt-e a Sláger ? Igen, és valószínűleg erősebben nyomatta az Szdsz-t (és ennek farvizén az Mszp-t), mint amennyire az utódok merik majd tenni.
6. Mitől "pártmutyi" ? Attól, hogy nem Kuncze/Dávid/Vona dönthettek a saját javukra.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.10.30. 11:13:37

1. Szeret(t)tem a Sláger Rádiót? Nem.
2. Pártrádió volt? Igen.
3. Pártrádiók lesznek helyettük? Igen.
4. Mégis kevesebb pénz jut az államnak (nekem, neked)? IGEN! (Bevétel százalékos elosztása miatt, ugyanis kizártnak tartom, hogy az új csatornák akár tized annyi pénzt kaparnak össze, mint a régiek.)

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása