BLOG

Közel 400 millió a Gyermekrák Alapítványnak - és Balogh Istvánnak...

írta: turner ; 2009.07.02. 07:30

Közreadták a legtöbb felajánlást kapott alapítványok listáját. Megint, sokadjára a Gyermekrák Alapítvány kapta a legtöbb pénzt, szám szerint 397 797 697 Ft-ot. 

Rákos gyerekeknek adakozni rendkívül nemes dolog, de rákos gyerekek állapotával visszaélni, ezen nyerészkedni viszont rendkívül gusztustalan.

Időről-időre felröppen egy-egy hír a Gyermekrák Alapítvány "dolgairól". 

Először 2001-ben kezdett az APEH vizsgálódni az alapítvány körül, ugyanis az jogtalanul kezdett kampányolni az 1 százalékokért. 3 év várakozási időnek kellett volna eltelnie azután, hogy kiemelkedően közhasznú szervezetnek nyilvánították, azért, hogy beszedhessék a felajánlásokat, de Balogh úr ezt nem bírta kivárni... 1998-ban megkapták a "kiemelkedő" rangot, 1999-ben kaszáltak 102, 2000-ben pedig 134 milliót. 

Persze nem Balogh úr minél előbbi tenni akarásáról volt szó. Őmaga mondotta, hogy az 1998-'99-ben rendelkezésre álló 127 millióból majdnem 7 milliót költött a rákos gyermekek gyógyítására... (7 milliót??? Hol a többi 120?) Az APEH szerint azonban még ez sem igaz, a 7 millióból, valójában 800 ezer Ft az, amit anno a gyermekekre költöttek. A Heim Pál kórház akkori vezetőjének elmondása szerint a szervezettől csupán tíz mikuláscsomagot kaptak.

2008-ban is hallatot magáról az alapítvány. A Népszabadság számításai szerint többet költött a szervezet saját, "működési költségeire" (270 milliót), mint a beteg gyerekekre. 2004 elejétől 2008 januárjáig 376 millió forintot -ebből kampányköltségekre 260 milliót. A megmaradt 120 millió ment "egyéb" kiadásokra, például talán ilyenekre?

Balogh úr vityillója...

 

Saját kamurendőrrel...

Persze, az alapítvány  támogat kórházakat ilyen vagy olyan módon. De véleményem szerint az aki az adózók által összedobott összegből akár egy forintot is elvesz saját célra, az nem csupán bűnöző, de egy erkölcsi hulladék is...

(Fotók: Nol.hu)


34 hozzászólás : pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://kiforditott.blog.hu/api/trackback/id/tr931221094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2009.07.02. 09:56:46

igen, a Gyermekrák alapítvány az ez. és sajnos nagyon sokan nem tudják. kellenek az ilyen felvilágosító posztok.

proton1701 2009.07.02. 10:07:57

Naponta lenyúlják az alapítványokat. Lonak mint a szarkák. Büdös cigány nép ez nem véletlenül akartak minket deportálni az Ural mögé 60 éve......

Mad Mind 2009.07.02. 10:10:23

Ja és a háza teljesen szabálytalanul épült, de az önkormányzat valahogy nem zaklatja érte.

Ejoy 2009.07.02. 10:10:32

Ez mi a fasz ott az erkélyen??? Egy műanyag amerikai rendőrmotoros aki épp a fegyveréért nyúl???? Komolyan mondom nem látom rendesen, de szánalom, ha élő ha mű...
Az meg, hogy ennyi pénzt "felél" az alapítvány, nem lep meg, szinte mindegyik így "gazdálkodik". Szmorú...

Onthophagus taurus 2009.07.02. 10:27:20

@proton1701:
Ennek annyi köze van a magyarsághoz, mint pl jákob rabbinak ! Csak a tisztánlátás végett !

qp 2009.07.02. 10:42:18

magyaroszaaaag,magyarorszaaaag, szep kis orszag...megint

Rézfánfütyülő fűzangyal 2009.07.02. 10:53:30

12341234! Te meg vagy lepődve? Nézd át a hivatkozásokat, ez már 200-ben is kiderült, meg az is, hogy ez nem törvénytelen.Rájöttek, hogy a törvényen változtatni kell. Azóta csak az derült ki, hogy az egész politikai elitnek ez nem érdeke, mert innen kapják az elszámolásokat megkerülő támogatásokat. Azóta már öt kormány nem nyúlt a kérdéshez!
De ez a blog most kiborítja a bilit! Igaz?

Baromméter 2009.07.02. 10:58:44

Törvény nélkül pedig nyilván már nem is képesek felmérni, hogy mi erkölcsös és mi nem. Szánalmas.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.07.02. 11:18:57

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Tudom jól, hogy már 2001-ben is vaj volt a füle mögött, én azon vagyok NAGYON meglepődve, hogy ezek után még mindig a legtöbb felajánlást kapja az alapítvány...

wagabound 2009.07.02. 11:31:42

Meg tudja mondani valaki, mi a középárfolyama egy törvényhozó politikusnak? És mi a mértékegység: kiló, darab,....?.

vörösbor(de)minőségi 2009.07.02. 11:49:49

régóta a működésre elszámolt összeg az amihez nem lehet nyúlni és vitatni sem nagyon.ennél már csak az egyház alapitás a nagyobb parasztvakitás....ezé nem lehet "körömre nézni"mert eccerűúen bedobja a bűvös szót-működtetésre ennyi+ennyi...amugy adakozunk is..és előrántja a cuccost ami valóban ugy is van na de kérem!!!ez csak alibi.és tudja ezt mindenki.mégis mai napig működik.

tóthlili 2009.07.02. 12:06:00

Ennek a palinak soha nem adtam egy fillért sem és nem is fogok. Szégyellje magát, hogy a saját gyereke betegségéből kiindulva gazdagodott meg! De, ahogy mondani szokták, Isten nem ver bottal...
Egy vacak fotós volt ez a Balogh István, most meg erődítményben él a mások másra szánt pénzéből.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.07.02. 12:08:55

balogh "úr" villájának építése gőzerővel kezdődött. az építkezés "véletlenül" akkor és annyi időre állt le amikor az APEH elkezdte vizsgálni balogh "úr" tevékenységét és BEFAGYASZTOTTA a számláit.

Budajenőn ezen röhögött mindenki (vagy sírt)!

Az megvan amikor a Madarász KH egyik orvosa egy riportban bemutatta azt a 12 doboz gumikesztyűt amivel balogh "úr" támogatta őket (nyilván több 100 millió HUF értékben).

Egy alapos verésre mondjuk jó nálam!

Végezetül a TV reklámjuk amit még mindig használnak, lehet úgy 4 éves. Biztos nem telik újra. Bár a megoldás elég egyértelmű ha jó sokat karatéjozol akkor letudod karatéjozni a rákot!

neokon · http://neokonzervativ.blog.hu/ 2009.07.02. 12:09:16

Legyen már annyi eszünk hogy nem adunk neki. Miért kell ehhez valamilyen állami szervezet?

Én nem adtam neki így az én pénzemet nem tudta elkölteni. Van rengeteg alapítvány és közhasznú társaság akik kevesebb bevételből is többet nyújtanak, csak lusták az emberek megnézni, hogy kinek is adnak, pedig nem mindegy!

herut 2009.07.02. 12:29:15

Pár éve a miskolci TESCO áruházban a szemem láttára,fülem hallatára vásárolt be egy szemmel láthatóan egészséges család grillezéshez,de vettek irdatlan mennyiségű szeszes italt,édességet is.Mindezt a GYERMEKRÁK ALAPÍTVÁNY számlájára.
Az alapítványoknál nem a számlákat kellene ellenőrizni,hanem a ami mögötte van azt is.Mi az,ki,milyen jogon kapta,stb. .
Ezt a Balogh nevűt nem lehetne ellenőrizni,hogy mennyi az ADÓZOTT jövedelme és milyen ingó és ingatlana,mennyi megtakarítása van?! Amennyiben ez nincs szinkronban,húsz év Kufsteinben.

gpetersz 2009.07.02. 12:47:28

Moslékország. Mit csodálkoztok?

v.putin 2009.07.02. 13:20:09

Mellesleg az APEH már meg is szüntethette volna vádemeléssel párhuzamosan---lásd Sas J---,de úgy látszik ez a görényBalogh tejel a pártoknak is.Ne féljetek ő is rajta van az elszámoló-listán.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.02. 13:39:53

nem lenne megoldhatatlan feladat az 1%-ra gyuro szervezetek szamara kotelezove tenni, hogy mennyit forditanak mukodesi kiadasokra es mennyit a fotevekenysegre.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.02. 13:40:30

@v.putin:

par szaz milliobol nem tud annyit tejelni, hogy befolyasolja a torvenyhozast. egy-egy apeh hivatalnokot esetleg.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.02. 13:41:52

Ezt az írást a Mónika showban meg a Joshi Barat-ban is ismertetni kellene, akkor talán eljutna több emberhez is...

Sajnos a emberek ennyire tájékozódnak... 400 millió Ft megy a semmibe.

DArchAngel 2009.07.02. 14:00:23

Az én pénzemből sem sok téglát vehetett a szemét.
Nem értem, miért nem foltozzák be ezt a kurva nagy joghézagot. Ez - akárhogyan is nézzük - közönséges csalás. Nyereségvágyból.
Pontosan olyan, mintha hamis Rolexeket árulnék.
Itt is fizetsz valamiért (a kórháznak jobb legyen), de az ellenszolgáltatás elég silány (lófütyi pénzt kapnak csak a kórházak).

DArchAngel 2009.07.02. 14:05:09

Jut eszembe: nem kellene ezeknek az alapítványoknak valami elszámolást csinálni, hogy mire költöttek? És ha igen, azok hol találhatóak meg?

Muci nevű ló 2009.07.02. 19:09:17

@DArchAngel:
A honlapjukon fent van a közhasznú beszámoló és eredménykimutatás, istenien látni, hogy az éves bevételeinek max. felét fordítják valóban arra, amire kéne a többi pedig egyéb kiadás, évente vagy 200 milla.
Felháborító és hihetetlen, hogy mégis évek óta ők kapják a legtöbb pénzt.
Nem olvasnak az emberek újságot???

magist 2009.07.08. 10:21:38

Azóta lesújtó véleményem van minden, akármilyen nemes céllal létrejövő alapítvány tevékenységéről, amikor volt egy konkrét ügy, egy kislány operációjára gyűjtött egy alapítvány 1 millió forintot, ami össze is jött, ebből nyilvánosság előtt átadtak 200 000ft-t azzal, hogy többi kellet az összeszedéshez, ne ez a pofátlanság. Csak azt nem tudom, hogy ezek az alapítványok, hogy működhetnek közhasznú illetve kiemelten közhasznúként? A vezetőik meg építik a csillivilli házakat, veszik a jobbnál jobb autókat élnek mint marci hevesen,

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.07.08. 14:30:59

@magist: én is emlékszem az esetre. Emlékszem a pasira, aki szinte felháborodva mesélte, hogy ez így van rendjén! :-/

Eugéne Tribulet 2011.02.28. 10:36:42

Én pár éve egy étteremben ebédeltem, ahol ott voltak az Alapítvány vezetői (hárman+egy fő). Botrányos volt a viselkedésük, fellengzős, nagyképű banda. Arról nem is beszélve, hogy tízezreket költöttek, ocsmányul beszéltek a pincérrel, a személyzettel, hangoskodtak.
Az egyik tag a szomszéd asztal terítőjét használta előkének, majd távozáskor olyan disznóólat hagytak, hogy vasvillázni kellett utánuk.
A parkolóban egy BMW és egy Merci terepjáróval, + 1 Merci kisbusszal voltak. (négyen 3 autóval).

thomilla 2012.06.03. 02:42:08

Kedves olvasók!
Sajnos az én családom több tíz éve ismeri egészen közelről ezt az embert. Sokan gondolhatják, hogy ez a cikk nem igaz, de sajnos mint közvetlen ismerős, tanúsíthatom, hogy ennél még sokkal rosszabb a helyzet. Ez az ember túl nagy hatalomra tett szert és ezért szinte megtámadhatatlan. Szomorú, de igaz. Személyesen nekem is okozott károkat, amiket "természetesen" nem fog megtéríteni, de a családom is beszámolt olyan dolgokról, amit még én magam sem hittem volna róla. Nem tudom, hogyan lehetne végre megállítani ezt a rémálmot, de tartok tőle erre nincs túl sok esély. Nem véletlenül nem írok konkrétumokat.

Anna.Németh 2013.12.17. 23:17:19

Milyen adózott jövedelemből épült ez a villa? Ezt miért nem vizsgálja a NAV??? Rákos gyermekek mögé bújva él felháborítóan fényűző életet? Rákos gyermekek segítésére, gyógyítására adományozott pénzeket ellopni ilyen pofátlanul? Nekem nem a gyermekem, a férjem halt meg rákban pár hónapja. Ez is iszonyú tragédia a családnak. Nem szoktam átkozódni, de kívánom, hogy neki is legyen része ebben a betegségben, olyan fájdalmakkal, szenvedéssel, amit a férjem átélt. Tudja meg, milyen kiszolgáltatott állapotban, feküdni az ágyban, pelenkában, katéterrel, infúzióval. Hátha akkor eszébe jut, hogy kiket lopott meg olyan pofátlanul.

Keresel valamit?

Az alábbi ügyes kis program segítségével kereshetsz a blogon:

Így se? Értesíts egy kommentben, vagy e-mailben hogy utánajárhassak!

süti beállítások módosítása